Új Szó, 1976. augusztus (29. évfolyam, 182-207. szám)
1976-08-28 / 205. szám, szombat
Főiskolások a prágai várban Azzal mindönki tisztában van, hogy hazánkban nem csak az állam tölti be a beruházó szerepét, hanem közvetlenül maga a lakosság is. Ennek egyik formája elsősorban a családi házak építése, a másik pedig a Z-akció keretén belüli invesztíciós tevékenység. Arról viszont már kevesebben tudnak, hogy az állami és a lakossági beruhá zásoknak miiven az aránya. Nos, az 5. ötéves tervidőszakban a beruházások BOR milliárd korona összegéből 51,1 milliárd koronát tett ki a lakossági beruházás, ebből 25.3 milliárd koronát a Z-akció ke retében. Ez a nem egészen tízszázalékos hányad csak a?. ossz beruházás óriási nagyságrend je hátterén tűnhet viszonylag csekélynek. Egészen más a helyzet, ha számba vesszük, hogy pl. lakosságunk ily jellegű aktivitása gyakorlatilan az új lakások, családi házak tízezreit jelentette, a? ötéves tervidőszakban felépült 615 ezer lakásnak több mint egv negyedét, számszerint 167 031 lakást. A Z-akció beruházási részében is kimagasló eredmények elérését tette lehetővé a lakosság jelentős hányadának munkaaktivitása. Nincs MAGUNKNAK ÉPÍTJÜK AZ ORSZÁGOT értelme felsorolni mindazt, amit országszerte, a legkisebb falvaktól a nagyvárosokig, éppen ennek köszönhetünk. Csak néhány tény kívánkozik ide. A többi között az, hogy ilyformán gvaranod-' hatott 1738-tal a bölcsődei, 30117-tel az óvodai. 15 247- tel az iskolák éttermi férőhelyeinek száma, elkészült 7110 kilométernyi vízvezeték és csatorna. 5716 autóbuszmegálló, 239 tornaterem. 471 strandfürdő és medence. 283 ezer négyzetméternyi iizlette* rület stb. Nem kell ehhez sok kommentár. hiszen a tények ma- púk is ékesszólóan beszélnek, örvendetes az, hogy az emberek >ava része megértette — mindent nem várhatunk az államtól. Közös gondiaink és feladataink megoldásából lehetőségeinknek, erőnknek megfelelően részt kell vállalnunk. A következő megbízatási időszakban ezért még lankadatlanabbig kell folytatni a felvilágosító, meggyőző és mozgósító tevékenységet, hogy mindenki felismerje — nincs helye az elzárkózásnak a közös tennivalóktól, hiszen ma is igaz a régi jelszó: Tied az ország — magadnak építed. (gály) A prágai iparművészeti központ Valašské MeziríCí i műhelyében kézzel szőtt szőnyegeket és faliszőnyegeket készítenek. Az idei első félévben 1,2 millió korona értékű szőnyeget szőttek. Felvételünkön Véra GlamoSová szövőnő, Tibor Galo festőművész terve alapfán, a Szerelmesek című faliszőnyeget szövi. (Felvéte CSTK — F. Gabčan) A prágai vár és környéke mindig hangos a hazai és a külföldi látogatóktól. A legtöbben nem először csodálják meg a Vitus-templom karcsú tornyait, nem először hallgatják a Lorettó harangjátékét. De szép számban akadnak olyanok is, akik a prágai, bratislavai, brnói, nyitrai és más főiskolák hallgatói, akik nyári szünidejük egy részét töltik itt. Egyesek a parkokban takarítják el a lehullott leveleket, vagy virágokat ültetnek, a bokrokat öntözik, mások a valamivel távolabb folyó ásatási munkákban vesznek részt. — Bár mesz- sze vagyok otthonomtól — mondja egy Trnava környéki nyurga fiú, azért választottam ezt a munkát, hogy alaposan megismerjem fővárosunkat. Egy hónap azonban a sok látnivaló miatt nagyon kevés. Egy másik, olomoucl fiatalember a barátainak köszönheti, hogy itt dolgozik. A lányok elmondják, hogy a nagy érdeklődés miatt az utolsó pillanatig bizonytalan volt, részt vehetnek e a már hagyományos prágni akcióban. Végül is a SZISZ-bizottság kedvező döntésének köszönhették, hogy itt lehetnek. Valamennyien jól érzik magukat és örülnének, ha jövőre ismét itt dolgozhatnának. Nemcsak az érdekes munka miatt, hanem mert a múzeumokat, képtárakat is szeretnék viszontlátni. Otthon maradt társaiknak a kfivokláti, karlštejni, Karlovy Vary-i kirándulásaikon szerzett tapasztalataikról is lesz mit mesélniük. Hasonlóan elégedettek a csákányokkal, ásókkal felszerelt brnói főiskolások — a Prűm- stav Ideiglenes dolgozói. Amint mondják, ma este hangversenyre kaptak