Vasárnapi Új Szó, 1976. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1976-02-15 / 7. szám
A chilei tragédia áldozatai között szerepel a Népi Egység kibontakozó filmművészete is. Az elkötelezett, baloldali programmal indult filmesek ma részben a börtönök foglyai, részben emigrációba kényszerültek. Ezek az alkotók társadalomelemző, agitatív dokumentumfilmeket és a nemzeti öntudatot, önismeretet erősítő játékfilmeket készítettek. Programjukat a Népi Egység Filmeseinek Kiáltványában rögzítették, melynek első és alapvető pontja, hogy mindenben követni és segíteni kívánják az Allende elnök vezette Népi Egység kormány politikáját. E fiatal baloldali filmesek a Népi Egység hatalomra jutásakor még csupán kétesztendős elméleti és gyakorlati múlttal rendelkeztek. Eszmei törekvéseiket 1968-ban fogalmazták meg először, és első politikus dokumentumfilmjeiket is ebben az időben forgatták. A santiagói egyetem kísérleti filmközpontja köré csoportosultak; a haladó baloldali politikához fűződő rokonszenvüket — nagy nehézségek közepette — itt kezdték művészileg realizálni. Az újonnan létrejött csoportosulás vezéregyénisége Miguel Littin volt. Aktív, sokoldalú, harcos fiatalember, aki az avantgarde szélsőségeitől indult, majd az irodalmi tevékenység és a színházi rendezés jelentették felkészülésének további állomásait. Alapos előtanulmányok után csatlakozik a santiagói egyetem kísérleti filmközpontjához, ahol először dokumentumfilmeket rendez. Az itt készült filmeket — több azonos műfajú, agitatív meto- dikájú alkotással együtt — csak zártkörű vetítéseken, filmklubokban tudták bemutatni. Forgalmazási és anyagi gondok nehezítették e fiatal filmesek munkáját. A helyzet gyökeresen csak az Allende vezette Népi Egység uralomra jutásakor változott meg. A forradalomra készülő filmes csoportosulás legáltalánosabb jelszava kezdettől: „chilei filmet a chileieknek!". Ezen belül „harc a szociális elmaradottság, a kispolgárság, a törvényszegő jogi gyakorlat és az eröszakszervezetek önkényessége ellen". Miguel Littin ebben a korszakban — 1969 — készíti A Sakál című filmjét, azon kevés alkotások egyikét, amelyek hozzánk is eljutottak. Az Allende-kormány győzelme után — állami támogatással — újjászervezik a Chile Films gyártó és forgalmazó intézetét, programot dolgoznak ki a nemzeti filmgyártás megteremtésére. Szekciókat alakítanak a kubai filmszervezetek mintájára. A híradó-, az oktató-nevelő-, a gyermekfilm, a dokumentumfilm és a játékfilm műfajait tekintik a legfontosabbaknak. A forgalmazás ügyének kézbevételével bemutatják az 1968—70 között készült haladó szellemű dokumentumfil- meket. A Chile Films igazgatója ekkor a huszonnyolc éves Miguel Littin. S ő á Kiáltvány főszerkesztője is. A két filmmotleli A felszabadult filmművészet első alkotása: dokumentumfilm az Allende—Debray-féle párbeszédről. Rendezője Miguel Littin. A fiatal rendező ismételten hangsúlyozta, hogy kizárólag a marxista—leninista alkotómódszer elsajátításával juthatnak előbbre. 1972-ben ismét játékfilmet készít — Az ígéret földjén címmel — ezt azonban hazájában már nem mutatták be. Először a moszkvai filmfesztiválon került a közönség elé. Littin az 1932-es, néhány napos I A DÉL-AMERIKAI ÜJ HULLÁMRÓL Chilei Köztársaságnak kívánt benne emléket állítani. Letisztultabb, összefogottabb alkotás, mint a három évvel korábbi Ajakál; az első játékfilmjében kidolgozott filmmodell itt egységesebb művet eredményezett. Milyen is ez a bizonyos filmmodell, amelyről szinte minden latin-amerikai filmről szóló