Új Szó, 1976. július (29. évfolyam, 155-181. szám)

1976-07-20 / 171. szám, kedd

Haladé hagyományainkból

(A Magyar Nap — Könyvben)

Magyar Nap. Első száma 1936. március 3-án jelent meg, az utolsó 1938. október 13-án. A fasizmus rohamosan növekedő árnyékában, veszéllyel, ellentmondásokkal teli korban, kU élezett történelmi helyzetben született — bátornak, harcos szelleműnek, öntudatra ébresztőnek, cselekvésre ösztönzőnek. Napilap lévén, különösen súlyos körülmények között tartotta fönn magát. Rövid és nehéz, de roppant termékeny és termékenyítő életet élt. Csehszlovákia Kommunista Pártja politikájának szellemében szerkesztették, Ostraván; kommunisták, haladó szellemű írók. baloldali értelmiségiek voltak a munkatársai. „A Magyar Nap politikai napilap volt; jelentőségét jelmérni elsősorban politikai szempontok alapján lehet. De minthogy politikai célkitűzéseinek középpontjában a nép- jrontpolitika propagálása, előjeltételeinek megteremtése volt s ebben — mint ahogy ez a komfnunista párt munkájára is általában jellemző volt ebben az időben — az eddigi gyakorlatnál sokkal nagyobb mértékben támaszkodott a kulturális szervezetekre és az írókra, így komoly érdemei voltak az egy, korú egyetemes baloldali magyar irodalom kibontakoztatásában, társadalmi szerepének ki- terjesztésében. A csehszlovákiai magyar kommunista irodalom számára mint jórum magát a létalapot jelentette, a magyar- országi és a romániai irodalom számára pedig visszhangot és biztatást.“ -— állapítja meg Varga Rózsa a Magyar Napról írott értékes tanulmányában, amely Keressétek, ami összeköt címmel 1971-ben jelent meg a Madách gondozásában.

Most, öt esztendővel később, a lapban közölt legjobb, a mai olvasónak Is üzenő írások széles műfaji skálájából remek antológia látott napvilágot, Csanda Sándor válogatásában 422 oldalon. Hasznos tett volt újra feléleszteni és negyven év után, egy alapjaiban is más társadalmi rendszerben ismét közreadni ezeket a gyakran megrendítő, meggondolkoztató cikkeket, tanulmányokat, esszéket, riportokat, jegyzeteket és természetesen, a irodalmi alkotásokat. Kordokumentum valamennyi. Híven tükrözik a „pokoli színjátszás“ előtti időszak politikai, társadalmi, szellemi és művészi mozgalmak képviselőinek politikai-erkölcsi magatartását, helytállását, a nyomasztó szociális viszonyokat, a nemzeti és nemzetiségi lét orvosolatlan bajait; leleplezik a fasizmust, itteni képviselőivel együtt; antifasiszta egységfrontba szólítják a csehszlovákiai magyarságot; könyörtelenül föltárják a nemzetiségi kultúra betegségéinek valódi okalt.

Nincs írás ebben a kötetben, amely untatott, fárasztott volna, amelyet ne olvastam voln

a izgalommal, olykor a felfedező izgalmával. Különös érzés egy más időben, más társadalmi valóságban, más atmoszférában, de ugyanabban a térben fogant gondolatokkal,

megrajzolt képekkel találkozni — negyven év távolából. Nyomban lehet hasonlítani, fölmérni önmagunkat, esetleg hozzámérni magunkat merész hangú, küzdelmes sorsú, erőt és hitet sugárzó elődeinkhez.

Az antológia közel száz írást tartalmaz, átgondolt és logikus fejezetbeosztásban, tematikai és műfaji egységekben, tehát nem időrendben, de mindig föltüntetve a megjelenés napját.

Csanda Sándor bevezető tanulmánya után, a politikai cikkeket egybekötő fejezetben Kálmán Miklósnak (eredeti nevén Moskovics Kálmán), a lap* főszerkesztőjének, a CSKP vezetőségi tagjának, a később sokat szenvedett kommunista szerkesztőnek a Magyar Nap első számában megjelent vezércikkével indul a kötet, többek között ezekkel a mondatokkal: „A magyar nép sem állhat oldalt, urnikor már a fasiszta parancsuralomba igázott vagy az ellnne arcvonalba álló milliók a gondolat és tudomány legjobb nevű művelőivel a haladás, a demokratikus jogok és a béke világseregét toborozzák. Akarjuk, hogy a csehszlovákiai magyarság is ezekben a sorokban meneteljen, a vele egymásrautaltságban üt élő népekkel ... Miért Magyar Nap? A köztársaság magyar népének mindennapi életét, sorsküzdelmét fogjuk kévébe kötni... Veled akarunk lenni, de nem azért, hogy együtt sírjunk. A szakmányban űzött könnyhullatás nékünk nem mesterségünk. Bátor tekintettel állunk megoldatlan létkérdéseink elé... A Magyar Nap nem kirívó ellentmondásokkal mesterségesen összetákolt, de erőnkből és összetartozósá- gunkból fakadó tényleges népegység hirdetője és teremtője lesz.“ A lap mindvégig hű maradt ezekhez a szavakhoz, vezéreszméjéhez, amelynek szellemében cselekedett, támogatta az antifasiszta népfrontmozgalom kibontakozását.

A cikkek szerzői — legyen az Fárby Zoltán, Steiner Gábor, Balogh Edgár, Major István, Berkó Sándor, Ferencz László vagy Lőrincz Gyula — ha nemzetiségről beszélnek, sohasem csak a nemzetiségről beszélnek. Nagyobb egységekben, tágabb összefüggésekben gondolkodnak: nemzetben, köztársaságban, Közép-Európában Európában vagy világban.

„A magyarságnak meg kell feszítenie minden erejét,

hogy a német veszéllyel szembeszállhasson. Tehát azt kell keresnie, hogy a Duna-meden- cei kis nemzetek minél erősebb, összetartóbb és szélesebb frontot alkossanak a pánger- mán horogkereszt előretörésével szemben a Duna-medencé- ben, nem pedig a széthúzást és az antifasiszta front gyengítést" — írja Ferencz László Ä vezetés csődje című cikkében egyébként Szüllő, Jaross és Esterházy retrográd, a nemzetiség érdekeivel ^ellenkező politikai tevékenységét leplezi le. A fentebb elmondottak igazolására állítsunk ide még egy

1970

VII. 2D.

Ambrus Edit: Ablak a városra

id

ézetet,' Steiner Gábortól: „A magyar nép tudatában van annak, hogy a ma még szűkre szabott demokratikus jogok birtokában is eredményesen harcolhat a demokratikus és nemzeti jogok kiszélesítéséért, a magyar nép szebb és boldogabb jövőjéért. Ezt a harcot testvéri egyetértésben akarja végigküzdeni a Köztársaságban élő többi néppel. A Köztársaság megvédésének útján együtt megy az egész világ demokratikus és haladó közvéleményével.“ Ha viszont a világról beszélnek, sohasem csak a világról beszélnek. A magyarságról is, mint például Balogh Ed- g£r, a baszkokról írott felfigyeltető cikkében.

Harcos, szenvedélyes hangú írásokat találunk a következő fejezetekben is. Jó szemről, problémaérzékeny írói tartásról árulkodnak. Kommunista írók, újságírók hangjai; olyan írások, amelyek nem lelkesítő frázisokban, hanem valóságfeltáró, belső tűzzel izzított, szilárd meggyőződésből született szavakkal közvetítenek. Például a riportokban, Bányai Pál, Kosztinyi József, Prerau Margit, Haber Zoltán, ilyen so- katsejtelő címekkel és alcímekkel: A füleki pokol, A határszéli magyarok között — Eldugott falvak, amelyeknek nyomoráról kevesen tudnak, Sztrájk és aratás Bodrogközön, Süllyedő magyar falvak a Garam völgyén.

Hasonló témakörből, hasonló hangvételben — természetesen, már művészi fokon — születtek a Szépirodalom című fejezetbe válogatott elbeszélések, versek, többek között Berkó Sándortól, Morvay Gyulától, Forbát-h Imrétől, František Halastól, Győry Dezsőtől, Sellyei Józseftől,. Ilku Páltól, Petr Bezruötól), amelyek a Magyar Napban megjelent irodalmi alkotásokból adnak ízelítőt, rajzolnak keresztmetszetei.

Ugyancsak tartalmas az utolsó, a legterjedelmesebb fejezet, amely Kultúra és társadalom címmel rengeteg értékes információt, ismeretet, ma is hasznosítható gondolatokat közlő publicisztikai írásokat fog egybe. Szerzőik — a már említetteken kívül Bálint György, i/áss László, Szepessy László, Juhász Árpád, Szántó Jenő, Sándor László — nemcsak a korproblémákról, a kor haladó mozgalmairól szólnak nagy szenvedéllyel, de erős fénnyel bevilágítanak a társadalmi és ezen belül a nemzetiségi élet belsőbb világába, több területre, a szlovenszkói magyar színházra, a könyvkiadásra, a tanítóképzés ügyére is. Politikai, szociális és egyéb súlyos gondok megoldását sürgetik azokban az esszékben, tanulmányokban is, amelyekben írók, költők, művészek szellemét idézik. Például Berkó Sándor A nagy per után című cikkének végén: „Féja Gézát felmentették. De lesz-e valaha ügyésze ennek a szegény, eltaposott népnek, aki képes lesz felmenteni a vezető társadalom« nehéz és évszázadokon át elkövetett vétkeit?“

Végezetül, legyen szabad a könyv recenzensének egy többször szóvá tett dologról írnia. Nem értem, hogy ebből a kitűnő könyvből miért — ha jól számolok — csak 600(1) példány kerül a hazai piacra. Csak ennyi embert érint és érdekelne ez a könyv ma? Nem hiszem. Nem tudom elhinni, hogy — mást ne említsek — ne érdekelné a nedvesaljaikat, különösen a fiatalabb korosztály tagjait (akik ma más viszonyok között és egészséges házakban laknak), hogyan nézett ki falujuk negyven esztendővel ezelőtt, milyen lakásokban élték le életüket szüleik? („A konyha is, a szoba is 3,5x3,5 méteres helyiségek. Éppen csak megfordulhat benne két ember. Az egész bútorzat egy ágy, asztal meg egy sublót.“) A könyv egy példányban Is kincs, de csak sok példányban közkincs. Sőt, még akkor sem! Csak ha szétvisz- szük, eljuttatjuk mindenhová. (Madách, 1975)

BODNÁR GYULA

ÚJ FiL MEK

EFFi BRIEST

(ínyugatnémet)

Nagy és nehéz feladatra vállalkozott Rainer Werner Fassbinder rendező, amikor a múlt századi német irodalomnak ezt a gyöngyszemét megfilmesítette. Theodor Fontane ugyanis ebben a legérettebb és legjelentősebb művében a stílus szinte ulolérhetetlen virtuózaként mutatkozik be; az alkotás cselekménye, s a szereplők ábrázolása, lélekrajza éppen az

rajz. S nem hiányzik a filmből a mi korunk művészének rálátása sem — a filmváltozat mégsem lenyűgöző. Talán azért, mert a téma nemigen filmre való s az Idejétmúlt történet nem szolgál ma is érvényes tanulsággal. (A szép Effinek és karrierre vágyó idős férjének a múlt századi története regény formájában talán érdekes, de ugyanez moziban neheHanna Schygulla és Wolfgang Schenck a nyugatnémet film há zaspárának szerepében

irodalmi eszközök kifinomultsága, árnyaltsága révén válik gazdaggá, mesterivé. Átültethető-e ez egyenértékűen a film világába? Vannak-e a filmművészetnek eszközei az irodalom csúcsalkotásaihoz?

A filmtörténet arról a paradoxonról tanúskodik, hogy sokkal több filmremek született középszerű irodalmi alkotásból, mint klasszikus regényből, hogy a művészetek csúcsalkotásai csak ritkán ültethetők át egyenértékűen a másik művészetbe. Ezt a tapasztalatot egészíti ki és illusztrálja az A'//z' Briest újabb filmváltozata is. Éppen azért, mert Reiner Werner Fassbinder valóban elmélyül ten, jó ízléssel, mértéktartással közeledett a fontane-i történethez.

Nincs a filmnek egyetlen jelenete, egyetlen szerepfelfogása sem, amelyet elmarasztalhatnánk. A rendező nemcsak a cselekményt közvetíti, hanem a regény atmoszféráját is feléleszti, finoman, árnyaltan ábrázolja a figurákat, a környezetet. Hiteles és hatásos a korzebben köti le az ember figyelmét.)

A film azonban így is tisztes vállalkozás, nemcsak azért, mert felhívja a figyelmet egy irodalmi remekműre, hanem mert a regény alapgondolatát kiemelve elítéli a rideg és képmutató szellemet. Effí Briest sorsának bemutatásával azt sugallja, hogy saját konvencióink foglyai vagyunk és ezek a hagyományok, szokások gyakran elavultak és embertelenek. A lassú tempóért a rendező hibáztatható, hiszen a múlt századi vidéki élet unalmát nehéz pergő ritmusban, érdekesen megeleveníteni.

Hanna Schygulla (Effi Briest alakítója) és Wolfgang Schenck (Geert von Instetten szerepében) alapos színészi munkát nyújt. Fassbinder fllmnyelve sajátos; s bár ez a nyugatnémet csodagyerek ezúttal klasz- szikus műhöz nyúlt, alkotása — éppen a rendező felfogása réven — mégis szervesen illeszkedik haladó mondanivalójú filmjeinek sorába.

A NAGY ÉRZELMEKTŐL JÓKAT LEHET ZABÄLNI

(francia

Jelenet a francia komédiából

Évekkel ezelőtt a filmesek körében nagy vihart kavart Marco Ferreri alkotása, A nagy zabálás. Mivel ennek a filmnek csak a híre jutott el hozzánk, nem tudjuk, csak feltételezzük, hogy A nagy érzelmektől jókat lehet zabálni című francia vígjáték az eredetinek a paródiája.

Michel Berny filmje két család két ellentétes eseményét mutatja be. Az egyik családban haláleset történt, a másikban esküvőre készülnek. S mint kiderül, a két ceremónia alig- alig különbözik egymástól.

Ennyi a film alapötlete — sok kacagtató ötlettel, de még több ötletpótló megoldással.

Mivel az alkotó meglehetősen gyakran kifogy az ölletekbő1, azzal segít helyzetén, hogy valakit mindig megkér, vágja be nz ajtót úgy, hogy a mennyezetről lehulljon a vakolat. Aki nevetni tud az Ilyen megoldásokon, bizonyára szórakoztatónak találja majd a filmet, aki viszont ötletszegénynek érzi az alkotást, legfeljebb bosszankodik azon, hogy miért kellett megvásárolnunk ezt a bárgyú filmet. —ym~