Új Szó, 1976. augusztus (29. évfolyam, 182-207. szám)
1976-08-27 / 204. szám, péntek
A MINISZTERELNÖK VAGY ENGEDELMESKEDIK, VAGY TÁVOZIK Ma este alakul meg az új francia kormány Párizs — Raymond Barre, a Giscard d’Eslainq államfő által kijelölt új francia miniszterelnök csütörtökön reggel megkezdte tanácskozásait kormányának megalakításáról. Barre, aki egyelőre még a külkereskedelmi minisztériumban lévő korábbi miniszteri irodájában dolgozik, délelőtt telefonon tanácskozott több politikussal, majd az Elysée-palotába hajtatott és Giscard d’Estaing köz- társasági elnökkel folytatott megbeszélést, majd a gaulleista UDR egyik legtekintélyesebb vezetőjét, Olivér Guichard volt minisztert fogadta. Guichard, aki szerdán este Giscard d’Estaing vacsoravendége volt, előreláthatólag az UDR legfőbb képviselője lesz az új kormányban, államminiszteri minőségben — legalábbis ezt hangoztatják a párizsi politikai körökben. A francia fővárosban úgy tudják, hogy Barre kormányában a kormánytöbbség különböző pártjait a „szupertech- nokrata“ és pártonkívüli miniszterelnök vezetése alatt egy- egy államminiszter képviseli egy afféle szűkcbb kabinetben. Ebben foglalna helyet Ponia- towski belügyi államminiszter a független köztársaságiak részéről, Jean Lecanuet és esetleg Michel Durafour, a többség más, centralista és reformer csoportjai képviseletében. Az új francia kormány a jelenlegi tervek szerint pénteken este alakul meg. A francia tőzsde „mosollyal köszöntötte“ Raymond Barre kinevezését. Időközben újabb részletek váltak ismeretessé Jacques Chirac szerdai lemondásának körülményeiről. A teljes létszámban összegyűlt kormány tagjaihoz a távozó miniszterelnök még a minisztertanács ülésének megkezdése és az ülésen részvevő Giscard d’Estaing megérkezése előtt rövid, meglepetés szerű beszédet intézett. Emlékeztetett arra, miként támogatta Giscard d’Estaing elnökjelöltségét 1974-ben, és miként szolgálta 25 hónapon át hűségesen (azaz kimondatlanul az államfő hálátlanságára utalt), majd közölte, hogy az államfőtől miniszterelnöki hatáskörének megerősítését kérte abban az értelemben, hogy „nagyobb taktikai önállóságot“ élvezhessen. Ezt az elnök elutasította és kijelentette, hogy a miniszterelnök vagy engedelmeskedik, vagy távozik. Ezekután határozta el ő, Chirac, hogy lemond. A FRANCIA NAGYTŐKE NEM TUDJA KÉTSÉGESSÉ TEMNi A BALOLDAL EGYSÉGÉT Az FKP Politikai Bizottságának nyilatkozata Párizs — Az FKP Politikai Bizottsága szerdán este nyilatkozatot hozott nyilvánosságra a kormányváltozásról. A miniszterelnök lemondása és az új kormány kijelölése a köztársasági elnök részéről azokat a növekvő nehézségeket tükrözi, amelyekbe a hatalom a dolgozók és a nemzet érdekei ellen irányuló nagytőkés politika megvalósítása során ütközik — szögezi le a nyilatkozat. Ez a politika, amelyet Giscard d’Estaing, Chirac és Lecanuet (a kormányban résztvevő reformisták vezetője) közösen irányított, s ez az ország problémáinak súlyosbodására vezetett. A francia kommunisták állás- foglalása rámutat, hogy a hatalomnak ilyen körülmények között nem sikerült kiszélesítenie befolyását, nem tudta kétségessé tenni a baloldal egységét, vagy meggyengíteni a Francia kommunista Pártot. A nagytőke és a reakció erői azonban nem csupán folytatni kívánják a nadrágszíjmeghúzó politikát, de még súlyosbítani Is akarják. Külpolitikai téren arra törekszenek, hogy meggyorsítsák az ország beolvasztását egy nyugat-európai és atlanti tömbbe, amelyben az Egyesült Államok és Nyugat- Németország játssza a vezető szerepet, Franciaország szuverenitásának és függetlenségének rovására. Ezeket a célokat illetően semmiféle különbség nincs a független köztársasági. UDR vagy centralista vezetők között, ebben egyetértenek — hangsúlyozza az FKP PB nyilatkozata, majd rámutat: a kormányátalakítás valójában kísérlet részükről arra, hogy új módon sorakoztassák fel a reakció erőit. Giscard d'Estaing részéről a változás a rendszer elnöki és személyi jellegének megerősítésére szolgál. Az új miniszterelnök kijelölése is erről tanúskodik, a miniszterelnök gyakorlatilag csak Giscard d’Estaing személyi titkára lesz. Chirac részéről arra irányuló törekvésnek vagyunk tanúi, hogy a reakciós koalíció vonzáskörében tartsa azokat a hazafiakat, akiket nyugtalanít az UDR csatlakozása Giscard d’Estaing és Lecanuet nemzeti lemondási politikájához. Ez a manőver azonban senkit sem csaphat be, hiszen Július 30-án maga a volt miniszterelnök Jelentette ki, hogy az UDR a többség része marad, bármi is történjék. Ebben a helyzetben, — szögezi le az FKP PB a Francia Kommunista Párt a nadrágszíjmeghúzó politika ellen és követeléseik teljesítéséért küzdő valamennyi dolgozó réteg oldalán folytatja a harcát. Határozott erőfeszítéseket tesz a jövőben is annak érdekében, hogy megnyissa a válságból kivezető egyedüli utat: a baloldal közös programjának végrehajtását a baloldali pártok egységkormánya révén — szögezi le többek közöt az FKP PB nyilatkozata. Műszerek vizsgálják a Luna—24 által a Földre hozott Holdkőzetet. (Telefoto ČSTK — TASZSZ) Milyen hasznot hozott a maratoni űrkísérlet Borisz Volinov és Vitaiij Zsolobov 1200 munkaórája a világűrben Moszkva —- Borisz Volinov és Vitalij Zsolobov, a Szal|ut—5 űrállomás fedélzetéről visszatért két szovjet űrhajós pilóta szerda este óta a Bajkonuron, a kazahsztáni űrrepülőtéren piheni ki a közel 50 napos kozmikus műszak fáradalmait. A csütörtöki moszkvai lapok felteszik a kérdést: Mi töltötte ki Volinov és Zsolobov csaknem 1200 munkaóráját a világűrben, s főként — rrňlyen hasznot hajtott ez a maratoni kísérlet a tudomány, a népgazdaság, az űrkutatás szempontjából? A Szaljut—5 űrlaboratórium fedélzetén végzett kutatásoknak teljesen konkrét céljaik voltak: Az ásványkincsekben gazdag térségek felderítése, a szeizmikus aktivitás kutatása, a hegyomlások veszélyének értékelése, a hidrotechnikai létesítmények helyének megválasztá sa, stb. A világűrből hozott fényképfelvételek feldolgozása lehetővé teszi, hogy észerűen, a természeti viszonyok alapos felmérése alapján tervezzék meg az országutak és vasúti pályák útvonalát, a vízi erőművek, ipari üzemek és városok helyét. Az űrállomás fedélzetén Volinov és Zsolobov nagyszámú technológiai kísérletet is végzett a súlytalanság körülményei között. A legújabb értékelések szerint az új anyagok, például kristályok és ötvözetek kozmoszban való előállítása műszakilag és gazdaságilaq rendkívül hatékony tevékenység, amely 1990 1g 5 milliárdtól 50 milliárd rubelig terjedő effektiv hasznot hajt maid a szovjet gazdaságnak. MEGNYÍLT A 26. PUGWASH KONFERENCIA Berlin — A leszerelés, biztonság és fejlődés jelszavával az NDK-beli Mülhausenben csütörtökön megnyílt a 26. Pug- vvash konferencia. Kelet és Nyugat tudósainak hagyományos találkozóján — amelyet első ízben húsz évvel ezelőtt a kanadai Pugwashban rendeztek meg az angol, Bertrand Russel kezdeményezésére — harminc országból több mint százan vesznek részt. A legnagyobb delegációk a Szovjetunióból és az Egyesült Államokból érkeztek a hatnapos tanácskozásra, amelynek fő témái a nemzetközi biztonság, a leszerelés és a környezetvédelem. A plenáris üléseket kísérő négy munkacsoport ülésén olyan konkrét témák kerülnek napirendre, mint a tömegpusztító fegyverek korlátozása és betiltása, mindenfajta