Új Szó, 1976. október (29. évfolyam, 234-259. szám)
1976-10-02 / 235. szám, szombat
A JAPAN ES AZ AMERIKAI VEZETŐ KÖRÜK HAZÁRDJÁTÉKA MIÉRT NEM ENGEDÉLYEZTÉK BELENKO ÉS A SZOVJET KÉPVISELŐ KÖZVETLEN BESZÉLGETÉSÉT? £ A JAPÄNOK MEGTILTOTTÁK A FELESÉG LEVELÉNEK ÄTADÄSÄT 0 JAPÄN ÉS AZ USA KORMÁNYKÉPVISELŐI AZ ALAPVETŐ EMBERI JOGOKAT TAPOSSÁK Kedd délután a moszkvai Újságírók Házának nagytermében telt ház volt. A szovjet és a szocialista országokból érkező újságírókon kívül, akik a sajtókonferencia rendszeres résztvevői, jelen voltak a nyugati és a japán sajtó képviselői is. A Szovjetunió külügyminisztériumának sajtóosztálya által rendezett sajtóértekezleten megjelent Ludmila Sztyepanovna és Ludmila Petrovna, Viktor Belenko anyja és felesége. Lev Vlagyiszla- vovics Krilov, a Szovjetunió külügyminisztériuma sajtóosztálya vezetőjének első helyettese megismertette az újságírókat néhány adattal, amelyeket Viktor Belenko, a japán polgári repülőtéren végrehajtott kényszerleszállás után a nyugati sajtó közölt. Az adatok igazolják, hogy Belenko a kényszerleszállás után, amikor a géphez közeledtek a japán repülőtér alkalmazottai, néhányszor a levegőbe lőtt jelezve, hogy ne közelítsék meg a gépet. Később azt kérte, hogy takarják le a repülőgépet, és nem ) engedte meg, hogy lefényképezzék. Csak akkor indult az irodaépületbe, amikor már megérkezett a tolmács, és a repülőgépet letakarták. Ezek voltak az első hírek a szovjet pilóta kényszerleszállásáról, amelyeket a nyugati hírügynökségek és a sajtó is közölt. Azután minden megváltozott ... Ezt a határozottan fellépő embert, aki fegyverrel a kezében védte a repülőgépet, bizonyos idő elteltével a repülőtér épületéből megkötözve, csuklyával a fején rendőrök vezették ki. Az autó hátsó ülésére ültették fegyveresek közé, és ismeretlen helyre szállították. A nyugati propaganda örömteli ujjongásbán tört ki, hogy a szovjet pilóta menedékjogot kért. Előszeretettel hangsúlyozták az amerikai elnök nyilatkozatát, miszerint az Egyesült Államok kész menedékjogot adni Belenkónak. Krilov elvtárs megállapította, hogy a japán hivatalok már az első perctől lehetetlenné tették a szovjet képviselők és a szovjet pilóta találkozását, akinek japán területen kényszerleszállást kellett végrehajtania. Az a tény. hogy ez ellentétben áll a nemzetközi jog normáival és a békés együttműködés jószomszédi kapcsolatainak elveivel, valamint a szovjet tiltakozás azt eredményezte, hogy néhány nap múlva a szovjet nagykövetség egyik dolgozójának megengedték a Belenkóval való találkozást. A találkozó bírósági eljárás hatását keltette. A szovjet diplomata és Belenko beszélgetése úgy zajlott le, hogy a pilótát egy rosszul megvilágított helyiségben japán rendőrök szólították fel a találkozásra. A beszélgetők között 30 méter távolság volt. Sem az alakról, sem pedig a beszédről nem lehetett megítélni, hogy a homályban valóban Belenko van-e. Ugyanis az a személy, aki állítólag Belenko volt, nem értett néhány oroszul feltett kérdést, nem beszélt orosz hangsúllyal. Az egész beszélgetés 7 percig tartott. A japán fél megtagadta a szovjet diplomatának, hogy átnyútjsa Belenkónak felesége levelét. Törvényszerűen merülnek fel a következő kérdések: Ha nem kényszerleszállásról volt szó, hanem — mint azt a nyugati propaganda állítja — előké»zített szökésről, akkor Viktor Belenko anyja és felesége a