tudósítás beszámol? Az ezzel kapcsolatos megállapítások a következőkben foglalhatók össze: A társadalmi mozgalmak hatására olyan filmalkotások születnek, amelyek az eizensteini forradalmi filmek, a neorealista alkotások és a cine- ma direct módszer egyfajta szintéziseként írhatók körül. De ha alaposabban megvizsgáljuk a kérdést, a számunkra elérhető kevés számú filmalkotás alapján nem egy, hanem két filmmodell elkülönülésének lehetünk tanúi. Az egyiket nevezhetnénk népi dokumentumjátéknak. Ebben egy kisebb népi közösség önmaga játssza el önmagát. E játék rendszerint életüknek valamely történetét, közös érdekeikért való lázadásukat, összefogásukat eleveníti fel. Az egyik őse a filmmodellnek Visconti 1948-ban készült Vihar előtt című alkotása, amelyben egy kis halászfalu lázadását beszélte el, az eredeti szereplők részvételével. A régebbi ős Eizens- tein Patyomkin páncélos (1925) című alkotása. Ennek szellemében a hangsúly a népi típusok bemutatására és a kollektív összefogás drámai mozzanataira helyeződik. Módszerét tekintve az eredmény egy olyan „rekonstruált dokumentumfilm" — vagyis lényegében játékfilm —, amely egyben a mai legkorszerűbb dokumentumfilm-készítés — a cinema direct — külső, hiteles jegyeit is igyekszik magába olvasztani. E filmtípus nagy erénye, hogy az egyszeri történet tanulságait felidézve késztet a gon-, dolati általánosítás elvégzésére. A másik filmmodell nyíltabban vállalja a játékfilmes tipizálás követelményeit. A tényszerűséget az érzelmi átélés biztosításának rendeli alá. Történetét egy valódi vagy kitalált hős sorsának felidézésével mondja el. A hős életének eseményeit azonban úgy csoportosítja, hogy a történet a népi élet általános példázataként, és ne pusztán egyéni sorsként legyen érzékelhető. Az életút vagy életszakasz, a hős környezete, mozgása, konfliktusai a művész által jellemzőnek ítélt társadalmi valóság bemutatására hivatottak. A hős minden esetben jószándékú, nyíltszívű, a társadalmi kizsákmányolás áldozata. A nyomor személyes sorsának és jellemének rombolója. Ennél a filmtípusnál az őspélda Eizenstein Régi és új (1929) című filmjének első szakasza, amely az állati sorba süllyedő, magukat igába fogó parasztok. Marfa asszony és az embertelen kulák történetét mondja el. A másik nagy ösztönző: De Sica Biciklitolvajok (1948) című filmje, amelyben egy munkanélküli kálváriájának vagyunk tanúi; ebben a bős végső kétségbeesésében maga is majdnem tolvajjá lesz, mert ellopott kerékpárja helyett újat kell szereznie, hogy nehezen megkapott új plakátragasztói állását elfoglalhassa. Ez az alkotástípus — ha közelebbről megnézzük — a népi példabeszédek közmondássá sűrűsödött igazságaira emlékeztet. „A szegény embert még az ág is húzza" gondolatmenet munkál bennük. Csakhogy itt az osztály- vagy rétegsors képletté egyszerűsödik, s a hős életének szélsőséges egyedisége válik hangsúlyossá. Egy szánalmas sodródás hőseivel van dolgunk az ilyen típusú alkotásokban, akik nem tudhatják, nem is akarhatják megérteni tetteiknek és életük eseményeinek következményeit, összefüggéseit. Hiányzik belőlük az öntudat. A szánalom és a humanitás, illetve az emberi esendőség hangsúlyozódik mindenekelőtt, amitől ezek a művek óhatatlanul egyoldalúakká válnak. A szociális nyomor valóban emberromboló, a művészi ábrázolás azonban nem érheti be a sorsába belenyugvó hős bemutatásával, az ábrázolás útja — a neorealizmus tanulságából következően is — csak azoknak a személyes és társadalmi okoknak a sokrétű elemzése lehet, amelyek adott esetben az