Vasárnapi Új Szó, 1976. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1976-02-15 / 7. szám
* RIPORT ÁZSIA MINI-ORSZÁGÁBÓL Hatalmas toronyházak, felhőkarcolók, széles sugárutak és a düledező, lebontásra váró házikók között megbúvó keskeny utcácskák... A háttérben zöld foltok, mintha pálmaerdők tarkítanák a tájat... Amott gyárkémények s köröskörül tenger — a kikötőbe bebocsátásra váró hajók tucatjaivá1 ... Kzt látja az utas a repülőgép ablakából, amint a Singa- pore Airlines óriásgépe hatalmas kört ír le a városállam felett, hogy leereszkedjék a Paya Lebar repülőtér betonjára. Évente immár egymillióan érkeznek így az Egyenlítőtől mindössze 130 kilométerrel északra elterülő 580 négyzetkilométernyi területű szigetköztársaságba. Az Oroszlán Városa — tudatja velünk a soknyelvű prospektus, amit azután nyomtak a kezünkbe, hogy alapos vizsgálódás és kérde- zősködés után az űtlevélvizsgá- ló kisasszony (kínai!) végre beütötte a pecsétet passpor- tunkba és immár hivatalosan is szingapúri látogatók lettünk. SELAMAT DATANG! Persze, a névadó maláj oroszlánok ma már csak Szingapúr címerében láthatók — még az állatkertben sem, hiszen régen kipusztultak. Egy Hongkonghoz hasonló mixelt, vagyis alaposan kevert, vegyített nemzetközi városállam tárul az idegen elé, amikor taxival behajt a város központjába, ahol mintegy háromszáz szálloda, vagy legalábbis annak nevezett szállásadó várja. Otközben a taxi egyik gumija defektet kapott, s a sofőr sehogyan sem boldogult vele. Bámészkodókból már tucatnyi állt körülöttünk, de senki sem segített. Annál nagyobb volt a meglepetésük, amikor kollégámmal közbeavatkoztunk és segítettünk a vézna taxisnak. Szingapúrban ilyet csak pénzért tesznek — s főképpen nem az európai utasok a maláj taxisofőrnek, aki megszokta, hogy ilyenkor szidják, átkozzák, s a már megtett fuvarért se fizessenek ... Mert Szingapúrban mindenért pénzt követelnek... így jutottunk be Ázsia „mesterséges paradicsomába", az elegáns Orchard Road egyik mellékutcájában épült szerényebb bérű, de minden igényt kielégítő Supreme hotelba — máris némi tapasztalatokat gyűjtve arra, kiknek a számára „paradicsom“, avagy Edénkért manapság Szingapúri Selamat datangl — így üdvözöltek a hotelban és a külügyminisztériumban, de még a Chulia Street kínai kisvendéglőjének tulajdonosa is ... Tehát, isten hozott Szingapúrban, ahol azután a kínaiak, malájok, tamilok, hinduk, no és a fehér bőrbe bújt (vagy a fehér bőrükből kibújni nem tudói) szingapúri angolok igyekeztek mindent kiszedni a magamfajta Idegen pénztárcájából. Mintha Ázsia és a világ legrafináltabb kufárai adtak volna maguknak találkozót ezen a szigeten, a Maláj-félsziget déli csücskénél — ellenőrizvén és megvámolván a földnyelv és Indonézia közötti földszoroson, a „Strait“-on áthaladó hajókat. Az egykori maláj halászfalu helyén 1819-ben az angol Sir Rajjles húzta fel a brit lobogót, és megszerezte őfelségének. Szingapúr kikötője gyorsan fejlődött, és a város mind nagyobb autonómiát szerzett magának a Maláj Szövetségen belül. Szueztől keletre itt épült ki a legnagyobb brit erődítmény — de közben virágzott a kábítószercsempészet és a leánykereskedelem is, ami csaknem annyi pénzt hozott, mint az itt behajózott malájföldi nyersgumi és az ón. A brit pozíciókat először a japán Invázió mozdította ki sarkaiból: jamasita japán tábornok seregei északról, a szárazföld felől hódították meg a bevehetetlennek és elsüllyeszthetet- lennek hitt „páncéloshajót“. Az 1942 februárjától 1945 szeptemberéig tartó japán uralom után visszatértek az angolok, de zászlajuk, az Union Jack 1963-ban végleg lekerült a szingapúri zászlórudakról. A britek azért változatlanul jelen vannak, noha 1975 szeptemberében — pénzügyi gondok