Új Szó, 1976. július (29. évfolyam, 155-181. szám)

1976-07-14 / 166. szám, szerda

AKIRE MESSZIRŐL RÁKÖSZÖNNEK Önzetlenül segít a rászorulóknak Kovarík Emília (A szerző felvétele) A városi élet egyik jellem­zője, hogy az ember csak a legközelebbi szomszédait és munkatársait is­meri. Amint ki­lép az utcára, elveszik az ide­gen járókelők forgatagában és kicsi a valószí­nűsége, hogy is­merőssel ta­lálkozzék. Kovarík Emí­lia ismeretségi köre azonban nagyobb a szo­kottnál. Túlzás volna azt állíta­ni, hogy város­szerte ismerik őt, az azonban biztos. hogy Bratislava har­madik kerületé­ben többen kö­szönnek rá az utcán, mint bár­ki másra. Mivel hívta fel magára a figyelmet ez az alacsony termett. mozgékony asszony? 1909-ben — miután nyugdíja ba vonult — megválasztották a Csehszlovák Vöröskereszt 44. alapszervezetének titkárává. Ez az alapszervezet akkor már jó ideje csak papíron létezett, s a legjobb akarattal sem lehetett volna tőle bármilyen tevékeny­séget számonkérni. Kovaríkné első dolga az volt, hogy vér­adókat toborozzon. Sorra láto­gatta a városkerületben levő üzemeket, intézményeket, hiva­talokat és olyan szakiskolákat, ahol 21 évnél idősebb diákokat találhatott. Szorgalmát siker koronázta: sok-sok ingyenes véradót szerzett egészség­ügyünknek. Vajnorská utcai la­kásán megmutatta azoknak névsorát, akik tavaly — felsza­badulásunk 30. évfordulója tiszteletére — ajánlották fel vérüket. — Hatvanon jelentkeztek — mondta büszkén. — Az idén pe­dig a CSKP megalakulásának 55. évfordulója tiszteletére újabb hatvan véradót szerez­tem. Kovarík Emília tevékenysége ezzel még korántsem merül ki. 1972-ben elrendelték a 25 éven felüli lakosság tetanusz elleni oltását. Mindenkinek saját ér­deke lett volna alávetni magát •nnek az oltásnak, amely any- nyi ember életét mentette már meg. Ennek ellenére sokan többszöri figyelmeztetés után sem voltak hajlandók felkeres­ni az orvosi rendelőt. Hanyag­ságból tették, vagy tudatlanság­ból? Ki tudja. Emília asszonyt azonban nem hagyta nyugodni a dolog. Nyakába vette a vá­roskerületet és házról házra járva ellenőrizte, mindenki megkapta-e már az értékes szé­rumot. Délutánonként indult el kőrútjára és naponta 3—4 órát szentelt erre a célra. Megfor-> dúlt a városkerület számos laká­sában és sok olyan magányo­san élő, idős beteg emberrel is­merkedett meg, akiknek segít­ségre volt szüksége. Azóta is rendszeresen látogatja őket és segít nekik ügyes-bajos dolgaik elintézésében. De hadd mond­ják el ők maguk, mit tett értük a Vöröskereszt e lelkes és oda­adó dolgozója. Františka Kováč óvá: — Én már évek óta ismerem Kovaríknét. Egy időben gyak­ran kellett járnom lakásügyben a városkerületi nemzeti bizott­ságra. Mindig elkísért. Ha írás­beli kérvényre volt szükség, megírta helyettem. Sőt, ha any- nyira fájtak a lábaim, hogy nem mozdulhattam otthonról, el is vitte. Felajánlotta, hogy orvoshoz is elkísér, de annyira azért már mégsem akarom ki­használni. Van egy rokonom, aki ilyen esetekben segít. Zdenka Grohová: — Szerényen élek, nyugdí­jam a mindennapi megélhetésre elég, csak éppen megtakaríta­ni nem tudok belőle. Pedig ha jönnek az ünnepek, például a karácsony, jól jönne egy kis többlet. Említettem ezt egy íz­ben Kovaríknénak, aki felvilá­gosított, hogy ilyen alkalmakra rendkívüli segélyt kérhetek. Tavaly elintézte, hogy kará­csonyra 400 koronát kapjak a nyugdíj mellé. Patai Mária: — 77 éves vagyak. Egész éle­temben csak egyszer adatott meg, hogy üdülni menjek, azt is Kovarík elvtársnő intézte el. A Vöröskereszt városi szerve­zete miden évben kirándulást szervez nyugdíjas tagjai részé­re. Én is tagja vagyok a Vörös- keresztnek, már húsz éve, de valahogy még sosem került rá sor, hogy kihasználjam ezt a lehetőséget. Egyszer aztán en­gedtem Kovaríkné rábeszélésé­nek és 5 nyugdíjas vöröske­resztes taggal