Új Szó, 1976. augusztus (29. évfolyam, 182-207. szám)
1976-08-28 / 205. szám, szombat
j SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA ŔJAI EGYBSÜLJBT.EKI 1976. augusztus 28. SZOMBAT BRATISLAVA • 205. szám XXIX. ÉVFOLYAM Ara 50 fillér KÖZÖS ÉRDEK Irta: JÚLIUS VARGA, a CSKP KB osztályvezetője Az aratás eredményei mindig magukra vonják az egész társadalom figyelmét. Ezt az érdeklődést az idén csak fokozta az a tény, hogy a nyáron nemcsak hazánk területén, hanem majdnem egész Európában rendkívül bonyolultak voltak az időjárási viszonyok. Nem titkoljuk, hogy féltettük az idei termést. Hiszen a kalászosok legfontosabb vegetációs fázisaiban 1947 óta soha nem volt olyan kevés eső, olyan hosszan tartó aszály és magas hőmérséklet, mint az id^n. 1947-ben a Szovjetunió felbecsülhetetlen értékű búzaszállítmányai mentettek csak meg bennünket a fenyegető katasztrófától, és most, örömmel állapíthatjuk meg, hogy mezőgazdasági dolgozóink a rendkívül szélsőséges időjárási viszonyok ellenéne is szép termést gyűjtöttek be a földekről, olyaii termést, amely eléri az utóbbi tíz év átlagát, sőt Szlovákiában ez volt az eddigi második legjobb termés. Az idei aratási eredmények egyértelműen szocialista mező- gazdasági nagyüzemi termelési rendszerünk fejlettségét bizonyítják, meg annak az útnak a helyességét, amelyen mezőgazdaságunk a felszabadulás és a februári győzelem óta halad. Bár örülünk az idei aratás eredményeinek, egy pillanatra sem szabad önelégültekké válnunk. Ahogy a CSKP KB tavaly októberi plenáris ülése is kiemelte, a gabona termesztés problémáinak megoldása nemcsak termelési kérdés, hanem összefügg a fogyasztással, a tömeg- és a fehérjetakarmányok termesztésével, sőt, az állattenyésztés hatékonyságának a növelésiével is. Különösen most fontos, hogy takarékosan gazdálkodjunk a gabonával és a takarmánnyal, mert az aszály következtében kevés a szemes és a tömegtakarmány. Ezért a CSKP KB tavaly októberi plénumán hozott határozata szellemében a mezőgazdasági vállalatokban az irányító munkának olyan légkört kell kialakítani, amely hozzájárul a takarmányokkal való jobb gazdálkodáshoz. Az ide! aratás és más munkálatok tapasztalatai azt mutatják, hogy határozottabb és következetesebb intézkedéseket kell foganatosítani a CSKP KB tavaly októberi plenáris ülésén és a XV. pártkongresszuson a mezőgazdasági termelés fejlesztésével kapcsolatban hozott határozatok teljesítése érdekében. A kedvezőtlen időjárási viszonyok közepette erősebben megnyilvánultak a fő termelési tényezők hatékonyságának különbségei. Az előző évekhez képest fontosabb szerepet játszottak még az olyan fontos tényezők is, mint az agrotechnika, a talaj előkészítése, a vetés mélysége, a trágyázás, a növényfajták helyes kiválasztása. Előtérbe került az öntözési rendszerek fejlesztésének és jobb kihasználásának problémája is. Az ebben mutatkozó különbségek okozták azt, hogy jelentős eltérések voltak az egyes kerületek, járások, mezőgazdasági vállalatok, sőt egyes gabonatáblák hozamai között Is. Ebből a szempontból égetően fontos, hogy tudományos dolgozóink és kutatóink elemezzék az idei év- növénytermesztési eredményeit, és a gyakorlat számára általánosítsák őket. Az előző évekhez képest hatalmas mértékben fejlődött a dolgozók kezdeményezése és aktivitása a nyári betakarítási munkák során. Nagy ösztönző erő volt ezen a téren a XV. pártkongresszus határozata, valamint a CSKP KB és a szövetségi kormány aratási felhívása. Az idei aratást egész népünk saját ügyének tartotta. Ebben is megnyilvánul népünk erkölcsi-politikai egysége. Az új, igényes feladatok nagy igényeket támasztanak mindenkivel szemben és megkövetelik az összes tartalék