Új Szó, 1976. december (29. évfolyam, 286-311. szám)

1976-12-24 / 306. szám, péntek

Reggeltől délutánig A gyermekek „átvétele" reg­gel hét órakor kezdődik a nes­vadyi (naszvadi) bölcsődében. Ezt a munkamozzanatot szak­szerűen „szűrésnek" nevezik egymás között a nővérek. El­lenőrzik a gyermekek egész­ségi állapotát. Megpróbálják a EGY NAP A BÖLCSÖDÉBEN Azután lekerülnek a polcról a gyermekhangszerek, mert pró­bál a négytagú ,,zenekar". Mű­sorral készülnek a legközeleb­bi szülői értekezletre. Két teremben foglalkoztatják a gyermekeket. A kisebbekkel Gál Teréz és Tomcsányi Szidó­Megy a gőzös, megy a gőzös.. beteg gyermeket „kiszűrni" az egészségesek közül, nehogy járványt okozzon. Szó szerint értendő, hogy megpróbálják, mert az általános tapasztalat szerint a bölcsődébe járó gyer­mekek előbb vagy utóbb a szo­kásos, bölcsődés betegségeket ógyis elkapják. Ez persze nem csak Naszvadon probléma. A pontos napirend szerint nyolc órakor kezdődik a reg­geli torna. Egyszerű, úgyneve­zett utánzó mozdulatokat vé­geznek. Hogyan ugrál a ve­réb? Hogyan repül a madár? Napközben négyszer étkez­nek: a kiadós reggeli után tíz­óraira gyümölcsöt • kapnak, ebédre naponta húst, az uzson­na tej és kifli. Jó, ízletes, ko­ruknak megfelelő, szakszerűen elkészített ételeket kapnak. Az étkezés rendjére nagyon ügyel Psenák Klára, a bölcsőde ve­zetője. A tízórai után szabad fog­lalkozás következik. Előkerül a kocka, a baba, meg a rend­őrautó. Szilviké eleven, ügyes kislány. Kockákból olyan ma­gas tornyot épít, mint ő maga. (A szerző felvétele) nia foglalkoznak, a nagyobbak­kal Katarína furásová és Dézsi Klára. Csakhogy a tizenkilenc 2—3 éves gyermek számára bi­zony szűk a terem, ezért két csoportra osztva igyekeznek a gyermekeket okosan és cél­szerűen foglalkoztatni. Az egyik csoport fest, a többiek egy sarokba szorulva mesét hallgatnak. Akárhogy is mérlegeljük, igaza van a bölcsőde vezető­jének: kevés a hely. Egyébként a higiéniai követelményeknek sem 'felel meg teljes mérték­ben, hiszen a gyermekek ugyanabban a helyiségben ét­. keznek, játszanak, alusznak. Igyekeznek otthonosabbá tenni a bölcsődét. A paplan­huzatokat, a függönyöket Pse­nák Klára és Gál Teréz varr­ták, a kézimunkákat Dézsi Klára és Tomcsányi Szidónia készítették, a polcokat Katarí­na Jurásová festette. Ez per­sze dicséretre méltó, de a he­lyiség problémáját nem oldja meg. A nővérek — és nem té­vedünk, ha azt állítjuk, hogy a szülők is — a probléma megoldását a 6. ötéves terv­időszakban építendő új bölcső­détől várják. Ha kedvező az időjárás, a játszást az udvaron folytatják. A szabadban jobb a gyerme­kek étvágya is. A szakács né­ni pedig szívesen kihordja ne­kik az ételt. Homokozó, hin­ták várják a gyermekeket. Nyaranként pedig meleg vizet engednek a kis medencébe, a gyermekek vígan lubickolhat­nak. Az udvaron való foglalkőzta­tás különös figyelmet kíván a nővéréktől. Besegíteni az apró­ságokat a hintába, megszabni, hogy ki ki után következik, mert persze mindenki ugyan­abba a hintába akar beülni. Közeledik a dél, a gyerme­kek kézmosáshoz sorakoznak. Megérkezik dr. Vaulieder Jó­zsef, az orvos, aki naponta megvizsgálja őket. Ebéd után szétnyitják az ágyacskákat: mind a tizenkilencet. Olyan szűk a hely, hogy még az ajtót sem lehet