Új Szó, 1976. július (29. évfolyam, 155-181. szám)

1976-07-07 / 160. szám, szerda

Az AESZ és az ENSZ-főtitkár ELÍTÉLIK AZ IZRAELI KOMMANDOAKCIÓT A véres harcok miatt ELHALASZTOTTÁK A VÁLSÁGBAN ÉRDEKELT FELEK TANÁCSKOZÁSÁT Bsjrút — A 15 hónap óta tartó libanoni polgárháború „legvéresebb harcai“ miatt el­halasztották az Arab Liga há­romtagú közvetítő bizottságá- nak, valamint a libanoni vál­ságban érintett felek képvise­lőinek újabb tanácskozását — jelentették nyugati hírügynök­ségek. A különböző libanoni fron­tokon az elmúlt 24 órában 259 ember vesztette életét — 237 személy megsebesült. A nemzeti haladó erők rádió­adója közölte: a jobboldali fegyveresek folytatják támadá­saikat a palesztin menekültek Bejrúttól délkeletre lévő Teli Zaatar tábora ellen. A tábor ostromgyűrűbe zárt védői to­vábbra is elszántan ellenállnak. A PFSZ kairói irodájának tájékoztatása szerint paleszti­nai és libanoni baloldali fegy­veresek az észak-libanoni Tri­poli térségében visszaverték a konzervatív erők fegyveresei­nek támadását, s harminc harc­kocsit, illetve egyéb katonai járművet zsákmányoltak. A szóvivő szerint a Libanonban Madrid — Madridban tegnap letette a hivatali esküt Adol) Suarez Gonzales új spanyol kormányfő. A miniszterelnök még az eskütétel előtt kisze­melte űj kormányának minisz­tereit, azonban a korábbi kor­mány hat tagja elutasította részvételét kabinetjében. A hat miniszter döntését Madridban azzal indokolták, hogy Suarez, aki a fasiszta falangista párt főtitkára volt eddig, szoros ba­rátságot tartott fenn a közel­múltban elhunyt Franco tábor­nokkal. János Károly spanyol király, mint ismeretes Navarro mi­niszterelnök lemondását köve­tően nevezte ki Suarezt mi­niszterelnökké. Navarro a múlt hét péntekén nyújtotta be le­mondását, mivel kénytelen volt az egyre növekvő politi­kai, gazdasági és szociális vál­ság megoldására az országban. Általános vélemény szerint Spanyolországnak olyan mi­niszterelnökre van szüksége, aki képes kielégíteni a nép demokratikus igényeit és meg­nyitni az alkotmányos korsza­tartózkodó szíriai alakulatok változatlanul blokád alatt tartják Szaida (Szidon) váro­sát. A damaszkuszi rádió ismer­tette a tunéziai külügyminisz­ternek, az Arab Liga háromta­gú közvetítő bizottsága egyik tagjának nyilatkozatát, misze­rint a libanoni válságban érde­kelt felek vasárnap Szofarban tartott többórás tanácskozása „önmagában véve“ is eredmény volt. jelentősége abban rejlik, hogy további találkozókra fog vezetni, amelyeknek célja a vérontás megszüntetése, az egymással hadakozó felek kö­zötti bizalom helyreállítása, a politikai párbeszéd folytatása“. Damaszkuszból Bejrútba ér­kezett a libanoni konfliktus áthidalásában jelentős szerepet betöltő Abdussznlam Dzsallúd líbiai miniszterelnök, hogy folytassa a fegyvernyugvás ér­vényesítését, a szíriaiak és a palesztinok közötti megbéké­lést célzó fáradozásait. Bejrút­ba érkezve tolálkozolt jasszer Arafattal, a PFSZ VB elnöké­vel. kot az összes demokratikus Jogok jelújításával és minden párt részvételével. Az új mi­niszterelnök a jelek szerint erre képtelen lesz. Barcelona mellett, Cornelia városban tegnap nagygyűlést tartottak, amelyen a résztve­vők társadalmi és politikai vál­tozásokat sürgettek Spanyol- országban. Az összej’övetel szó­nokai hangsúlyozták, hogy el- ódázhatatlan a demokratikus változások megvalósítása. Az Egyesült Államok megala­kulása 200. évfordulóján egy­re többen fejezik ki elégedet­lenségüket. A legutóbbi ada­tok szerint 22 millió ameri­kai él nyomorban. A nyomor­ban élő amerikaiak 3S száza­léka néger, akik az Egyesült Államok lakosságának 11 szá­zalékát képezik. Felvételünk Atlanta (Georgia állam) vá­rosban készült. (Felv.: ČSTK — TASZSZ] Az Afrikai Egységszervezet tegnap befejeződött csúcstalál­kozójának