Új Szó, 1976. augusztus (29. évfolyam, 182-207. szám)
1976-08-19 / 197. szám, csütörtök
Ma kezdődik a 20. kerékpáros körverseny A Szlovák Nemzeti Felkelés jegyében Hosszú utat tett meg Csehszlovákia legnagyobb kerékpáros versenye, amíg eljutott a Jubileumhoz. Az első rendezvényre 1954- ben került sor, aztán két évig különböző okok miatt szünetelt a verseny. Később újra lendületet kapott, s a győztesek között olyan neveket találunk, mint Jan Veselý, Megyerdi Antal, Jifí Há- va, Miloš Hrazdíra. A körverseny néhány évvel ez* «lőtt új színfolttal gazdagodott: három útszakasz-központ körül bonyolítják le a küzdelmeket. Ezúttal Bratislava, Prievidza és a Magas-Tátra környékén zajlik a verseny. Mivel az előző esztendőkben az esemény sokszor kereszteződött a világbajnokság időpontjával, nem mindig sikerült megfelelő nemzetközi részvételt biztosítani. Az idén más a helyzet; az olimpia esztendejében nincs világbajnok ság, így a rendezők mindent elkövettek, hogy a jubileumi verse* nyen rangos legyen a mezőny. Ez nagyjából sikerült Is. Igaz, hogy a meghívottak közül nem lesz itt a Békeverseny többszörös győztese, a lengyel Ryszard Szur- knwski és az olimpiai bajnok svéd Johansson, de erős csapatokkal képviselteti magát elsősorban a Szovjetunió, Lengyelország és Svédország Is. Az előző éveknél lényegesen jobb együttessel indul Magyarország is. A Szovjetunió válogatottját a következő kerékpárosok alkotják: Szitnik, Avcrin, Miszkalov, Alus- kin, Szaiafulin és Guszjatnyikov. A legrangosabb közülük Alekszander Guszjatnyikov, a Békever snny többszörös résztvevője, aki *z idén csapatkapitánya volt a /AA^/A, Békervsenyen győztes szovjet együttesnek. Jól emlékezünk Szűrükre is: az elmúlt körversenyen a legjobbak közé tartozott, több útszakaszon győzelmet ért el. Alekszander Averin pedig megjárta az olimpiát is. Alekszander Koledov, a szovjet együttes edzője elmondta, hogy az előbb említetteken kívül a csapat többi tagja fiatal tehetséges versenyző. Az esélyekről a következőket nyilatkozta: ,,Ügy gondolom, hogy elsősorban a lengyelek, a svédek, a csehszlovák válogatott tagjai játsszák majd a főszerepet. Természetesen mi is ott akarunk lenni a legjobbak között.“ A szovjet kerékpárosok mindnyájan a CSZKA Moszkva tagjai. Ami Svédország válogatottját illeti: két olyan tagja van, akik ott voltak a montreali olimpián. Csehszlovákiát Is erős válogatott képviseli. Soraiban ott találjuk az országos, egyéni bajnokság győztesét, Garskát, valamint a tavalyi első helyezettet, Gálikot. A további tagok: Matousek, A. Bar- toníCek, Bartolsic és Skoda. Az elmúlt esztendőkben az In tér kerékpárosai vezető szerepet játszottak a körversenyen. Kamii Hatapka edző az országos bajnokság után, ahol nem a legjobban szerepeltek a sárga-feketék, több változást eszközölt a csapatban. Ennek értelmében a következők képviselik az Inter-színeket: Moj- to, D. Zaman, BenáCek, Stratilek, Cerepán és Janešik. A jubileumi versenyen újra részt vesz Vlastimil Ružička Is. Nem mint versenyző, hanem mint a kísérő kocsik egyik vezetője. A jubileumi rendezvényről a következőket mondta: „Nagyon örülök, hogy ismét tagja lehetek a sok színű mezőnynek. 1954-ben én mondtam a versenyzők nevében az esküt, s akkor elsősorban az ragadott meg, hogy milyen nagy lelkesedéssel fogadtak bennünket a nézők Szlovákia országútjain.