Új Szó, 1976. augusztus (29. évfolyam, 182-207. szám)
1976-08-11 / 190. szám, szerda
A felkészülés zaroszakasza Augusztus 21-én nyitják meg Nitrán az Agrokomplex ’76 mezőgazdasági kiállítást Munkaérdemd átadása (CSTK) — Jari Kríž, a Cseh Szakszervezeti Tanács titkára tegnap Prágában Jan Spuknak, a Helyi Gazdálkodási Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Ostrava! kerületi bizottsága elnökének átnyújtotta a Munkaérdemrendét, amelyet a párt és a szakszervezeti tisztségekben végzeti sokévi és áldozatkész munkássága elismeréseképpen adományoztak 60. születésnapja napja alkalmából. KH3233B — MILOSLAV BODA, az SZLKP KliRíí elnöke, tegnap bemutatkozó látogatáson fogadta Walter Gam- pet, az NDK új bratislavai főkon- zulját. A fökon/.ul bemutatkozó látogatást tett még Jozef Gajdo- síknál és Fábry Istvánnál, a Szlovák Nemzeti Tanács alelnökei- nél. valamint Dániel Futejnél, az SZLKP KB osztályvezetőjénél.- BOHUSLAV VECEfcA, szövetségi mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter csehszlovákiai látogatásuk végén tegnap fogadta az NDK-beli tudományos dolgozók egy csoportját, amely dr. Fritz Berg vezetésével két héten át csehszlovákiai szakemberekkel a szál ma feldolgozás módszereiről tanácskozott. Az idén már harmadszor nyílnak meg Nitrán az Agrokomplex 76’ mezőgazdasági kiállítás kapui. Az augusztus 21-e — szeptember 5-e között megrendezett kiállítás Iránti rendkívüli érdeklődést tanúsítja, hogy az SZSZK 80, a CSSZK 24 üzemén kívül az idén első ízben a Szovjetunió, az NDK, a Magyar Népköztársaság és több kapitalista ország is bemutatja termékeit. A tegnapi prágai sajtóértekezleten kapott tájékoztatások értelmében a kiállítás látogatói a szakosított mezőgazdasági és élelmiszeripari gépek és berendezések révén 30 éves fejlődésünkről és a szocialista országokkal való együttműködésünk eredményeiről nyernek átti. ántést. A Brnói Zbrojovka üzemei pl. több mint 500 mezőgazdasági géppel és berendezéssel, valamint a mezőgazdasági célokat szolgáló újfajta Tatra tehergépkocsival és a pótalkatrészek 80 ezernél több különböző fajtájával vesznek részt a kiállításon. A 6. ötéves tervidőszakban mintegy 27 milliárd korona értékű mezőgazdasági gép és berendezés (ebből több mint 49 000 traktor, 10 000 újfajta cséplőgép, 22 000 tehergépkocsi stb.) kerül a piacra. A látogatók arról is meggyőződhetnek majd a kiállításon, hogy mezőgazdasági gépeinket a nemzetközi szakosítás és kooperáció jóvoltából a technika további vívmányaival egészítjük ki. A nitrai kiállílást számos akció teszi még érdekesebbé. A hagyományos ,,Arany sarlóért“ folyó versenyen és a traktorosok ügyességversenyén kívül az új technika, valamint a kerületek és a járások napjait is megrendezik. Ugyanakkor a szakemberek számos tanulságos szemináriumon, értekezleten és aktíván vesznek részt. A gazdag kulturális urogram augusztus 28-án és 29 én a szlovákiai aratási ünnepséggel éri el tetőpontját. —km — Ľubomír Štrougal az észak-csehországi kerületben (Folytatás az 1. oldalrólJ aratás eddigi eredményeit és a komlószedés előkészületeit. Délután a vendégek helikopterrel a Honvédelmi Szövetség žateci repülőterére utaztak, ahol Josef Grünald, a lounyi járási pártbizottság vezető titkára fogadta őket. Innen egyenesen a Žateci Állami Gazdaság čeradicei gazdaságának földjeire mentek. Václav Jaroš mérnök, az állami gazdaság igazgatója, tájékoztatta a vendégeket az eddigi aratási munkákról. Az aratás itt egy héttel korábban kezdődött, mint az előző években és a tegnapi napon az utolsó 60 hektárt aratták le a 2745 hektáros vetésterületből. A szalmát 1600 hektárról gyűjtötték be, 120 hektáron pedig őszi takarmánykeveréket, főleg mustármagot vetettek, jaroš elvtárs kijelentette: „Nagy figyelmet szenteltünk a veszteségek csökkentésének. Mind az öt kombájncsoportra az agronómu- sok ügyellek. A veszteség így nem haludta meg az egy százalékot.