miatt — bezárták az itteni brit flottatámaszpontot, s elhagyta a városállamot az utolsó brit hadihajó, a Mermaid romboló is. Az idén márciusban az utolsó angol katonák is kivonulnak Szingapúrból! Persze a kis ország életében továbbra is jelentős szerepet játszanak az angolok, mivel a gazdasági kulcspozíciók egy része a kezükben van, s ott ülnek a minisztériumokban és a hivatalokban is. Befolyásuk az amerikai, japán, nyugatnémet behatolással arányosan csökken ... Csak a szingapúriak pozícióiban nincsenek szemmel látható változások ... GYÁRAK JURONGBAN Az utóbbi tíz esztendőben félezernél több külföldi bank, monopólium létesített gyárat, fiókot Szingapúrban. Félórányi gépkocsiútra a városközponttól, az egykori mocsár helyén épült Jurongban hatalmas gyárváros létesült. Ezt láttuk a repülőgép 'ablakából — közelről azonban olyan korszerű, modern, mintha nem is Ázsiában járnánk! Pedig odafelé menet a gépkocsiból ezernyi kis kócerájt, néhány napszámossal dolgoztató „kisüzemet“ láttunk, bádogtetős bódékban a nagyobb üzemek számára kis alkatrészeket készítő műhelyeket, amelyekben, a kínai kulik ma is éhbérért dolgoznak ... Jurongban azonban a nagy amerikai cégek Caterpillar, IBM, a japánok (Sony, Nissan], a nyugatnémetek (Rolleiflex, BASF) építettek gyárakat. Máris 30 ezren laknak Jurongban, de a polgár- mester helyettese szerint tíz év múlva 300 ezer ember költözhet ebbe az ipari körzetbe. Kikötője is lesz Jurongnak — nagyobb, korszerűbb, mint az eddigi. Ezt szovjet és bolgár közreműködéssel építik. Szingapúrt évente 40 ezer hajó keresi fel, ennyi vet horgonyt a kis ország kikötőiben. Negyedóránként jön-megy egy hajó, és 200 hajójárat érinti Szingapúrt. Ezt a forgalmat csak magas fokú gépesítéssel ellátott kikötők képesek akadálymentesen lebonyolítani. Itt minimális a rakodáshoz szükséges várakozási idő — hiszen ha ezt nem biztosítanák, Szingapúrt elkerülnék a hajók! Így is nagy a konkurrencia, mert Malaysia és Indonézia gzinte a „szomszédban“ épít új kikötőket. Azért még a kis motoros bárkáknak, a dzsunkákhoz hasonlítható tonkanoknak is akad dolguk! Azokról a mélyjáratú hajókról, amelyek nem jutnak a darus rakodókhoz, ezekkel a bárkákkal szállítják — 50 és 100 tonnás részletekben — partra az árut. A ton- kanok kapitányainak élete korántsem romantikus. Egy ilyen bárka kapitánya 150 szingapúri dollárt, vagyis legfeljebb ezer koronának megfelelő ösz- szeget keres havonta, a ton- kan matróza pedig csak ennek a felét. . . Jobban él egy rik- sás, akinek a napi jövedelme legalább 6—8 dollár. Igaz, ezért sokat kell futnia vagy pedáloznia járművével. Még mindig ezernél több riksakuli él Szingapúriban, és nem csupán a külföldi turisták ülnek járműveikbe ... De térjünk vissza a tengerhez, a kikötőkhöz — elvégre ebből él a szingapúriak többsége. A hajógyárakban százezernyi malájföldi vendégmunkás dolgozik, részben japán cégeknek. Mert itt még a japán béreknél is kevesebbet lehet fizetni a munkásoknak. A dolog másik oldala: a maláj munkás itt mégiscsak többet keres, mint Malaysiában, de itt nincsenek jogai, nem is sztrájkolhat, mert akkor rögtön kiutasíthatják Szingapúrból. Tankhajókat és kis hadihajókat építenek, például Ku- vaitnak. A profit persze főként a külföldi monopóliumok jövedelmét gyarapítja — ezért érdemes beruházniok Szingapúrban, amelynek kormánya nemcsak a „szorgalmas,- fegyelmezett munkásokról“ gondoskodik, hanem a profit kivitelét is biztosítja. AJÁNDÉKOK A BANK OF CHINA-NAK Amióta véget ért az indokínai háború, a szingapúri kormány is önvizsgálatot tartott. Véget ért a „vietnami boom“, a vietnami háborúban részt vett amerikai hadseregnek eszközölt szállítások nincsenek többé! Itt finomították a brunei és malaysiai olajkutak