Vasárnapi Új Szó, 1976. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1976-02-29 / 9. szám
. mikor egyik újságíró . | kollégám meghallotta, ft 1 hogy Donyeckba utazom, ■ 1 csak annyit mondott: m I por, rossz levegő, julII 1 lasztó hőség. Ott szüle•“ 1 tett és nevelkedett abban l_— * a bányászvárosban. Már | ■ 1 húsz éve annak, hogy la 1 elköltözött onnan, de I ■ \ örökre megrögződtek I B---------II benne ifjúkori emlékei. Az ő szemében Donyeck mindig sáros, poros, nyomasztó hangulatú város maradt, a bányák és meddőhányók városa, ahol folytonosan vöröses fény lebeg a kohók és vegyipari vállalatok fölött. Csakhogy Donyeck azóta jócskán megváltozott. Tiszta lett, mint a moszkvai metró csarnokai, és zöld, mint egy botanikus kert. Estefelé a lányok maxi ruhában, a fiúk farmernadrágban korzóznak, arcuk és karjuk lebarnult valamelyik fekete-tengeri üdülőben. Az úton halkan suhannak a trolibuszok, sűrűn elhelyezett padok élénkítik a város képét. Az emberek halkan beszélgetnek, nem rohannak, nem tülekednek. Nyugalom jellemzi a várost és lakóit. Belegondoltam, ha eltűnnének innen a zöld foltok: az ide-oda hajladozó szomorúfűzek, az afrikai akácok, a magasba nyúló nyárfák, az illatozó virágágyások és a mértani alaki pázsitok — egy csapásra vége lenne ennek az üdülőhelyi nyugalomnak, harmóniának. Ismét hőség és por jellemezné, mint a régi Donyeckot. Senki sem emlékszik már pontosan, mikor kezdődött az egész: tíz vagy tilamikor, sok-sok évvel ezelőtt, ebben a. poros, füstös, víz nélkül: városban a rózsa jelentette az ábrándok világát, az elérhető valóság határát, amelyen túl, már csak fantázia működik, A rózsa nemcsak a képzeletünket izgatta. Ez volt az a virág, amelyet a város minden lakosa áhítattal nézegetett, és büszkén mondhatta: lám csak, még rózsánk is van! Nézzük csak, mit is kapott Donyeck a rózsáktól. Amikor a rózsáiról beszélünk, természetesen az egész városrendezésre gondolunk: a faültetésre, a parkosított gyárudvarokra, a tiszta utcákra, stb. Első helyen kell említenünk azt a 20 000 hektárnyi zöld növényzetet, amely elfoglalja a város területének több mint a felét. A fásltott utcák hossza eléri a 9500 kilométert, másfél fa jut minden lakosra. A pázsittal, virágokkal, bokrokkal együtt a zöld terület nagysága 270 négyzetkilométer. A növényzet 5—6 fokkal csökkentette a város hőmérsékletét, kevesebb a por, jóval kevesebb ipari eredetű gáz jut a légkörbe. Már az is szép eredmény. Ezzel azonban csak a kézzelfogható eredmé nyékét soroltuk fel, holott vannak közvetett előnyök is. így például a megváltozott életforma. Donyeck kilépett a házakból az utcákra. A város élete ma már nemcsak a lakásokban zajlik, hanem jelentős részben a tereken, az utcákon, az udvarokban. Mivel büszkélkedett régen a bányász? Ha vendége érkezett, elvitte az otthonába és megmutatta szépen berendezett lakását. Most először az autóba ültetik a vendégeket és megmutatják a várost: nézd az utcákat, a házakat, a fákat, a virágokat! Ha akarsz, kimehetünk a strandra is... Megváltozott az emberek gondolko- dásmódia. Mindezt a változást a rózsák idézték elő. A fasorok, parkok és aszfaltozott utcák mellett új értékek is keletkeznek. Valaki azt kérdezhetné: jogos-e, hogy a várost a vállalatok pénzén szépítik? Arra való a város költ- ségvetése. Törvényes, amit Donyeck- ban csináltak? Mindenképpen. A vállalatoknak van pénzük a környezetvédelmi feladatokra, sőt nem is költik el minden esetben a rendelkezésre álló összeget. Az anyagi eszközök ésszerű fel- használásáról van tehát szó. Mindenki javára, a város és a gyár érdekében, hiszen a kettő között nem lehet ellentét. Nagyon helyesen értelmezték ezt Donyeckban. Nem szeretném, ha ez a riport dicshimnusznak tűnne, amely azt