emberi sodródás, tehetetlenség mélyén munkálnak. Tágabb összefüggésben azonban hangsúlyoznunk kell ennek az ábrázolási modellnek a jelentőségét. A társadalmi agitáció, a forradalmi agitáció bizonyos periódusai ugyanis újra és újra életre hívhatják ezt a — végső fokon — romantikus forradalmi ábrázolásmódot, ami a legszélesebb rétegek érzelmeit képes megmozgatni, felháborodásukat, tettvágyukat kiváltani. Az ilyen leegyszerűsített ábrázolás szükséges korrekcióit aztán mindig a ki- agyensúl yozottabb, békésebb korok igénylik és végzik eL. A játékfilmekről Miguel Littin A Sakál című alkotása ez utóbbi filmmodellt tükrözi. A cinema direct lendületes közvetlenségét s olykor tárgyilagos mértéktartását egy furcsa, külső és belső narráció* val kommentált napló, önéletírás szolgálatába állítja. Hőse, a Nahueltoroi Sakálként emlegetett Jósé dél Carmen Valen- zuela •*- valós személyiség, akit hatszoros gyilkosságért kivégeztek. Életét Littin periratok alapján rekonstruálta, alakját Nelson Viliágra formálta meg. Valenzuela élete szökések sorozata. Szökik a szeretetlen- ség, az embertelen munka, a nyomor elől. Züllésének útja: lopás, alkoholizmus, gyilkosság. Börtönbe kerül, kivégzés vár rá, mégis — milyen ellentmondás — halála előtt emberré válik. Emberi sző, „lakás“ és eleség minden napra, értelmes munka — csak a börtönben lesz életében először osztályrésze. írni, olvasni tanul, sunyi, ostoba tekintete kifényesedik. (ősé Valenzuela sorsában a chilei földönfutó szegényparaszt tipikus életútját kívánta bemutatni a rendező. Kizsákmányolás, embertelen lét, „a szociális nyomorúság minden emberi dráma oka" — vallja és illusztrálja Miguel Littin. S végeredményben A Sakál igazán hatásos és a felháborodásig átélhető film; a kizsákmányoló társadalom berendezkedésének részletes bírálata. Littin második filmje, Az ígéret földje az 1932. június másodikén végrehajtott „forradalmi államcsíny“ — a kapitalizmus elleni lázadásra biztatott tömegek egyik helyi megmozdulásából kölcsönözte témáját. A rendező itt a nemzeti múlt ihlető forrásából merített, egy bukással végződő hazai forradalmi akciót kívánt — figyelemfelkeltő és mozgósító céllal — a világ szeme elé tárni. Az 1973-as moszkvai és pesarói fesztiválokon értékelték is ezt a törekvését. A rendező, aki ekkor már emigrációban élt és nem tudott filmjeinek kísérője- ként e nemzetközi filmfórumokon megjelenni — a valóság és a népi legendák ötvözeteként létrehozott filmért elismerő kritikákban részesült. A kritikák azonban azt sem hallgatták el, hogy nem sikerült megteremteni a legendák, mítoszok és a történelmi valóság elegyítésének egyensúlyát: a véres eszközökkel megtorolt lázadás drámája — a szimbólumok és a metafőrák áradatában — csak kevéssé válik átélhetővé. Littin és társai — nyilván — filmkísérletek sorozatában tudhatták volna csak a korrekciót végrehajtani, ám a chilei tragikus események e program vé- gigvitelét megakadályozták. A Sakál a „chilei új film" egyik nyitó darabja. Mint ilyen — és mint a rendező első játékfilmje — egy új irányzat formanyelvi mohóságát és motiválási bizonytalanságait egyaránt magán viseli. Az ígéret földje lázadó parasztjainak tragédiája, Littin második játékfilmjében, határozott forradalmi témájával már jelezte a művészi továbblépés irányát. Ez a film — a chilei események ismeretében utólag úgy tűnik — Miguel Littin elkésett, féltő figyelmeztetése is volt. VÖRÖS ÉVA fittül Miguel Littin rendezésében ké szült A Sakál; a képen ennek egyik kockája látható Jelenet A Sakál című filmből