résztvevői is egy­hangúlag elítélték az Uganda ellen elkövetett izraeli rajta­ütést és a Biztonsági Tanács haladéktalan összehívását kér­ték. A nyolcpontos határozat megbélyegezte „az Uganda szu­verenitása és területi integri­tása ellen végrehajtott izraeli agressziót, amely emberélete­ket követelt és súlyos károkat okozott“. Az AESZ 48 tagálla­ma szolidaritását fejezte ki Uandával és kilátásba helyez­te, hogy fokozza az „Izrael el­szigetelésére irányuló erőfeszí­téseit“. Kurt Waldheim ENSZ-főtit­kár, aki szintén részt vett az Öjabb gépeltérítés Algír — Nyugati távirati iro­dák tegnap újabb gépeltérítés­ről adtak hírt: a délelőtti órákban eltérítették a Líbiai Légitársaság Tripoli és Beng- házi között közlekedő utasszál­lító repülőgépet. Az útirányának megváltozta­tására kényszerített Boeing- 727-es repülőgép először Tu­néziában kísérelte meg a le­szállást, annak engedélyezését azonban a hatóságok megta­gadták. Hasonlóképpen az al­gíri hivatalos szervek sem ad­tak engedélyt a leszállásra. A francia hírügynökség je­lentése szerint a gép végülis Palma de Mallorcán szállt le és a légikolóz egy tunéziai férfi, ellenállás nélkül megad­ta magát a repülőtér parancs­nokának. AESZ csúcsértekezletén kije­lentette; az ENSZ egyik tag­állama ellen elkövetett nyil­vánvaló agressziónak minősíti az izraeli jegyveres erők kü­lönleges alakulatának Entebbe repülőtere ellen elkövetett tá­madást. New York — Idi Amin ugan­dai elnök üzenetet intézett a BT-hoz, az ENSZ főtitkárához és az Afrikai Egységszervezet elnökéhez. Az üzenetben rámu­tatott, hogy országát izraeli agresszió érte, a Biztonsági Tanács összehívását azonban nem kérte. Az entebbei repülőtér ellen végrehajtott izraeli rajtaütést „rendkívül súlyos incidensnek“ minősítette, s leszögezte, tájé­koztatni kívánja a nemzetközi közvéleményt az alábbi té­nyekről: — Izrael bizonyos államok, köztük Kenya, nyilvánvaló együttműködésével hajtotta végre akcióját; — az izraeli különítmény több uqandait megölt és sokat megsebesített. Súlyos anyagi károkat okozott, amelyeknek jelmérése folyik; — az ugandai elnök kijelen­tette: a kommandóakció követ­kezményeiért kártérítést szán­dékozik követelni. Idi Amin végül kérte a nem­zetközi szervezeteket, hogy részletesen tájékoztassák erről az országok néppit és kormá­nyait, s ítéljék el Izraelt. Szudán Líbiát vádolja Khartúm — Szudán főváro­sában a június 2-ai államcsíny­kísérletet követően még ér­vényben van az éjszakai kijá­rási tilalom. Muhammad Nimeri szudáni elnök kijelentette, hogy az ál­lamcsínyt olyan személyek ké­szítették elő és hajtották vég­re, akiket líbiai instruktorok képeztek ki. Szudán emiatt panaszt tett a Biztonsági Tanácsnál és az Arab Ligánál, Líbiát téve fele­lőssé a múlt heti államcsíny­kísérletért. A harcok okozta anyagi károkat Szudán 300 millió dollárra becsülte. „Meg­dönthetetlen bizonyítékok van­nak birtokunkban arra vonat­kozólag, hogy a július 2-i ak­ció mögött Líbia állt — kö­zölte a szudáni rádió. AZ DJ SPANYOL MINISZTERELNÖK KORMÁNYALAKÍTÁSI gondjai Kommentárunk 1978. VII. 7. A berlini értekezlet, az eu- rópai kommunista és mun­káspártok kétnapos tanácsko­zása és a közzétett dokumen­tum továbbra is a világ közvé­leménye érdeklődésének kö­zéppontjában áll. A világsajtó­ban megjelent értékelések is világosan jelzik, hogy mind a nemzetközi munkásmozgalom, mind a nemzetközi burzsoázia sajtója egy dologtón azonos állásponton van: nagy hordere­jű eseményre került sor, amely­ről a hírmagyarázók túlnyomó többsége helyénvalónak talál­ja a „történelmi“ jelző hasz­nálatát. E sorok írója, abban a sze­rencsés helyzetben volt, hogy személyesen ott lehetett az NDK fővárosában a világ min­den részéből érkezett mintegy 850 újságíró között, s a sajtó- központ konferenciatermében