együtt két hetet töltöttem Topolčiankyban, ahol nagyon jól éreztem magam. Mi, nyugdíjasok, egy kicsit mindig magányosak vagyunk, még ak­kor is, ha vannak gyerekeink és unokáink. De ez már így van, és önzés is volna a fiataloktól megkövetelni, hogy állandóan velünk foglalkozzanak. Éppen ezért esik jól egy-egy ilyen ki­rándulás, ahol a korosztályunk- beliekkel találkozhatunk. Mély barátságok is szövődhetnek ilyenkor a hasonló érdeklődési körű magányosok között. Bi­zony, ha egy mód lesz rá, me­gint elmegyek. * # * Három idős asszony mondta el véleményét Kovarík Emíliá­ról, de meggyőződésünk, hogy akárhányat szólaltattunk volna meg, mindegyiknek lett volna hálás, vagy dicsérő szava. Neki köszönhető, hogy a 44. alap­szervezet, amely csak elmélet­ben létezett, ma aktivitás szem­pontjából az élvonalba került. Ö az, aki sokak számára példa­mutatóan bizonyítja, hogy így is lehet dolgozni, sőt, csak így érdemes. Jutalma pedig a hála és a szeretet, amellyel lép- ten-nyomon körülveszik őt. KOVÁCS ELVIRA A szovjet rakétatüzérség negyed évszázada MEGJELENTEK A KATYUSÁK Harmincöt évvel ezelőtt kez­dődött meg a Nagy Honvédő Háború. Nem sokkal a kezdet után, 1941. július 14-én a had­színtéren feltűntek az első szovjet katyusák. Az üteget l. A. Flerov százados vezette, az első lövéseket az orsai vasúti csomópontra adták le. Ezt megelőzően Flerov száza­dos csaknem 10 napon át bo­lyongott ütegével a fronton és megfelelő célt keresett. Ezt vé­gül is július 14-én reggel Orsa mellett találta meg. A város vasúti pályaudvara ugyanis te­le volt német katonai szerel­vényekkel. A délutáni órákban a katonák a katyusákkal együtt kiértek az erdőből és tüzelőál- lásba helyezkedtek. — Készen állunk — Jelen­tette az üteg. Flerov az órájá­ra nézett. 1941. július 14 e volt, délután negyednégy. — Lőjetek — parancsolta a telefonba. A csendet hatalmas zaj sza­kította meg. mintha ezer vil­lám csapkodott volna. Az autók fölött füst- és porfelhők tor* nyosultak. A lövedékek átre­pültek a fronton harcoló mind­két hadsereg katonáinak feje fölött és néhány másodperc múlva a német hadtáp irányá­ból robbanások hangzottak fel. öt perccel később az orsai ál­lomás már lángokban állott. A tűz napokig pusztított, a lán­gok martaléka lett több száz vasúti kocsi. Amikor a német ütegek föl­eszméltek, azonnal lőni kezd­ték azt a helyt, ahol a füst- és c porostlopot látták. Csak bom­bázó repülőgépeik pilótái vet­ték később észre, hogy becsa­pódtak, mert azon a helyen tüzelőállás nem volt. Jelenté­seik pánikot keltettek a fasisz­ta parancsnokságon, később Berlinben ezt a sörgős paran­csot adták ki: „Az oroszok au­tomata ágyút vetettek be a harcba, a fegyver elektronikus irányítással elsüthető, á lövések közben füst száll fel... azonnal zsákmányoljanak egy ilyen ágyút és jelentést kérünk.“ A katyusákat akkor még egy ízben bevetették. Halált hoz­tak a hídfőn tartózkodó néme­tekre. A szovjet csapatok ki­használták az ellenség sorai­ban keletkezett pánikot, táma­dásba lendültek és a németek százai fogságba estek anélkül, hogy tudták volna, mi történik velük. — Borzasztó volt, mon­dotta az egyik fogságba esett tiszt. — Nemcsak mi menekül­tünk, hanem azok is, akik messzire voltak a támadás he­lyétől, úgy tűnt, mintha egy­szerre sok száz lövést adtak volna le“. A németek a szovjet üteget mindenáron csapdába akarták ejteni. A Dnyepernél, Roszlav- jánál, Jelnyánál, mindenütt, ahol csak lehetett, megkísérel­ték hatalmukba keríteni, vagy megsemmisíteni a titkos fegy­vert. de kísérletük mindig csü­törtököt mondott. Az október harmadikára vir­radó éjszaka azonban körülzár­ták az üteget. Két nap eltelté­vel Flerov százados parancsot adott a fegyverek egy részének megsemmisítésére. Bogatír köz­ség mellett a fasiszták csapdát állítottak az ütegnek. A száza­dos látta, hogy reménytelen a helyzet. Amikor kilépett a gép­kocsi fülkéjéből, találat érte és megsebesült. Annyi ereje még volt, hogy felkiáltson: „Vissza­térni és sortűz, de azonnal!