moszkvai sajtóértekezleten. (Telefoto: CSTK — TASZSZ) Belenko miért védte fegyverrel a gépet, miért tiltakozott a fényképezés ellen, és miért csak a repülőgép lefedése és a tolmács megérkezése után lépett az irodaépületbe? Ha Belenko menedékjogot kért, akkor miért ültették meg- kötözötten és letakarva az autó hátsó ülésére rendőrök közé? Bejenko volt. valójában, akit mint menedékjogot „kérőt“ ilyen „barátságosan“ elhurcoltak. Ha valóban ő volt, akkor valószínűleg a fizikai erőszak után úgy kikészült, hogy a fényképezés elől takarták le zsákkal és megkötözték, pedig „önként“ kért menedékjogot. Miért csak a leszállás utáni negyedik napon engedték meg a szovjet nagykövetség dolgozójának a „találkozást“ és a „beszélgetést“ azzal a személy- lyel, akit a sötét helyiségben nem lehetett azonosítani Belenkóval? A beszélő személy miért keltette azt a benyomást, hogy kábítószer hatása alatt áll? A japán és az amerikai hivatalok miért utasították és utasítják vissza Belenko felesége levelének átadását, amelyben választ kér férjétől? Gerald Ford amerikai elnök miért nem teszi lehetővé a levél átadását, és miért nem válaszol a feleség és az anya táviratára, amelyben kérik.az elnököt, hogy engedje meg a Belenkóval való telefonbeszélgetést? Az a személy, akiről azt állítják, hogy Belenko, valóban Belenko? A japán és az amerikai hivatalok Belenkót miért nem mutatták be a külföldi újságíróknak. amit más esetekben oly szívesen tettek? Nem azért rejtegetik Belenkót ez idáig, mert fizikailag és kábítószerekkel „megpuhítják“, hogy azután „szabadon“ kérjen menedékjogot? Nem azért rejtegetik, mert Belenko már nem él, és alteregója ez idáig nem tanult meg alaposan oroszul? Belenko felesége, Ludmila Petrovna felszólalásában és az újságíróknak adott válaszában főleg az utolsó kérdéseket hangsúlyozta nemegyszer. A sajtóértekezleten részletesen beszélt arról, hogyan éltek férjével és kisfiával, milyen közkedvelt volt Belenko a munkatársai között, ahol a jó repülősök közé tartozott, valamint arról, hogy a közelmúltban adta le azokat az iratokat, amelyek berepülő pilótává való kinevezéséhez szükségesek. Ludmila Petrovna beszélt a szeptember 6-i repülést megelőző napokról, az említett nap reg-- géléről, amikor Belenko kérte feleségét, hogy ne menjen a kisfiúért az óvodába, mert a repülést befejezve ő akarja hazavinni. Viktor Belenkót nyílt, becsületes, társadalmilag aktív embernek mutatta be, aki szívesen segített a háztartásban, és mindent megtett célja eléréséért — berepülő pilótává való kinevezéséért. Ehhez már közel volt. Viktorral bizonyára szerencsétlenség történt, különben nem hajtott volna végre kényszerleszállást idegen területen. Ugyanezt mondta Ludmila Sztyepanovna, Viktor anyja, valamint barátai is. A kényszerleszállást tartják az egyedüli lehetőségnek. A sajtókonferencia végén Viktor Belenko felesége megkérte mindenekelőtt a nyugati újságírókat, hogy a hallottak alapján objektív írásokkal segítsenek erkölcsi nyomást gyakorolni Ford amerikai elnökre, hogy tegye lehetővé a telefon- beszélgetést és Viktor hazatérését. Ludmila Petrovna és Ludmila Sztyepanovna nyilatkozatán kívül az újságírók rendelkezésére bocsátották a feleség levelének, valamint a Ford elnökhöz küldött táviratnak a szövegét is. A legalapvetőbb emberi jogok, a nemzetközi jog és kötelességek megsértésének e kirívó esete ékes bizonyítéka annak, mire képesek az imperialista erők a béke és a békés együttműködés ellen. A MUNKÁSOKNAK MA TÖBB A KERESETÜK VAGY KERESETE? Egy ismeretterjesztő cikkben olvastuk a következő mondatot: „Még nagyobb a regeneráló képessége az alsóbbrendű állatoknak.