Új Szó, 1976. december (29. évfolyam, 286-311. szám)

1976-12-04 / 289. szám, szombat

MEGJELENT Ä PÁRTELET 24. SZÁMA A lap újabb száma is gaz­dag tartalommal jelent meg. Bevezetőben röviden ismerteti a CSKP KB ötödik ülését, majd közli az ülés határozatának szövegét. A lap vezércikke ez­úttal a nemzeti bizottságok munkájának szentel figyelmet, különös tekintettel a nemré­gen megtartott képviselő-tes­tületi választásokra. Időszerű és fontos problé­mákkal foglalkoznak a pártpo­litikai, illetve pártgazdasági cikkek. A figyelmet Az irányí­tó mnnka színvonalának eme­lése, Aki keres — az talál, a Magasabb követelmények az FSZM-ben dolgozó kommunis­ták munkájával szemben, A szolgáltatások szerepe az élet­színvonal emelkedésében, A párt a mezőgazdasági termelés «lén, valamint A dolgozókkal közösen teljesítsük a gazda- «*«»1 fejlődés programjait c. cikkekre hívjuk fel. A lap új számában A CSKP formálása és megalakulása címmel Jan Galandauer, A szo­ciáldemokrácia ideológiai vál­sága (2. rész) címmel Milan Matouš és A szocializmus és a nemzeti felszabadító harc cím­mel pedig Milada Sigmundová írt figyelemreméltó tanul­mányt. A testvérpártok életébe Az SZKP politikájának alkotó ere­je, illetve A Szovjetunió Szo­cialista Alkotmányának törté­nelmi jelentősége címmel két szovjet, valamint Időszerűen és mélyen az ideológiai munkáról címmel egy magyar vonatkozá­sú cikk nyújt bepillantást. A külpolitikai kérdések iránt érdeklődő olvasók a Mi lesz tovább? c. cikkben az USA- beli elnökválasztások követ­kezményeivel ismerkedhetnek meg. (kj) Harc az alkoholizmus ellen Az utóbbi tíz esztendőben hazánkban megkétszereződött a szeszes Italok fogyasztása. Be­bizonyosodott, hogy a lakosság erre a célra élelmiszerkiadá­sainak egyötödét fordítja. Emel­kedett az alkohol hatása alatt elkövetett bűncselekmények száma. Míg 1962-ben emiatt kb. 9600, 1975-ben már 25 000 sze­mély került összeütközésbe a törvénnyel. A közlekedési bale­setek jelentős részét is ittas ko­csivezetők okozzák. Az alkoho­lizmus káros következménye­ként emelkedett az élősködők, a munkából távolmaradók és a fluktuánsok száma, nem beszél­ve a házasságok gyakori fel­bomlásáról és a gyermekek, il­letve az ifjúság egészséges fej­lődésének veszélyeztetéséről. A csütörtöki prágai sajtóér­tekezleten a CSSZK Egészség- ügyi Minisztériumának dolgozói a társadalomnak az iszákosság elleni harcát ismertették. Az alkoholistákat az alkoholelle­nes tanácsadókon kívül a kór­házak pszichiátriai osztályain és a kijózanító állomásokon gyógykezelik. Míg 1949-ben összesen tíz alkoholellenes ta­nácsadó működött, számuk ma a CSSZK-ban meghaladja a 170- et. Az ezekben az intézmények­ben nyilvántartott személyek száma 100 ezerről 1975-ben több mint 120 ezerre, a gyógykezel­tek száma pedig 5 ezerről 5500- ra emelkedett. Az utóbbi években a toxiko­mánia — a különböző káros anyagok gyakran halált okozó használata — is gyorsan terjed. Gyakori a bizonyos gyógysze­rekkel való visszaélés is. E káros társadalmi jelensé­gek megakadályozása a 120/62. sz. törvény módosítását teszi szükségessé. Az előírások meg­szegőit — beleértve