Új Szó, 1976. augusztus (29. évfolyam, 182-207. szám)
1976-08-27 / 204. szám, péntek
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJE T. EKl SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1976. augusztus 27. PÉNTEK BRATISLAVA 204. szám XXIX. ÉVFOLYAM Ara 50 fillér A SZLOVÁK NEMZETI FELKELES ES JELENŐNK A szlovák nép hősi fegyveres, antifasiszta felkelésével Csehszlovákiában megkezdődött a nemzeti demokratikus forradalom, amely 1948 februárjában szocialista forradalommá változott. Ez csak azért történhetett meg, mert a felkelést és később a reakcióval vívott osztályharcokat marxista—leninista párt vezette. A CSKP-nek társadalmunkban betöltött vezető szerepe az egyetlen biztosítéka annak, hogy sikeresen építhetjük a fejlett szocialista társadalmat. így pártunknak a 32 évvel ezelőtti eseményekben és a jelenben betöltött szerepének összefüggése nyilvánvaló. A Szlovák Nemzeti Felkelés bebizonyította a párt és a nép egységét. A kommunista párt, mint az egyetlen olyan politikai erő, amely nem vesztett hiteléből, a nép által vállalt programot tudott kitűzni. Ez nemcsak nemzeti program volt, amely Szlovákia népének a hitleri fasizmus és a fasiszta szlovák állam igája alól való felszabadulását célozta, hanem egyúttal demokratikus program Is, amely a dolgozó nép demokratikus jogainak és szabadságának elmélyítését tűzte ki feladatul. Ennek a követelménynek adott hangot a Szlovák Nemzeti Tanács 1944. október 3-án Banská Bystricán megtartott ülésén Ján Sverma emlékezetes beszédében, amelyben az új Csehszlovákia jövőbeli helyzetével foglalkozott. A többi között ezt mondotta: „Új köztársaságunkat úgy kell kialakítanunk, hogy dolgozó népünk, amely sohasem vált árulóvá és a legtöbbet szenvedett, szabad hazájának ura legyen“. Ezt a dolgozók akaratát és érdekeit kifejező programot csak marxista—leninista párt tűzhette ki és valósíthatta meg a nép támogatásával. Dolgozó népünk ma szabad hazájának egyedüli ura; a XV. párt- kongresszuson elfogadott gazdasági és szociális fejlesztési program a dolgozó nép programja is, mert kifejezi a dolgozók akaratát és érdekeit, s ezért népünk ezt a programot öntudatos munkával valóra váltja. A felkelés fontos jellemvonása volt, a hazafiság és az internacionalizmus megbonthatatlan egysége. A fegyveres antifasiszta harc magában foglalta az internacionalizmus jegyeit. Hiszen a fasizmus sok nép ellensége volt, így sok népnek érdeke volt, hogy hozzájáruljon az antifasiszta küzdelemhez, bárhol is zajlott az le. Ez még nem minden. Távlatilag internacionalista jellegűek voltak azok a politikai célkitűzések és konkrét akciók is, amelyeket a felkelés résztvevői a felszabadult területeken magukévá tettek, és a kommunista párt vezetésével megvalósítottak. Azok a demokratikus változások, amelyeket a párt az új és szabad Csehszlovákiára vonatkozó programjában kitűzött, lényegében internacionalista jellegűek voltak. A program olyan követeléseket tartalmazott, amelyeket a munkásosztály minden országban megvalósít. Mindez a marxizmus—leninizmusból, a nemzetközi munkásosztály tudományos tanításából adódott. Ennek alapján ment végbe 1944. szeptember 17-én Banská Bystricán az SZLKP-nek a szociáldemokratákkal való egyesülése. Gustáv Husák elvtárs a Szlovák Nemzeti Felkelésről szóló könyvében azt írta, hogy a kommunisták és a szociáldemokraták egyesülése a marxista— leninista tanítás alapján történt. A Szlovák Nemzeti Felkelés internacionalista jellegének legszembetűnőbb megnyilvánulása a Szovjetunió felbecsülhetetlen értékű segítsége volt. A Szovjetunió tapasztalt partizánvezetőkkel, fegyverekkel, hadianyaggal, gyógyszerekkel, politikai és erkölcsi támogatással és nem utolsósorban a duklai hadművelettel járult hozzá a felkelés sikeréhez. Ez testvéri internacionalista segítségnyújtás volt. Ezenkívül számos más nép fiai is tevékenyen részt vettek a felkelésben, és ez az SZNF internacionalista jellegét csak fokozta. A szlovákiai hegyekben a Szovjetunió népének harcosain kívül csehek, bolgárok, magyarok,, franciák, antifasiszta németek és számos más nép fiai küzdöttek. Az SZNF tehát valóban internacionalista jellegű volt. A hazafiasság és az internacionalizmus egysége