Vasárnapi Új Szó, 1976. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1976-02-22 / 8. szám
► A tegnap és a ma Hongkongban. A modern negyed és a régi piac r * *97«. n. 22. KÉT PARTJÁN TIZENNÉGY ÓRA ÚSZÁS, CÁPÁK KÖZÖTT • A MUNKANÉLKÜLISÉG SZORÍTÁSA • Ml LESZ 1997-BEN? # „MERT VALAMILYEN MÓDON HASZNOSNAK BIZONYUL" • A TEXTILIPARTÓL A HAJÖ- SZÉTSZERELÉSIG # A GYÖNGY FOLYÓ DELTÁJÁBAN • NYERS- ÖPIUMTÖMBÖK A DZSUNKÁKON • PEKING MAKAÓI EMBERE: HO YIN ÜR • A VÍZ 95 SZÁZALÉKA ÉSZAKRÓL JÖN M inden valamirevaló földrajzkönyvben és évkönyvben pontosan felsorolják Hongkong adatait. Megtudhatjuk ebből, hogy területe 1301 négyzetkilométer, ám ebből a tulajdonképpeni angol „koronagyarmaté“ már a kezdet kezdetén is csak 84 négyzet- kilométer volt. Ez a „valódi Hongkong“ a sziget, amelyhez még hozzá lehet számítani KoWloon területet, amely 1861-ben lett angol birtokká — ám 900 négyzetkilométer az úgynevezett „új területek“, azaz a szárazföld egy része és 236 sziget és szigetecske. Ezeket a szigeteket, az egész „új terület, néven szereplő 900 négyzetkilométert úgy tartja számon a világ, hogy ez az egyetlen olyan emberi közösség, amely pontosan tudja, mikor ér véget jelenlegi rendje. Ugyanis az „új területek“ bérleti szerződése 1997 júliusában lejár, és akkor a területnek vissza kell térnie ahhoz az országhoz, amelytől 1841 ben majd 1861-ben elvették: Kínához. Vannak persze olyan adatok is, amelyek nincsenek benne a földrajzkönyvekben, mégis fontosak és jellemzőek Hongkong szempontjából. Az első és leglényegesebb az, hogy az ivóvíz 75 százaléka a Kínai Népköztársaságból érkezik a valamivel több mint 4 millió lakosú Hongkongba. De Kínából kapják a hús 90 százalékát, a friss zöldség 70 százalékát, a rizs 65 százalékát. Más szóval: ha a pekingi vezetők úgy döntenek. hogy véget vetnek a gyarmati kizsákmányolásnak Hongkongban, néhány óra alatt végrehajtható intézkedésekkel megtehetnék ezt. Csak meg kellene tiltani a víz és az élelmiszer- szállítást, csak azt kellene tenni, hogy megnyitják dél felé a határt, és hir- telenében több százezer kínai özönölhetné el Hongkongot... Ez azonban egyáltalán nem valószínű. Nagyon sokan azt mondják — és erre vonatkozóan elég sok adat is ki- szivárgott még Pekingből is —, hogy Hongkong sokkal többet jövedelmez jelenlegi státusában, mintsem hogy a maoista vezetés érvényesítené amúgy is alkalmanként megváltoztatható gyarmatosításellenes magatartását. Angol és kínai adatok szerint Kína külkereskedelmének mintegy 18 százaléka Hongkongon keresztül bonyolódik le, és ebből származik Peking deviza- bevételeinek legalább 35 százaléka. A hongkongi Hilton Szálló mellett épült fel a Kínai Bank gyönyörű épülete; a pekingi központ ezen a bankházon keresztül tart fenn kapcsolatot számos olyan országgal, ahová diplomatái nem juthatnak el. Ráadásul mintegy 35—40 más, kisebb bankházban is jelen vannak résztulajdonosként a pekingi kormány emberei, és mintegy 35—40, sok fiókkal rendelkező kereskedelmi vállalat, igen sok mozi van pekingi tulajdonban A híres Queen’s Roadon, a felhőkarcolók közvetlen szomszédságában van az a pekingi tulajdonban lévő nagyáruház, ahol a kialakult áraknál lényegesen olcsóbban vásárolható pulóver, öltöny, nefritkő és rinocérosz-szarv — ez a legenda szerint visszaadja az elvesztett férfiasságot. Az áruház mellett van az a könyvkereskedés, ahol tréningruhába öltözött elárusítók kínálják a pekingi idegen nyelvű könyvkiadónál megjelent maoista műveket és folyóiratokat, (minden nyugati nyelven) és a Vantsa kerületben több moziban pekingi filmeket vetítenek; á kulturális forradalom példabeszédeinek szövegével. Hongkongban az 50 000 angol, az 5000 amerikai, a 400 nyugatnémet állampolgár mellett jó néhány más ország polgárai is jelen vannak — ám a lakosság 99 százaléka kínai. Azt mondják: az előbb említett pekingi jelenléten túl van még egy jelenlét, amely sokat jövedelmez a hongkongiaknak, és fontossága is világpolitikai szintű. Mert ha való igaz, hogy Peking számára Hongkong olyan ablak, politikai megfigyelőhely, ahonnan egyáltalán nem C9ak az ázsiai hangulat figyelhető meg — a tőkés