a szerveze­teket — az új törvény szigorú büntetéssel fogja sújtani. ■ —km— VÁLASZ OLVASÓINKNAK NYUGDÍJÜGYEKBEN M. A.: Az özvegyi járadékra ez év december 17-ig van igé­nye. Ezután, mivel nem rok­kant és nem is gondoskodik már ellátatlan gyermekről s csak 43 éves, megszűnik az öz­vegyi járadékra szóló igénye. V. I.: Anyósa valószínűleg szociális járadékot kap. Kettő­jük nyugdíját az 1975/121 sz. törvény 42. §-a alapján havi 1100 koronáig emelheti a járási nemzeti bizottság, ha a nyug­díj megélhetésük egyetlen for­rása, és saját munkájukkal nem képesek életszínvonalukon javí­tani. Anyósa egyébként nehézsé­geire való tekintettel a jnb já­radékosztályán az 1975/121 sz. törvény 47. §-a értelmében a 200—400 korona összeg közötti magatehetetlenségi pótlék iránt folyamodhat. F. J.: Mivel a nyugdíjigényé­nek megnyíltakor és előtte két évvel nem dolgozott, 65. élet­évének betöltésével nem szer­zett az új törvény értelmében igényt aránylagos nyugdíjra. Az új, 1975/121 sz. társadalombiz­tosítási törvény 43, §-a értel­mében a járási nemzeti bizott­ság járadékosztályán feleségjá­radék folyósítása iránt adhat be kérelmet. Ez önkéntes jára­dék, amelyre senkinek sincs perelhető igénye. I. S. B.: Betöltötte 70. élet­évét, és mint özvegyi nyugdíjat élvező [nyugdíjának összege magasabb 1100 koronánál) szolgáltatóüzemben dolgozik azzal, hogy havi keresete nem haladja meg a bruttó 800 koro­nát és ezért eddig rendesen fo­lyósították teljes özvegyi nyug­díját. Olvasott, illetve hallott arról, hogy az új nyugdíjtörvény 39. §-ának 2. bek. érteimében nem csökkentik az özvegyi járadé­kot élvező s munkaviszonyban dolgozó özvegyek járadékát, akiknek férjük halála után a járadékot egy évig folyósítják, továbbá azok esetében, akik már betöltötték 70. életévüket. Olvasott arról is, hogy az em­lített eseteken kívül teljes nyugdíj (özvegyi járadék is) jár azoknak, akik rövid ideig tartó (egy-egy naptári évben 180 munkanap, vagy 1200 mun­kaóra) munkaviszonyban dol­goznak, tekintet nélkül a vég­zett munka jellegére, azaz, hogy fizikai, vagy hivatali munkát végezne-e. Ha nyugdíja tisztán özvegyi járadék és nem egyesített öreg­ségi és özvegyi járadék, akkor nem vonatkozik önre, mert be­töltötte már 70. életévét. Az 1975/121 sz. törvény fentebb idézett 39. §-ának első bekez­dése szerint az özvegyi járadék és a bruttó-kereset egyesített összegéből a havi 1500 koronát meghaladó összeg felével kell csökkenteni a tartós munkavi­szony idejére az özvegyi nyug­díjat. Ha egyesített öregségi és öz­vegyi járadékot élvez, akkor az öregségi járadékát illetően ér­vényes az 1975/135 sz. kor­mányrendelet korlátozó intéz­kedése, hogy kiemelt munka­körben, tartós munkaviszony esetében havi 1100 korona ösz- szegig folyósítanák nyugdíját. A havi 800 korona bruttó-kere­setig akármilyen munkakörben dolgozhatna, de a „kiemelt“ munkakör esetében az említett kedvezmény nem vonatkozik a hivatali — adminisztratív — munkakörre. S. O.: A munkába menet és onnan jövet elszenvedett bale­set nem számít üzemi baleset­nek és ezért nem érvényesít­het a munkaadó vállalattal szemben sem fájdalomdíjat, sem