ma is a CS a1 tevékenységének egyik legfontosabb alapelve. A Szlovák Nemzeti Felkelés és a jelen közti folyamatosság fontos tényezői a nemzeti bizottságok. A kommunisták és a becsületes antifasiszták vezetésével a nemzeti bizottságok a felkelés idején valóban forradalmi küldetést töltöttek be. Hatáskörükben megvalósították az államfordulatot, megtisztították az egész államgépezetet, szabadon engedték a foglyokat, és börtönbe vetették az árulókat, törődtek az iskola-, az egészség- és a közlekedésüggyel. A néphatalom valódi eszközei voltak, a forradalom ügyét szolgálták. A nemzeti bizottságok, mint az államhatalom és igazgatás területi szervei, je lenleg is fontos szerepet töltenek be szocialista rendszerünkben. Pártunk nagy figyelmet szentel tevékenységüknek. Munkájuktól nagymértékben függ, hogyan teljesítjük a XV. párt- kongresszus irányvonalát és programját. A Szlovák Nemzeti Felkelés 30. évfordulójakor azt mondtuk: a felkelés forradalmi eszméinek és hagyatékának megvalósítása, a szocialista társadalom építése legalább akkora erőfeszítést követel meg, mint maga a felkelés. A XIV. párt kongresszus határozatainak sikeres végrehajtása bizonyítja, hogy népünket valóban áthatják ezek a forradalmi gondolatok. A kiváló munkasikerek eléréséhez hozzájárul a Szlovák Nemzeti Fejkelés forradalmi eszméi és a jelenünk közötti folyamatosság is. Ezért arra törekszünk, hogy szilárdítsuk a felkelés forradalmi hagyatékát és eszméit. Ilyen jellegzetes vonások a párt vezető szerepe a társadalomban, a párt egysége a néppel, a hazafiasság és az internacionalizmus dialektikus egysége, a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal való megbonthatatlan barátság, a munkásosztály és a dolgozók hatalmának elmélyítése, és ami a legfontosabb, hogy pártunk és társadalmunk következetesen a marxizmus—leninizmus talaján áll. Ezek az elvek megteremtik az előfeltételeket a fejlett szocialista társadalom további sikeres építéséhez, hogy népünk élete még boldogabb legyen. (Pravda) Prágában és Bratislavában megemlékeztek a Szlovák Nemzeti Felkelés 32. évfordulójáról (ČSTK) — A szlovák nép fasizmus elleni történelmi fegyveres felkelésének 32. évfor- dulója alkalmából Bratislavá- ban tegnap koszorúzási ünnepséget rendeztek a Szlovák Nemzeti Felkelés emlékművénél. Az emlékműnél katonai díszegység állt őrt. Az elesett forradalmárok Indulójának hangjai közben a hősök emlékének lerótták kegyeletüket az SZSZK párt- és állami szerveinek legfelsőbb képviselői. Az SZLKP KB, az SZSZK NF KB, az SZNT és az SZSZK kormányának koszorúja mögött Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLPK KB első titkára, Villám Šalgovič, az SZLKP KB Elnökségének tagja, az SZNT elnöke, Ladislav Abrahám, Herbert Durkovič, Ján Janik Elena Lit- vajová, Ľudovít Pezlár és Gej- za Slapka, az SZLKP KB Elnökségének tagjai, Miloslav Bočia, az SZLKP KERB elnöke, Ján Stenči, Jozef GajdoSlk és Fábry István, az SZNT alelnökei, Fedor Gulla, az SZSZK NF KB vezető titkára, a Nemzeti Front pártjainak és szervezeteinek képviselői haladtak. Koszorú elhelyezésével rótták le kegyeletüket baj társaik emlé- kőnek az AHSZ Központi ős Városi Bizottságának tagjai. Tisztelettel adóztak a hősök emlékének a bratislavai konzuli hivatalok képviselői Is. Az emlékműnél további koszorúkat helyeztek el az SZSZK fővárosa és a nyugat-szlovákiai kerület párt- és állami szerveinek képviselői. Közős koszorút helyeztek el a csehszlovák néphadseregnek, a szovjet csapatok bratislavai parancsnokságának, az SZSZK Belügyminisztériumának és a népi milíciának a képviselői. A Szlovák Nemzeti Felkelés terén megrendezett koszorúzási ünnepség a csehszlovák és a szovjet állami himnusszal ért véget. A Slavínon az SZSZK politikai és közéleti képviselőin kívül koszorút helyezett el Nyikolaj Andrejevics Goncsarov, a Szovjetunió bratislavai főkonzulja és a szovjet csapatok bratislavai parancsnokságának képviselői. A hősök emlékének közös koszorú elhelyezésével adóztak a bratislavai konzuli hivatalok vezetői. Koszorúzási ünnepség a bratislavai Slavínon az elesett szovjet hőstík emlékművénél. (Felvétel: J. Kolenčík—CSTK) — Ünnepi ülést tartottak tegnap délután a prágai Valdštein-palotában