“ Štrougal elvtárs ezután a 115 hektáros búzatáblán elbeszélge tett kilenc aratókombájn-kezelővel. Érdeklődött arról, hogyan használják ki a gépeket, mekkora a hektárhozam, és mi lyen problémákkal kell á kom bájnosoknak szembenézniük. Az állami gazdaság vezető dolgozói a vendégeket ezután több komlótáblára vezették el, ahol már augusztus 20-a körül nagy lesz a sürgés-forgás. Az idén a Zateci Állami Gazdaság. 298 hektáron termeszt komlót. Ebből mintegy 200 hektár föl det öntöztek és szép termésre számítanak. Tavaly az állami gazdaság dolgozói a 150 hektár öntözött komlóföldön 14,29 mé termázsa átlagos hektárhozamot értek el, a többi táblán a hozam csak 8,39 mázsa volt. A lounyi járásban tett látogatása után Ľubomír Štrougal, a CSKP KB Elnökségének tagja, szövetségi miniszterelnök és kísérete visszatért Prágába. A žlebyi kastélyt a közép-csehországi kerületben eddig 25 ezer érdeklődő kereste fel. (S. Bartoš — ČSTK felvétel) jól csépelt a kombajn — állapítja meg Jozef Caletka szövetkezeti elnök és Stanislav Ma- reéka gépesítő (jobbról / a se- nicai járás Rado'sovcei Efsz- ének gabonaföldjén. A szövetkezet augusztus 10-én befejezte az aratást. (\n. Andor — ČSTK felvétel) ★ Bohuslav Večera, szövetségi mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter tegnap a kromiíŕíži járásba látogatott. A járás vezetői Bohumil Hamšíknak, a járási párt- bizottság vezető titkárának vezetésével tájékoztatták az Idei aratásról, amelynek során a járás történetében első ízben értek el átlagosan több mint 50 métermázsás hektárhozamot. ■k Karel Beráneknek, a CSKP Prágai Városi Bizottsága titkárának, Zdenék Zuskának, Prága főpolgármesterének és más közéleti személyiségeknek jelenlétében tegnap Ismét megnyitották a pet- ríni csillagvizsgálót. A 3 millió koronás beruházást Igénylő újjáépítési munkálatok négy évig tartollak. Szlovákia gazdaságának szerepe a nemzetközi munkamegoszlásban (ČSTK) — Az ötödik ötéves tervidőszakhoz képest 37,5 százalékkal növekszik hazánk külkereskedelmi forgalma a KGST tagállamokkal az 1976—1980-as időszakban, s értéke eléri a 700 milliárd koronát. A legnagyobb külkereskedelmi forgalmat továbbra is a Szovjetunióval bonyolítják le, ez teszi ki az áruforgalom csaknem felét. Szlovákia gazdaságának a nemzetközi munkamegosztás folyamatába való bekapcsolása a rövid és a hosszú lejáratú népgazdaságfejlesztési tervek keretében történik. A hatodik ötéves terv Időszakában Szlovákia külgazdasági kapcsolatainak fejlesztése terén az a fő cél, hogy a külkereskedelem forgalma gyorsabban növekedjék a nemzeti jövedelemnél és az export ugyancsak gyorsabban növekedjék az ipari termelésnél és a belföldi áruforgalomnál. Szlovákia kivitele a tervek szerint 3,9 ponttal gyorsabban fog növekedni az országos átlagnál. Szlovákia kivitelének háromötöde a szocialista országokba, főleg a Szovjetunióba fog Irányulni. A legdinamikusabb kiviteli ágazat a gépipar lesz. A szlovákiai gépipari termelés 1975-höz képest 1980-ban csaknem 133 százalékkal növekszik és hazánk géipari termelésében való részesedése eléri a 26 százalékot. Szlovákia második legnagyobb exportágazata a mostani ötéves tervidőszakban a könnyűipar lesz. Részesedése a szlovákiai kivitelben eléri a 25,6 százalékot. Szlovákia vegyipara továbbra is elsősorban a csehszlovák népgazdaság más ágazatainak nyersanyagbázisául szolgál. A nemzetközi munkamegosztásban való részvételt a fejlesztési súlyponti programok keretében megvalósuló export növelése képezi, mégpedig elsősorban a petrokémia, a műanyagszálak, és a festékanyagok terén. A csehszlovák kohóipari termékek kiviteléből Szlovákia 1980-ban 34 százalékos arányban részesül. Fontos szerepet játszanak ebben az olyan szlovákiai nagyvállalatok, mint a podbrezová! Šverma Vasmű és a košicei Kelet-szlovákiai Vasmű. Szlovákia a nemzetközi szakosításban és kooperációban is részt vesz. A bánovcei és a čadcai gyár fontos szerepet játszik a nemzetközi munka- megosztás keretében gyártott 12-tonna teherbírású Tatra gépkocsi gyártásában. Ugyancsak a nemzetközi együttműködés keretében Komárn^bon (Komáromban) folyami ;jókat gyártanak. Soares Helsinki szelleméről (Folytatás az 1. oldalról) Portugália — folytatta a miniszterelnök — a lehetőségekhez képest kész erőfeszítéseket tenni, hogy fejlessze a kapcsolatokat valamennyi európai országgal, függetlenül azok társadalmi és politikai berendezkedésétől. — A szocialista országokhoz fűződő viszony külpolitikánk egyik szempontja — jelentette ki Mario Soares. — Elmondhatom önnek, hogy az ideiglenes kormány külpolitikája, amely 1974. április 25 e, a fasizmus megdöntése óta a fegyveres erők mozgalma programjának elveiből indul ki, lényegében nem változott. Megemlítve azt, hogy Portugália Nyugal-Európa országaival fejleszti kapcsolatait, Soares kijelentette: Portugáliának nem célja csökkenteni a szocialista országokkal való viszony jelentőségét. Antonio de Spinola portugál extábornok kedden visszatért Lisszabonba. A repülőtérről a jelentések szerint Ismeretlen irányba távozott. Az extábornok 1975 márciusában rn jobboldali puccskísérlet után menekült el Portugáliából, és mostanáig főleg Brazíliában tartózkodott. Az emigrációból azonban továbbra is irányította a portugáliai ellen- forradalmi puccsra készülő illegális jobboldali szervezeteket. Hivatalos körökben egyébként megerősítették, hogy a Spinola letartóztatására 1975-ben kiadott parancs még érvényes. Nyugati hírügynökségek jer leütése szerint Spinolát Lisszabonba történt megérkezése után azonnal a Caxlasi börtönbe vitték. Az 1975 márciusi puccskísérlet miatt annakidején letar- tóztatási parancsot adtak "ki Spinola ellen. A vizsgáló bírónak ennek megfelelően 48 órán belül dönteni kell arról, hogy Spinolát őrizetbe veszik, vagy szabadon engedik. A portugál szárazföldi hadsereg vezérkarának keddi közleményében Spinolát extábornok- nak nevezték, holott rangját érvényesnek tartották még azután is, hogy a tavaly márciusi puccskísérlet után Spanyolországba menekült. Az új portugál köztársasági elnök, Ramal- ho Eanes júliusban úgy nyilatkozott: Spinola „ugyanolyan portugál, mint bárki más“. Ugyanúgy, mint bárkit, aki ellen letartóztatási parancs van, bíróság elé állítják, vagy szabadon bocsátják, ha semmi sem szól ellene. • • * Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke táviratban üdvözölte Mario Soares portugál miniszterelnököt e tisztségbe történt kinevezése alkalmából és jókívánságait tolmácsolta neki. A portugál miniszterelnök választáviratában őszinte köszönetét fejezte ki az üdvözletekért. Táviratukban mindketten azt a meggyőződésüket hangsúlyozták, hogy a Szovjetunió és Portugália kapcsolatai tovább fejlődnek, összhangban a két ország népeinek érdekeivel. Hálásak a szocialista országok támogatásáért Szirimavo Bandaranaike nyilatkozata a colomból értekezlet küszöbén Colombo — Az el nem kötelezettségi mozgalomról, a nemzetközi helyzetben történt változásokról nyilalkozott Szirimavo Bandaranaike asszony, Sri Lanka miniszterelnöke az el nem kötelezett országok állam- és kormányfőinek augusztusban, Colombóban megtartandó 5. konferenciája alkalmából. Az el nem kötelezett országok mindig hálásak lesznek a szocialista országoknak azért a támogatásáért, amelyet a harmadik világ országainak nyújtottak a gyarmati rendszer elleni harcukban. Az el nem kötelezettségi mozgalom mindig szorosan együtt fog működni a szocialista országokkal — jelentette ki Bandaranaike asz- szony. A Sri Lanka-i kormányfő beszélt a nemzetközi helyzetben történt pozitív fejleményekről, s hangoztatta, hogy az el nem kötelezett országok különösen érdekeltek a leszerelésben, mivel a fegyverkezési hajsza olyan anyagi eszközöket emészt fel, melyeket az egész emberiség szociális és gazdasági fejlődésére lehetne fordítani. Bandaranaike megemlített® azt a javaslatát, hogy nyilvánítsák békeövezetnek az Indiaióceánt s ezzel kapcsolatban elmondotta, hogy kormányát igencsak aggasztja a Diego-Gar- cia szigeti amerikai katonai támaszpont, mivel ennek a létesítménynek a kiépítése tovább növelheti a feszültséget ebben a térségben. BALOLDALI VEZETÉS OLASZ VÁROSOKBAN Róma — Az újjáalakult római városi tanács hétfőn este az olasz főváros polgármesterévé választotta Giulio Carlo Ar- gan 67 éves művészettörténész professzort. Argan független baloldali személyiség, az Olasz Kommunista Párt listáján jelölték és választották meg a ta-' nácsba. Személyében először került az „örök város“ élére a három évtizedes kereszténydemokrata uralom után nemhívő, balodali vezető. Argant 38 szavazattal választották polgár- mesterré. Argan és a baloldali végrehajtó bizottság („városi kormány“) hivatalba lépése új korszakot nyit Róma életében — jelentette ki az OKP római bizottságának titkára, Az új polgármester első nyilatkozatában, amelyet az Unitának, az OKP lapjának adott, hangoztatta: új típusú, demokratikus vezetést akar kialakítani a városi tanácsi hivatal élén. Számít a város lakóinak tevékeny közreműködésére. Rómán kívül az utóbbi évben baloldali irányítás jött létre számos olasz nagyvárosban, így Milánóban, Nápolyban, Torinóban, Firenzében, Velencében, Genovában és másutt. Fellendülő amerikai—kubai kereskedelem Moszkva — Az Egyesült Államok nagy vállalatai — az elmúlt kilenc hónapban — amerikai lapjelentések szerint — csaknem 300 millió dollár értékű üzletet kötöttek Kubával. Mivel még mindig érvényben van az amerikai kormánynak a Kubával folytatott kereskedelmét tiltó embargója, az üzletkötéseket Kanadában, Mexikóban, Nagy-Britannlában és más országokban működő külföldi leányvállalataikon keresztül bonyolították le — írja a Pravda New York-í tudósítója, majd rámutat: Az embargo olyan lett, mint a szita, hiszen a múlt év végén az Egyesült Államok kereskedelmi minisztériuma kénytelen volt engedélyezni amerikai társaságok 186 külföldi leányvállalatának, hogy 293 millió dollár értékű árút exportáljanak Kubába. Az embargóról szóló törvényt éppen a legnagyobb amerikai vállalatok, többek között a General Elektric, a Ford, a General Motors, az Eastman Kodak és az Exxon kerülik meg. A nagy amerikai társaságok tevékenysége Ismételten bebizonyította — állapítja meg a Pravda tudósítója —, hogy a Kubába irányuló exportra elrendelt embargo, és a többi szocialista országgal folytatott kereskedelmet akadályozó tilalmak ma már anakronisztikusak és nem érik el céljukat. Csupán a normális kapcsolatokat gátolják, mérgezik a politikai légkört és károkat okoznak az amerikai vállalatoknak is, elsősorban a kisebbeknek, amelyeknek nincsenek külföldi leányvállalataik. ül 1976 VIII. : 2