Új Szó, 1976. november (29. évfolyam, 260-285. szám)
1976-11-04 / 263. szám, csütörtök
Jarabäkné Trúchly Gabriellával, a Dunaszerdahelyi Fókusz Irodalmi Színpad rendezőjével • Hatéves fcnnádlástok alatt tizenkét, bemutatótok volt. Szinte val. mennyi eľóadňstok vitát szül, ellenzőitek illetve támoga- tőitok számát gyarapítja, de egyet senki sem vitat tőletek: immáron hatodik éve a Fókusz a szlovák kritikusok, szaklapok ĺ ~int is országos viszonylatban az élenjárók közé tartozik. — Pillanatnyilag Song című háború ellenes összeállításomat csiszolgatjuk. A Váci Mihály, Pablo Neruda, kubai és amerikai néger költők verseiből készült műsorban ismét porondra lép a pár évet kihagyó Kanovi ts György és új emberünk: Ti- lajcsik Imre. Viszont kimaradt a családi gondokkal küzdő Dallos Tomi. Legutóbbi összeállításunkat, a sok, szerintem meddő vitát kiváltó Átkelést, természetesen továbbra is repertoárunkon tartjuk. • Hetente hányszor próbáltok, s milyen feltételek között? — Szerdán este, de ha kell, más napokon is összejövünk. Feltételeink nagyszerűek. A járási népművelési központ, élén Héger Károly i azgatőval minden elképzelhető támogatást megad. Amit szcenográfiai technikai szempontból elképzeltem, ezt, hála a támogatásnak, eddig rendig meg tudtam valósítani. A tagság egybetartása más lapra tartozik. A Fókusz viszonylag kevés taggal működik, mégis nehéz egyeztetni az időt. Már r m is emlékszem, mikor tarthattunk olyan próbát, amin senki sem hiányzott. Többen rlég gyakran maradnak távol, kivéve Balla Istvánt. De ha csak hiányoznának ... Olykor marasztalnom kell őket, mert olyan is volt már, aki azt mondta: „Nem csinálom tovább ezt a szélmalomharcot’*. • Mi ennek az oka? A közhit szerint ugyanis az országszerte ismert Fókusz tagjaként színpadra lépni nemcsak a tiszteletet, a megbecsülést jelenti, hanem a tudatosságot is — nem egyéni, hanem társadalmi célokért dolgozol. — Elkeseredésüknek két oldala van. Az egyik kiváltói azok, akik igyekeznek megakadályozni, hogy igényesebb, átgondoltabb műsort mutassunk be. Azok, akik kisgyermeknek néznek bennünket s valamennyi irodaiul színpadunkat. Nem inti' mények?ől, hanem felelős emberekről van szó. Példa erre az a kompromisszumos zsűrizés, ami az idei Jókai-napokon volt. Szinte valamennyiünk megalázónak tartotta, hogy annyi díjat adtak ki, amennyi résztvevő volt, nehogy valaki megsértődjék A másik oldalon a tagok családi-emberi munkahelyi problémái gabalyodnak. Ennek a kettős problémalétezésnek a következménye az elbizonytalanodás, pillanatnyi stagnálásunk. ® Tehát úgy is lehet mondani: bele)áradtatok a néha meddő harcba, s abba, hogy irodalmi színpadi mozgalmunkban évek óta ti vagytok a „nehéz csoport"? — Igen, így is lehet mondani... Szerintem azért rekedtünk meg, mert megállítottak a konkrét, az égető egyéni és társadalmi problémák kimondásában. A folytatáshoz sem volt nagy kedvünk, de hovatartozásunk kritériumai köteleztek. Tudtam, ha leállunk, soha nem kezdünk újra. És tudni kell, hogy máig sem kerültünk ki a kátyúból, hogy a bénulás bármikor kiújulhat. Ilyen állapotban fogtunk hozzá és dolgoztunk az Átkelésen, amelyet hazánk felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére mutattunk be. Rettenetes munka volt úgy magunkévá tenni a szöveget, nogy tolmácsolásával a lényegére következtessen a néző. Kuczman Bandi, akinek hatalmas szövege van, éjszakánként nem tudott aludni, s virrasztásában nem a puszta szöveggel birkózott, hanem annak alkotóelemével is, a gondolattal. 