sugalmazza: micsoda gyönyörűséges város a Donyeck-medence központja, micsoda parkok, rózsák és strandok vannak ott! Való igaz, hogy vannak rózsák és strandok. De mi következik ebből? Az, hogy ez a dolgok rendje. Semmi több! Ilyennek kell lennie napjainkban egy iparvárosnak. Nem állíthatjuk, hogy Donyeck maga a földi paradicsom. Itt is vannak problémák. Mégis úgy gondolom, hogy a tudás fája is ott nő, valahol a rózsák közelében. ALEKSZANDR JEVSZEJEV zenkét évvel ezelőtt. Csak arra emlékeznek, hogy nehéz volt. Nagyon nehéz. Elhatározták, hogy rózsákat ültetnek és tavakat létesítenek a városban. Mindenekelőtt azonban rendbe hozták a gyárudvarokat. Az igen észszerű és bölcs kezdeményezés volt, mert így az emberek váratlanul megtalálták azt a fontos láncszemet, amely nélkül a város életének megújítási folyamata kínosan hosszúra nyúlt volna. A vállalatvezetők egyszer csak kiadták a rövid és velős utasítást: rendbe kell hozni az udvart. A párt- szervezetek ellenőrizték a munkát. A város rendezése tehát nem a dolgozók lelkes kezdeményezésére, nem önkéntes társadalmi alapon, hanem kötelező érvényű rendelkezéssel kezdődött. Amikor aztán a bányák és gyárak környékét zöld parkokká és kertekké varázsolták, akkor már nem volt megállás. A nagyszerű eredmény láttán, magától értetődő volt a kérdés: miért ne lehetne megcsinálni ugyanezt az utcákon is? Rendben van, válaszolták, fogjunk hozzá. Azokért az utcákért, ahol gyári lakótelepek vannak, az ottani gyár vállalt felelősséget... így továbbra is a gyár maradt a szervező. Enélkül valószínűleg meghiúsult volna a városrendezés ötlete. Mivel az iparvállalatok már hozzászoktak a rendezéshez, a szervezettséghez, a pontossághoz, a tervezéshez a grafikonhoz, biztosított volt az egész vállalkozás tervszerű, szervezett kimenetele. így is történt. Kezdettől simán ment minden. A várost szektorokra osztották. és mindegyik szektornak, mindegyik utcának megvolt a „gazdája“ — valamelyik gyár vállalta a patronálást. így kezdődött a Rózsa névvel jelölt „hadművelet“. Miért éppen Rózsa? Azért, mert elhatározták, hogy annyi rózsát ültetnek Donyeck utcáin, ahány lakos van a városban. Akkoriban 80 000 volt, most az egymillió felé jár. És kis híján a rózsák száma is eléri az egymilliót. Szépek, illatosak és esténként vízcsöppek ragyognak a szirmokon. A faültetés természetes dolog egy városban. A fa a frisseség forrása, a pázsitszőnyeg is oxigénnel telíti a levegőt. De mire való a rózsa? Ráadásul ilyen mennyiségben! Erre később még visszatérünk, előbb a vízről kell beszélni, hiszen víz nélkül nincs városrendezés, nincs parkosítás. Hogyan szereztek vizet a „száraz“ Donyeckban? Ugyanúgy, ahogy mást — a gyárak és a bányák segítségével. Megszervezték a víztároló medencék ásását, kotrását, tisztítását. A víz elsősorban az öntözéshez kellett. Később arra gondoltak, miért ne lehetne strandokat létesíteni a mesterséges tavak partján. Donyeckban jelenleg 19 ilyen tó van aranyló homokkal, napernyőkkel, kabinokkal. A gyerekek vidáman hemperegnek a parton, a lányok barna bőrüket, a fiúk izmaikat fitogtatják. Donyeckban így vélekedtek annak idején: mielőtt rózsát ültetnénk, először meg kell ismernünk a rózsák természetét, a keresztezés fortélyait. Tanfolyamot szerveztek, amelyen részt vettek a városi tanács végrehajtó bizottságának tagjai, az elnök és az elnökhelyettesek, a városi párt- bizottság munkatársai és a vállalatok vezetői. Csaknem egy évig tartott: télen elmélet, nyáron gyakorlat. Ilyen formán kezdettől biztosították a parkosítás, a fásítás és füvesítés szakszerű irányítását. Nem elég csuk ismerni a fákat, érteni is keil hozzájuk. Most válaszolok arra a kérdésre, miért is ragaszkodtak annyira a rózsákhoz Donyeckban. Azért, mert va