nukleáris fegyverkísérlet megszüntetése, a közép európai haderő- és fegyverzetcsökkentés valamint a helsinki záróokmány végrehajtása. Horst Sindermann, az NDK Minisztertanácsának elnöke megnyitójában hangsúlyozta az enyhülési politika fontosságát, e politika tömegtámogatásának nagy Jelentőségét. MÉGIS VAN ÉLET A VÖRÖS BOLYGÓN? Pasadena — A legutóbbi kísérletek alátámasztják azt az elméletet, mely szerint esetleg mégis létezik az életnek valamilyen formája a Marson. Dr. Harold Klein, a pasadenai űrkutatási központ biológiai csoportjának vezetője szerdai sa j tóértekezletén bejelentette, hogy a legutóbbi kísérletek soszéljegyzet 1976. VIII. 27. A napokban két, fegyver- eladással kapcsolatos hírt röpítettek világgá a távirati irodák. Az egyik az, hogy aláírták a megállapodást a General Dynamics amerikai monopolium és a belga állami hadiipari vállalat, a Fabrique National között. A másik hír szerint Bern- hard holland királyi herceg szerepét nem sikerült teljesen tisztázni a Lockheed-monopólium és a holland hadsereg közötti üzletkötést illetően. Az első hír háttere: az öldöklő „repülőgép-csatában“ az amerikai F—16-os győzött a francia Mirage és a svéd Daab felett. Ez az emlékezetes megrendelés kapta ,,az évszázad üzlete“ nevet, hiszen összesen háromszázötven (1) repülőgépről van szó és egyedül a kis Belgium száz darabot rendelt, de — egy ígéret fejében. Washington akkor kötelezettséget, vállalt, hogy a gyártásból munkát juttat a belga iparnak is. Aztán az illetékes amerikai szervek memóriája hirtelen megromlott, nem akartak tudni semmiről. Arról sem, hogy eredetileg belga géppuskát akartak venni az amerikai páncéloVESZÉLYES ÜZLETÁG sokhoz. A brüsszeli kormány kénytelen volt — a közvélemény nyomására — látványosan emlékeztetni Washingtont ezekre a nem is olyan régi dolgokra. így született végre meg a General Dynamics és a Feb- rlque National egyezménye .. S ha már a páncélosoknál tartunk, a Jelek szerint már folyik a harc az évszázad újabb üzletéért. Annak kell eldőlnie, milyen tanktípusból rendel hatalmas mennyiséget a NATO tagországainak egész sora (egyedül az Egyesült Államok például 3300 (!) darabot. Pillanatnyilag két modell van versenyben: a nyugatnémet Leopárd—2 és az amerikai XM—lt Washington korábban formálisan elkötelezte magát arra, hogy „egyenlő feltételek mellett, páratlanul“ vizsgálja meg néhány hét múlva a modelleket. Az NSZK sajtója elkeseredetten Jelenti, hogy az amerikai törvényhozásban megindult a kulisszák mögötti „munka“ az illetékes amerikai honatyák meggyúrására. Bizony nehéz elképzelni, hogy az amerikai hadügyminisztérium -— a mám- mut-monopóliumokkal talán legszorosabban összefonódott intézmény — külföldi tankot vegyen. Ehhez — mondta gúnyosan egy gazdasági kommentátor a CBS televízióban — túlságosan sok pénzről van szó. A fegyverkereskedelem veszélyes üzletág: kormányfőket buktat meg, királyi hercegeket hoz kínos helyzetbe és néha alaposan próbára teszi Washington NATO-partne- reinek türelmét. (ks.) rán klorofilasszimiláció jelenlétét észlelték. Ezt korábban a Viking—1 által vett és cslrátla- nított talajmintákban nem tudták kimutatni. E kísérleteket azokkal az első talajmintákkal végezték, melyeket előzetesen nem sterilizáltak a laboratóriumi berendezésben. E mintákban a talaj által abszorbált szén magas szintjét mutatták ki. A kísérleti skála szerint ez 96 mértékegységnyi volt. Ugyanakkor a csírátlanított (az esetleges élőorganizmusoktól megszabadított) mintákban a széntartalom szintje csak 20 egységnyi körül mozgott. Dr. Klein szerint ez fontos előjele lehet az élet valamilyen formájának. Dr. Klein hangsúlyozta: három kritérium alapján lehet meggyőződni -biológiai folyamatok létezéséről a Marson — a kontroli-kísérletek eredményeinek eltérőeknek kell lenniök a kiindulásihoz képest; e jelenség kimutatását meg lehessen ismételni (ehhez újabb talajminták vételére van szükség), végül: hogy ki lehessen mutatni a talajban lévő szerves anyagokat, bármely kicsiny méretűek is legyenek. A tudósok nagy reményeket fűznek a Viking—2 űrszonda kutatásaihoz. A tudományos berendezés szeptember 3-án az Utópia fennsíkon — a feltételezések szerint nedvesebb térségben — próbál választ adni az oly sokakat Izgató kérdésre: létezik-e élet a földön kívül Is? A TYUMENI terület kőolajiparának munkakollektívál levélben tájékoztatták Leonyid Brezsnyevet, az SZKP KB főtitkárát arról, hogy szocialista kötelezettségvállalásukat további egymillió tonna kőolajjal emelik. VARSÓBAN megjelent a ,,Kína és a fejlődő országok“ című könyv, amely elemzi a maoizmust, mint az antikom- munista diverzió második frontját, valamint a társadalmi haladás, a béke és a biztonság elleni harc eszközét. A BRIT munkáspárt országos végrehajtó bizottsága tegnap közzétett tizenhárom oldalas jelentésében határozott gazdasági szankciók meghozatalát javasolta a kormánynak a Dél- afrikai Köztársaság ellen. AZ NSZK területén újabb provokáció történt a Német Demokratikus Köztársaság ellen. Herleshauen faluban, amely közvetlenül az NDK határánál fekszik, új-nácik provokációs jelszavakkal mázolták tele a közeli hidat, valamint a falakat és a házak kapuit. A FRANCE-SOIR szerkesztői úgy döntöttek, hogy további 24 órával meghosszabbítják sztrájkjukat és részt vesznek az újságírók szakszervezeti szövetsége által rendezett országos akciónapokon. A DAMASZKUSZBÚL érkező jelentések szerint Tel Aviv megszálló hivatalai folytatják Hebron, Jeruzsálem és Náblusz környékén izraeli katonai települések építését. AZ ÉSZAK-ÍRORSZÁGI szak- szervezeti mozgalom felhívta a közvélemény figyelmét, hogy támogassák a nők új békeakcióját, amely három észak-írországi gyermek meggyilkolása után bontakozott ki. PÚJA FRIGYES magyar külügyminiszter csütörtökön fogadta Einar Agustssont, az Izlandi Köztársaság külügyminiszterét, aki hivatalos látogatásra érkezett Budapestre. A KGST tagországok központi szövetkezeti szövetségei és tanácsai Budapesten tartják tudományos-műszaki információ- cserével foglalkozó munkacsoportjuk tanácskozását. A három napra tervezett tárgyalás-sorozat bolgár, csehszlovák, lengyel, NDK-bell, szovjet és magyar delegációk részvételével csütörtökön kezdődött meg. Karamanlisz támogatja a BT határozatát Athén — Karamanlisz görög miniszterelnök szerdán Athénban támogatásáról biztosította a Biztonsági Tanács határozatát, amely közvetlen párbeszédet Javasolt az Égei-tengerl „olajkonfliktus“ megoldására. A görög miniszterelnök hangoztatta, hogy a Jelenlegi pillanat „történelmileg kritikus“ mind Görögország, mind Törökország számára, mert „kezdete lehet a békés együttélésnek és eredményes együttműködésnek, vagy ellenkező esetben egy helyrehozhatatlan katasztrófának.“ Páratlan nemzetközi együttműködés Moszkva — Több mint tizenháromezer csehszlovák, magyar, NDK-bell, lengyel és bolgár munkás és műszaki szakember dolgozik Jelenleg az orenbur- gi gázvezeték építkezésén a Szovjetunióban, — állapítja meg a Pravda, hangoztatva, hogy ennek az építkezésnek a részvevő országok száma és a méretek tekintetében nincsen párja a nemzetközi gazdasági együttműködés történetében. A KGST-tagországok építőbrigádjaiban a kommunisták aránya hatvan százalék. Az SZKP lapja „az Internacionalista nevelés nagyszerű iskolájának* nevezi az építkezést.