“ Tudjuk, számosán vannak, akik eltöprengnek ezen a kérdésen, melyik forma volna jobb: képessége vagy képességük. Vizsgáljuk meg hát a dolgot! Általában ekként beszélünk: az emberek munkája, a fák gyümölcse vagy az embereknek a munkája, a fáknak a gyümölcse. Régi szövegekben effélét is olvashatunk: az emberek munkájok, az fák gyümölcsök vagv m embereknek munkájok, fáknak gyümölcsök. Több nyelvjárásban ma is így beszélnek: A szomszédék házuk nagyobb a mienknél. Az asszonyok kendőjük piros. A tájnyelvek ebben is, mint sok másban, múlt századok tanúi. Az említett példákból — már tudniillik a köznyelvi példákból — azt látjuk, hogy ha több is a birtokos — emberek, fák —, de csak egy-egy birtokuk van, a birtokszó, vagyis a munkája, gyümölcse egyes számban marad, s irodalmi és^köznyelvíink a birtokos többségét nem jelöli meg a birtokszón. Ezt általában senki sem téveszti el; mindenki így mondja, aki nem nyelvjárásban beszél- az emberek munkaja vagy az embereknek a munkája, a házak teteje vagy a házaknak a teteje, a kötőtűk hegye vagy a kötőtűknek a hegye. Csak olyankor botladozunk, amikor nem ilyen egyszerű birtokviszonnyal van dolgunk, amikor bizonytalanságban vagyunk, hogy a -nak, -nek ragos főnév birtokos jelző-e vagy pedig részeshatározó, azaz a kinek?, minek?, kiknek?, miknek? kérdésre felelő mondatrész. Ha a -nak -nek ragos főnév részesnatározó, akkor a hozzá tartozó birtokszón is megjelölik a birtokos többséget. Egy-ket példa azonnal megvilágítja, miről is van szó. Ebben a mondatban: Az embereknek a munkája nélkülözhetetlen — az embereknek birtokos jelző, azért a hozzá kapcsolódó birtokszó, a munkája így helyes, nem pedig emígy: munkájuk. Ámde a következő mondatban. Az embereknek elfogyott a munkájuk — az embereknek részeshatározó, azért a hozzá tartozó birtokszón meg kell jelölnünk a birtokos többségét, s így kell mondanunk: a munkájuk. Hibás volna ez: a munkája. Más példák: A munkásoknak a keresete egyre növekszik. A munkásoknak ma több a keresetük. mint a régi világban. — Az embereknek a véleménye megváltozott. Az embereknek más a véleményük. Jegyezzük meg a következő hasznos gyakorlati szabályt: ha a -nak, -nek ragos főnevet a nekik szóval helyettesíthetjük, akkor a birtokszón meg kell jelölnünk a birtokos többségét, különben nem. Próbáljuk ki szabályunkat a bevezetőben említett cikkből vett idézeten! A nekik bizony nem illik bele a mondatba: Még nagyobb a regeneráló képessége nekik. Ez úgy hangzik, mint ha ezt mondanák: háza van nekik. Erre kell hát javítanunk a cikk mondatát: Még nagyobb a regeneráló képességük az alsóbbrendű állatoknak. Mindamellett meg kell említenünk, hogy mégis akad egynémely kivételféle: a száma, haszna, vége, olykor a van, nincs szóval előforduló kifejezések és főként állandósult szókapcsolatok használatában. Ezt például nem mondhatjuk másképp: Tévedéseinek se szeri, se száma. Petőfi is ekképpen írja: „Az este is felhős, fekete, Nincs a csillagoknak híre se..; nem így: hírük se. Ugyancsak az ő egyik verséből idézzük ezt: „Álmaimnak nem volt vége-hossza"; ezt nem írhatta volna: végük-hosszuk. Mi