határozottabb és céltudatosabb kihasználását. Számítani kell arra, hogy a rendkívül kedvezőtlen időjárási feltételek más mezőgazdasági növények termesztése és az őszi mezőgazdasági munkák során is megmutatkoznak. Ezért ezen a téren Is jóval nagyobbak az igények, mint az elmúlt években. Ezen munkák sikeres elvégzése, különösen a kapásnövények, a többi takarmány és termény begyűjtése, de az őszi vetés is megköveteli, hogy folyamatosan sikerüljön átállni az aratásról ezekre a munkákra. Tovább kell fejleszteni a mezőgazdasági dolgozók nagyarányú aktivitását és kezdeményezését, és ki kell használni a népgazdaság más ágazataiban foglalkoztatott dolgozók hasznos tapasztalatait és segítségét. , Ma még korai lenne értékelni mezőgazdaságunk ez idei összesített eredményeit, vagy azokból távlati következtetéseket levonni. Egy azonban bizonyos: a bonyolult körülmények és a vártnál gyengébb terméseredmény ellenére a közélelmezés nem szenved hiányt. Pártunk és államunk minden erejével az alap- fontosságú élelmiszerek biztosítására törekszik. Egyáltalán nem kell attól tartani, hogy az aszály következtében emelkedni fog az alapvető fontosságú élelmiszerek fogyasztói ára, vagy csökken az életszínvonal. Nem titkolhatjuk, hogy a szárazság következményeinek felszámolása sok erőt és eszközt igényel. Csakhogy szocialista államunk nem hárítja ezeket a terheket a dolgozók vállára, hanem saját magára veszi. Ebben is megnyilvánul szocialista társadalmunk hatalmas ereje, a szocialista gazdálkodás és a szocialista nagyüzemi mezőgazdasági termelés előnye. Természetesen — és ezt hangsúlyozni kell — mindany- nylunknak ésszerűen kell gazdálkodnunk az élelmiszertartalékokkal, és nem szabad pocsékolnunk. A gabonából és élelmiszerből való önellátást célzó törekvések — amelyeket a CSKP KB 1974. novemberi ülése tűzött ki, majd a XV. pártkongresszus jóváhagyott — eddigi fejlődésünk objektív tendenciáinak megnyilvánulásai, és teljes mértékben megfelelnek szükségleteinknek. Az 5. ötéves tervidőszakban elért eredmények és az élelmiszertermelés Idei fejlődése csak alátámasztják az önellátásra való törekvés Jogosultságát. Elmondhatjuk, hogy e cél eléréséhez megteremtettük a feltételeket. Van elég erőnk, tapasztalatunk és szilárd elszántságunk. Ez is bizonyítja a XV. pártkongresszus határozatainak reális voltát, ebben rejlik szocialista jövőnk szilárd biztosítéka. A Szlovák Nemzeti Felkelés Múzeuma Banská Bystricán, a harminckét évvel ezelőtt Indult hősi küzdelem ideggócában. Szilárd alap: a felkelés hagyatéka ünnepi ülés a bratislavai P. O. Hviezdoslav Színházban a Szlovák Nemzeti Felkelőt 32. évfordulója alkalmából Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága, Bratislavai Városi és Ny ugat-szlovákiai Kerületi Bizottsága, a Szlovák Nemzeti Tanács, a Szlovák Szocialista Köztársaság kormánya, az SZSZK NF Központi, Bratislavai Városi és Nyugat-szlovákiai Kerületi Bizottsága, valamint az Antifastszta Harcosok Szövetségének Szlovákiát Központi és Városi Bizottsága tegnap este a bratislavai P. O. Hviezdoslav Színházban ünnepi ülést rendezett a Szlovák Nemzett Felkelés 32. évfordulója alkalmából. A csehszlovák és a szovjet állami himnusz el* hangzása után Ignáa Janák elvtárs, az SZLKP Nyugat-szlovákiai Kerületi Bizottságának vezető titkára mondott ünnepi beszédet. Az ünnepség az Internaclonálé hangjával ért véget. Ezután kultúrműsor következett. Ignác Janák elvtárs beszéde Mint minden évben, most is tisztelettel és büszkeséggel emlékezünk meg népünk forradalmi harcáról, a Szlovák Nemzeti Felkelés hagyatékáról. A felkelés 32. évfordulóját olyan időpontban ünnepeljük meg, amikor dolgozóink nagyarányú politikai és munkaaktivitást fejtenek ki a CSKP XV. kongresz- szusán jóváhagyott program megvalósítása érdekében. A dinamikus társadalmi fejlődésnek ebben a folyamatában mindannyian nrra törekszünk, hogy a kongresszus politikai programját, a hatodik ötéves terv feladatait konkrét tettekkel váltsuk valóra. Ezen kívül a soron következő választások előkészítése Is fontos helyet foglal el életünkben. A választások mérföldkövet jelentenek majd a XV. kongresszus határozatainak teljesítésében, szocialista hazánk fejlesztésében és szocialista demokráciánk elmélyítésében. Mindennek alapjait 32 évvel ezelőtt a Szlovák Nemzeti Felkelés rakta le. A felkelés történelmi jelentőségű forradalmi esemény volt. Tudatában vagyunk annak, hogy mindaz, ami jelenünkkel és jövőnkkel, hazánk anyagi gazdagságával, kommunista jövőjével összefügg, a Szlovák Nemzeti Felkelés harcosainak hőstetteihez és a felkelés forradalmi hagyatékához kötődik. Harminckét évvel ezelőtt Csehszlovákia népe, a CSKP vezetésével, nyílt antifasiszta harcba kezdett, amelynek legnagyobb terhét a Szovjetunió viselte. Ismét el kell gondolkodnunk arról, melyek azok az eszmék, amelyek megvalósításáért küzdve népünk igazságos harcot indított a fasizmus ellen. Mindenekelőtt ki kell emelnünk azt az elszántságot, hogy népünk forradalmi úton akarta megoldani a nemzeti és a szociális problémákat, véget akart vetni a fasiszta elnyomásnak ós a burzsoázia kizsákmányoló rendszerének, amely nyomorba taszította az országot. Népünk kifejezést adott törhetetlen akaratának, hogy a Szovjetunió oldalán, a kommunista párt vezetésével, a többi európai nép forradalmi erőivel összefogva, ú|, igazságosabb világot teremt, amelyben mindörökre megszű(Folytatás a 2. oldalonj Harmincéves a Nemzetközi Diákszövetség Harminc évvel ezelőtt — 1946. augusztus 27- én — alakult meg Prágában a világ haladó diákifjúságának szervezete, a Nemzetközi Diákszövetség. A jubileum alkalmából a Nemzetközi Diákszövetség titkársága — amely a megalakulástól kezdve Prágában székel — ünnepi ülést tartott, amelyen nyilatkozatban értékelte a három évtized eredményeit. A titkárság felhívást intézett az egész világ diákifjúságához. Ebben arra szólítja fel a világ Ifjúságát, hogy fokozza támogatását az imperializmus, a gyarmati rendszer, az újragyarmatosítás, a fasizmus és cionizmus, a faji megkülönböztetés ellen, a nemzeti függetlenségért, demokráciáért, társadalmi haladásért és a világbékéért küzdő népek és diákmozgalmak megsegítésére. Az NDSZ titkárságának felhívása, továbbá a helsinki biztonsági értekezlet záróokmányában és az új stockholmi békefelhívásban lefektetett alapelvek valóra váltására mozgósítja, a világ haladó ifjúságát. A Nemzetközi Diákszövetség 30. évfordulóját a Szocialista Ifjúsági Szövetség is méltóképpen megünnepli. Több csehszlovákiai egyetemen és főiskolán rendez a SZISZ szemináriumokat és előadásokat az NDSZ tevékenységéről ós a harminc óv alatt elért eredményekről. Ezeken a megemlékezéseken részt vesznek a faslsztaelle- nes harc egykori résztvevői és az NDSZ egyes tagszervezeteinek képviselői is. A SZISZ, a Csehszlovák Főiskolások Központjával együtt, szoros együttműködésben az NDSZ-szel, november 17— 19-én Prágában nemzetközi diák kereka&ztal-be- szélgetést rendez az NDSZ feladatairól az anti- imperiallsta harcban, a diákság jogaiért és az oktatásügy demokratizálásáért vívott küzdelemben vállalt szerepéről. A csehszlovákiai felsőoktatási intézményeken tanuló ifjúság ezen kívül még számos tartalmas rendezvénnyel emlékezik meg az évfordulóról. Az NDSZ titkárságának tegnapi ünnepi ülésén, a Csehszlovák Főiskolások Központját kitüntették az NDSZ újonnan alapított „November 17“ emlékérmével. (sm)