“ Tíz napon át 1345,5 kilométert tesz meg 66 külföldi és 48 csehszlovák kerékpározó. Amint a szervező bizottság elnöke, dr. Vladimír Horváth elmondta, a versenynek sport-politikai jelentősége van: a nemzetek közötti megértést és barátságot van hivatva erősíteni. Ahogy az elmúlt esztendők bizonyítják, az Idén Is ilyen szellemben zajlik majd le a jubileumi körverseny. (T. V.) TENISZ A torontói nemzetközi tornán Kodcš, Hrebec és Maršíková bejutott a második fordulóba. Tomanová és Pála viszont búcsúzni volt kénytelen. Eredmények: Kodeš (csehszlovák ) —Battríck (angol) 6:4, 1:6, 6:3, Hrebec (csehszlovák) —Renadides (brazil) 4:6, 6:2, 7:6, Pála (csehszlovák)—Proi- sy (francia) 3:6, 1:6, Bertolucci (olasz)—El Shafel (egyiptomi) 6:3, 4:6, 6:2, Jauífret (francia) —Lloyd (angol) 1:6, 7:6, 6:3, Pohmann (nyugatnémet)—New combé (ausztrál) 7:6, 6:4, Martin (amerikai)—Case (ausztrál) 7:5, 6:1. Női egyes: Maršíková (csehszlovák )—Eisterbehner (nyugatnémet) 6:3 — feladta, Tomanová (csehszlovák)—New- bery (amerikai) 6:4, 3:6, 3:6, Barker (angol) —Riedel (nyugatnémet) 6:3, 6:2, Ziegenfuss (amerikai)—Bonicelli (uruguayi) 6:2, 7:5. • » * Az ausztrál Davis Kupa-csa- pathan, mely az elődöntő mérkőzésen Olaszországgal csap össze Rómában, az idősebb játékosok kaptak helyet. A csapat a következő összeállításban állt ki az olaszok ellen: Newcombe, Roche, Alexander, Case. A két tartalék: Dent és Masters. Jönnek a finn jégkorongozók A csehszlovák jégkorong-válogatott, amely a Tátra Kupa küzdelmeiben vett részt, most Plzeňbeu készülődik következő feladataira. E hét végén Finnország válogatottja látogat hazánkba és augusztus 23-án és 24-én egy-egy Csehszlovákia —Finnország mérkőzésre kerül sor. Mindkettőt műsorára tűzi a Csehszlovák Televízió. A csehszlovák együtteshez hasonlóan a finnek is alaposan készülnek a kanadai nemzetközi jégkorong-tornára. A felkészülést augusztus 15-én kezdték meg, méghozzá ugyanolyan méretű pályán, mint amilyenekkel a kanadai városok rendelkeznek. A finnek kanadai szereplésüket nem bízzák a véletlenre. Tanácsadóként meghívták a hajdani kanadai profi játékos Carl Brevert, aki jelenleg televíziós kommentátorként működik. Kívüle ugyancsak tanácsadói minőségben Derek Holmes áll a finnek rendelké^- zésére, aki nagy érdemeket szerzett a kanadai torna megrendezésében. Lasse Heikillä, a finn válogatott edzője kijelentette, hogy a Plzeňben sorra kerülő Csehszlovákia elleni mérkőzések a finn csapat főpróbáját jelentik. A finnek tőlünk távozóban Svédországba utaznak és két mérkőzésen találkoznak a Tre Kronor együttesével. Azután már csak a torontói út vár rájuk. Szakértők véleménye szerint a finnek mindenképpen szeretnék bizonyítani, hogv iobb jégkorongozók, mint arra a ka- towícei ötödik helyezésből kö vetkeztetni lehet. EREDMÉNYEK — ESEMÉNYEK 1976 A főiskolai sakkvilágbajnok- fiágon a Szovjetunió válogatottja 11 pontjával fölényesen vezet, mert a második helyezett Egyesiül Államoknak csupán 7 pántja van. A szovjet sakkozók legutóbb Svájcot győzték le 3,5:0,5 arányban. A lengyelországi Szczeczinben a serdülő leány kosárlabda Európa bajnokságon legutóbb a következő eredmények születtek: Magyar- ország — Hollandia 64:41, Csehszlovákia — Bulgária 63:56, Szovjetunió — Lengyel- ország 89:59, Spanyolország — Olaszország 54:41, Románia — Izrael 80:49, Belgium — Svédország 58:40, Finnország — Svájc 76:21. A plovdivi nemzetközi női kézilabda-tnrna első mérkőzésén a helyi Lokomotíva 18:17- re győzött a Dinamó Kisinycv ellen. A SZLOVÁK LABDARÚGÓ KUPAÉRT ČH Bratislava—SH Senica 6:'1 (3:0) Partizán Bardejov—Slavoj Tre- bišiv 2:4 (1:1) Sp. Dubnica—Sp. Bánovce 6:1 (2:0) Ružomberok—Bytča 6:2 (3:1) Ottusabajnokság Prágában A hét végén Prágában bonyolítják le az idei csehszlovák öttusabajnokságot, melyen természetesen rajtolnak a Mont- reált megjárt és oly sok sikert aratott versenyzők is. összesen 30 csehszlovák öttusázó rajtját engedélyezték, nem hiányzik majd Jan Bártü, a bajnoki cím védője sem. A bajnokságot nemzetközi részvétellel bonyolítják le, egy