“ Visszarohant az első autóhoz és utolsó erejéből meghúzta a kart. Hatalmas lövés, majd rob­banás következett, amelynek nyomán lángok csaptak föl. Ugyanis ellenséges gránát rob­bant a lőszer között, minden környező tárgy apró darabok­ra hasadt és a levegőbe repült. Ez volt Flerov százados utol­só parancsa. A katonák kilőt­ték a németekre utolsó raké­táikat és visszavonultak az er­dőbe. Flerov ütege volt az első, amely katyusákat használt. Az ütegről és parancsnokáról, Fle­rov századosról semmilyen ok­mány nem maradt fenn, a ka- tyusáról azonban számos dal szól. Attól a perctől kezdve, hogy megjelent a fronton, a németeket hallatára mindig borzalom fogta el és a háború utolsó percéig lázasan próbál­tak kifejleszteni hatékony vé­dőfegyvert ellene. A legendás katyusák a Nagy Honvédő Háborúban jelentős szerepet játszottak a fasiszták ellen aratott győzelemben. To­vábbfejlesztett változataik ma nemcsak a szovjet fegyveres erőknek, hanem a Varsói Szer­ződés többi hadseregének is fő tüzérségi erejét képezik. Dr. JÁN MIČÁTEK Ne hagyjuk megvámolni Nyár van, a hőség szinte kibírhatatlan. Aki csak teheti, • víz partjára, vagy legalábbis árnyékba menekül. Ám a mezőgazdaságban dolgozóknak ilyen feltételek között is helyt kell állniuk. A takarmány betakarítása után ugyan­is megkezdődött az aratás. A termény betakarításánál dol­gozók mindent elkövetnek, hogy minél kisebb legyen a szemveszteség. Mindez dicséretes, de a munka lendületé­ben sok helyen megfeledkeznek a tűzrendészeti előírások megtartásáról, s a vörös kakas megvámolja a verejtékes munka gyümölcsét. Szlovákia mezőgazdasági üzemeiben tavaly a 454 tűzeset 22 millió B99 ezer 900 korona kárt okozott. Csupán a ta­karmányok raktározásánál és fedolgozásánál 44 esetben keletkezett tűz, amely 3 645 900 korona értékű takarmányt pusztított el. Ai említett tűzesetek felét az öngyulladás okozta. Ebből tehát az a tanulság, hogy az aratási munkák idején is rendszeresen ellenőrizni kell a tárolt takarmány hőfokát és kellő időben megelőzni a katasztrófát. A múlt évi statisztika szerint júliusban és augusztusban, vagyis a terménybetakarítás ideje alatt Szlovákiában 111 esetben pusztított a tűz és 5 501 100 korona értéket tett tönkre. Több száz mázsa gabona vált a lángok martaléká­vá. Az idei szárazság fokozott figyelmet igényel, mert a kiszáradt fű egy eldobott égő cigarettavégtől is könnyen lángra lobban, s ugyanez vonatkozik a gabonára, vagy a kicsépelt szalmára is. Ezért minden községben szUkséges az ügyeletes szolgálatot megerősíteni. Ebbe a munkába — a múlt évekhez hasonlóan — be lehet és be kell vonni a pionírokat, a fiatalokat. Nem árt még egyszer ellenőrizni az üzemi vagy a községi tíizoltófecskendőket sem. Kézi tűzoltó készülékkel kell ellátni minden kombájnt, mag­tisztító gépet és raktárhelyiséget. Az egyes vasútszakaszokon továbbra is gőzmozdonyok közlekednek. Ezért szUkséges a vasút két oldalán időben lekaszálni a termést, illetve a füvet, eltávolítani a szalmát, szénát, és fölszántani egy sávot úgy, ahogyan azt a ter­mény betakarításával kapcsolatban kiadott irányelv meg­határozza. Bár a mozdonyokat szikrafogókkal látták el, a jelenlegi szárazságban rendkívül elővigyázatosnak kell lenni mindenütt. Nem lehet elfogadni az olyan helytelen nézeteket és érveléseket, hogy a tűz okozta kárt megté­ríti az állami biztosító. Ugyanis hiába térül meg az ér­ték, ha nem lesz megfelelő mennyiségű gabona, akkor kevesebb jut az állattenyésztés számára, és kevesebb a tár­sadalom asztalára is. A kicsépelt gabona egy részét, közel 350 ezer tonnát, ideiglenes raktárban kell tárolni, tisztítani. Talán mondani sem kell, hogy ezeken a