világ számára is elsőrendű szerepe van a hongkongi „megfigyelőállomásnak“. Pár esztendővel ezelőtt írták meg az amerikai lapok, hogy Hongkongban dolgoznak az úgynevezett „másodrendű pekingológusok“, nem kevesebben mint húszezren, azaz azok az alkalmazottak, akik naponta feldolgozzák a Kínai Népköztársaságból érkező nyomtatott és szóbeli információk özönét, szó szerint lefordítják az északról érkező lapokat, a rádiólehallgatásból származó sok-sok ezer oldalt. Itt képezik ki az egyébként legtöbbször hongkongi vagy makaói származású felderítőket az amerikai, az angol és más nyugati titkosszolgálatok szakemberei. A Hongkongban megjelenő hetvenhat kínai nyelvű és mintegy harminc angol nyelvű újság szerkesztőségében is „kínaszakértők“ dolgoznak, akiknek az a legfőbb feladata, hogy a Kowloon északi részén levő szárazföldi határon és a hongkongi öböl vizén át érkező információkat értékeljék. A múlt esztendőben jelentősen csökkent azoknak a „kihallgatható személyeknek“ a száma, akik személyesen mondották el, hogy milyen is az élet Nantouban, Kantonban, egyáltalán Dél- Kínában. 1975 januárjában kötöttek ugyanis megállapodást a hongkongi hatóságok Pekinggel arra vonatkozólag, hogy visszatoloncolják az illegálisan a gyarmatra érkező kínaiakat. Esztendőkön át havonta tízezrével érkeztek Hongkongba a dél-kínai kommunák nyugtalan fiatal parasztjai, akik megkockáztatták a 14 órai úszást a fodrozódó, cápákkal teli öblön keresztül, hogy eljussanak Hongkongba. 1975 ugyanis már a gondok, a válság éve volt Hongkong számára is. Azért határozott úgy a hongkongi kormány, hogy megállapodik Pekinggel a hazatoloncolás kérdésében, mert növekedni kezdett a munkanélküliség, hirtelen estek a tőzsdei árfolyamok és a Kínából érkezők letelepítésének, elhelyezésének és élelmezésének terhei túlságosan súlyosakká váltak. „Valamit tenni kellett. Két évvel ezelőtt mindenkit fel tudtunk szívni, aki átjött. Most Hongkong szociális helyzetére kell gondolni“ — mondotta 1974 végén az amerikai Newsweek tudósítójának Hi- ton Cheongleen, a hongkongi városi tanács tagja. Máskülönben az intézkedés csak a „hongkongi úszók“ egy részére vonatkozik, mert hiszen elképzelhetetlen, hogy a szigetvilág minden partrészletén ott álljanak az őrök és észrevegyék az északról érkezőket. Más kérdés azonban, hogy a munkanélküliség, a gondok nehéz helyzetbe hozhatják a személyazonossági igazolvány nélkül munkát keresőket Hongkongban is. Angliában — de Hongkong angol hivatalnokai köriben is — nem nagyon gondolnak arra, hogy 1997 ben távozni kell Hongkongból. Amikor nemrég a Corriere della Sera című olasz lap munkatársa Hongkongban járt és feltette a kérdést az egyik angol tisztviselőnek, hogy vajon mi lesz egy negyedszázad múlva, ezt a választ kapta: „Hongkonq fennmaradása attól függ, hogy milyen hasznot hajt a két félnek. Makaó négyszáz évig maradt fenn, mert valamilyen módon hasznosnak bizonyult: ha Hongkong továbbra is hasz nőt hajt, szintén fennmaradhat ennyi ideig." Hasznot persze nemcsak Kínának és Angliának hajt, hanem a helyi hongkongi tőkéseknek is. Túl a kikötő forgalmán (amely évi több milliárd hongkongi dollárt hoz a tranzitkereskedelemből a részvényeseknek), az elmúlt tíz évben megnégyszereződött a textilipar termelése is; a selyem-, pamut- és gyapjúáruk mellett ma a műszálas anyagok mennyisége már meghaladja az egymilliárd négyzetmétert. A cipőipar megötszörözte, a női konfekció megháromszorozta termelését 1965 és 1975 között. Szerte a világon ismertek a hongkongi rádiók, elektromos és finommechanikai készülékek. A bőripar, a zománcipar mellett igen jelentős a kon- zervgyártás és a rizshántolás szerepe is a gazdaságban, és 1974-ben az egész bevétel 6 százaléka a legkülönösebb üzletből származott: kiselejtezett hajók szétszereléséből, és az alkatrészek, valamint az ócskavas eladásából. A kantoni öböl nyugati oldalán, azaz a Gyöngy-folyó deltájának másik oldalán van Makaó, kínai nevén Aomen — lényegesen kisebb, de sok szempontból szinte fontos egykori kínai terület, portugál gyarmat. Területe mindössze tizenhat négyzetkilométer, lakossága alig több