jegyet. Szállásukon, a strahovi Internátusbán otthonosan érzik magukat. Szabad idejükben még röplabdázásra és- futballra is van lehetőségük. Nevetve mesélik, milyen jól sikerült kirándulásuk a Moldván. A kis gőzösön zenekar hangjaira táncoltak. Mire lenne szükségük? összenéznek, majd szinte egyszerre mondják: szeretnénk, ha a napnak 48 órája lenne. Azok, akik a cseh történelem rejtekeiben kutatnak, a feltárt sírok közelében foglalatoskodnak. Noha a régészek itteni kutatásai az idén befejeződnek, tehát a főiskolások segítségére már nem lesz szükségük, más munkalehetőségekben a vár környékén ezentúl sem lesz hiány. A pompás épületek tatarozása, karbantartása, a kertek rendben tartása sok dolgos kéz munkáját igényli —km~ A BIZALOM JEGYÉBEN Évente közel félmillió látogató keresi fel a betlérl kastélyt. Természetes tehát, hogy a látogatók nemcsak a kastély környékén, hanem a községben is szétnéznek. Mit látnak? Tágas, modern lakóházakat, melyekről már messziről látszik, hogy az utóbbi évtizedben építették. Csak néhány régebbi házat láthat a figyelmes szemlélő. Most, a választás előtti időszakban, érdemes tehát felmérni, hogy miként, milyen módon változott meg a falukép. Mielőtt bekopogtatnék a hnb elnökéhez, az irodaház előtti park egyik padján üldögélő, idősebb férfitől kérdezősködik. Magabiztosan, pontosan tájékoztat: ha nincs az elnök kerékpárja a falhoz támasztva, akkor hiába keresi az irodában, az építkezéseket járja. Az Irodában sem mond mást Špil- dóvá elvtársnő, — valamelyik építkezésnél biztosan rátalál, szervezi, irányítja a munkát. Amikor végre találkozunk, az agitációs központ ízlésesen berendezett helyiségében ülünk le, hogy közösen mérlegeljük az elért eredményeket. Delia Michal elvtárs, a hnb elnöke rámutat a falra, ahol táblákra tűzött kimutatások, diagramok, fényképek és rajzok adnak számot a falufejleszlésről. Elég volna ezt az anyagot áttanulmányozni, választ kapna minden kérdésre, de kezdjük az ele j éií 1 — Bizalmat kaptunk a választóktól — magyarázza az elnök, — és vele a megbízatást, hogy teljesítsük a választási program feladatait. Ez 15 akcióval számolt, de a bizalom jegyében a vártnál nagyobb támogatást kaptunk a lakosoktól, így még programon kívül 26 kisebb-nagyobb akció megvalósításáról adhatunk számot. Nincs a falunak olyan lakosa, aki nem kapcsolódott voina be a társadalmi munkába. Elém teszi az elnök az egyéni és csoportos vállalások jegyzékét. — Nehéz volna minden akciót felsorolni, de megállapítható, hogy a vállalások teljesítésének, sok esetben a túlteljesítésnek köszönhetően az eredmények ilven számadatokban ki fejezhetők: öt évre visz- szatekintve, 1 millió 300 ezer koronát költöttünk útépítési célokra, — a falu útjainak 70 százaléka aszfaltozott, járdás. A legjelentősebb munkálatokra a Z-akció keretében került sor. Öltözőt építettek a sportolóknak. Értéke 180 000 korona. Az óvoda javításánál 80 000 korona értékű munkát végeztek el. A halottas ház értéke 500 ezer korona. Építésiénél a lakosok 180 000 korona értékű társadalmi munkát végeztek el. — Most a temető körülkerítésével foglalkozunk. Onnan jöttem — mondja az elnök. — Nincs megállás, a bizalom jegyében folytatni kell az építést, hiszen a választási előkészületek valójában azt jelentik, hogy a munkát folytatni kell. Közben szétnézek az agitációs központ helyiségében. Az egyik szögletben díszes tablót látok: a Szlovák Nemzeti Felkelés résztvevőinek fényképeit. Közöttük a már évek óta tevékenykedő hnb-elnök fényképe. Kérdve nézek az elnökre. — Huszonegy éve élek a faluban, húsz éve vagyok képviselő a nemzeti bizottságban. Szívemhez nőtt a falu minden gondja, baja és öröme is. — Milyen lesz a folytatás? — A bizalom jegyében — mondja az elnök — újabb feladatok teljesítésére vállalkozunk. Most vitaesteket rendezünk, megbeszéléseket," tanácskozásokat, de a választások után már nemcsak töprengeni fogunk, hanem dolgozni. Nem kétséges, hogy ilyen folytatáshoz ismét bizalmat kap majd az elnök, s minden jelölt. GAÁL ISTVÁN Kolbász, képtár, múzeum Megveszem az esti lapot, befordulok a sarkon és meghitt belvárosi kávéházam felé tartok. Kellemes érzés uralkodik el bennem. Ma jó napom volt, kismillió dolgot sikerült elintéznem. jó napom volt!... A kávéház bejáratánál tábla: Foglalt! Bekukkantok az ajtón, csupa idegen arc. A pincér — két karján vagy húsz adag kolbász — elnézően bólint felém: ez vaui Hát igen — a város nyáron a turistáké; elözönlik utcáit, tereit, boltjait, kávéházait, falatozóit, éttermeit. A helybeli kissé riadtan menekül a bábeli nyelvzavarból, inkább vil lamosra száll és külvárosi boltokban vásárol be: villany- körte, borotvaszappan, mustár, miegyéb — mindig kell valami. Az ostromállapot hetekig tart. Az áruházak nyilván rekordforgalmat bonyolítanak le, az útkereszteződésen három forgalmi rendőr is beleizzad, amíg helyes irányba tereli a külföldi és hazánk messzibb tájairól érkező gépkocsivezetőket. Az egyre növekvő turistaforgalom, a vele járó apróbb kellemetlenségeket leszámítva, örömmel tölt el bennünket. Lám, városunk vonzza, csalogatja az embereket, ezrek, tízezrek töltenek „falai között“ átutazó vendégként napokat, talán heteket. Engem viszont aggasztanak az arányok. Az éttermek, áruházak túlzsúfoltsága és a múzeumok, képtárak viszonylagos „nyugalma“ közötti arányra gondolok. Kígyózó embersorba, türelmetlenül várakozó turisták cső portjába az Óvárosháza bejáratánál még egyetlenegyszer sem ütköztem. Mintha az európai viszonylatban is nevezetes gobelineket, a múzeumok kincséit, a vár alatti ódon utcácskák építészeti remekelt, szobrait elkerülné a turizmus árhulláma. Nem tehetek róla, legalábbis nekem úgy tűnik: mezőnyfölénybe került a kolbász!... BALOGH P. IMRE Egy porszem Amikor helyet foglaltam a fülkében, észrevettem egy porszemet a levegőben. A felső polc magasságában szállt, s éppen az én fejem felé tartott. Noha ennél már jóval több porszem is szállt rám az életben (különösen amíg mindennap utaztam), ez most mégis nyugtalanított. Talán elkerül, csillant fel bennem a remény, amikor hirtelen irányt változtatott. De mielőtt leszállt volna az ablaknál ülő öregúr szemüvegére, újból felém kanyarodott. Amikor már egészen közel volt, észrevétlenül ráfújtam. Mint a horgot megsejtő hal „iszkolt“ el tőlem. Nem Is tudtam követni útját. De azért kiderült, hol kötött ki: a kereszrejtvényt fejtő hölgy orrlyukában. A hölgy nagyot tüsszentett. Zsebkendője után már későn kapott. A tüsszentés fordulatot hozott. Kiderült, hogy nem egyetlen porszem van a fülkében: ezer és ezer vár békésen meghúzódva. S most mind előjött rejtekhelyéről, vad táncba kezdett, akár a csatába induló bennszülöttek. Talán megbántott társuk segítségére érkezett. A fülke utasai valamennyien észrevették az egyre gyorsabb ütemben nyüzsgő portiadat. Sőt, a szolgálatból hazatérő vasutas néhányat köhintett is és szüntelenül köszörülte a torkát. A keresztrejtvényt lejtő hölgy dühösen csapta össze az újságot. Persze, ettől a porhad nem vonult el, sőt újabb és újabb „seregek“ érkeztek. A hölgy nyilván észre is vette, mert lekapta a polcról a bőröndjét, felvette a kabátját s eltávozott. Még az ajtót is becsapta maga mögött. A porhad, miután tudomást szerzett róla, hogy az „ellenség“ egy fővel gyengült, láthatóan felélénkült. A szemüveges úr is jobbnak látta, ha elhagyja a fülkét. Mi az, már mindenki meghátrál a túlerő elől?! A mellettem ülő férfi a vasutasokat kezdte szidni. A torkát egyre jobban köszörülő vasutas nem sértődött meg: — Téved, barátom — mondta higgadtan. — Lássa be, hogy nincs a világon annyi vasutas, mint amennyi porszem. Ugyanakkor minden vasutas nem is foglalkozhat a vonatok tisztogatásával. Kár a szóért. Ha port verünk, csak por lesz. Higgye el, ha mondom. Igaza volt. Ha nem bántjuk a port, a por sem bánt minket. Most is én voltam az oka mindennek: ha azt az egyetlen porszemet az elején nem fújtam volna el, mindezt elkerülhettük volna. Máskor majd okosabb leszek: ha egy porszem közeledik felém, Inkább lenyelem. FÜLOp IMRE A nyitrai Agrokomplex egyik kiállítási részlege (B. Palkovlő — CSTK felvétel)