helyeken milyen nagy súlyt kell helyezni a tűzrendészeti előírások megtartására. Igaz, hogy az aratásban minden dolgos kézre szükség van, de segítségül lehet hívni a nyugdíjasokat, a szünide­jüket töltő diákokat. A nemzeti bizottságoknak a szerve­ző munka egy részét magukra kell vállalniuk, de mind­amellett a gazdasági vezetők nem téveszthetik szein elől, hogy a törvény előtt ők a felelősek a gondjaikra bízott javakért. Az SZSZK kormánya az 1978. április 9-én keltezett irány­elvében határozza meg a terménybetakarítás idejére a tűz­megelőzés alapelveit. Jó lesz ezt még egyszer átnézni, mert számos példa arra enged következtetni, hogy ezt nem mindenütt ismerik kellően, illetve nem tartják meg. Le­gyünk tehát a terménybetakarítás idején minden téren elővigyázatosabbak. Ne hagyjuk megvámolni azt, ami meg­termett: az ország kenyerét. NÉMETH JÁNOS Kárba veszett milliók Nem csupán gazdasági kérdés Az elmúlt esztendőben hu­szonhétmillió korona értékű árut kellett ellenőrző szerveink­nek kivonniuk a forgalomból a szavatossági idő lejárta miatt. Elgondolkodtató adat, figyel­meztető milliók, hiszen nép- gazdasági terveink indoklásá­ban fokozott hangsúlyt kapnak az ésszerű gazdálkodás és a ta­karékosság alapelvei. Vajon mivel indokolható, hogy ugyan­akkor huszonhétmillió koronát — képletesen szólva — kihají­tunk az ablakon? Nos, objektív okokra aligha hivatkozhatunk. A probléma jellemzője sokkal inkább a nemtörődömség, a rosszul értelmezett „nagyvona­lúság“. Nyilvánvaló, hogy a huszon­hétmillió korona értékű áru zömmel élelmiszeripari termék. Ám annak ellenére, hogy a la­kosság élelmezése terén világ- viszonylatban is az elsők közé tartozunk, ekkora „luxust“ nem engedhetünk meg magunknak. Ugyanis a huszonhétmillió ko­rona és a keletkezett kár közé nem tehetünk egyenlőségjelet. Mégpedig azért, mert a társa­dalmi kár ettől jóval nagyobb! A korszerű piackutatás és a rugalmas áruelosztás fontossá­gút több párthatározat hangsú­lyozza, különböző szervek, in­tézmények foglalkoznak ezzel a kérdéssel tudományos szinten. Viszont helytelen elképzelés, hogy a piackutatással csupán a hivatásos piackutatók foglal­koznak. Mindenki legyen piac­kutató a saját munkahelyén! A péküzem vezetője pénteken ne utasítsa beosztottjait, hogy a „biztonság kedvéért“ süssenek ötszáz kenyérrel többet, vi­szont az élelmiszerbolt vezető­je se rendeljen „a biztonság kedvéért“ ötven kenyérrel töb­bet, mint amennyi rendszerint elfogy. Élelmiszerfeldolgozó üzemeink, történetesen konzerv­gyáraink komoly erôľeszítése- ket tesznek, hogy mind minősé­gi, mind mennyiségi szempont­ból eleget tegyenek egyre igé­nyesebb tervfeladataiknak. Ter­mékeik keresettek és kapha­tók, ám nem mindig, nem min­denütt és nem mindenkor. Elő­fordul például, hogy a májpás­tétom az egyik élelmiszerbolt­ban huzamosabb ideig „hiány­cikk“, viszont a szomszéd köz­ség boltjában elfekvő készlet is akad belőle — a lakosoknak reggelire, vacsorára májpásté­tomot kellene fogyasztaniuk, hogy a szavatossági idő lejár­ta előtt elfogyjon. A kenyér és a pástétom csu­pán két példa, hiszen számos tejtermék, zöldségféle szomorú sorsáról említést sem tettünk. Kétségtelen azonban, hogy az áruelosztásért felelős dolgozók nem állnak minden esetben feladatuk magaslatán, közéjük számítva a romlandó és gyor­san romló árut forgalmazó bol­tok vezetőit is. A közszükségleti árucikkek hiánya kedvezőtlen légkört szülhet. Különböző mendemon­dáknak adhat alapot, amelye­ket társadalmi rendszerünk el­lenségei „hatékonyan“ kihasz­nálnak. S ez viszont politikai kérdés, súlyának megfelelően értékeljük! Pontosabban: az el­következő időszakban még kö­vetkezetesebben érvényesül majd a személyi felelősség el­ve és párhuzamosan fokozódik a társadalmi ellenőrzés haté­konysága. BALOGH P. IMRE 1970. VII. 14.

Next

/
Oldalképek
Tartalom