által felszínre hozott olajat az amerikai hadsereg részére, amely nagy fogyasztó volt... És sok mindent- vásároltak itt a félmilliós amerikai expedíciós haderő részére. Évente csaknem félmilliárd amerikai dollárt hozott Szingapúrnak a vietnami háború. Azóta nemcsak ez a pénzforrás apadt ki, hanem összeomlott az Egyesült Államok délkelet-ázsiai straté: giája is, amelyhez Li Kuang Ju miniszterelnök Szingapúr vitorláit igazította... Biztonságérzetüket a bizonytalanság váltotta fel: merre fordítsák ezután külpolitikájuk kor- mányrúdját? Szingapúr 2,2 milliónyi lakosságának háromnegyed része, mintegy 76 százalék, kínai származású, s ma is kínainak vallja magát, kínaiul beszél, kínai nyelvű újságot olvas, kínai szokások szerint él, kínai hagyományokhoz illően temetkezik. Az engedelmességre ösztönző ősi szokások ápolására a kormány is nagy gondot fordít, ezzel is igyekezvén a lakosság politikai öntudatát a lehető legalacsonyabb szinten tartani az „ipari béke“ biztosítása érdekében. Mondani sem kell, hogy „ipari békén" az olcsó munkaerő, vagyis a munkások „békén maradását“, a bérkövetelésekről való lemondást érti a kormányzat. 1975- ben 80 ezer új munkahelyre volt szükség az iskolából kikerült fiatalok számára. Ehelyett csökkent az alkalmazottak száma ... Ez persze egyaránt sújtja a kínai, a maláj és a tamil (indiai) származású lakosságot, bár a jobbmódúak aránya a kínai szingapúriak között a legnagyobb. Az ő kezükben van az ország kormányzása, s Li Kuang Ju miniszterelnök is kínai eredetű. Az itteni kínaiak szinte valamennyien szingapúrinak vallják magukat. Sőt, a szingapúri kínaiak nem is kapnak engedélyt arra, hogy a Kínai Nép- köztársaságba utazzanak. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy az itt élő kínaiaknak már a nagyszüleik települtek le Szingapúrban és a legtöbbet már semmi rokoni szál sem fűzi Kínához. Vagy ki tudja? Október elsején, a Kínai NK kikiáltásának évfordulóján ünneplőbe öltözött kínaiak ezrei vonulnak a pekingi Bank of China, vagyis a Kínai Nemzeti Bank helyi fiókjának épületéhez, és virágokkal, lampionokkal, a legkülönbözőbb ajándékokkal, például pirosra sült „pekingi kacsákkal“ fejezik ki üdvözletüket. Azt Az ország „második zászlaján nak“»nevezik az ablakokból kidugott rudakon száradó ruhákat pedig csak a bank tudná megmondani, a szingapúri kínaiak közül hányán helyezik el pénzüket a Bank of China számláin, s hányán támogatják pénzzel Kínában élő rokonaikat, vagy egyszerűen Tekinget!? KÍNA A KAPUBAN? Megannyi kérdőjel, amelyekre a környező országokban is szeretnének választ kapni. Hiszen Hongkong után Szingapúr ugyancsak fontos kereskedelmi kapu Kína számára, afféle ugródeszka olyan országok felé, amelyek hosszú időn át bezárták ajtajukat a kínai áruk előtt. Mégis: Szingapúr szinte az egyetlen olyan ország Dél- kelet-Ázsiában, amely máig sem vette fel a diplomáciai kapcsolatokat Pekinggell Li Kuang Ju miniszterelnök még annak a látszatát is igyekszik elkerülni, mintha kormánya valamilyen módon együttműködne Pekinggel. Ugyanakkor azt is igyekszik megakadályozni, hogy az üzleten kívül más pozíciók jussanak Mao Kínájának, amely esetleg a pekingi politika szolgálatába próbáiul! állítani a szingapúri kínaiakat ... Marad tehát az október elsejei ajándékozás, a sárkánytánc és a pirosra sütött, illatozó „pekingi kacsa“, amely a változatos szingapúri konyha egyik legkeresettebb ínyencsége. A kínai újév napjaiban még a szegényebb kínai családok asztalára is jut a „pekingi kacsából“ — legalábbis Szingapúrbtn. SEBES TIBOR Készül az utcai sütőnél a finom kacsasült... Ezekkel a bárkákkal, tonkanokkal szállítják partra a tengerjárók rakományát. Évente 40 ezer hajó köt ki Szingapúrban (A szerző felvételei)
