Új Szó, 1976. november (29. évfolyam, 260-285. szám)

1976-11-25 / 281. szám, csütörtök

A SPANYOL RAVEL Száz éve született Manuel de Falla Spanyolország kortárs ze­néjéről általában keveset tu­dunk. Amit a zenei életből ismerünk, az inkább a század elejére nyúlik vissza, de ha­tóerejét még ma sem vesztet­te el. Manuel de Falla, aki 1876 novemberében született Cá- dizban, az újabb spanyol ze­ne legerőteljesebb egyénisége volt. Bizonyos értelemben Spanyolország Raveljének ne­vezhető, és mindenképp az első zeneszerző, aki a mo­dern nemzeti spanyol zené nek elismerést szerzett a vi­lágban. Hiszen Spanyolor­szág, ahol az európai zene valaha virágkorát élte, csak 1900 körül ébredt fel évszá­zados álmából. Manuel de Falla fiatalon került Párizsba, ahol Fauré és Debussy tanítványa volt. Természetes, hogy muzsikáját alapvetően befolyásolta az impresszionista hangélmény hatása. Kompozíciós munká­jának másik jellegzetessége a spanyol nemzeti ritmusok, népi táncok és témák tuda­tos felhasználásából ered. A két elem természetes egy­beolvadása adja meg zenéjé­nek egyéni ízét, hangulatát. Az impresszionizmus lokál- kolorittal gazdagítva spanyol földön termékeny talajra ta­lált. Ahogy Szabolcsi Bence találóan írta: „Manuel de Fal­la mindenekelőtt a kápráza­tos, omló, olvadó és vakító színek nyelvére tanítja a hangszeres muzsikát. A zene abban a korban úgy tud fes­teni, úgy zeng és zsong, szik­rázik és foszforeszkál, mint még soha. Igaz, hogy színes­ségében, ebben a dicsekvő, opálfényű ragyogásban van valami, ami a télikertek üveg­vázáira emlékeztet: túlságo­san átvékonyult már, közel van a megpattanáshoz, az eltűréshez.“ A spanyol zeneköltő dalo­kat, zongoramuzsikát, egy ér­dekes összeállítású verseny művet, operákat és balettze­nét hagyott hátra. A hangversenyéletben leg­inkább az Egy éj a spanyol kertekben című kompozíciója honosodott meg. A zongorára és zenekarra írt három kü­lönleges hangulati kép vará­zsa is főleg a hangzásban rejlik. A tematika háttérbe szorul a hangképek vonzása mellett. A zongoraszólam vir­tuóz ugyan, de inkább csak színértékként olvad be a ze­nekari anyagba. A háromszögletű kalap című balettjéből készült zenekari szvitt elvétve felbukkan a hangversenyek műsorán, de ez a pompás zene inkább szcenikus előadásban érvé­nyesül. Későbbi, számunkra ismeretlen alkotásaiban bizo­nyos újklasszikus tendencia nyilvánul meg. Manuel de Falla hosszú évekig működött Granadában, ahol tisztelet és megbecsülés övezte. Később elhagyta ha­záját. Élete utolsó éveit Dél- Amerikában töltötte és ott is halt meg 1946-ban. HAVAS MARTA Ml LEGYEM BELŐLE? Pályája mesébe illően kezdő­dött. Egy vezekényi kislány a varrógép mellől felkerekedett és elindult szerencsét próbálni. Bekopogtatott a taksonyi isko­la ajtaján, de nem azért, hogy beüljön az iskolapadba, hanem — r katedrára kerülhessen ... Sipos Ilona, a Holicei (Gel- lei) Alapiskola tanítónője így emlékezik vissza ezekre az évekre: . — Az elemi iskolát befejez­ve, akárcsak a legtöbb szegény­gyerek abban az időben, én is munkát vállaltam; a galán­tai varrodában dolgoztam. Az ötvenes évek elején, amikor Szlovákia szerte sorra megnyi­tották kapuikat a magyar tan­nyelvű iskolák, elhatároztam, hogy jelentkezem óvónőnek; 1953 telén már a taksonyi óvo­dában tanítottam. Mivel azon­ban nagy volt a tanítóhiány, még azon az őszön Nádszegre helyeztek az alapiskolába, pe­dig nem szívesen mentem, mert jól éreztem magam a kis­gyerekek között. De tanítóra nagyobb szükség volt, mint óvónőre. Addig, mfg Gellére ke­rültem 1964-ben, sok helyen megfordultam. Tanítottam az érsekújvári, a nyitrai járás több községében. Közben per­sze elvégeztem a Bratislavai Pedagógiai Gimnáziumot. Ides­tova huszonöt éve tanítok, ál­landóan az alsó tagozaton, mindmáig ugyanis a kisebbek között érzem magam a leg­jobban. Az utat, amelyen több mint két évtizede indult el, kisebb- nagyobb állomások szegélyez­ték, s még ma sem mondhatja, hogy célba ért, hiszen ahogy A Šahyi (Ipolysági) Magyar Tannyelvű Gimnáziumban no­vember első hetében minden reggel szlovákul jelentkezett az iskolarádió. Az iskolában novemberben ugyanis évről évre megrendezik a szlovák nyelv hetét. — Mi a célja, feladata a szlovák nyelv hetének? Kérdé­sünkre Cseri Jenő tanár, a szlovák nyelvi tantárgykör irá­nyítója válaszolt: — A szlovák nyelv hete szerves része az iskolánkban folyó szlovák nyelvoktatásnak. Ugyanaz a célja, mint a szlo­vák nyelvoktatás egészének: minél jobban elsajátíttatni ta­nulóinkkal a szlovák nép nyel­vét. Diákjaink és a szülők is jól tudják, hogy a magyar nemzetiségű diákok a főiskolá­kon, egyetemeken és a munka­helyeken csak akkor képesek megállni a helyüket, ha jól megtanulják a szlovák nyelvet is. Mi, az iskola szlovák sza­kos pedagógusai mindent meg­teszünk azért, hogy tanulóink szlovák nyelvtudása megfelelő legyen. — Milyen feladatokat kellett a pedagógusoknak teljesíteniük a szlovák nyelv hete során? — Elsősorban törődniük kel­lett azzal, hogy a szlovák ta­nítási órákat minél hatéko­nyabban használják ki és tel­jes mértékben kerüljék az anyanyelv használatát. A szlo­vák szakosok részt vettek több olyan tanítási órán is, melyet szlovák nyelven tartottak. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy a természettudományi tantárgyakat oktató pedagógu­saink nagy súlyt helyeznek nemc'ak a szakterminológia szí vák nyelvű tanítására, ha­nem szlovák nyelvű szakkon- verzációt Is eredményesen foly­tatnak. A tanulók fizikából, ké­miából, biológiából és matema­tikából szlovák nyelven is megfelelő szinten képesek rep­rodukálni az átvett tananyagot. A pedagógusok ellenőrizték a kötelező olvasmányok olva­sását, s úgy irányították ta­nulóinkat, hogy a szlovák na­pisajtó és folyóiratok rendsze­res olvasásával is igyekezze­nek gyarapítani szlovák nyelv­tudásukat. A tanulók sajtóbe- s^ámolókat készítenek a Prav­da és a Nové slovo című la­pokból. A szlovák nyelv hetén a pedagógusok állították ösz­megkapják a szövetkezeti la­kást Komáromban, újra felke­rekedik, de reméli, hogy utol­jára, s végre révbe jut. — Tizenkét éve tanítok Gel- lén, de még ma sem érzem itt magam otthon, valahogy nem sikerült gyökeret eresztenem. Az okát kérdi? Magamnak sem tudom megmagyarázni. Pedig nincs okom panaszra. A tantestületben kedvelnek, a munkámat szeretem, a szülők­kel jó a kapcsolatom, gyakran járok családi látogatásra, s mindig szívélyesen fogadnak, a gyerekek is ragaszkodnak hoz­zám. Lakásunk megfelelő, a férjem a gellei csárdában sza­kács, két gyermekem van — tehát az élet sem volt mostoha hozzám, megkaptam, amire vágytam. Munkájáról beszélgetve el­mondja, hogy a harmadik osz­tályosokat tanítja, már több sze az iskolarádió reggelenként jelentkező szlovák nyelvű adá­sát. A műsorban sajtóbeszá­moló és nyelvművelő ötperc hangzott el, metyben a tanulók egy-egy szó, nyelvtani jelen­ség helyes és helytelen hasz­nálatát vethették egybe. Nagy sikere volt a műsoroknak, an­nál inkább, mert az egyes adá­sokban a tanulók működtek közre. A nyelvművelő előadá­sokat az iskola szlovák szakos pedagógusai írták és adták elő. — Milyen következtetéseket vontak le a rendezvényekből? — Elsősorban azt, hogy to­vább kell haladnunk ezen az úton. A tanulók és a pedagó­gusok ugyanis megértették, hogy egymás munkáját támo­gatva rendkívül hasznos ügyet szolgálnak: a magyar fiatalok érvényesülésének ügyét, de nem utolsósorban népeink, a szlovák és a magyar nemzeti­ségű lakosság közeledését, kölcsönös megértését és barát­ságának szilárdítását. — További tervek, elképze­lések? — Szeretném hangsúlyozni, hogy a szlovák nyelv hete be­fejeztével s^m akarunk lazíta­ni, hiszen a szlovák nyelv is­kolai oktatása nem hetekre, kampányokra szorítkozó fel­adat, hanem állandó kötelessé­ge valamennyi pedagógusnak. Nem kielégítőek a tantervek, a tankönyvek, a segédeszközök — halljuk gyakran a sopánko- dást. Mi már túljutottunk ezen. Nem sopánkodni, hanem új módszerek bevezetésével tevékenykedni, dolgozni kell. Ez a ml nézetünk. Mindig újabb és újabb formákat al­kalmazunk, hogy tanulóinkkal minél jobban megkedvel lessük a szlovák nyelvet. Már hozzá is láttunk például a Ki tud jobban szlovákul című vetélke­dő előkészítéséhez. November végén a harmadik évfolyam ta­nulói számára rendezzük meg ezt a versenyt. Időről időre kerül sor ilyen versenyekre, mindig más évfolyam bekap­csolásával. Az érdeklődés igen nagy és a verseny hozzájárul a tanulmányi eredmények ja­vulásához. Persze, a pedagógu­sok is állandóan tanulmányoz­zák az új szakirodalmat, és a tantárgykörünkben is foglalko­zunk korszerű módszertani kérdésekkel. SÁGI TŰTH TIBOR éve. A közelmúltban matemati­kából bemutató tanítást tartott a körzet pedagógusainak, s a környékről érkezett kollégák elégedettek voltak az ered­ménnyel, elismerően szóltak pedagógiai módszereiről. Azt is megtudom tőle, hogy szomba­tonként Szarvára jár, tovább­képzésen vesz részt, az új ma­tematikaoktatási koncepcióval foglalkoznak. Iskola, család, továbbképzés. Van-e szabad ideje, jut-e idő iskolán kívüli munkára? — Szabad időm, akárcsak a legtöbb dolgozó anyának, nem­igen van. Ezért iskolán kívüli munkára se igen futja, bár egy kis megerőltetéssel... Mozgé­kony alkatú vagyok, szeretek dolgozni, hasznosat tenni, de éreznem kell, hogy a segítsé­gemet igénylik. Míg Nádszegen tanítottam, a falu több társa­dalmi szervezetének aktív tag­ja voltam. Színdarabot játszot­tam, táncot tanítottam, szabás­varrás tanfolyamot vezettem, a gyerekekkel alkotóversenyekre jártam. Amióta Gellén vagyok, úgy érzem, teljesen megtorpan­tam, visszahúzódtam. Pedig — mi tagadás — hiányzik az effajta munka. Igaz, hogy rendszeresen eljárok a helyi pártszervezet gyűléseire (1954 óta vagyok a párt tagja) és a Nemzeti Front dunaszerdahelyi járási bizottságának üléseire, de ez minden. Majd így folytatja: — Cigányszármazású vagyok és ezt sohasem titkoltam, a gyermekeimet is úgy nevelem, hogy sohase tagadják meg származásukat. Mindig úgy igyekeztem dolgozni, hogy senki se mondhassa: cigány­munkát végzek. Szeretem az igazságot, az őszinte embere­ket, s elszomorít, ha valakinél az ellenkezőjét tapasztalom. Az élettől is már csak azt várom, hogy gyermekeimet felnevel­hessem, szeretném, ha az életbe kilépve becsületes, dol­gos emberekké válnának. * • • Beszélgetésünk itt abbama­radt, Sípos Ilona ugyanis sie­tett vissza a tanterembe, a kis harmadikosok közé. Magába zárta titkát (ha egyáltalán van ilyen), melyet bármennyire is igyekeztem, mégsem sikerült megfejtenem. TÖLGYESSY MARIA KULTURÁLIS HÍREK © Dylan Thomas több mint három évtizedig lappangó re­génye, a „The Death of the King’s Canary“ (A király ka­nári madarának halála) hama­rosan megjelenik. A regényt a költő John Davenport kritikus­sal közösen írta, s az apja ira­tai után kutató Diana Daven­port találta meg a texasi egye­tem könyvtárában, 1973-ban. A „király kanárija“ utalás egy újonnan kitüntetett poeta lau- reatusra, s a mű a hírek szerint kitűnő paródiákat tartalmaz, többek között W. H. Auden, Eliot és Wiliam Einpson mű­veiről. Újrafelbukkanása óta azért nem kerülhetett nyomdá­ba, mert a még élő Audenre és a kritikus Cyril Connollyra nézve sértő lehetett. Auden, majd Connolly elhunytával azonban megnyílt az út Dylan Thomas regényének publikálá­sa előtt. Q Az NDK Művészeti Akadé­miája az 1976-os Heinrich Mann-díjjal Annemarie Auer irodalomtörténészt esszéiért és irodalmi kritikáiért, Siegfried Pitschmann írót