Új Szó, 1976. október (29. évfolyam, 234-259. szám)

1976-10-01 / 234. szám, péntek

;>SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1176. október L PÉNTEK BRATISLAVA • 234. szám XXIX. ÉVFOLYAM © Ára 50 fillér PÉNZT VAGY MONDANIVALÓT? Hónapok óta bennem motoszkálnak az egyik jónevű amatőr színjátszó csoportunk rendezőjének szavai. Az idei Jókai-napo- kon, miután meghallgatta a zsűri bírálatát, így válaszolt: — Tudomásul veszem a zsűri kifogásait a darabválasztással kapcsolatban. A közönségnek azonban tetszik az ilyen színmű, telt házak előtt játszunk, anyagilag tehát jól járunk. Kell a bevétel, mert a viszonylag kevés és rendszertelen támogatást kivéve önellátóak vagyunk, így létfontosságú számunkra ez az anyagi forrás. Látszólag megoldhatatlannak tűnő dilemmára világít rá ez az eset is. Amatőr színjátszóink, irodalmi színpadjaink vezetői ilyenkor, az új idény kezdetén évről évre szembekerülnek a kérdéssel: mit játsszunk ebben az évadban? Nem könnyű a vá­lasz, különösen akkor, ha — helytelenül — úgy latolgatnak, hogy eszmei és művészi mondanivalóval szolgáljanak-e, vagy a pénzszerzés, ebből eredően az olcsó szórakoztatás legyen-e a céljuk. Nemcsak hibás, hanem leegyszerűsített is ez a látásmód. Amatőr művészeti együtteseink célja az emberek ízlésének, tudatának, világnézetének a formálása, sajátos, művészi esz­közökkel. S ha a mai ember érzelmére, értelmére akarunk hatni, akkor ezt nyilvánvalóan úgy lehet, hogy eleven témákat, időszerű problémákat vetünk föl — korszerűen. Elméletben, persze, mindez sokkal egyszerűbb, mint a gyakorlatban, hiszen különösen az amatőr rendező a tagság összetétele, helyiség­problémák, anyagi lehetőségek és más okok miatt gyakran kényszerül kompromisszumra, vagyis olykor nem azt a dara­bot, összeállítást adják elő, amit szeretne. Ez a kompromisszum azonban csak addig értelmes, ameddig nem veszélyezteti a fent említett célokat. Nem bizonyos műfajok, még csak nem is a zenés vígjátékok ellen emelünk szót, hanem az olcsó komédiá- zás, a szentimentális bájolgás és a rendezői sémák ellen. S ha akad is érdeklődő az ilyen ripacskodás iránt, akkor ne ezek aszályában tébláboljunk, hanem éppen e csökevények ellen, szocialista kultúrpolitikánk szellemében munkálkodjunk — is­mételten hangsúlyozva — megfelelő formában. Egy szakemoer mondta, hogy a jó színház egy lépéssel saját lehetőségei mögött, de ugyanennyivel a közönség igénye előtt halad. Ezt a megállapítást gyümölcsözően alkalmazhatják ama­tőr művészeti együtteseink is. Közönség nélkül a legkorszerűbb, legidőszerűbb tematikájú előadás is értelmét veszíti, tehát nyilvánvalóan a darabválasztásnál, rendezésnél a néző gondol­kodásmódjára is tekintettel kell lenni, de ez csupán a művészi eszközöket befolyásolhatja, az említett alapvető célokat nem. S ha ilyen meggondolások alapján dolgozik majd minden együt­tes, akkor valószínű, hogy előadásaikon megtelik a nézőtér. Hibát követnénk el azonban, ha csak az együttesek vezetői ir'iött törnénk pálcát. Igazat kell adnunk ugyanis azoknak, > .íkik szerint a Népművelési Intézet és a színművek kiadója kor­szerűbb módszertani és irányító munkát végezhetne. Ezeknek az intézményeknek a feladata, hogy korszerű darabválasztásra és előadásrí. ösztönözzék az együtteseket, többek között át­gondolt szakmai útmutatásokkal, megfelelő darabkínálattal. Ma még ezeken a szakaszokon sok a felületesség és az ösztönösség. Néhány évvel ezelőtt akadtak olyanok, akik elparentálták az amatőr művészeti mozgalmat. Nagy tévedés volt. Amint pártunk XV. kongresszusán is hangsúlyozták, a szabad idő nö­vekedésével az egyre több művelődési és szórakozási lehetőség révén mind nagyobb az amatőr művészeti mozgalom jelentő­sége és társadalmi szerepe. Senki számára sem lehet közömbös tehát, hogy