elhelyezett monitorokon elejé­től végig közvetlenül figyelem­mel kísérhette a kétnapos ta­nácskozás egész menetét, érzé­kelhette a valóban tárgyszerű, konstruktív, elvtársi légkört, amely az egyes küldöttségve­zetők felszólalásait, s általában a konferencia egész munkáját jellemezte. Az ünnepélyes meg­nyitón csakúgy, mint a konfe­rencia záróülésén személyesen is jelen lehettek az újságírók, a tv- és rádiótudósítók. Felejt­hetetlen pillanatok voltak, ami­kor O’Riordan, az ír Kommu­nista Párt főtitkára, a záróülés soros elnöke lezárva a vitát jó­váhagyásra előterjesztette a záródokumentumot, s a konfe­rencián résztvevő 29 testvér­párt küldöttségei a tv kamerák és fényképezőgép-lencsék ke­reszttüzében felállva, lelkes tapssal fogadták el a nagy je­lentőségű okmányt. A berlini tanácskozás részt­vevői, amikor helyet foglaltak a Stadt Berlin konferenciater­mében a hatalmas téglalap ala­kú asztal mellett, már ismer­Egységben a békéért, a haladásért ték az okmány szövegét. Így a felszólaló pártvezetők többsé­ge utalt arra is, hogy egyetér­tenek a dokumentummal, támo­gatják az abban foglaltakat. A felszólalásokban azután azok­ra a gondolatokra helyezték a fő hangsúlyt, amelyet pártjuk különösen fontosnak, külön is említésre méltónak tart. így Leonyid Brezsnyev be­szédében kiemelte, hogy az SZKP — híven a proletár in- teranacionalizmus magasztos eszméihez — sohasem választ­ja el a szovjet nép sorsát más országok népeinek sorsától, kül- és belpolitikájával egy­aránt hozzájárul a kommunis­táknak az emberiséq szebb jö­vőjéért vívott közös harcához. Ugyanakkor marxista—leninista elemzést adott a jelenlegi nem­zetközi helyzeről és a világ­fejlődés távlatairól, a kommu­nista mozgalom új lehetősé­geiről a népek érdekeiért, a szocialista és kommunista esz­mékért vívott küzdelemben. flustáv Husák elvtárs töb- bek között hangsúlyozta, hogy pártunk rendkívüli jelen­tőséget tulajdonít a kölcsönös együttműködés fejlesztésének, a szocialista közösség fellépé­se összehangolásának és egy­ségének. Mint mondotta, a szo­cialista országok egysége szi­lárdításában látjuk saját gaz­dasági és politikai erőnk meg­sokszorozódását s a garanciát a békéért és a szocializmusért vívott harcban a további sike­rek elérésére. Berlinben bebizonyosodott, hogy kontinensünk kommunis­tái egy nyelvet beszélnek, még akkor is, ha a berlini sajtóköz­pontban folyamatosan húsz nyelvre fordították a felszóla­lásokat. Ugyanis elsősorban a haladás és béke ügyének to­vábbvitele, a közös gondolatok jellemezték a felszólalásokat. A burzsoá sajtó, a kommunista mozgalom ellenségeinek min­den előzetes híreszteléseire és koholmányaira a tények cá­foltak rá: az önálló és egyen­jogú testvérpártok képesek meghatározni az együttes fel­lépést igénylő feladatokat, s készek egyesíteni is erőiket a közös célok érdekében. A test­vérpártok közösen állapították meg: a nemzeti és a nemzet­közi, a helyi és általános ér­dekeik nem szemben állnak egymással, hanem kiegészítik egymást. A nemzetközi poron­don elért sikerek az egész mozgalom erejét gyarapítják, az együttes eredményének pe­dig valamennyiük harcát segí­tik saját országukban is. A berlini konferencia tehát csalódást okozott mindazok­nak, a nemzetközi reakció erőinek, akik szembenállásra, széthúzásra számítottak. Hisz az elfogadott záróokmány nem­csak Európa kommunista és munkásmozgalma számára nyit világos, biztató távlatokat, ha­nem mindazoknak, akik az enyhülés további elmélyítésé­nek. a békés egymás mellett élés gyakorlati megvalósításá­nak a hívei, akik a béke és a biztonság megteremtésére tö­rekszenek. B erlin után most új felada­tok várnak a testvérpár- tokra az európai békéért, biz­tonságért, együttműködésért és társadalmi haladásért folyó harcban, melynek jó