Új Szó, 1976. szeptember (29. évfolyam, 208-233. szám)
1976-09-08 / 214. szám, szerda
L aco Novomeský halott. Népét, nemzetét szerető, világot átfogó szívének utolsó dobbanása előtt szűk három nappal, róla is szó esett a Magyar Televízióban, a Balogh Edgárról készült portréfilmben. Aligha látta a műsort, aligha hallotta a 70. születésnapját ünneplő nagy „Duna-völgyi“ közíró, az egykori sorstárs, elmúlt évtizedeket fölidéző szavait. Akkor már túl közel volt a halálhoz. Ha hallotta volna, bizonyára sok minden eszébe jut a közös múltból, a nemes célokért át- liarcolt esztendőkből. Talán visszaemlékezik a Sarló-mozgalomra, Balogh Edgár új arcú fiatalokról írott cikkére, amelyet ő maga fordított a Dav számára; a kosúti eseményekre, a kassai manifesztációra, Major Istvánra, Fábry Zoltánra és Petőfire, akiről — halálának 100. évfordulóján — előadást tartott a bratislavai Nemzeti Sz li házban. Akaratlanul is eszünkbe jut: Balogh Edgáron kívül — hasonlóképpen barangolván az elmúlt fél évszázadban — hány „forró eszmékért“ küzdő kortársa említhetné a nevét, hány beszélhetne róla — nemcsak a szomszédos országokban —, a kommunistáról, a politikusról, a költőről, a szenvedélyes hangú publicistáról. Es akkor — ha még élne — eszébe jutna Madrid, Budapest, Moszkva, Párizs; Hja Ehrenburg, Kassák Lajos, Louis Aragon, számtalan jeles író, költő, egészen Kosztolányi Dezsőig, akitől lefordította Édes Anna megható történetét. ✓ Emlékezete messzire és sok irányba nyúlhatna vissza. Mert nem tudott elzárkózni a világtól, nem tudott elefántcsonttoronyban ülni: „Átutazunk hét városon, kilenc folyón (számtalan vonaton, egyetlen életűnkkel“ — írta Följegyzés című versében. És a számtalan vonat, bár egy cél felé tart, rengeteg állomáson megáll, ahol azonban nem lehet pihenni, küzdeni kell és csatát nyerni a romboló-visszahúzó, emberséget-ki- kezdő erők ellen, hogy tovább mehessünk. Novo- meskvt találóan jellemezte Ehrenburg, a költő válogatott versei orosz kiadásának előszavában: „Hűsége hatalmas. A lelkiismeret hangja mindig törvény volt számára, s nem azért harcolt, küzdött, mert ezt ráerőszakolták, hanem így tartotta szükségesnek.. Költő és politikus. Egy személyben. Elválaszt- hatóan és elválaszthatatlanul. Költő volt, kemény tartású, de nem várt túl sokat a költészettől. Legyen bármilyen erős, nem válthatja meg a világot: „A fiú énekétől / a világ arca mit sem változott ... Mégis: / írjátok a javára, / hogy úgy szerelte, szinte már imádta / a világ dolgait és dolgocskáit.“ Valóban imádta, és lágyan, olykur egészen halkan, olykor azonban egészen hangosan, de sohasem pátosszal, tudott énekelni az életről, visszaadva — a közönséges haladó számára szinte láthatatlan — színeit, árnyalatait. Nem várt túl sokat a költészettől — talán éppen ezért lett, ahogy mondani szokás, nemcsak a szavak, a tettek embere is —, mégis énekelt, mert költő volt és a költő, az igazi, a födetlen arcú, nrm- tud lemondani a költészetről sehol, semmilyen körülmények között sem. Hát még ha közösségi is: „Nem sorsot: sorsokat élünk utunk során, / létünk egyetlen és számtalan élet.“ Laco Novomeský, bár több verset írt, mint amennyit köteteiben közreadott, nem tartozott a gyakran megszólaló költők közé. De egy életmű jelentőségét, értékét sohasem a terjedelme, hanem a minősége határozza meg. Novomeskýt akkor is jeles költőként tisztelnénk, ha két elbeszélő költeményén kívül, amely rehabilitálása után született, semmi mást nem írt volna. A Teréza Villáról szépen szólt jóbarátja, Forbáth Imre: „A Teréza villa a prágai szovjet megbízott székhelye volt... És csoda volt maga a szovjet megbízott személye, a legendás forradalmár, a Téli Palota ostromlóinak egyike, a polgárháború hőse: Antonov Ovszejenko. ... Laco Novomeský varázsosan szép, feszültséggel és gondolattal tele, mégis méltósággal hömpölygő, nagy verse arról az idorul, arról az emberről szól és a mi akkori életünkről, de a iná-hoz...“ A költeménynek egy részlete megjelent a Lettres Fran- caises-ben, és akkor elismerően szólt róla és költőjéről, mint a legnagyobb szlovák költőről, Louis Aragon: „gyönyörű poétikus emlékezés mozgalmunk hőskorára“. N ovomeský egyetlen életével utazott, számtalan vonaton, de mindig egy cél felé. Nem rendítette meg „sötét felhő, mely eltakarja“, és tagadni akarja a Napot. És nem rendítette meg az sem, ha „iszapos folyót“ látott, „mely partot csapdos hömpölyögve, / mint a történelem, mely keresi a jót / az emberért, az emberben, örökre“. Amikor azt mondjuk, célba ért, nem a halálra gondolunk, hanem az életre, a szocialista életre, amelyért énekelt versben, beszélt szónoki emelvényen, és mint kitűnő, problémaérzékeny, kommunista közíró, harcolt különféle publicisztikai műfajokban. Az életre gondolunk, amelybe beérkezett számtalan vonata, közösségével együtt. BODNÁR GYULA LACO NOVOMESKÝ: Civódás a madárral, mely kiszámolja az életet Mérhetetlen röpül az idő, az el nem ütött negyedek, a harangvirág, tudom, a tavasznak elharangozott, a torony nélküli órán, az ég számlapján medárszárny mutatók járnuk mindenfelé. A kakuk, óránk okos teremtménye, az erdőben életeket kokukol el: — ka-kuk, ka-kuk, hány évem még hátra? Vagy ne gondoltass most a halálra. Hadd ismerem inkább a hangok rengetegét, mondva megíratlan versek ezer seregét. Amulni, tni teremt életet itt? Mint rab, kit börtöne elszabadít, homlokra szorított kézzel nézni színét a világnak — Meghajolni tücskök előtt, mert cél nélkül muzsikálnak, megfejtsem-e, vagy irigyeljem-e a mezei rózsák sorsát amikor levél-nyelvüket üde harmatba dugják, lerázni róluk a cseppet, hogy az ajakra csókkal essjn, és kártyázni a fenyvesekkel amint napos oldalon játékos kezük magasba nyúl. Belérikoltani a hörgésbe, csak úgy oktalanul, áttörni a rozsén, zsombék üstjei közt keringve kőről kőre ugrálni, rímről rímre. Megérteni a rámtámadó .bogáncsokat, kék szemüket félelmükben lehunyó virágokat, útilapu fülébe súgni pirulásom, hogy én is félek azoktól az embertársaimtól, akiket nem értek. Aztán, ahogy a fácán rábízza magát a bozótqa, bizakodva belemerülni bizalomba, mit egymásba fonódott szárak kínálnak, s hogy még teremnek virágok, ezt hírül vinni a világnak.. Ne kakukolj halálról, csukd be magad után jól, az idő lényege több: záruljon az óra, az ócska, rejtőzz el a lomb mögött, mely zöld függönyöd, Kukókaf kakuk, kakukocska. WEÖRES SÁNDOR fordítása L: \ ; av Novomeský, közvetlenül a második világháború után, a üéuí'nr/i csehszlovák—szovjet barátsági nagygyűlésen beszél. Laco Novomeský, az európai rangú szlovák kommunista költő, publicista és közéleti sze-~ mélyiség, 72 éves korában, hosszú betegség után, örökre eltávozott az élők sorából. Alábbi írásunkkal, versével és „Szuronyheggyel írni" című publicisztikai művének részletével - olvasóink nevében is >-> tisztelgünk emléke, örök értékű életműve előtt. 1976. IX. 8. A spanyol háború borzalmainak is van egy kísérő jelensége, amely rendkívül pozitív jellegű a kulturális fejlődés szempontjából: az írástudatlanság elleni harc. Aki legalább valamelyest ismeri a spanyol nép kulturális elmaradottságát, könnyen megérti e probléma fontosságát. A közoktatásügyi hatóságok jó alkalomnak tekintik a háborút, hogy felvegyék a harcot azzal az ellenséggel szemben, amely veszélyesebb, mint egy tucat felkelő tábornok. A népellenes rendszer ugyanis éppen a nép tudatlanságára és elmaradottságára építheti hatalmát, sőt szinte csakis ezekre építette! Az általános zűrzavar közepette. amikor a férfiak elhagyták falvaikat, és a lövészárkok fedezékébe húzódtak, a „de In- struccion Publica“ nevű minisztérium, élén a kommunista Jesus Hernandezzel, széles körű oktatási kampányba kezdett. Ennek egyik részéről — az írástudatlanság elleni harcról — szeretnék itt megemlékezni. Annál is inkább, mert e harcban a háború kezdete óta olyan eredményeket értek el, amelyek rendes körülmények között talán több évtizedes fáradozást igényeltek volna. Előttünk fekszik ennek a harcnak a fő fegyvere, a Cartilla Escoral Antifascist, a katonák számára készült antifasiszta ábécéskönyv. A címlapon egy katona szuronyának hegyével vési a könyv címének betűit. Szuronyheggyel írni KI ÉS HOGYAN TANÍTJA A SPANYOL KATONÁKAT s a legérdekesebb az, hogy ez a kép távolról sem szimbólikus csupán. Hiszen több tízezer spanyol falusi és munkás származású fiatal a puska kezelésével egyidejűleg tanulta meg uj- lai közt tartani a tollat és megismerni a betűk titokzatos értelmét. „Az ábécéskönyvben a feladatokat logikai módszer szerint állították össze — olvassuk a „tanítók“ számára szóló útmutatásban (mindjárt megmagyarázzuk, miért tettük idézőjelbe ezt a derék foglalkozást) —, hogy az emberek gyorsan és egyszerre tanuljanak meg írni és olvasni. Mellőztük a régi, kevésbé bevált módszert, amely az ábécével kezdődött, mert a betűk önmagukban véve nem mondanak semmit.“ így hát a tanulók, akiknek harcmezei tetteit az egész világ csodálja, egész szavak és mondatok elemzése alapján ismerkednek a betűkkel. Milyen szavak és mondatok ezek? A gyermekek számára készült ábécéskönyvek az egyes betűket azoknak a tárgyaknak az ábrái révén „verik“ a nebulók fejébe, amelyek a gyermekek világában a legmegszokottabbak. Az almát juttatja a gyermek eszébe az „a“ betű, a cicára a „c“ betű vezeti rá. Mit csinál a kiskecske? — Mek! —■ Olvasd el, ami le van írva! — Mek! — A gyermekhez legközelebb álló ismeretek világa elvezeti őt a betűk, majd a belőlük képzett szótagok és szavak világába. Nos, a legközelebb álló ismeretek világa jelenti a kiutat akkor is, ha felnőtt férfiak — katonák tanulják a betűket. Az ábécéskönyv első feladata a katonatanulók számára mindjárt egy mondatelemzés: REPUBLIC A DEMOKRATICA. Hogy a kifejezést alkotó betűk értelme minél mélyebben belevésődjön a tanulók agyába, a feladat alatt látható e fogalom ábrája is: a New York-i Szabadságszobor antifasiszta köszöntésre emeli öklét, előtte pedig a „republica demokrati- cát“ jelképező alakok állnak: munkás, paraszt, katona, hivatalnok. A „republica demokra- tica“ szavakat mindenki ismeri, aki pedig elfelejtené, hogy titokzatos betűi ezt a fogalmat fejezik ki, annak eszébe juttatja ezt a rajz. És most kezdődik a tanulmányozás: Ez a „re“, ez a „pu“ ez a „bli“, ez a „ca“. Aztán meg: ez a „R“, ez az ,e“, ez a „p“ stb. De e módszernél is jobban érdekel bennünket, milyen fogalmakkal segít ez az egyedülálló és igen eredeti ábécéskönyv megismertetni a tanulókkal a betűk titokzatos értelmét. Milyen fogalmak pótolják a tehén és a fű, a láda és az Anna szavakat, amelyek segítségével egykor bennünket tanítottak a „t“, az „f“, az „1“ és az „A“ és sok más betű megismerésére. Huszonegy példa, mindegyik két-két oldalon ismerteti meg a felnőtt tanulókkal az ábécé összes betűit. A .Republica de- mokratica“ az első példa. Az „a“, „o“, „u“, „i“ magánhangzókat a katonák a MANDO UNICO, vagyis a „közös kézzel“ kifejezésből tanulják meg. A kéz, mely a spanyol nép közös tetteit megörökítő jelenetekre mutat, emlékezteti a tanulókat a két szó: „mando unico“ tíz betűjében rejlő jelszóra. VENCEREMOS AL FASCISMO, ki ne ismerné ezt a jelszót, kinek ne juttatná eszébe a horogkereszt, a vesszőnyaláb és a spanyol falangisták tőrökkel átszurkált jelvényének képe? A néphadseregek harcias jelszaván „Legyőzzük a fasizmustl* tanulják az írástudatlan katonák megismerni a v, e, n, c, r, m, o, s stb. betűket. Bennünket viszont arról tájékoztat ez az ábécéskönyv, hogy melyek azok a fogalmak, amelyek a legközelebb állnak a spanyol katona gondolatvilágához. Nyilvánvaló ugyanis, hogy az ábécéskönyvnek a legnépszerűbb fogalmakból kell kiindulni. Nos hát, figyeljetek, diákok,, akik ugyan írni-olvasni tudtok de nem tudjátok azt, amit a néphadsereg írástudatlan katonája — mindenből a legjobban — tud: LA UNION SOVIET ICA NOS AYUDA — olvasható a cirillbe- tűs feliratú ládák felett. „/ Szovjetunió a mi segítőnk“. GUERA DE INDEPENDENCIA NÁCIÓNÁL, „háború a nemzeti függetlenségért“ — e háború során ismerkedik a katona a betűk titkaival. Ezt az ismert fogalmat jól illusztrálja Hitler és Mussolini karikatúrája, akiket a köztársaság katonája kiűz Spary»» ország plasztikus térképéről. (Részlet — 193Č)