is csak azt mondhatjuk: Fejtegetéseinknek ezzel vége szakad. FERENCZV GÉZA isiisiiíi szavak, hanem MM is FIATALOK A VÁLASZTÁSOK ELŐTT A SZISZ Kelet-szlovákiai Kerületi Bizottságán ezekben a napokban a megszokottnál mozgalmasabb az élet. Az instruktoroktól kezdve az elnökig mindenki fokozott igyekezettel dolgozik. Hogy mi ennek az oka? A választ Užák Dušan, a SZISZ kerületi bizottságának elnöke minden töprengés nélkül megadja: — A szocialista választások a nép államigazgatási részvételének fontos eszközei. Mi fiatalok sem zárkózunk el a feladatok elől, részt veszünk e fontos esemény előkészítésében. Erő, tenniakarás, az ember egyéni képességeinek a közösség szolgálatába állítása — ezek jellemzőek a kelet-szlovákiai kerület fiatalságára is. Hogy ez nem üres állítás, azt az utóbbi hónapok eredményei is igazolhatják. íme: a nyár folyamán „Egy szem gabona se vesszen kárba“ jelszó alatt a kelet-szlovákiai kerületben 34 338 SZISZ-tag segített a mezőgazdasági dolgozóknak az aratásban. A fiatalok munkaaktivitása természetesen nem korlátozódott csak a mezőgazdaságra. Népgazdaságunk más ágazataiban végzett munkából és a nemzeti bizottságok választási programjának megvalósításából is jelentős részt vállaltak. 1976 első felében például több mint hárommillió órát dolgoztak társadalmi munkában, melynek anyagi értéke meghaladja a harmincöt és fél millió koronát. Megemlíthetjük akár az ifjúsági szocialista munkabrigádok, a racionalizációs brigádok, az ifjúsági fényszórók tevékenységét az iize>- mekben. Az említett kollektívák tagjai 1069 újítási javaslatot nyújtottak be, amelyek közül 461 realizálása már 27 millió koronás hasznot eredményezett. A SZISZ-tagok ésszerűsítő észrevételeinek figyelem- bevételével a kerület üzemeiben 18 millió korona értékű anyagot takarítottak meg. A kerület SZISZ-alapszerveze- teiben napjainkban a közelgő választások foglalkoztatják leginkább a fiatalokat. A nemzeti bizottságok vezetőivel a választási program teljesítéséről már augusztusban 148 beszélgetést folytattak. Sok falu és város SZISZ-alapszervezetében pedig vetélkedőt rendeznek, melyen a SZISZ-tagok arról adnak tanú- bizonyságot, hogy mennyire ismerik a falujukban, városukban elvégzett fejlesztési munkálatokat, a nemzeti bizottságok tevékenységét. Ebben a kerületben nem kevés azon ifjúsági klubok száma, melyeket most a választások előtt agitációs központokká alakítottak át. Mint legjobbakat megemlíthetjük a nagyidait, szepsit, a györkeit, a prešovit, a N. Klátovit. Ezekben a szépen feldíszített klubokban a látogató átfogó képet kaphat a falu, illetve a város fejlődéséről és nem utolsósorban arról, hogy a fiatalok ehhez mennyivel járultak hozzá. Nagyidán pl. — ahol 300 százalékra teljesítették a választási programot — mindig a fiatalok jártak az élen. Dicséretükre váljon, hogy erejükből még arra is futotta, hogy a választásokra negvvenötperces, színvonalas kultúrműsort is összeállítottak. Hasonló aktivitás jellemzi a többi járás fiataljait is. A trebišovi járás SZISZ-tagjái például azt Is elhatározták, hogy a választásokra egységesen, SZISZ-öltözetben mennek majd el. A fiatalokba vetett bizalom jeleit mutatja az is, hogy a kelet-szlovákiai kerületben a választási bizottságok vezetőségébe 2681 SZISZ-tagot választottak be. Az agitációs központok tanácsaiban 1143 SZISZ-tag dolgozik. SZASZÁK GYÖRGY 1976. X. 2.