csapat érkezik Leningrádból és itt lesznek a magyar juniorok is. A verseny egyes számait nem hagyományos sorrendben bonyolítják le, a bajnokság a vívással kezdődik és vasárnap a lovaglással ér véget. A tíz legjobb A Politika címmel Belgrádban megjelenő napilap öt kontinensen végzett közvéleménykutatás alapján összeállította a montreali olimpia tíz legjobb versenyzőjének névsorát. A tíz legjobb: Kornélia Ender (NDK — úszás), Nadia Comaneci (Románia — torna), John Naber (Egyesült Államok — úszás), Nyikolaj Andrianov (Szovjetunió — torna), Lasse Viren | Finnország — atlétika), Alberto |uantorena (Kuba — atlétika), Tatjána Kazankina (Szovjetunió — atlétika), Viktor Szanyejev (Szovjetunió — atlétika), Irena Szewinska (Lengyelország — atlétika), Jim Montgomery (Egyesült Államok — úszás). fi Štart Romániába A Start Bratislava női kézi labdacsapata a csehszlovák or szágos bajnok Romániába utazott, hogy nemzetközi tornán szerepeljen, amelyet a termelőszövetkezetek rendeznek. Az elutazás előtt Kecskeméthy edző így nyilatkozott: „Ezzel a tornával készülünk fel a hazai liga-küzdelmekre. Az ifjúsági csapat játékosai közül egyné hányán alkalmat kapnak tehetségük és tudásuk bizonyítására. Egyelőre kérdéses a csapat oszlopának, Matisavának játéka, aki hirtelen megbetegedett.“ A 16 tagú keretben egyébként a következő játékosok kaptak helyet: Cevslová, O. Magulová, Horalová, A. Švid- roiíová, J. Švidroňová, M. Magulová, Halušková, Tomašknvi- Cová, Eliašiková, FanCovičová és Gaštanová. Amennyiben Ma- tisová szereplésére nem kerülhetne sor, Kuchárová helyettesíti. Jelenei az Infer Bratislava—Sparta Praha labdarúgó mérkőzésről. Šajánek — Kotek, Kotal és Urban kíséretében — kapura tör. (Vojtíšek felvétele) fiz újoncok kaptak ki Az I. labdarúgó-ligában az első forduló nyitányára két mérkőzés jutott, mindkettőn újonc volt a vendég és mindkettő a rövidebbet húzta. Igaz a jelenlegi Slávia és az Inter számottevő ellenfél és a szerdainál nagyobb feladatok megoldására is alkalmas. A Slávia—Frýdek-Místek mérkőzés eredményét már közöltük, de azzal adósakva^yunk, hogy az iram nem volt különösebb, s a vendégcsapat túlzottan tisztelte házigazdáját. Mindenesetre a prágai találkozón lényegesen több volt az úgynevezett üresjárat, mint az Inter sporttelepén ... INTER SPARTA 3:1 (3:0) Bratislava, 5000 néző, játékvezető Jelinek, góllövők: Jurke- mik, Goga és Bajza, illetve Cermák. A labdarúgó-bajnokság nyitányának bratislavai mérkőzése a két résztvevő csapatot szerencsére nem találta „idény eleji“ formában. Volt mit nézni és látni ezen az összecsapáson, amely az első félidőben a hazai együttes nagy fölényét domborította ki, s ez a gólokban is kifejezésre jutott, míg a második játékrészben a Sparta meglepetésre jól bírta az Iramot és erejéből a szépítésre futotta. Kár, hogy az Inter tetszetős, okos. gyors, technikás és eredményes játéka csak mintegy fél órán át tartott, s azután mint, aki megelégelte a dolgot, jobbára a mezőnybeli összjátékkal törődött, lényegesen kevesebb- szer veszélyeztette a Sparta kapuját, amelyben a bizonytalan Poštulkát Kislinger váltotta fel, aki sikeresen nézett farkasszemet a vendéglátúegyüttes csatáraival. Az emberben az a benyomás lett úrrá, hogy az Inter 3:0 után mintha felkínálta volna a lehetőséget a Spartá- nak: nosza országos kupagyőztes, csehszlovák KEK részvevő, mutasd meg, mit is tudsz ... A játék képe alapján az Inter sikere teljesen megérdemelt, s a számszerű eredmény a két csapat szerdai játékának megfelelő fokmérője. Végül bemutatjuk e találkozó győztes csapatának felállítását: Kovafik — Paliatko, Si- monßiß, jurkemik, Barmoš — Šajánek, Goga (a 78 perctől Szikora), Bajza, — Levický (a 71. perctől fog»'a Hudec), K. Brezík, Mráz. A győzteseknél Jurkemik, Ši- mončič, Bajza, Levický és Mráz, a vendégeknél Caudar, Cermák és Urban játszotta a prímet. A gólok története: Jurkemik szabadrúgása után 10. p., Goga Šajánek remek kiugratásával jutott Poštulka elé és nem hibázott, a 26. percben Bajza szabadrúgását a kapus elné'te, * a labda Kotek mellét érintva jutott a hálóba, Cermák a 83. percben jól felismerte helyzetét és lövésével szemben nem volt ellenszer. Az érdekesség kedvéért említjük meg, hogy a hazaiak egy, a vendégek két esetben lövésükkel a kapufát találták el. (za) 1:1 (0:1) TRENČÍN ŽILINA Trenčín, 6000 néző, játékve* zető Krchnák, góllövők: Kovács, ill. Ilavský. BRNO 0.1 (l.ß) LOKOMOTÍVA M-«' Brno, 15 000 néző, játékvezető Kopal, góllövők: Pešice, Do- šek, ill. Fecko. Kié lesz a Szuper Kupa? Münchenben 40 000 néző előtt játszották a labdarúgó Szuper Kupa első döntő mérkőzését, amelyen a Bayern München együttese 2:1 (0:1) arányban győzött az Anderlecht Brüsszel ellen. A vezetést a 16. percben Haan, a belga csapatnak szerezte meg. s a müncheniek csak a szünet után kerekedtek felül, Gerd Müller az 58. percben egyenlített, s rá jellemző módon két perccel a befejezés előtt megszerezte a győztes gólt. A találkozót az angol Burns vezette. A visszavágót augusztus 30 án Brüsszelben játsszák. A győztes csapat legjobbjai Beckenbauer, Külinkel és Gerd Miiller, a legyőzötteké Haan és Van Binst voltak. Az UEFA az NSZK Labdarúgó Szövetségével közösen augusztus 31.—szeptember 2. között a duisburgi sportiskolán az európai élvonalbeli játékvezetők számára ezúttal harmadik tanfolyamát rendezi meg. Érdekesség, hogy az egyik előadó Beckenbauer, a Bayern München százszoros válogatott játékosa, aki a játékosok szem pontjából felmerülő játékvezetői problémákról tart egyórás beszámolót. Luzernben 2:2 (2:1) arányú döntetlent hozott a Svájc—Bulgária barátságos válogatott mérkőzés. A svájciak az első húsz perc után Müller és Künz- li góljával 2:0 ra vezettek, de azután már csak a bolgárok voltak eredményesek, akik Va- sziljev (27. p), valamint Jordánov (73. p) révén behozták hátrányukat. Szovjet labdarúgó bajnoki mérkőzésen a Zenit Leningrád 2:1 arányban győzött a Szpartak Moszkva ellen. Keita, a Valencia játékos.!, aki előzőleg a St. Etienne-ben is szerepelt, a Sporting Lisszabonhoz szerződik, mivel jelenlegi klubjában alig-alig kap játékalkalmat a többi külföldi miatt. A Közép-afrikai Köztársaság és Katar bejelentette a FIFA- nak, hogy nem vesz részt az 1978. évi labdarúgó-világbajnokság selejtező mérkőzésein. A SPORTFOGADÁS HÍREI A Športka 33. játékhete I. húzásának nyereményeiI díj: egy nyertes — 200 000 korona, II. díj: 117 nyertes á 11 750 korona, III. díj: 5183 nyertes á J80 korona. IV, díj: 92 836 nyertes á 35 korona. A II. húzás nyereményeloszlása: I. díj: nincs nyertes, II. díj: 51 nyertes á 24 1165 korona, III. díj: 3767 nyertes á 515 korona, IV. díj: 76 942 nyertes á 40 korona. A Sazka 33 játékhetének nyereményei: I. díj: 14 nyertes á 4580 róna, II. díj: 512 nyertes á 2üú korona, III. díj: 7498 nyertes á 20 korona. I Munkatársunktól) — Ma délben 12.00 órakor a Szlovák Nemzeti felkelés terén ünnepélyesen útjára Indítják a 20. szlovák kerékpáros körverseny mezőnyét. Az ünnepélyes rajtra nem véletlenül kerül sor az SZNF téren: a körversenyt a Szlovák Nemzeti Felkelés hőseinek emlékére rendezik. A résztvevőket az emlékmű előtt üdvözli majd Ladislav Martlnák, Bratislava főpolgármestere, utána dr. Vladimír Černušák nyitja meg ünnepélyesen a körversenyt. A tulajdonképpeni rajtra 13.00 órakor kerül sor LamaCon, hogy onnét 151 km megtétele után Krasíianyban érjenek célba a kerékpárosok.