is a Szlovák Nemzeti Felkelés 32. évfordulójának tiszteletére. Az ülést a Csehszlovák Nemzeti Front Központi Bizottsága rendezte. Az ünnepség a csehszlovák és a szovjet állami himnusz hangjaival kezdődött. Megjelent a CSKP KB, a szövetségi kormány, a Szövetségi Gyűlés és a Csehszlovák Nemzeti Front KB küldöttsége Josef Korčákkal, a CSKP KB Elnökségének tagjával, cseh miniszterelnökkel az élen. A delegáció további tagjai voltak: Jindrich Poledník, a CSKP KB Titkárságának tagja a SZISZ KB elnöke, a CSKP KB tagjai: Rudolf Rohlíček szövetségi miniszterelnökhelyettes, Václav David, a Szövetségi tíyűlés alelnöke, a Népi Kamara elnöke, Tomáš Trávníček, a Csehszlovák Nemzeti Front Központi Bizottságának alelnöke, Évien Erban, a Cseh Nemzeti Tanács elnöke és Vasil Való vezérezredes, a nemzetvédelmi miniszter első helyettese; továbbá Bohuslav Kučera, a Szövetségi Gyűlés alelnöke, a Csehszlovák Szocialista Párt elnöke, Rostislav Petera, a cseh kormány minisztere, a a Csehszlovák Néppárt elnöke és Jaroslav Ma- šek altábornagy, az Antifasiszta Harcosok Csehszlovákiai Szövetsége Szövetségi Központi Bizottságának ügyvivő alelnöke. Az ünnepségen más vezető politikai és közéleti személyiségeink, valamint a csehszlovák fegyveres erők és a szovjet hadsereg képviselői Is megjelentek. Jelen voltak a szocialista országok csehszlovákiai nagykövetségeinek képviselői Is. Ünnepi beszédet Evžen Erban, a CSKP KB tag ja, a Cseh Nemzeti Tanács elnöke mondott. (Er* ban elvtárs beszédét lapunk második oldalán közöljük J. Az ülés ezután kultúrműsorral folytatódott. Bohuslav Martinu és Miroslav Hlaváč szerzeményeit a prágai konzervatórium kamaraegyüttese. Stefan Záry és Stanislav Kostka Neumann költeményeit pedig Sylvia Turbóvá és Jifí ValaJ a Nemzeti Színház tagjai adták elő. Az ünnepség az Internacionálé hangjaival őrt véget. (Folytatás a 2. oldalon) Aktivitást fejlesztő fontos eszköz ÜLÉST TARTOTT A SZLOVÁK VÄLASZTÄSI BIZOTTSÁG (CSTK) — Bratislavában tegnap tartotta második ülését a Nemzeti Front szlovák választási bizottsága. Tanácskozását Ján Janik, az SZKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára, a bizottság elnöke nyitotta meg és vezette. Az ülésen részt vettek az NF kerületi választási bizottságainak, valamint az SZSZK fővárosa, Bratislava NF városi választási bizottságának képviselői. A tömegtájékoztatási eszközökben és a kulturális-művelődési intézményekben kifejtendő választási agitáció és propaganda tervéről szóló jelentés megvitatása után Ján Janik elvtárs beszámolt az NF 1976-80- as évekre szóló választási programjainak elkészítéséről. Hangsúlyozta, hogy a Nemzeti Front választási programjai a dolgozók kezdeményezésének egyesítésére, a szocialista verseny keretén belül történő kezdeményezésük és aktivitásuk fejlesztésére és a szocialista demokrácia elmélyítésére hatást gyakoroló politikai rendszer fontos eszközei lettek. Az új választási programokban főleg a dolgozóknak a CSKP XV. kongresszusa határozataiból és a 6. ötéves tervből eredő feladatok megvalósítására való mozgósításáról van szó. A tanácskozás következő napirendi pontján a Szlovák Szocialista Köztársaság Nemzeti Frontja választási bizottságai összetételéről, számáról és megválasztásáról szóló jelentés szerepelt. Fedor Gulla, az NF szlovák választási bizottságának titkára, az SZSZK NF KB vezető titkára elmondotta, hogy Szlovákiában 2599 a Nemzeti Front választási bizottságainak száma, melyeknek összesen 18 432 tagjuk van. A választási bizottságok politikai, szociális és nemzetiségi összetétele a választási demokrácia magas fokáról tanúskodik. A bizottság tagjai ezt követően meghallgatták a kerületi és a városi választási bizottságok jelentéseit. Az ülésen jóváhagyták az NF szlovák választási bizottságának az egyes kerületek számára kijelölt meghatalmazottjait, majd a vita után elfogadták až elkövetkező Időszak feladatairól szóló határozatot. Ján Janik elvtárs zárszavában kifejezte meggyőződését, hogy a tanácskozás pozitívan befolyásolja majd a választási bizottságoknak, a Nemzeti Front szerveinek és szervezeteinek, ajs agitációs kollektívának a vá* lasztásak előkészítésével kapcsolatos további tevékenységéi