Új Szó, 1976. augusztus (29. évfolyam, 182-207. szám)
1976-08-06 / 186. szám, péntek
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA VILÁG PROLET R ŔJAÍ, BOYE8ÖL 1976. augusztus 6. PÉNTEK BRATISLAVA • 186. szám XXIX. ÉVFOLYAM Ára 50 fillér TOVÁBBI KERÜLETEK A CÉLBAN (CSTK) — Tegnap az SZLKP Kelet-Szlovákiai Kerületi Bizottságán Vojtech Majkut mérniük, a pártbizottság titkára és Ján Brondoš elvtárs, a kerületi nemzeti bizottság elnöke fogadta a kerület mezőgazdasági küldöttségét, élén Juraj Mikita mérnökkel, a Kerületi Mező- gazdasági Igazgatóság vezetőjével, aki lvan Mlej mérnökkel, a Kerületi Mezőgazdasági Felvásárló és Ellátó Vállalat Igazgatójával együtt bejelentette, hogy a kerület mezőgazdasági üzemei tegnap 100,3 százalékra teljesítették a gabona- neműek állami felvásárlási tervét. Ebben az országrészben a Járások közül már csak a Spišská Nová Ves-i, a poprádi és a Stará Eubovňa-i járások nem teljesítették a gabonafelvásárlási tervet, ugyanis ezekben a járásokban most kezdődik az aratás. A Közép-Szlovákiai kerület mezőgazdasági dolgozói az állami gabonafelvásárlási tervet tegnap délelőtt 100,01 száza-« lókra teljesítették. A felvásárlási központokba és raktárakba 83 666 tonna gabonát szállítottak. Ebben az eredményben legnagyobb érdeme a Rimavská Sobota-i (rimaszombati) járás mezőgazdasági dolgozóinak van. Ebben a legproduktívabb járásban eddig 25 000 tonna gabonát vásároltak fel. Az állami gabonafelvásárlási tervet eddig a kerületben már kilenc járás teljesítette: a Rimavská Sobota-i (rimaszombati), lučene- cl (losonci), Veľký KrtíS-i (nagykürtösi), prividzai, Ziar mád Hronom-i, zvolení, Považská Bystrlca-1,'Banská Bystrica-i és a Zilinal. A közép-szlovákiai kerületben folytatják a gabona felvásárlását. A csehországi felvásárló központokban tegnap reggel 927 ezer 184 tonna gabona gyűlt össze a gabonatárolókban, tehát az állami alapokba szánt mennyiségnek 44,4 százaléka. Újabb tűzszünet MA FOLYTATJÁK A SEBESÜLTEK ELSZÁLLÍTÁSÁT TELL ZAATARBÖL Bejrut — A tegnapi jelentések szerint a tűzszünet életbelépésének időpontjában valamennyi libanoni fronton hallgattak a fegyverek. A tűzszüneti megállapodást ellenőrző palesztin bizottság a délutáni órákban tartotta első ülését egy Bejruttól mintegy 25 kilométerre levő hegyvidéki város* kában. Mint az ülésen elnöklő Hasszan Szabrl al Kohli, az Arab Liga libanoni különmeg- bízottja közölte, Szíriát Khaddam külügyminiszter képvisel: a bizottságban, a palesztin küldöttséget pedig Kaddumi vezeti. Al Kholi arról nem nyilatkozott, hogy ki képviseli a libanoni jobb. illetve baloldalt. Kaddumi egyébként Damasz- kuszban találkozott Jasszer Arafattal. A csütörtök reggeli fegyver* nyugvást megelőzően Bejrút különböző negyedeiben még mindig voltak összetűzések. A harcok és a Teli Zaatar menekülttábor sebesültjelnek elszállításával kapcsolatos nehézségek arra késztették az akciót Irányító Vöröskereszt vezetőit, hogy elhalasszák a csütörtökre tervezett evakuálást. Mint közölték, a sebesültek elszállítását ma folytatják, addig pedig felülvizsgálják a mentési akció szervezését. A Gabčiknvói Állami Gazdaságban a napokban már a szalma begyűjtését is befejezik (A CSTK felvétele) FELADATOK az aratás utolsó harmadában Ülésezett a szlovákiai mezőgazdasági munkákat irányító bizottság Az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériuma mellett működő mezőgazdasági munkákat Irányító bizottság tegnap Németh Jenő miniszter- helyettes vezetésével meghatározta a növénytermesztők legidőszerűbb feladatait. A szlovákiai mezőgazdasági üzemek tegnapig a gabonatermés több mint 71 százalékát már learatták. A nyugat-szlovákiai kerület járásai közül csupán háromban dolgoznak az aratók, mégpedig a senicai, a trenčínl és a topoľčanyi járásban. A kerületben a betakarításra váró gabonának a 94 százalékát már levágták, így az ottani kombájnok nagyobb ütemben átirányíthatók a további kerületekbe. A közép- szlovákiai kerületben még több mint 60 000 hektárról kell betakarítani a gabonatermést, a kelet-szlovákiai kerületben pedig még 93 000 hektár gabona vár a kombájnokra. A bizottság előadói többek között megállapították, hogy jelenleg 10 százalékkal több aratnivaló van a földeken, mint tavaly ugyanebben az időszakban volt. Gyorsítani a szalmabetakarítás ütemét A bizottság tagjai megtárgyalták a legsürgősebb és legfontosabb teendőket a szalmabetakarítás üteme meggyorsí- (Folytatás a 2. oldalon) Ä kommunisták tartózkodnak a bizalmi szavazásnál Ideiglenesen megoldódott az Andreotti-kabinet létkérdése Róma — Az Olasz Kommunista Párt vezetősége úgy határozott, hogy a párt szenátorai ás képviselői tartózkodni jognak az Andreotti vezette kereszténydemokrata kisebbségi kormány sorsáról döntö bizalmi szavazáskor. Miután a szocialisták, a szociáldemokraták és a köztársaságpártiak már szintén jelezték, hogy tartózkodni fognak, az OKP döntése biztosítja hogy Andreotti kabinetle egyc^* lőre a helyén maradhasson. Így tehát egyelőre megoldódott Andreottiék létkérdése. Alessandro Natta, az OKP képviselőházi csoportjának elnöke a vezetőség ülése után kijelentette: „A vezetőség és a parlamenti csoportok elnökei azt javasolják a kommunista szenátoroknak é9 képviselőknek, hogy tartózkodjanak az Anderottl-kormány sorsa feletti szavazásnál és ezzel is hangsúlyozzák az OKP-nak azt a szándékát, hogy alő kívánja mozdítani az ország legsürgetőbb problémáinak megoldásé- hoz szükséges kezdeményezéseket és lépéseket, és fejleszteni FALU A VÁR ALATT lErtékelték a képviselők munkáját |í£ A kommunisták kezdeményezésével Megoldásra vár az üzlethálózat korszerűsítése és az áruellátás javítása A dombtetőn néhány falmaradvány, omladék, mohos szikla: ennyi maradt az egykor híres tornai várból. Tövénél, a gyűr alatt terül el a falu. Egykor mezővároska, ma a Koši- ce-vidéki járás egyik nagyközsége. A szájhagyomány útján apáról fiúra szálló elbeszélésekben, anekdotákban megőrizték a régi nevezetességeket, melyeket az utóbbi 30 esztendő eseményei számtalan további fejezettel gyarapítónak. Mi az, ami az első pillantásra Torna újkori történetének lapjaira kívánkozik? Mindenekelőtt a cementgyár, mely számos változást hozott a falu életében. Az egykori kertek, szántóföldek helyén új lakótelep épült. Az Áji patak mellett, a „Koplaló“ felé haladva impozáns épület hívja fel magára a figyelmet: az új egészségügyi központ. Úgyszintén a tornaiak egyik büszkesége lesz az építés alat álló, tizenkét ós fél millió korona beruházást igénylő művelődési ház. Jelenleg két mezőgazdasági üzem Is van a faluban, .az állami gazdaság és a nyolc szövetkezet egyesüléséből létrejött nagy- gazdaság. « • « Szombat délelőtt, rekkenő a hőség. Elég kihaltak az utcák, aki csak teheti, behúzódik az udvarokban terpeszkedő gyümölcsfák és lugasok árnyékába. Az üzlet előtt kenyérért állnak sorba, nemrég hozták az árut, pedig már 10 óra is elmúlt. Elég sokan panaszkodnak az áruellátásra, akik korán reggel kezdik a munkát, nem tudnak friss péksüteményt vásárolni. E fogyatékosság kiküszöbölése bizonyára fontos helyen szerepel majd az új választási programban. Az utcákon, az agitációs központban propagációs táblák, faliújságok hirdetik az utolsó öt esztendő alatt elért eredményeket. • • • Ebéd után otthon találtam Kovács Gézát, a szövetkezet anyagbeszerezési osztályának vezetőjét, a falusi pártszervezet elnökét. Az idei választási előkészületekről beszélgetünk. Látom, nincs szüksége a kimutatásokra és az értékelésekre. Az utóbbi hetekben jó néhányszor megtárgyalták őket a nemzeti bizottságon és a párt- bizottság ülésein. Egyébként is itt született, jól ismeri a falu gondjait. — Természetesen mi is értékeltük a képviselők munkáját, s az eredmények alapján mintegy 60 százalékukat javasoljuk újra jelölni. Nehéz erről véleményt mondani, ösz- szegezve az egészet: többségük megfelelt a várakozásnak, akadtak azonban olyanok is, akik nem váltak be, nem tudatosították azt a felelősséget, amellyel a lakosságnak tartoznak. — Az elkövetkező választási Időszakban 25 körzetre osztjuk a községet. Újításnak számít e téren, hogy megfelelő arányban javasoljuk a képviselőjelöltek közé a falu úl polgárait, a cementgyári dolgozókat. A vezetésnek egy nem mai keletű nehézséget is le kell majd küzdenie. Tornát évekkel ezelőtt összevonták Áj községgel, ők mégis különállóknak érzik magukat. A jobb együttműködés megteremtése a két Kovács Géza falu lakosai között mindenki számára hasznos lenne. Szerencsére Kulcsár Károly vezetésével nagyon jó ifjúsági szervezet működik Ájban. Az ottani fiatalokra mindenkor lehet számítani. A falusi pártszervezetnek, a nemzeti bizottság vezetőinek ás a képviselőknek az utóbbi esztendők folyamán több nehézséggel kellett szembenézniük. Az első a közellátás és a korszerűbb üzlethálózat kiépítése, amiről már sző esett. Nem kielégítő az áramszolgáltatás sem, elöregedtek & vezetékek. (Folytatás a 2. oldalon/ kívánja valamennyi demokratikus erő egyesülésének folyamatát. Andreotti egyébként a kommunisták döntése előtt már azzal a kérdéssel fordult a kom-" munlstákhoz, hogy a szavazásnál tartózkodjanak. A kommunisták döntése lényegében azt jelenti, hogy az Andreotti-kormány létkérdése megoldódott, mivel az olasz kommunisták tartózkodása következtében afc Andreotti kormány a parlamentben bizalmat kap. Andreotti ugyan megkérte a parlament két házát, hogy szavazzon bizalmat kormányának, az azonban csupán formális gesztus volt. mivel szinte biztosra vehető, hogy támogatni fogják őt a parlamenti képviselők. Egyébként tegnap megkezdődött a szenátusi vita az Andreotti-kormány programjáról, amely várhatóan ma esla fejeződik be. A jövő hót hétfőjén foglal állást a kormány- programmal kapcsolatban a parlament képviselőháza. A 60 oldalas kormánynyilatkozat főbb pontjai a gazdasági élet egyensúlyának javításával, a líra megszilárdításával és a közigazgatás megreformálásával foglalkoznak. A program élesen támadja az adócsalások elkövetőit és fokozottabb ellenőrzést ígér a visszaélések megakadályozásara. A gazdasági problémák megoldására Andreotti Intézkedéseket helyezett kilátásba a beruházások ösztönzésére, a termelékenység növelésére, valamint új munkahelyek létesítésére, illetve a fiatalok körében a munkanélküliség csökkentésére. A kormánynyilatkozat külpolitikai részében a miniszterelnök megerősítette, hogy Olaszország továbbra is kitart a nyugat-európai integráció és az Atlanti Szövetség mellett. Közben Olaszországban négy héten beliiL harmadszor lépett általános sztrájkba 1,5 millió olasz mezőgazdasági dolgozó. Az akcióval tiltakozni kívánnak az ellen, hogy a vállalkozók halogatják az új bérszerződések megkötését. A munkabeszüntetéssel a mezőgazdasági dolgozók és napszámosok a szak- szervezeteknek az új mezőgazdasági politika kidolgozására Irányuló követelését Is támogatják. Az olasz demokratikus sajtó figyelmeztet arra, hogy a mezőgazdasági dolgozók sztrájkjára jellemző a résztvevők rendkívüli egysége és összetartása.