mit és hogyan játszanak amatőr művészeti együt­teseink, milyen körülmények között dolgoznak és eleget tesz­nek-e az elvárásoknak. Mindezt, persze, nem elég hangsúlyozni, hanem a javulást, az egészséges fejlődést elsősorban tettekkel kell elősegíteni. SZILVÁSSY JÓZSEF Tanácskozik az ENSZ-közgviilés Kissinger tegnap felszólalt az általános vitában A BT ismét a namibiai kérdésről tárgyal New York — Az ENSZ-köz- gyülés 31. ülésszakának szer­dán, közép-európai idő szerint az esti órákban tartott vitájá­ban a küldöttségvezetők — túl­nyomórészt külügyminiszterek — a dél-afrikai, a közel-keleti kérdéssel, valamint a fejlett és ŕ' fejlődő országok kapcsola­taival foglalkoztak beszédeik­ben. Csütörtökön mondott beszé­t Henry Kissinger amerikai külügyminiszter. Ugyanaznap üsszeiilt — a héten másodszor — a Biztonsági Tanács, hogy á namibiai kérdésről tárgyal­jon. Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, s nyugati szö­vetségeseik az ENSZ üléssza­kán is jelentős diplomáciai erő- eszítéseket tesznek, hogy tá- nogatást szerezzenek jelenlegi lél-afrikai politikai lépéseik- lez. Az afrikai, s általában a fejlődő országok azonban, amint * felszólalásokból is kitűnik, kevés kivétellel elutasítóan, vagy nagy fenntartásokkal ke­zelik az amerikai—brit terve­ket. A szovjet sajtó széles körben kommentálja Andrej Gromiko külügyminiszternek az ENSZ- közgyűlés XXXI. ülésszakán el­hangzott beszédét, a fegyver­kezési hajsza beszüntetésével és a leszereléssel foglalkozó szov­jet memorandumot, s a Szov­jetuniónak azt a javaslatát, hogy a világ országai mondja­nak le az erőszak nemzetközi életben történő alkalmazásáról. A Pravda kiemeli, hogy a szovjet kormánynak a nemzet­közi helyzetről és az enyhülési folyamatról adott átfogó érté­kelése, s az ENSZ valamennyi tagállamához intézett felhívása nagy érdeklődést váltott ki. Már az első véleményekből is nyilvánvaló, hogy a javaslatok elnyerték számos delegátus tá­mogatását. Cestmir Lovétínsky és Bohuš Trávniček elvtárs választási gyűlésen BÁTOR TERVEK SZILARD ALAPOKON (ČSTK) — Čestmír Lovétínsky, a CSKP KB Titkárságának tagja, a KB osztályvezetője, a Szövetségi Gyűlés Népi Kamarájának képviselő­jelöltje tegnap választókörzetében, a chomutovi járásban bemutatkozott választóinak. A chomu­tovi Csőhenger de és Vasgyár üzemi klubjában az üzem mintegy 450 dolgozója üdvözölte. Lo- všľmský elvtárssal már sokszor találkoztak és elbeszélgettek, jól ismerik őt, mivel ő volt a chomutovi járási pártbizottság vezető titkára. Lovétínsky elvtárs a választási gyűlésen be­szedet mondott, amelyet több esetben a jelen­levők tapsa szakított félbe. Az üzem képviselői ezután átadták a dolgozók szocialista felajánlá­sát, amellyel csatlakoznak a Mladá Boleslav-iak felhívásához. * # * Bohuš Trávniček, az SZLKP Központi Bizottsá­ga Titkárságának tagja, a Pravda főszerkesztője tegnap az esti órákban a Szlovák Nemzeti Ta­nács képviselőjeként részt vett Kalinovo (luče~ neci járás) dolgozóinak választási gyűlésén. Trávniček elvtárs beszédében a Szovjetunió bé­kepolitikájával és időszerű belpolitikai kérdések- kel foglalkozott. Cestmir Lovétínsky elvtárs beszéde Beszédének bevezető részé­ben Cestmir Lovätínský elv­társ hangsúlyozta: Már hagyo­mány — és a szocializmusban nem is lehetne másképp —, hogy a választási gyűlések de­mokratikus és munkajellegűek. Az ország gazdái komolyan el­beszélgetnek ilyenkor az előző feladatok teljesítéséről és azok­ról a célkitűzésekről, amelyek­kel pártunk és a Nemzeti Front indul a választásokon. Lové- tínský elvtárs kiemelte: azt a légkört, amelyben a napokban ezek a találkozók lezajlanak, dolgozóinknak a jól végzett munka utáni elégedettsége jel­lemzi. További jellemző voná­sa ennék a légkörnek az, hogy népünk tevékenyen támogatja a XV. pártkongresszus prog­ramját. öt évvel ezelőtt a CSKP Köz­ponti Bizottsága és a Nemzeti Front Központi Bizottsága az egész néphez intézett felhívá­sában hangsúlyozta: a gazda­sági és a politikai hatalom megszilárdítására és hazánk erejének növelésére fog töre­kedni úgy, hogy további sike­reket érjünk el a szocialista országépítésben, biztosítsuk a békét és állandóan javuljon né­pünk, minden ember élete. Ez kifejezi a kommunista párt te­vékenységének legfőbb értel­mét és célját. Munkánkat az elmúlt választási időszakban e cél szem előtt tartásával vé­geztük, és nagyszerű eredmé­nyeket értünk «1. Az 1971-es választásoktól a XV. pártkong­resszusig hazánkban nagy poli­tikai, társadalmi és gazdasági változások mentek végbe. Jog­gal értékelte a XV. kongresz­szus ezt az időszakot úgy, mint szocialista társadalmunk fejlődésének legsikeresebb idő­szakát. Lovétínský elvtárs ezután a XIV. pártkongresszus utáni gaz­dasági fejlődés eredményeivel foglalkozott, amelyeknek kö­szönhető, hogy jelentős mér­tékben előrehaladtunk a fej­lett szocialista társadalom épí­tésének útján, s ezzel a Cseh­szlovák Szocialista Köztársaság megszilárdította nemzetközi gazdasági helyzetét; ipari ter­melésiével a világ iparilag leg­fejlettebb országai közé tarto­zik. Hazánk" gazdasági erejének növekedésével együtt társadal­munk politikai rendszere is fejlődött. Megszilárdult a mun­(Folytatás a 2. oldalon) Bohuš Trávniček elvtárs beszéde Beszédének bevezető részé­ben Trávniček elvtárs hangsú­lyozta: három hét múlva az ur­nák elé járulunk, hogy lead­juk szavazatunkat a Nemzeti Front jelöltjeire, hogy támo­gassuk a fejlett szocialista tár­sadalom építése érdekében ki­fejlett alkotó munkát, hogy gyermekeink békés életére sza­vazzunk. Ezután így folytatta: az idei általános választások kedvező bel- és külpolitikai helyzetben zajlanak le. Már több mint harminc éve békében él Európa, az a világ­rész, amelyen már két pusztító és véres világháború söpört végig. Azt, hogy mit jelent a béke, elsősorban az idősebb korosztályok, a háború részt­vevői és szemtanúi tudják iga­zán megbecsülni. A nyugodt, bé­kés napokat, Európa tiszta, há­borúmentes égboltját nem kap­tuk ingyen. A békéért harcol­ni kellett és most is kell. Már csak azért is, mert csak egy föld, de a földön két világ van. Az egyik az imperialista világ, amelynek kizsákmányoló és a nép iránt ellenséges jellege egy cseppet sem változott; a másik világ a szocializmus vilá­ga, amelyben a szabad ember szabad munkájával alkot és szabadon él. Az említett tiszta égboltot és a nyugodt, békés napokat a Szovjetunió és a többi szocia­lista ország békeoffenzívájá- nak köszönhetjük. Az SZKP XXIV. kongresszusán kidolgo­zott békeprogram, amely egyút­tal pártunk és szocialista álla­munk programja Is lett, s e program következetes megva­lósítása — a lenini elvek sze­rint — történelmi szerepet ját­szott a békéért és az eltérő társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett éléséért vívott küzdelemben. Mély meg­győződésünk, hogy hasonlóan pozitív szerepet fog játszani a békéért, a nemzetközi együtt­működésért, a népek szabad­ságáért és függetlenségéért ví­vandó további harc programja is, amelyet az SZKP XXV, kong­resszusa az idén februárban fogadott el. Az a tény, hogy hazánkban az 1969 áprilisa óta eltelt idő­szak — amely a szocializmus építésének szakaszai közül a legbonyolultabb volt — a legsi­keresebb időszakká vált, a XIV. pártkongresszus forradal­(Folytatás a 2. oldalon) A Dunajská Streda-i (Dunaszerdahelyi) Cukorgyárban már feldolgozták az első 3000 tonna cukor­répát. Az üzemnek jelenleg csupán négy napi nyersanyagtarlaléka van, ezért felkészültek arra, hogy a felvásárlást szombaton és vasárnap is folytatják. [Felvétel; B. Palkovič ~ ŐSTKJ

Next

/
Oldalképek
Tartalom