menet­irányt adott a konferencia. Méltán állapította meg Leo­nyid Brezsnyev: Az általunk el- fogadott okmány nemcsak az európai helyzet alapos, marxis­ta—leninista értékelését tartal­mazza, hanem — és ez külö­nösen fontos — mélyen átgon­dolt harci célodat is. Mondhat­juk, hogy közösen jó menet­irányt tűztünk ki a béke, az együttműködés és a társadalmi haladás Európájához vezető úton a további előrelépéshez. Ezt az utat akarjuk mindazok­kal együtt járni, akik készek rá, hogy ugyanezekért a célo­kért harcoljanak. ■Meggyőződésünk, és ez vilá­gosan kitűnik a konferencia eredményének a világ haladó közvéleményében keltett vissz­hangjából is, hogy a jövő iga­zolni fogja a dokumentumban foglalt elvek valóra váltásáért vívott harc sikerét. PROTICS JOLÁN Szovjet—szírit megbeszélések Moszkva — A szovjet fővá­rosban folytatta tárgyalásait Khaddam szíriai külügyminisz­ter. A tegnapi nap folyamán Andrej Gromikoval, a Szovjet­unió külügyminiszterével ta­nácskozott. Az eszmecserén a közel-keleti helyzett időszerű kérdéseit vitatták meg. Életbe lépett a Charta Algír — Iluari Bumedien, az Algériai Demokratikus és Népi Köztársaság Forradalmi Taná­csának elnöke aláírta a nem­zeti- charta életbe lépéséről rendelkező törvényt. A nemzeti chartát, amely megerősíti az algériai forradal­mi vívmányokat és az ország szocialista orientációját, a jú­nius 27-én tartott népszavazá­son fogadták el. Beiktatták Portugália elnökét Lisszabon — Antonio Dos Santos Ramalho Eanes tábor­nokot tegnap hivatalosan beik­tatták elnöki tisztségébe. A szertartáson — amelyet a leg­felsőbb bíróság épületében tartottak — megjelentek a ha­todik portugál ideiglenes kor­mány tagjai; élükön Almeide de Costával, aki a szívrohamot kapott Azevedo miniszterelnö­köt helyettesíti. Az alkotmány szerint az új elnök nyolc nap múlva veszi át hivatalosan az elnöki tisztséget. Ramalho Eanes, mint Ismere­tes, június 27-1 elnökválasztá­son a szavazatok 61,5 százalé­kát szerezte meg. Eanes Portu­gália 14. köztársasági elnöke. Lisszabonban nagygyűlést tartott Carvalho őrnagy mint­egy 500 híve. Bejelentették, hogy új tömegfrontot alakíta­nak, melynek célja a fasizmus és a reakciós erők újjáéledése elleni harc. Portillo Mexikó új elnöke Mexikóváros — Mexikó új elnöke Jósé López Portillo. Az 55 éves volt pénzügyminiszter a 60 milliós latin-amerikai or­szágban fél évszázada hataN mon lévő Intézményes Forra­dalmi Párt (PRI) jelöltjeként indult a választásokon. Ellen­fele nem volt: a jobb- vagy középjobboldali partok esélyte­lenségüket felmérve nem is in­dítottak jelöltet, a baloldal kö­zös kommunista jelöltjét vi­szont megakadályozták abban, hogy felkerüljön a hivatalos listára. A 26 millió választásra jogo­sult állampolgár közül 18,5 millióan adták le szavazatukat — 17,5 millióan Portillóra, s az elnökjelölt mellett a képvi­selőház és a szenátus tagjai­ra is. Jósé López Portillo, aki de­cemberben veszi át elnöki tisztségét, a választási eredmé­nyek ismeretessé válása után mondott beszédében tulajdon­képpen az Echeverria elnök ál­tal képviselt külpolitika foly­tatását helyezte kilátásba. En­nek szellemében megerősítette, hogy Mexikó kitűnő kapcsola­tokat tart fenn Kubával és azo­kat a jövőben is ápolni fogja. , Szovjet kiállítás Kubában Havanna — Havannában „A szovjet tudomány és technika sikerei“ címmel nagyszabású kiállítás nyílt. Az ünnepélyes megnyitón jelen volt a Kubá­ban tartózkodó szovjet kor­mányküldöttség, Vlagyimir Ki­rilin miniszterelnök-helyettes­sel az élén. A látogatók megismerkedhet­nek a szovjet gépipar, az energiaipar legkorszerűbb be­rendezéseivel, a híradástechni­ka remekeivel, az építészet modern törekvéseivel. Külön érdekessége a kiállításnak az űrhajósok pavilonja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom