Új Szó, 1976. november (29. évfolyam, 260-285. szám)

1976-11-18 / 275. szám, csütörtök

Határozott és rugalmas munkaszervezéssel Ülésezett a mezőgazdasági munkákat irányító szlovákiai bizottság Az őszi feladatok túlnyomó része már a mezőgazdasági dolgozók mögött van, az elvég­zésre váró munka ennek elle­nére nagy gondot okoz, mivel a szélsőségesen kedvezőtlen feltételek többszörösen meg­sokszorozzák a teendőket — hangsúlyozta tegnapi ülésén az SZSZK Mezőgazdasági és Élel­mezésügyi Minisztériuma mel­lett működő mezőgazdasági munkákat irányító bizottság. A hét elejéig a cukorrépának 91 százalékát gyűjtötték be. A répa még megközelítően 6400 hektáron van a földben. Az eső­ket megelőző 7 nap alatt en­nél nagyobb területről gyűjtöt­ték be a cukorrépát, tehát el­méletileg egy hét alatt végez­ni lehet a munkával. Hasonló a helyzet a szemes kukoricánál is. Még 24 000 hek­tárról kell betakarítani a ter­mést, ami alig több az elmúlt heti teljesítménynél. Ennek el­lenére egyes helyeken nagyon komoly, sőt kritikus a helyzet. A nyugat-szlovákiai kerület egyes járásaiban a szemes ku­korica nagy része még töret­len, s a közép- és a kelet­szlovákiai kerületben a kuko- rciabetakarításban a 44,1, illet­ve az 55.5 százaléknál tarta­nak. Legnagyobb a késés az őszi mélyszántás terén. Még 211000 hektárt kell felszántani, ami a tavaly ilyenkori feladatnál 27 000 hektárral több. A szán­tást Illetően legkedvezőbb a helyzet a kelet-szlovákiai kerü­letben. Az elmúlt héten 30 000 hektárt szántottak fel és még 40 000-et kell felszántani. Két hét alatt végezhetnek a szán­tással, akárcsak a közép-szlo­vákiai kerületben, feltéve, ha időközben nem fagy be a föld. A szántókra a nyugat-szlová­kiai kerületben vár a legna­gyobb feladat. Itt az erők tel­jes bevetésével, is legkorábban csak három héten belül lehet befejezni a szántást. . A határidők persze csak el­méletileg vehetők véglegesek­nek, mivel jelenleg a legtöbb helyen szünetel a munka, illet­ve csak nagyon vontatottan ha­lad. A nyugat-szlovákiai kerü­letben a gépek egyszerűen nem mehetnek rá a kukorica földekre, és azt sem lehet tud­ni, hogy ez mikor lesz lehetsé­ges. A közép-szlovákiai kerület­ben több helyen még a 1974-es ősznél is rosszabb a helyzet. Annyira átázott a talaj, hogy a jelenleg még földben levő cu­korrépát csak kézzel lehet fel­szedni. A kelet-szlovákiai kerü­letben több helyen kézzel törik a kukoricát, sőt vödrökben hordják ki az útra, mivel a traktorok megsüllyednek a föl­dön. Az ilyen feltételek közepette elsősorban a határozott és ru­galmas munkaszervezés szüksé­ges — hangsúlyozta a bizott­ság. Lényeges az állandó ké­szenlét, hogy a munkára min­den alkalmas órát kihasznál­hassanak. A nagy teljesítmé­nyű traktorokkal két műszak­ban, valamint szombaton és va­sárnap, is szántani kell. Na­gyon lényeges követelmény a gépeknek üzemek, járások kö­zötti átcsoportosítása, tehát maximális kihasználásuk.-ej­A mezőgazdasági termelés növeléséért és hatékonyságáért Megkezdődött az efsz-ek szocialista racionalizációs brigádjainak szlovákiai értekezlete (ČSTK) — Bratislavában szerdán megkezdődött az egy­séges földművesszövetkezetek' ben működő komplex racionali­zációs brigádok kétnapos szlo­vákiai értekezlete. A tanácsko­záson részt vesz fán Janik, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára, Pavol Jonáš, a Szövetkezeti Földművesek Cseh­szlovákiai Szövetsége Központi Bizottságának elnöke és a re­szort több vezető dolgozója. A résztvevők felmérik a komplex szocialista racionalizálásnak a kongresszusi határozatok telje­sítése terén betöltött szerepét. Ján Blcháč, a Szövetkezeti Földművesek Szlovákiai Szövet­sége Központi Bizottságának elnöke tegnapi baszédében megállapította, hogy az ötödik ötéves terv feladatainak sike­res teljesítését jelentős mérték­ben előmozdította a mezőgaz­dasági dolgozók nagyarányú munkakezdeményezése. A szlo­vákiai egységes földművesszö- vetkezetekben Jelenleg 2300 szocialista brigád tevékenyke­dik, amelyek nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy me­zőgazdasági dolgozóink az idén 430 millió korona értékben tettek szocialista felajánláso­kat. A szlovákiai efsz-ekben tevé­kenykedő komplex raclonalizá- ciös brigádok száma 71, tagjai­ké több mint 2500. A közeljö­KÖZÉLET — GUSTÄV HUSÁK, a CSKP KB fűtitkéra, köztársasági elnök teg­nap fogadta dr. Ján Pudlákot, ha­zánk új franciaországi nagyköve­tét. A nagykövetet Lnbomfr Strou­gal, u szövetségi kormány elnöke is fogadta. — MILOS JAKES, a CSKP KERB elnöke tegnap fogadta Mihail Iva­novics Halgyejevet, az SZKP Köz­ponti Revíziós Bizottságának alel­nökét, a Partyijnaja Zsizny fo­lyóirat főszerkesztőjét. Eszmecse­rét folytattak a párt revíziós szervei mankójának tapasztalatai­ról. — TOMAŠ TRAVMCEK, a CSSZSZK Nemzeti Frontja Közpon­ti Bizottságának alelnöka tagnap bemutatkozó látogatáson fogadta Abdái Szattár Abdái Dzabbar Dó­rit, az Iraki KBztórsaság (j cseh­szlovákiai rendkívüli ét megha­talmazott aagykOvatét. vőben további 41 ilyen brigádot alakítanak meg. A komplex ra­cionalizálási brigádok már most jelentős mértékben elősegítik a mezőgazdasági termelés haté­konyságának növelését, a gaz­dasági haszonállatok hasznos­ságának fokozását, és a gabo­natermesztési programok telje­sítését. Blcháč elťtárs a továbbiak­ban kiemelte, hogy a komplex racionalizációs brigádok a tar­talékok felhasználásival és a tudományos-műszaki haladás vívmányainak érvényesítésével a jövő időszakban egyre fonto­sabb szerepet fognak játszani a földművesszövetkezetek gaz­dálkodásának javítása és a ha­todik ötéves terv mezőgazdasá­gi. célkitűzéseinek teljesítése terén. A kohó- és gépipar fejlesztéséről Tegnap a košicei Szakszerve­zetek Házában megtartott ple­náris ülésen — melyen részt vett Zdenék Pôček, a szövet­ségi kormány konó- és nehéz- gepiparl minisztere is — az SZLKP Kelet-szlovákiai Kerüle­ti Bizottsága Ladislav Bobčák elvtársnak, a kerületi pártbi­zottság titkárának beszámolója alapján foglalKozott Kelet-Szlo­vákia kohó- és gépiparának fej­lesztésével. Kelet-Szlovákia ipari termelé­se az elmúlt ötéves tervidőszak­ban az országos átlagnál na­gyobb arányban növekedett. A kohóiparban öfl,4 a gépipar­ban 07,8 százalékos növekedést értek el a kerület üzemei, s a termelés értéke tavaly elérte a 16 milliárd koronát. Ebből a Kelet-szlovákiai Vasmű 9 mil­liárd 89 millió korona értéket termelt.­A megnövekedett feladatok teljesítését a munkatermelé­kenység jelentősebb növelése, a termelőeszközök korszerűsíté­se, az Igényeknek megfelelő, új termelési programok kidolgo­zása és megvalósítása, széle­sebb körű tudományos-műszaki fejlesztés és a dolgozók szak- képzettségének fokozása útján kellene elérni — szögezte le határozatában « kelet-szlováki­ai kerületi pártbizottság ple­náris ülése. m. LELEPLEZŐ TÉNYEK a szlovák emigráns szervezetekről (Folytatás az 1. oldalról) dotta Marián Slameft — meg­ismerkedtem az emigráns élet nehézségeivel. Rövid idő múlva sikerült személyes kapcsolatot kötnöm dr. Ferdinand Ďurčan- skýval, a háború utáni emig­ráció egyik vezetőjével, aki az ún. Szlovák Állam felújítására vonatkozó ludák-szeparatista gondolatokat terjeszti. Körü­lötte csoportosultak azok a volt ludák klerofasiszta veze­tők. akik ma a szlovák szepa­ratista mozgalom alapját képe­zik. 1968—69-ben a jobboldali op­portunizmus képviselői erősí­tették meg a szeparatista moz­galmat. Ezáltal változás ment végbe az emigráció politikai összetételében. Dr. Ďurčanský ügyesen a saját céljaira hasz­nálta fel azokat az új politi­kai és társadalmi információ­kat, amelyeket a jobboldali op­portunista emigráció hozott magával. Éppen ez tette lehe­tővé, hogy közvetlen kapcsolat­ba lépjek Ferdinand Ďurčan- skýval. Támogatásával megvá­lasztottak az Európai Födera- lisztikus Párt Szlovákiát képvi­selő főtitkárává. A párt célja Európa egyesítése a nyugat­európai államok politikai és gazdasági integrációja alapján. Mint a párt főtitkára és később szlovákiai szekciójának elnöke, tagja lettem a föderalísztikus tanácsnak és végrehajtó bizott­ságának. Az említett párt poli­tikai vezetői a nyugat-európai államok politikai és militarista köreinek képviselői, így pl. Olaszországból dr. Formizzi és dr. Ghizzi-Ghidorzi, Franciaor­szágból Heraud, Nyugat-Né- metországból Stieglitz, von Goitberq, dr. Haqena, Hahn és Svájcból Stampf li. Ďurčanský támogatásával a Szlovákok Németországi Köz­pontja Elnökségének tagja, majd elnöke lettem. Ez a szer­vezet 1969-ben a bonni belügy­minisztérium védnökségével ala­kult, azzal a céllal, hogy ellen­őrizzék és politikailag befolyá­solják a nyugat-németországi szlovák emigráció tevékenysé­gét. A legreakciósabb szerve­zet, a Matúš Cérnák Intézet igazgatója a bratislavai szárma­zású Krištof Greiner, a Gerná- kov odkaz (Cérnák hagyatéka) című folyóirat kiadója. Ez a folyóirat most Szabad Szlová­kia névvel jelenik meg. Grei­ner egyúttal a Deutsche Welle nyugatnémet adó csehszlová­kiai osztályának szerkesztője. A Matúš Cérnák Intézet szer­vez: a szeparatista mozgalmat az ún. Szlovák Állam felújí­tásáért, valamint az antikom- munista és antiszocialista nyomtatványok kiadásával a Csehszlovákia-ellenes ideológiai diverziót. Kulturális tevékeny­ség ürügyén támogatást kap a bonni belügyminisztériumtól, amely így közvetve támogatja a Csehszlovákia-ellenes tevé­kenységet. Hasonló módon tá­mogatják a müncheni Találko­zások Házát Is. A különböző nemzetiségű emigráns csopor­tok is kulturális tevékenység leple alatt fejtenek ki politi­kai tevékenységet a szocialista országok ellen. A Találkozások Háza által szervezett akciókon többek között részt vett Pach­man és Pelikán cseh emigráns is. Szorosan együttműködik az Ackermann-Gemeinde katolikus intézménnyel, amelyet a szudé- ta német Landsmannschaft irá­nyít. A Szlovákok Németországi Központjában és az Európai Föderalísztikus Pártban kifej- > tett tevékenységem révén részt vettem a Szlovákok Világkong­resszusának tanácskozásain és betekintést nyertem szerveinek munkájába. A SZLOVÁKOK VILÁGKONGRESSZUSA egyértelműen ellenséges sze­paratista szervezet, amely a szlovák emigráció különböző politikai áramlatait egyesíti. 1970-ben alakult, és születésé­nél ott álltak dr. Ďurčanský, dr. Kirschbaum, a fasiszta emigráció vezetői, valamint az 1968—69. évi emigránsok is. A szervezet megalapítóinak el­képzelése szerint a Szlovákok Világkongresszusa a szlovák emigráció legfontosabb szerve­zete, sőt az egész szlovák nem­zet képviselője lenne. Fő célja a Csehszlovákia és társadalmi rendszere elleni harc. A Szlovákok Világkongresz- szusának legutóbbi közgyűlése 1975-ben Rómában volt. Előké­szítése során kiéleződtek az ellentétek a szeparatizmus amerikai és európai hívei, va­lamint a Rómában élő egyházi emigránsok között. A római pa­pok, akik ismerik Vatikán ke­leti politikájának céljait, és a szervezet vezetőinek fasiszta múltját, határozottan felléptek Štefan Romannak, a Szlovákok Világkongresszusa elnökének azon terve ellen, hogy a köz­gyűlés színhelye Róma legyen. Végül Štefan Grutka amerikai püspök és Hnilica püspök tá­mogatásával kiharcolta terve megvalósítását, amivel az olasz újfasisztákat is támogatta. A Szlovákok Világkongresszusá­nak római közgyűlése az euró­pai biztonsági és együttműkö­dési konferencia elleni táma­dások sorába tartozott. A római közgyűlés eredmé­nyei megerősítették, hogy a szlovák emigráció SZOCIALISTAELLENES SZEPARATISTA CÉLOKAT KÖVET. Tevékenységét több amerikai politikus is támogatja. Így 1973-ban a chicagói közgyűlé­sen részt vett Pell szenátor, és a szervezet szeparatista céljait támogatták az amerikai szená­tus és kongresszus más tagjai is, így pl. Humphrey, Madden és Gurney. A Szlovákok Viágkongresszu- sának legbefolyásosabb funk­cionáriusa Štefan Roman, aki karrierje és a képviselői man­dátum megszerzése érdekében a szervezet élére állt. Számí­tolt a Kanadában élő szlovák emigránsok szavazataira. Ter­vei azonban meghiúsultak és nem került be a kanadai par­lamentbe. Roman személyes kapcsolatban áll a nyugati or­szágok állami és monopolkörei­vel. A szervezet főtitkár-he­lyettesévé John Hvastát, a CIA ügynökét nevezte ki, aki 1950- ig az USA bratislavai főkonzu­látusán dolgozott. Kémtevé­kenységéért letartóztatták és kiutasították Csehszlovákiából. A Szlovákok Világkongresz- szusának alelnöke dr. Kirsch- baum, aki az ún. Szlovák Ál­lam alatt fasiszta tevékenysé­get fejtett ki. A kanadai kor­mány éppen Kirschbaumot küldte a tavalyi genfi tárgya­lásokra a keleti politika szak­értőjeként! A másik alelnök dr. Imrinch Kruiliak, aki Hlinka Szlovák Néppártja sajtóosztá­lyának az igazgatója volt. ö a szervezet ideológusa, a Hori­zont emigráns folyóirat főszer­kesztője, a Szabad Európa Rá­dióállomás egyik vezető szer­kesztője, és természetesen a CIA amerikai hírszerzőszolgálat ügynöke. A fő tanácsadó tes­tület egyik vezetője Eugen Löbl, az ismert cionista, akit Ferdinand Ďurčanský, a volt fasiszta miniszter ajánlott be a szeparatista mozgalomba. A szervezet európai alelnöke František Braxátor. Jelenleg Svájcban működik. Az ő gon­dolata volt a szervezet ketté­osztása, amit azért szorgalma­zott, hogy ő lehessen európai részének vezetője. Véleménye szerint a szervezet európai ré­szének elsősorban politikai cé­lokat kellene megvalósítania, s ezért kidolgozta a külföldön élő szlovákok politikai munká­jának téziseit. Ezek a tézisek, amelyeket 1976. május 29-én Londonban az elnökség ülésén hagyták jóvá, tartalmazzák a Csehszlovákia szuverenitása és államjogi rendezése elleni harc politikai céljait, eszkö­zeit, stratégiáját és taktikáját. Már ennyi is elég annak meg­ítéléséhez, hogy ELLENTÉTBEN ÁLLNAK A HELSINKI ZÁRÓOKMÁNNYAL. A Szlovákok Világkongresz- szusa szervezési osztályának el­nöke dr. Fiala, a szervezet jobboldali szárnyának képvise­lője, aki 1968 ban emigrált. Szorosan együttműködik az európai szeparatistákkal Fran­tišek Braxátorral, Hnilica püs­pökkel, Imrich Krulliakkal, Greinerrel, Maschattal, vala­mint az emigráns szlovák pa­pokkal, Loydlval, Hrušovsktf- val és KaTattal. A szervezetet sokoldalúan tá­mogatják a szlovák emigráns papok, akiket Grutko, Hnilica és Rusnák püspökök, Litva je­zsuita pop, valamint Hrušov- ský a római Ciril és Metód Szlovák Intézet igazgatója kép­visel. Az említettek továbbra is az ún. Szlovák Állam kléro- fasiszta lden1óeiőját hirdetik. Európában a te^renkriósabb képviselő;ük Hnilica püspök, aki n Pro Fratribus és inás fo­lyóiratok kiadásával és ezek Szlovákiába való csempészésé­vel tíiverzíós tevékenységet fejt ki Csehszlovákia ellen. Felforgató tevékenységében olyan szélsőséges álláspontra helyezkedik, hogy kompromit­tálja a Vatikán hivatalos poli­tikáját. A ludák reakciós emigráció a Szlovákok Világkongresszu­sának megalakításával a kül­földön élő szlovákok egyesíté­sét akarta elérni, de TERVE EDDIG NEM SIKERÜLT. A Csehszlovákia-ellenes tevé­kenység miatt és azért, mert a szervezet vezetői közül töb­ben a náci Németországgal kollaboráltak, az Egyesült Ál­lamokban és Kanadában élő szlovákok nem kapcsolódnak be tevékenységébe. A külföldön élő szlovákok döntő többsége, akik pozitívan viszonyulnak volt hazájukhoz, megértették, hogy az ilyen politikai hajó­töröttek céljai nincsenek össz­hangban érdekeikkel és nem szolgálják a világbékéért kifej­tett törekvést. Azok a honfi­társaink, akik szociális hely­zetük miatt vándoroltak ki és továbbra is kapcsolatban áll­nak szülőhazájukkal, elhatá­rolják magukat a Csehszlová­kia-ellenes tevékenységtől. Azok. akiket a későbbi ese­mények zavartak meg, sem akarják, hogy a haza gyalázá- sával és rágalmazásával elzár­ják maguk előtt a hazafelé ve­zető utat. Ma már csak az emigráció kis része hajlandó speciális szolgálatokat teljesí­teni a nyugati hatalmaknak Csehszlovákia-ellenes felforga­tó tevékenységükben. A Szlo­vákok Világkongresszusában egyesült szeparatista erők a nemzetközi erőviszonyok, a Szovjetunió és a többi szocia­lista ország békepolitikája kö­vetkeztében elvesztik pozíciói­kat az emigránsok között, s ezért „katonaság nélküli tá­bornokoknak“ nevezhetjük őket. Ennek ellenére bizonyí­tékaink vannak arról, hogy a nemzetek egymás mellett élé­sének ádáz ellenségei, a hábo­rús kalandok fanatikus hívei, akik a béke és a szocializmus elleni nyílt terroron alapuló harcot hirdetnek, megalakítot­ták az Egyesült Államokban az ún. szlovák forradalmi hadse­reget. Ezeket az árulókat, akik a militarista és reakciós körük anyagi és erkölcsi támogatását élvezik, felhasználják arra, hogy segítsenek a pozitív bé­kés fejlődés megmásításában, a helsinki záróokmány meg­sértésében. A nyugati reakciós erők min­den igyekezete ellenére nem sikerült meghiúsítani a szocia­lista államok békepolitikáját.; Az emigráció erről naponta meggyőződhet, s jelentős része már tudatosította Is ezeket a tényeket — állapította meg be­fejezésül Marián Slameň, aki a nyilatkozat felolvasása után az újságírók kérdéseire vála­szolt. Válaszaiban — amelyekre la­punk szombati számában még visszatérünk — részletesen Is­mertette az egyes szeparatista emigráns szervezetek tevékeny­ségét, dokumentumok alapján rámutatott, hogy ezek az el­lenséges csoportosulások teljes mértékben az imperialista kö­rök stratégiai-hatalmi érdekeit szolgálják. XI

Next

/
Oldalképek
Tartalom