9 Jómagam részt vettem az egyik szaktanintézetben rendezett előadáson, ahol az irodalmat gyéren böngésző srácokat nemcsak meghatotta, de vitára is késztette ez az előadás. — Hát ez volt a célunkl... És ma is egyedül ez ösztönöz hatékonyabb munkára bennünket. Az általad felhozott példa még kétesebbé teszi a zsűri szájából többször elhangzott ,,ért- hetetlen“-t. Szerintem nem az érthetetlenség zavarta a zsűrit, hanem hogy megint újjal találkozott. Nem tartalmi, vagy formai téren, hanem esztétikai és logikai síkon. Nem kíméletet várunk, hanem, legyen bár könyörtelen, de jó szándékú, igazságot megközelítő bírálatot. Ilyen erőfeszítés után, amit az Átkelés és más műsorunk igényelt, elkedvetlenítő a felelőtlen véleménynyilvánítás. Persze, nem először ért minket ilyesmi, s akár a régieket, tudom, ezt is kiheverjük. • Beszélgetésünk elején említetted, hogy a bemutató előadás előtt álló Song című ösz- szeállításod a Kilátás és az Átkelés című összeállítások szellemében készült. Mi ennek az oka? — Bár sokak szerint ez lesz az igazándi, jó darab,, semmiképpen sem a megalkuvás vagy a simulékonyság jellemzi műsorunkat. Ellenkezőleg: a Song befejezés. A Fókusz pontot tesz az olyan darabok bemutatása mögé, amelyet a spontán közönség hasonlóképpen ítél meg: „Már megint gyilkoltak, keseregtek...“ Mivel az általunk elérhető maximumot kívánjuk közvetíteni, a formaváltással a tartalmat is megváltoztatjuk. És nem szűklátókörűbbé tesszük, Prandl Sándor Jelvétele hanem a magunk módján végtelenné, azaz otthonossá. Nem keseregni és elkeseríttetni akarunk, hanem ha kell. görbetükörben, ha kell szemtől-szembe, komoly emberi szóval szólni gondjainkról. Valamennyien tudjuk, vannak a felelős emberek között olyanok is, akik igyekeznek tartalomban és formában — beskatulyázni az irodalmi színpadokat, mesterkedéseikkel ellentmondva a marxista—leninista esztétika kritériumainak. Szerintem minden hozzáértő embernek, s mindenkinek, akit hozzáérteni vendégül hívnak, tudatosítani kell, ha a közönség nem kap újat és hiteleset, nem arról hall, ami őt is izgatja, foglalkoztatja, meg- csappanik az érdeklődése. • Szerintem akkor jó egy összeállítás, ha társadalmi mozgások határozzák meg; akkor hiteles, ha a meglevő problémák, nehézségek, tudatosításával aktivizálunk; ha nem másokra hárítjuk a felelősséget, hanem mindnyájunkra. — Igen. És nem lehetünk elnézőek egymással szemben, nem ringathatjuk magunkat azzal, hogy minden kitűnően megy, ahogy azt egyesek teszik, tagadva fejlődésünk dialektikáját. Műfajunkba minden az égvilágon belefér. Ezért fölösleges a vita, hogy kisszínpadi forma-e vagy irodalmi színpad. Egyik sem és mindkettő. S mert nem egész estét betöltő összeállításról van szó, tömörnek, célratörőnek kell lennie. A cél a nézők világnézetének megfelelő formálása. A többi puszta eszköz, amivel ha nem jól dolgozom, önmagamat, önmagunkat redukálom. 