kinyitni. A gyerme­kek elalszanak, délután 3 óráig szuszogásukkal teli a terem. Uzsonna után már jönnek a szülők. Szilvikére kétszer is rá kell szólni: Itt van az anyu­kád. Siessél, holnap újból ta­lálkozunk! TÖTH ERl(CA KATONAI KARÁCSONY Az ünnepek olott is éberen örködnek 0 A hagyományos rántott ponty sem hiányzik az tisztáiról # Vidám műsorok Még az utolsó bevásárlások és előkészületek — s itt a bé­kesség ünnepe, a karácsony. A karácsonynak, bárhol is ünnep­lik, sajátos jellege, varázsa van. Azoknak a fiataloknak, akik tényleges katonai szol­gálatukat töltik, idén katonai karácsonyuk, vagy ahogy kato­nakörökben mondják, „zöld ka­rácsonyuk" lesz. A katonai alakulatok kará­csonya természetesen különbö­zik a családi körben eltöltött ünneptől. A hadseregnek a harci készültség feladatait egész évben, tehát az ünnepek alatt is teljesítenie kell. Sok fiatal katona lesz szolgálatban a parancsnokokkal együtt ka­rácsony este is az űrállomá­sokon, a rádiólokátorok kép­ernyői előtt és másutt. Éberen őrködnek, hogy szocialista ha­zánkban a karácsonyi ünnepek békességben teljenek. Kato­náink tudatosítják a hadsereg küldetését, kijelölt feladatai­kat komolyan, felelősségtelje­sen végzik, ahogyan azt eskü­jük is megköveteli. A karácsony azonban a ka­szárnyákban sem jelent csu­A Spisská Bélá i favorina ipari termelőszövetkezetben, ahol fá­ból készítenek művészi tárgyakat, hét vietnami fafaragó gyako­rolja e mesterséget. Felvételünkön: Milan PorubovW mester gya­korlati oktatást tart. (Felvétel: A. Hascák — CSTK) pán szolgálatot. Itt is ünnepi a hangulat. Mindenekelőtt a SZISZ-alapszervezetek gondos­kodnak gazdag és tarka mű­sorról a „Katonai karácsony 1976" akció keretében. Annál az alakulatnál is, ahol fán Nóvák őrvezető tölti szolgálatát, gazdag kulturális és sportműsort készítettek az ünnepre. Karácsony este a közös ün­nepi vacsoránál katonák és pa­rancsnokok együtt ülik körül az ünnepi asztalt, melyről a rántott ponty, különböző édes­ségek és gyümölcsök sem hiá­nyoznak majd. Ezt követően az egységek SZISZ-szervezetei veszik át a szót: a parancsno­kok jelenlétében átadják a ka­tonáknak a hozzátartozóiktól kapott könyveket, s aztán kez­dődik a „Szakasz szórakoztat­ja a századot" című mäsor. E műsor keretében mindenki megmutathatja, mit tud. Az egyik szaval, a másik elmond egy jó viccet, egyesek énekel­nek stb. A saját „forrásokból" összeállított műsor mindekinek élményt jelent. Teritmszetésen ezenkívül különböző Kulturális csoportok is hozzájárulnak fel­lépéseikkel a katonák karácso­nyának változatosabbá tételé­hez. Az említett alakulat SZISZ­tagjai a sportról és a külön­böző vetélkedőkről sem feled­keztek meg. Lesz asztalitenisz­és sakkverseny, terepfutás stb. A legjobb, tagokat és kollek­tívákat a SZISZ az idei katonai karácsony emlékére ajándék­kal jutalmazza meg. Az irodalom- és filmkedve­lőknek sem lesz okuk panasz­ra. A szabadnapok alatt állan­dóan rendelkezésükre áll majd az alakulat könyvtára, s két­három egész estét betöltő fil­met is vetítenek naponta. Az ünnejii hangulat tehát csakugyan nem hiányzik a ka­szárnyákból sem. A katonai karácsonynak is megvan a ma­ga varázsa. Akik legalább egy­szer átélték, szívesen emlékez­nek rá. \ - gf ­A lakószobában ült gondolataiba