háromszázezernél. Több mint négy évszázaddal ezelőtt, 1557-ben vették „meghatározatlan időre“ bérbe lisszaboni kereskedők Kínától . a kis Aoment, és 1887-ig csak „bérelt“ föld volt. akkor kényszerítették rá Kínára azt a szerződést, amelyben „örökké portugál birtoknak“ nyilvánították Makaót. Itt Is a tranzitkereskedelem adja a jövedelem jelentős részét, bár 1970 óta növekedett a textilipar és a vegyipar termelése, valamint a makaói halászok által fogott nagy mennyiségű hal konzerválása, mindenekelőtt fagyasztása. Viszonylag ritkán esik szó arról, hogy Makaó a kábítószercsempészet egyik fontos átrakodóhelye. Kínából érkeznek a nyersópiumtömbök; a Makaó környéki vizeken rakják át a katonai öböl északi részéről érkező száz meg száz dzsunkáról a legkülönbözőbb nemzetiségű hajókra — az 1970 és 1975 közötti különböző Interpol-je- lentésekben és azokban a beszámolókban, amelyeket az ENSZ kábítószerellenes bizottsága kiadott, gyakran szerepel ez a megjelölés: „ismeretlen, de bizonyos jelek szerint Makaó környéként úszó bárkákról származó áru" ... Bár 1974 áprilisáig a portugáliai forradalmi folyamat megindulásáig Makaó politikai életében a nyilvánosság előtt soha nem szerepelhetett kínai — a háromszázezer makaói lakosból legfeljebb ezren vannak a portugálok, s portugál állampolgársága Is mindössze nem egészen tízezer személynek van. A makaói portugál kormányzó, Gar- cia Leandro ezredes még 1975 kora tavaszán bejelentette, hogy „reformprogramot dolgoz ki, amely nemcsak a lisz- szaboni változásokat veszi tekintetbe, hanem figyelemmel lesz arra is, hogy Makaó háromszázezer főnyi lakosságának speciális érdekei vannak“. A reformprogram első fele az, hogy a mintegy hatszázfőnyi portugál legénységet legkésőbb 1976 augusztusáig helyi, kínai nemzetiségű toborzott rendőrséggel cserélik ki. A másik, sokkal jelentősebb része a programnak az, hogy Makaót — gyarmati státusának változatlanul hagyása mellett — gazdaságilag függetlenítik Portugáliától, és,a költség- vetést a helyi képviselő-testület fogadja el, saját adóbevételeiből finanszírozva a helyi apparátus fenntartását. Amikor ez a reformterv nyilvánosságra került, a helyi sajtó (hét napilap, ebből hat kínai, egy angol nyelvű) megírta: a program reális, meg is fogják valósíta ni, mert a helyi gazdasági élet legfontosabb személyisége Ho Yin úr támogatja. A helyi gazdasági élet vezéregyénisége Ho Yin úr egyébként Peking bizalmi embere is — és egyúttal Makaó éjszakai életének legfontosabb haszon- élvezője, szerencsejáték-szindikátus és nyilvánosház-hálózat tulajdonosa. A sokszoros milliomos Igen gyakran jár Pekingbe, és minden lényeges makaói kérdésben „tanácsot kér“ és „tanácsot ad“. A teljes képhez hozzátartozik, hagy a kantoni forradalmi bizottságban 1955 óta szerepelnek „makaói hazafiak“. „ám Peking két-három 1955-ös tüntetéstől eltekintve, soha nem hangoztatta, hogy a gyarmatot fel kell szabadítani. Az ok ugyanaz, mint Hongkong esetében: a pekingi devizabevételben határozottan számítanak a Makaó által szerzett dollárokra. Akárcsak Hongkong esetében, Itt a kantoni öböl nyugati partján is szoros kapcsolat, elszakíthatatlan függés van a Kínai Népköztársaság és a gyarmat között. Makaó élelmiszerfogyasztásának 85 százaléka, vízellátásának 95 százaléka érkezik északról. A makaói kereskedelmi vállalatok több mint 35 százaléka van kínai tulajdoni* x, a város négy kórházából három, tizenkét mozijából nyolc van pekingi tulajdonban. Közismert tény, hogy a makaói egyetem tanárainak legalább a fele a maoista politika hirdetője a gyarmaton. A maoista politika azonban nem akadályozza meg a professzorokat se, de Ho Yin urat sem abban, hogy 1975 áprilisában a helyi választásokon ne az „Adim“, azaz a Makaói Érdekek Védelmére alakult Társaság nevű konzerva- tín tőkések által szervezett politikai csoportosulást segítsék győzelemre. A minap írta meg az egyik angol lap, Hongkongra célozva, de Makaóra is érvényesen: „Itt nem politizálnak, itt pénzt csinálnak." És mindjárt hozzátette: érdekes, hogy ebben még a máshol mindig csak politikai jelszavakat hangoztató maoista vezetés is egyetért... =>