0 Milyen a Fókusz kapcsolata a többi irodalmi színpaddal? — A legszorosabb kapcsolatot a somorjai Üzenettel tartjuk. Az utóbbi időben megnéztük egymás előadásait, elemeztük, de ez, úgy érzem, még mindig nem az igazi. Jó lenne közös fellépéseket rendezni, például úgy, hogy mindkét csoport két-két összeállítással lépne színpadra; egyik este ebben, másik este abban a faluban. Az előadásokat követően vitára serkentenénk a közönséget: mondjon véleményt a bemutatott darabról, időszerűségéről vagy avultságáról, problémafölvetéséről. az ő és a mi nézeteink érintkezési pontjairól... Gondolkoztatni, nevelni, ez a mi feladatunk. Megszerezni azt, ami úgyis a miénk: a közönséget. S teljes felelősséggel, mert ha a nézőket elveszítjük, önmagunkat veszítjük el. SZIGETI LÁSZLÓ A SZLOVÁK FILHARMÓNIA ÉVADNYITÓ HANGVERSENYE FRANCIA GORDONKAMŰVÉSZ VENDÉGSZEREPLÉSE A Bratislavai Zenei Ünnepségek után a Szlovák Filharmónia is megnyitotta kapuit. Az idény első bérleti estjén Frédéric Lodéon adta elő Dvofák gordonkaversenyét. Ha a műsor ismeretlen külföldi művész vendégszereplését jelzi, a közönség érdeklődéssel ós rendszerint élénk bíráló kedvvel 01 be a hangverseny- terembe. Nem tudja, mit várhat, milyen élményben lesz része. A francia vendégművész produkciója fiatalos őszinteségében meggyőző volt. A kezdeti kissé bizonytalan intonáció után, amit valószínűleg az enyhe pódiumzavar számlájára írhatunk (hiszen a fiatal csellista mindössze huszonnégy esztendős), kellemes lényével, erőteljes muzikalitásával és főként előadásmódjának mélységeivel megnyerte hallgatóságát. Frédéric Lodéon élt a lehetőségekkel, amelyeket az örökszép Dvofák mű hol lírai, hol ritmikailag gyújtó témái nyújtanak a szólistának ahhoz, hogy megszólaltassa a költői- ség hangját és egyben virtuóz vénája is kibontakozzon. Mindazt, ami művészetében még ki- teljesedésre vár, a jelek szerint minden bizonnyal meghozza az Idő. A kíséret sajnos nem volt mindig szinkronban a szólistával. Ladislav Slovák az est karmestere, a korai romantikus muzsika szép hajtásának, C. M. von Weber Oberon-nyitányának feszes ritmusú, eleven tolmácsolásával nyitotta meg műsorát. Sosztakovics V. szimfóniájának előadása a Szlovák Filharmónia első estjének méltó befejezése volt. Ez a mű fordulópontot jelentett a nagy szovjet zeneköltő alkotó munkásságában. Az V. szimfóniával új sosztakovicsi korszak veszi kezdetét: a komponista kifejezési eszközei egyszerűsödnek, mondanivalója ezzel szemben szélesebb síkon mozog, az egyetemes emberi problémák talaján. Sosztakovics ebben a művében, amelyben a zene nyelvén megrajzolja az egyéniség fájdalmas belső harcok közt vajúdó kialakulását, az élet nagy ellentéteiről és nagy igazságairól tesz vallomást. Az V. szimfónia a szenvedély és gyöngédség, az örömteljes életigenlés és tragikus komolyság megnyilatkozása. Sosztakovics szimfonikus drámája Ladislav Slovák avatott vezényletével már többször hallottuk. Határozott koncepciója és annak lmpulzív megvalósítása ezúttal is életközelbe hozta a hallgatóhoz a nagy Sosztakovics alkotás sajátos világát. HAVAS MÁRTA M a Is fiatalosan Hetven éve született Lea Mrázová érdemes művész Lea Mrázová érdemes művész, ’ az úgynevezett — 1909-es nemzedék tehetséges tagja — egyike azoknak a ritkaságszámba menő női festőknek, akiknek művészetét a férfikollégák alkotásaival egyenrangúnak ismerik el. Ezt az elismerést festésmódjának merészségével, gazdag képzelete termékeinek közvetlen, könnyed rögzítésével a vásznon, színeinek bujaságával érdemelte ki. Műveiből azonban nem hiányzik a finomság sem; gyakran használ pasztell harmóniákat és főleg tusrajzai légiesen lírai hangvételűek. Lea Mrázová — Andrej Mráz irodalmi kritikus özvegye — eredetileg irodalommal foglalkozott. A francia, majd a szjovák irodalmat tanulmányozta, előbb Francia- országban, később Prágában és Bratislavában járt egyetemre. Közben lángra lobbant a képzőművészet iránt is (Prágában R. Vejrych, Bratislavában G. Mallý magániskolájában tanult festeni). A 30-as években Martinban élt és szerkesztőként működött. A festészet mellett végleg 1937-ben döntött, ekkor rövid ideig a prágai Ukrán Akadémián tökéletesítette magát új „szakmájában“. Egy év múlva már önálló kiállítása volt Bratislavában. A következő évben ide is költözött — végleg. Több művészcsoportosulás tagja lett, de köz: ben az irodalomról, a publicisztikáról sem feledkezett meg. A háború kitörésének évében még részt vett a velencei Biennálén, aztán már csak a felszabadulás után, 1947-ben állított ki. Ugyanabban az évben a párizsi Szépművészeti Akadémiára került ösztöndíjasként. Itt elsősorban a monumentális művészeti irányzatokat és technikákat tanulmányozta. Hazatérte után tiétek sem című Jánošík-té- ma 1956-ból), melyeket szövé- szeti vállalatok kiviteleztek, egy fiatalabb textilágazattal, az art protis-szal is megpróbálkozott. Ezekben az,alkotásokban a művész a fonalakat saját kezűleg rendezi el a felületen. Mindkét műfajban a formák egyszerűsítésére és a síkszerűség elérésére törekszik. Leggyakrabban színészeket ábrázol rajtuk, szenvedélyes lelkiállapotban, pompás, vagy épp tépettségében dekoratív hatású kosztümben-öltö- zékben. Mrázovát a színház légköre kezdettől fogva alkotásra ihlette. E vonzalmáról egyik írásában így nyilatkozik: A színész arca rendkívül kifejező és izgalmas, mivel folyton változik. Mindez, a gesztusokkal és a színpad különös hangulatával együttvéve hat a festő képzeletére. Ezek az arcok megjelennek faliszőnyegein. A színészvilág Lea Mrázová kamaramövészetében is helyet kapott. Rajzain egész sor neves színész arcát örökítette meg (a legismertebbek M. Huba, M. Kráľovičová, J. Jamnický, Z. Grúberóvá). Ezeket 1960-ban A Szlovák Nemzeti Színház színészei című tárlatán láthattuk. A színészekről klasszikus értelemben vett (de nem klasszikus módon festett) portrékat is készített. Az arckép egyébként, főként a gyermekportré, a több alakot ábrázoló festményein is érvényesült (például a Nagyanyó mesél címűn, 1941-ből). A sátor mögött, vagy a Cigányok című képei (1938-ból) egzotikus, élénk színezetükkel keltik fel az érdeklődést. A Termékenység, a Hölgy madárral című festményein a művésznő veleszületett díszítőérzéke mélyértelmű gondolatokkal párosul. Nagy számban vannak csendéletei és tájLea Mrázová munka közben kedve támadt nagyméretű üvegfestmények és falikárpi* tok tervezéséhez. Az üvegre való festéshez népi minták másolásával jutott közel. Megőrizte a hagyományos eljárást, de az üvegre festésben azt saját elképzeléseivel párosította. Főleg női- és gyermekportrékat készített (Vigyázó anya 1957-ből). A monumentális műfaj Iránti érzéke azonban elsősorban gobellntervein mutatkozott meg. Ismertebb gobelinjein kívül (például a Szlovák lány című 1954-ből, Nem volt a miénk, ne legyen a képei is (Halak, Türkiz korsó, Bratislava stb.). A 60-as években több gyűjteményes kiállítást rendezett hazánkban és külföldön is. 1966-ban életművét „A kiváló munkáért“ kitüntetéssel jutalmazták, később pedig megkapta az Érdemes művész megtisztelő címeL A ma is aktívan festő, rajzoló és tervező s minden iránt élénken érdeklődő művésznő szellemi fiatalsága nemcsak külsejének, hanem műveinek is sajátos frisseséget kölcsönöz. L. GÁLY TAMARA 197B. XI. 4.