me­rülve. Ügy éreztem, rosszkor érkez­tem, megzavartam. Néhány pillanatnyi hallgatás után azonban megszólalt. — Már tizennégy éve, hogy eltemettük férjemet. Nagyon gyorsan múlik az idő — mondta szomorúan, majd bocsána­tot kért, hogy figyelmetlen háziasz­szony és máris kávéval kínált. — Tud­ja — folytatta —, Stefan fiam tegnap hozott haza a Tátrából, ahol gyógyke­zelésen voltam. Már néhány éve a légcsövemmel bajlódom. Figyelmesen végignézem a ma is szép, fiatalos asszonyt, és alig akarom elhinni, hogy tizenhárom gyereket — egy lányt és tizenkét fiút — hozott a világra, nevelt fel. Csak ősz haja és a szája körüli finom ráncok árulkodnak koráról. A SpaCek családot Bratislava népne­gyednek nevezett részében csaknem mindenki ismeri. A családi ház, amely­ben még nőtlen fiaival lakik, évről év­re csendesebb. — Amikor férjemmel Hlohovecből ideköltöztünk, ez a négy­szobás ház olyan volt számunkra, mint egy kastély. Addig ugyanis albérletben éltünk. Nehezen, kölcsönre vettük, de végre a sajátunk lett. Amint szaporod­tak a gyerekek „kastélyunk" fokozato­san tömegszállássá vált, tele volt ne­vetéssel, sírással és főleg ágyakkal. Na és nagy fazekakkal. Persze, néha szomorúsággal is — emlékezik. — Bol­dog életünket két szomorú esemény zavarta meg. 1962-ben 55 éves korában meghalt a férjem. Tanító volt, szívbe­tegség vitte a sírba. Sok munkát vál­lalt, azt akarta, hogy gyermekeink jobb körülmények között nőjenek fel, mint ő és én. Mindketten nyolcgyermekes családból származunk. A férjem apja tanító, az enyém kőműves volt, nagy nehézségek árán nevelték gyermekei­ket. Másodszor 1966-ban költözött szo­morúság a házunkba. Legidősebb fiam, aki mérnök volt a Teslában, gépkocsi­szerencsétlenség áldozata lett. Har­minchárom éves volt. Amint nőttek a gyerekek, egyre több lett a gond, a munka, gyakran azt se tudta, mit végezzen el előbb. Férje ké­sőn járt haza, esténként különmunkát MEGALAPOZOTT BOLDOGSÁG vállalt, ezért otthon nyugalomra volt szüksége. Ma már csaknem valameny­nyien elvégezték tanulmányaikat, eset­leg levelező hallgatóként tanulnak, a nőtlenek anyjukkal maradtak, ez alól csak az építészmérnök Peter kivétel, igaz, hogy ő is gyakrabban van any­jánál, mint kis lakásában. — Szerénységre neveltem gyermekei­met, hiszen amikor a legidősebbek ki­csinyek voltak, férjem nem sokat ke­resett, és a családi pótlék is ismeretlen fogalom volt még. Én nem mehettem dolgozni, ki gondozta volna a gyereke­ket, ki takarított, ki főzött volna? A házimunkát elosztottuk. Az egyik be­vásárolt, a másik mosogatott, egy má­sik segített a főzésben, esetleg takarí­tott. Férjem is szerénységre és szor­Ilyen nagy fazekakban készül az ün­nepi ebéd. galomra tanította őket. Jó muzsikus volt, nagyon szépen orgonált és gya­korlatilag az összes hangszeren ját­szott. A gyerekek tőle örökölték zenei hallásukat. Szaxafonon, klarinéton, gi­táron, zongorán és harmonikán játsza­nak. Az idősebbek zenekart is alakítot­tak, alkalomadtán felléptek, keresetük­ből, hűtőszekrényt, televíziókészüléket , és más háztartási gépeket vettek ne­kem. Az volt nálunk a szokás, hogy az idősebbek szünet alatt dolgoztak. Az iskolaévben is minden alkalmat meg­ragadtak, tejet hordtak, szenet lapá­toltak, vagy a kikötőben vagonokat raktak ki. Amikor férje -meghalt, sokan nem tudták elképzelni, hogyan birkózik meg Jana Spacková a sok feladattal. A gye­rekek azonban nagyon sokat segítet­tek. Ha a nyugdíjból és az ösztöndíj­ból nem futotta a váratlan kiadásokra, a fiúk azonnal találtak valamilyen ke­reseti lehetőséget. Mindig feltalálták magukat. — Mit is adhattunk volna ne­kik. Vagyonunk nem volt, így a felelős­ségérzetet, a munkaszeretetet, a tudás­szomjat kapták tőlünk örökségbe. A testvérek és az anya példásan ösz­szetartanak. Amikor a legidősebb gyer­mek, Jana befejezte tanulmányait az orvosi karon, természetesnek tartotta, hogy fizetéséből hozzájáruljon a ház­tartáshoz. Az .idősebbek mindig törőd­tek a fiatatóbbakkal, gondjaikat meg­osztották. Ma már valamennyien felnőt­tek. A legfiatalabbak, a 24 éves ikrek, nemrég fejezték be a főiskolát, Laco vegyészmérnök, Jano közgazdász. Ük még otthon laknak, a tényleges kato­nai szolgálatra készülnek. Szerények, mindig készen állnak, hogy segítsenek édesanyjuknak. A 26 éves Pavel építész­mérnök, de mivel nőtlen, természete­sen ő is otthon lakik. Azok közül, akik családot alapítottak, csak a 25 éves Emil lakik otthon, egyelőre nincs laká­sa. Levelező hallgatóként a közgazda­sági főiskolán tanul, mérnök felesége Is jól beilleszkedett a családba. Részt vállal a házimunkákból, gyakran mond­ja anyósának: — 'Mama, pihenjen, ma­gunk is elvégzünk mindent. — Sokszor és szívesen szereznek ne­kem örömet. Most, hogy hazajöttem a gyógykezelésről, ünnepi asztallal vár­tak, gyermekeim és unokáim közül, aki csak tehette, eljött. Janka a háziorvosuk. Zilinán él, két gyereke van, akik legszívesebben min­dig a nagymamánál lennének. Jana mindig talál időt anyja és testvérei számára. Autóba ül és máris Bratisla­'vában van. A gyógyításhoz a -10 éves Frantisek is ért, aki gyógyszerész, a természettudományok doktora. Hány sebet, zúzódást gyógyított ki különle­ges kenőcseivel! Eduard is közgazdász. Amint egy kis szabadideje van, egész családjával felkeresi a mamát. Ernest építészmérnök, Stefan mérnökként dol­gozik a Geodéziai és Kartográfiai In­tézetben, s Jozef Is közgazdász. A fiúk közül csak Juraj él Bratislaván kívül, Holicében állatorvos. — Ha mind hazajönnek feleségeik­kel, gyermekeikkel, illetve Jana férjé­vel és gyerekeivel, el sem tudja kép­zelni, milyen boldogok vagyunk. Az unokákat felküldöm az emeleti szobá­ba, kakaót és süteményt kapnaít, mi pe­dig ebben a szobában beszélgetünk. Nem nagy a szoba, de elférünk. A legszebbek a karácsonyi találkozá­sok. A fiúk már hetekkel az ünnepek előtt csomagokkal érkeznek. Mindenki hoz valamit nekem és testvéreinek is. Az unokákról sem feledkeznek meg. István-napkor kora reggeltől gyüleke­zünk. Ilyenkor mind együtt vagyunk. Együtt ülünk az ünnepi asztalhoz, iz­gatottan bontjuk fel a karácsonyfa alá helyezett csomagokat. A gyerekek fő­leg játékokat kapnak. Ha visszagon­dolok, milyen más volt az én gyermek­korom. Apám örült, ha egy cipőt, vagy egy Inget tehetett a karácsonyfa alá. Az unokák gyakran énekelnek, mi is velük. A fiúk előveszik hangszereiket, a ház tele van vidám dallal. Sudja^ többször észrevétlenül kiosonok a szo­bából, nem akarom, hogy lássák köny­nyeimet. A boldogságtól sírok. JOZEF SLUKA 1976. XII. 24.

Next

/
Oldalképek
Tartalom