elesett keresetének megté­rítését. A balesetbiztosítás alapján a megkötött társas ba­lesetbiztosítása és a biztosítá­si feltételek szerint van igé­nye a szerződésben megállapí­tott térítésre. A betegbiztosítás és a szociális biztosítás szem­pontjából a munkába menet, ill. jövet ideje alatt elszenvedett balesetet is üzemi balesetnek kell tekinteni, de ezért fájda­lomdíj és keresetmegtérítés nem jár. Dr. F. J. A Köztársasági és a Klement Gottwald Érdemrenddel kitüntetett bratislavai Georgi Dimitrov Vegyiművek FELVESZ: @ 16. életévüket betöltött nőket a csévéző-műhelybe (két műszakra) 18. életévüket betöltött nőket o polipropilén szálat gyártó üzem nyomásmosó-részle­gébé (három műszakra) SZOCIÁLIS LÉTESÍTMÉNYEINKBE: ® felszolgálónőket, szakácsokat, konyhai kisegítő munkaerőket a termelőüzemekbe, a munkásotthonokba és az irodákba (nyugdíjasokat is) 9 gépírónőket 0 titkárnőket termelési vezetők mellé; követelmény: teljes szakközépiskolai végzett­ség + gyakorlat 6 gyakorlatot szerzett bérelszámolókat (nőket) # lyukkártyakezelőket (nőket) AZ ÉPÍTÉSI OSZTÁLYBA: 9 kőműveseket, ácsokat, segédmunkásokat (különélésl pótlékot fizetünk és megtérítjük az útiköltséget) FELVESZÜNK MÉG MUNKÁSOKAT A KŐVETKEZŐ SZAKMÁKRA: # lakatos, esztergályos marós, szerszámköszörűs, víz- és gázszerelő, gépkarbantartó, villanyszerelő, famodellező, asztalos, telefon-, telefonvezeték-, rádiószerelő és fűtő a viszkózaszálat a polipropilén-vágatot és kábelt gyártó üzembe, valamint a nö­vényvédőszereket, a gumiipari vegyi készítményeket és a műtrágyákat gyártó üzembe: 9 segédmunkásokat a vegyipari és a mellékágazati termelésbe # műszálszövőket (betanításra is) # dolgozókat vasúti kocsik ki- és berakására A téli Időszakbon megfelelő munkalehetőséget biztosítunk az állami gazdaságok és oz efsz-ek mezőgazdasági dolgozóinak, valamint a magángazdáknak is. FELVESZÜNK MÉG: $ titkárnőt a tervelőkészítési és szakvéleményezési osztály vezetője mellé. Követel­mény- teljes szakközépiskolai végzettség, gépírói gyakorlat Q önálló műszaki-gazdasági dolgozót a tervelőkészítési és szakvéleményezési osztály­ba. fizetés T-5 (1250—1600 korona) -f- prémium. Hajadonok és nőtlenek már belépéskor szállást kapnak a munkásszállóban. Kiváló dol­gozóinknak lakást utalunk ki. Étkezni lehet az egyes munkahelyeken az üzemi éttermekben, valamint a meleg- és hidegkonyhós büfékben. A dolgozók egészségéről poliklinikánk orvosai és egészségügyi dolgozói gondoskodnak, s minden évben biztosítjuk hazai vagy külföldi üdülés lehetőségét. Belépéskor hozzák magukkal: —- a ledolgozott évekről szóló elismervényt o szabadságok és a betegségi ügyek elin­tézése miatt. — személyazonossági igazolványukat, katonakönyvüket és egészségügyi lapjukat, — o dolgozók adatainak nyilvántartásához szükséges egyéb okmányokat Bővebb tájékoztatás a vállalat személyzeti osztályán kapható. Telefon: 177 24-76-os és 20-41-es mellék. A jelentkezés színhelyére a bratislavai Főpályaudvarról a hármas, a város központjából pedig az ötös és a hetes villamossal lehet eljutni. OF • 143 KÖSZÖN ETNYILVÄNÍTÄS ÄLLÄS KÖSZÖNTŐ ■ A Domáce potreby vállalat 08 — 63-as üzemébe (Bratislava, Sta­rá Vajnorská cesta) azonnali be­lépéssel felvesz: — raktári munkásokat (nőket is), — szakelőadót (nőt). Toborzási terület: Bratislava. ÜF-165 ISMERKEDÉS ■ 165/36 nőtlen munkás ezúton szeretne megismerkedni korban hozzá Illő leánnyal vagy özvegy­asszonnyal, aki hozzáköltözne fa­lura. Egy gyermek nem akadály. Jelige: Csallóköz. 0-1373 ■ 61 éves, Józan életű, egyedül élő özvegyember egyedül élő szo­lid nővel, vagy özvegyasszonnyal szeretne megismerkedni. Jelige: La­káskérdés megoldott. 0-1390 ADÁSVÉTEL fSt Eladó 2 éves garázsolt, Jó ál­lapotban levő Moszkvics 408-as. Ár megegyezés szerint. Érdeklőd­ni lehet szombaton és vasárnap. Zsemlye Lajos, Baka 313, duna- szerdahelyi Járás. 0-1372 Sí Eladó R 16-os személygépkocsi. Tel.: Bratislava 349-73. 0-1377 EH Eladó 19 hónapos magyar drót­szőrű szuka. Varga Arpád II., 930 38 Nový Život, Ellášovce 295, dunaszerdahelyi iárás. 0-1380 ■ Sürgősen eladó kétszobás csa­ládi ház 20 ár telekkel az Ister szomszédságában, özv. Pápayné Karolina, Dunajská Streda, Nová Osada 755. 0-1382 ■P Forró szívvel és őszinte tiszte­lettel köszöntjük a drága édes­apát, Schweiger Ferencet (Gabííkovo). Névnapja alkalmából szívből gra­tulál, Jó egészséget, sok boldog­ságot kíván szerető felesége, 3 lánya 2 veje és unokái: Évike, Juditka és Ivetka. Ú-1340 ■ Sok szeretettel köszöntjük a drága jó férjet, édesapát és nagy­apát, Méry Tibort (Kisfalud), aki november 26-án ünnepelte 50. születésnapját. További boldog, derűs életet, erőt és egészséget kíván szerető felesége, fial, menyei, lányai és a két kisunoka: Ro- bika és Katlka. 0-1379 H Dlahoviü Andrásnak és feleségének (Bálorkeszi). A drága jó szülőknek házasság- kötésük 55. évfordulója, édes- ápánk 80. születésnapja és édes­anyánk 76. születésnapja alkal­mából szívből gratulálnak, jó egészséget, sok örömöt, boldog­ságot és még számos nyugodt, örömteli évet kíván lányuk, vejtik, fiaik, menyeik, nyolc unokájuk, három unoka- vejük, egy unokamenyük, vala­mint hét dédunokájuk. 0-1393 la Potocska Andrásnak névnapja és 70. születésnapja al­kalmából sok erőt, egészséget és még hosszú életet kíván szerető felesége és Laci, aki ez­úton köszöni a huszonhét évi gon­dos nevelést. Ű-1375 H Fájdalomtól megtört szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik a rövid betegség után 54 éves korában elhunyt szeretett fe­leséget, drága édesanyát, nagy­mamát, Fekete Gyorgyné Nagyvendégi Irmát 1976. november 1-én elkísérték utolsó útjára a dunaszerdahelyi temetőbe. Köszönet a sok-sok vi­rágért és a részvétnyilvánításo- kőrt, amelyekkel enyhíteni Igye­keztek mély fájdalmunkat. A gyászoló család 0-1387 ——--------- — HA LÁLOZÁS ——■ i m .11 08 Mély gyásszal tudatjuk a ro­konokkal és ismerősökkel, hogy a szeretett feleség, anya és nagy­mama, Z I R 1 G JÚLIA 1976. december 1-én, 70 éves ko­rában örökre eltávozott közülünk. Drága halottunk földi maradvá­nyait 1976. december 7-én 13.30 órakor helyezzük örök nyugalom­ra a bratislavai Márton-temető- ben. A gyászoló család Ü-1400 Hirdessen Ön is « z • ÚJ SZÖ-ban!

Next

/
Oldalképek
Tartalom