pedig elbeszé­léseiért, hangjá tékáiért és drá­máiért tüntette ki. ® Michael David angol író letelepedési engedélyt kért a Szovjetunióban, hogy kutatáso­kat végezhessen Csehovról ké­szülő könyvéhez. ® Wagner Istenek alkonya című zenedrámáját nagy siker­rel mutatta be a londoni Co- vent Garden Operaház. Az elő­adást Götz Friedrich, a ham­burgi Staatsoper főrendezője állította színpadra. ® A Cyrano de Bergerac — a francia színháztörténet egyik legnagyobb sikere — ismét szerepel a Comédie Francaise programján. A színházépület renoválása miatt a darabot a párizsi kongresszusi palotában adják elő. A tanév megkezdésével szin­te minden érdekelt családban napirendre került a gyermek pályaválasztása. Mi legyen be­lőle, hová menjen, milyen mesterségbe kezdjen az alap­iskolát, illetve a tankötelezett­séget befejező fiú vagy lány. Bár a végső döntés ideje még messze van, a kérdést nem árt napirenden tartani, hiszen az elhamarkodottság és a meg­gondolatlanság áldatlan követ­kezményekkel járhat. Szlovákiában ebben a tan­évben csaknem 80 000 tizenöt éves fiatal elhelyezéséről kell gondoskodniuk az illetékesek­nek. Az SZSZK kormánya által jóváhagyott irányszámok azt mutatják, hogy a legnagyobb felvételi esély a szakmunkás- képző intézetekben lesz; a népgazdaság szükségleteit szem előtt tartva a tankötele­zettséget befejező fiatalok 52 százalékának szakmát kell ta­nulnia. Ez azt jelenti, hogy csaknem 45 000 tanuló valami­lyen szaktanintézetben vagy iparitanulő-iskolában szerez­het képesítést. Sok ez vagy kjvés? A szo­cialista társadalomban tudomá­nyosan megalapozott tervek alapján határozzák meg az egyes iskolatípusok irányszá­mát. A szakemberek a népgaz­dasági szükségleteket, vagyis a társadalom munkaerő-szük­ségletét veszik alapul az ok­tatási intézmények irányszámá­nak megállapításakor. Persze, figyelembe veszik a tudomány és a technika gyors ütemű fej­lődését, az egyre nagyobb mé­reteket öltő gazdasági előre­haladást és a tudományos­technikai forradalom diktálta követelményeket is. Ha tehát az 1976—77-es tanévben a szakmunkásképző intézetek tervszáma 45 000 tanuló, eb­ből egyértelműen következik, hogy a tizenöt évesek közül minden másodiknak tudnak helyet biztosítani ebben az is­kolatípusban, a képesítés meg­szerzése után pedig a munka­helyen. (Újdonság, hogy- ebben a tanévben az alapiskolák nyolcadik évfolyamának növen­dékei is kérhetik felvételüket a négyosztályos, érettségit nyújtó szakmunkásképző inté­zetekbe.) A korábbi évek gyakorlata azonban azt mutatja, hogy a szakmák iránti érdeklődés nem felel meg az igényeknek. Tár­sadalmunkban évek óta súlyos gondot okoz a szakmunkás­utánpótlás. Bár az utóbbi egy­két évben valamelyest javult a helyzet, az eredménnyel még nem lehetünk elégedettek. Továbbra is azon kell fáradoz­nunk, hogy minél több fiatal tanuljon szakmát, s az iparita- nuló-intézeteket egyesek ne tekintsék utolsó állomásnak, ahová csak kényszerből men­nek. Fel kell számolnunk azt az egészségtelen gyakorlatot is, hogy a szaktanintézetekbe csak a gyengébb előmenetelű tanulók jelentkeznek. Nem véletlen, hanem köve­telő szükségszerűség az a tár­sadalmi méretű törekvés, amely áthatja oktatáspolitikán­kat: elérni, hogy a fiatalok megismerjék, megszeressék az alkotó munkát, s megtalálják helyüket az életben. E cél jut kifejezésre a párt XIV. és XV. kongresszusának, valamint 1973. évi júliusi központi bi­zottsági ülésének határozatá­ban is. Az iskolák és a pedagógu­sok legfőbb feladata tehát, hogy megmagyarázzák a gye­rekeknek a szakmai végzett­ség előnyét és jelentőségét, népgazdasági hasznosságát, va­lamint a fiatal szakmunkások érvényesülésének lehetőségeit. T. M. Ä szlovák nyeSv haté ÁLLANDÓ FELADATUK AZ OKTATÁS KORSZERŰSÍTÉSE (Könözsi István felv.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom