Új Szó, 1976. július (29. évfolyam, 155-181. szám)
1976-07-26 / 176. szám, hétfő
Anloine de Sainl-Exupéry: A kis herceg (Részletek) Ez é 325-Ö*, SZS'OS, 327-es, 328-as és 330-as kisbolygók vidéke volt; a kis herceg tehát azzal kezdte, hogy sorra látogatta őket, foglalkozást keresni meg művelődni is. Az elsőn egy király lakott. A király, bíborban és hermelinben, egy nagyon egyszerű, de méltóságteljes trónuson ült. — Hohól Itt egy alattvaló! — kiáltott föl, amikor megpillantotta a kis herceget. „Hogyan ismerhet meg — gondolta magában a kis herceg —, ha még soha életében nem látott?" Nem tudta, hngy a királyok szemében a világ fölöttébb egyszerű: minden ember alattvaló. — Gyere közelebb, hogy Jobban szemflgvre vehesselek — mondta a király, és nagyon büszke volt rá, hogy végre valaki fölött király- kodhatik. A kis herceg körülnézett, hová Hihetne le, de a bolygót mindenestül beborította a pompás hermelin palást. Állva maradt hát, és mert fáradt volt. ásított egyet. — Az etikett megtiltja, hogy a király jelenlétében ásítsanak — mondta az uralkodó. — Megtiltom. — Nem bírom megállni ásítás nélkül — felelte a kis herceg zavartan. — Nagy utat tettem meg, és nem aludtam ... — Akkor megparancsolom, hogy ásíts — mondta a király. — Hosz- szú esztendők óta senkit sem láttam ásítani. Az ilyesmi ritka szórakozás nekem. Tessék, ásíts még egyetl Parancsolom. — Csakhogy ettől lámpalázaa lettem. Nem megy ... — felelte a kis herceg, és elpirult. — Hm ... hm ... — tűnődött a király. — Hát akkor... megparancsolom, hogy hol ásíts, hol meg... Dönnyögött valamit, szemlátomást feszengve. Mert a király föltétlenül ragaszkodott hozzá, hogy tiszteljék a királyi tekintélyét. Semmiféle engedetlenséget nem tűrt: abszolút uralkodó volt. De mivel ugyanakkor jóságos Is volt, értelmes parancsokat osztogatott. „Ha egy generálisnak megparancsolnám — mondogatta —, hogy változzék tengeri madárrá. és a generális nem engedelmeskednék: ebben nem ő lenne a hibás. Én lennék a hibás miatta.“ — Leülhetek? — kérdezte a kis herceg félénken. — Parancsolom, hogy ülj le — felelte a király, és méltóságteljesen odébb húzta egy kicsit a hermelin palástja szegélyét. A kis herceg elcsodálkozott: a bolygó egészen parányi volt. Vajon min uralkodik akkor a király? — Fölség — mondta —, enge- delmet kérek, de kérdeznék föl- ségedtől valamit... — Parancsolom, hogy kérdezz tőlem valamit — mondta sietve a király. — Fölséged... min uralkodik? — Mindenen — válaszolta mérhetetlen egyszerűséggel a király. — Mindenen? A király futó kis mozdulattal végigmutatott a bolygóján meg a többi bolygón meg a csillagokon. — Ezen mind? — kérdezte a kis herceg. — Ezen mind — felelte a király. Mert nemcsak abszolút uralkodó volt, hanem egyetemes is. — És a csillagok engedelmeskednek fölségednek? — Természetesen — mondta a király. — Azon nyomban. Semmi fegyelmezetlenséget nem tűrök. A kis herceg elámult ekkora nagy hatalmon. Ha neki ilyen nagy hatalma lenne, napjában nem negyvennégy naplementét láthatna, hanem hetvenkettőt, sőt százat vagy akár kétszázat is, még csak odébb se kellene húznia a székét! S mivel egy kicsit szomorú volt, mert eszébe jutott az elhagyott bolygócskája, olyannyira nekibátorodott, hogy egy kegyet merészelt kérni a királytól: — Ügy szeretnék naplementét látni... örvendeztessen meg fölséged. Parancsolja meg a napnak, hogy nyugodjék le ... — Ha egy generálisnak azt parancsolnám, szálljon virágról virágra. mint egy lepke, vagy írjon egy tragédiát, vagy változzék tengeri madárrá, és a generális nem hajtaná végre a parancsot, ki lenne a hibás emiatt: ő vagy én? — Fölséged! — jelentette ki a kis herceg nagy határozottsággal. — Látod. Mindenkitől azt kell követelni, amit az Illető megtehet. A tekintély legelső alapja az értelem — mondta a király. — Ha népednek azt parancsolod, vesse magát a tengerbe: föllázad, forradalmat csinál. Azért van jogom engedelmességet követelni, mert ésszerűek a parancsaim. — Akkor mi lesz a naplementémmel? — firtatta a kis herceg, mert ha már föltett egy kérdést, többé nem tágított tőle. — Meg fogod kapni a naplementédet. Követelem. De kormányzói bölcsességemben megvárom, hogy kedvezők legyenek hozzá a körülmények. — És az mikor lesz? — tudakolta a kis herceg. — Hm ... hm ... — felelte a király, és böngészni kezdett egy testes naptárban. — Hm ... hm ... mikor lesz ... mikor lesz ... ma este, hét óra negyven perc körül. És majd meglátod, milyen híven engedelmeskednek nekem. A kis herceg ásított. Sajnálta, hogy oda a napnyugtája. Ráadásul egy kicsit unatkozott is már. — Nincs itt semmi dolgom többet — mondta a királynak. — Megyek tovább. — Ne menj! — mondta a király, hiszen olyan büszke volt rá hogy végre akadt egy alattvalója. — Ne menj el, megteszlek miniszternek. — Milyen miniszternek? — Hát... igazságügyinek! — De ha nincs, akinek igazságot szolgáltassak! — Sosem lehet tudni — felelte a király. — Még nem jártam be a királyságomat, öreg vagyok, hin- tóra nincs helyem, a gyaloglás meg fáraszt. — 0, hiszen már láttam! — mondta a kis herceg, és előraha- jolt, hogy egy pillantást vessen a bolygó túlsó felére. — Ott sincs senki. — Hát akkor ítélkezzél sa|át magadon — mondta a király. — Ez a legnehezebb. Magunkon ítélkezni sokkal nehezebb mint máson. Ha sikerül helyesen ítélkezned saját magad fölött, az annak a jele, hogy valódi bölcs vagy. — De ítélkezni mindenütt ítél- kezhetem magam fölött — jegyezte meg a kis herceg. — Ahhoz nem kell itt laknom. — Hm... hm... — mondta a király. — Azt hiszem, van itt valahol a bolygómon egy vén patkány. Éjszaka hallom a motozását. Hát ítélkezzél e fölött a vén patkány fölött. Időről időre halálra ítéled; élete így a te Igazságszolgáltatásodtól függ majd. Aztán minden fegyes alkalommal megkegyelmezel neki, takarékosságból, mivel csak egy van belőle. — Nem szeretem a halálos ítéleteket — mondta a kis herceg —, és minden bizonnyal elmegyek. — Ne! — mondta a király. A kis herceg azonban nekifogott az előkészületeknek, majd. mivel nem akart fájdalmat okozni az öreg uralkodónak, így szólt: — Ha fölségednek az a kívánsága, hogy pontosan engedelmeskedjenek a parancsainak, nekem is adhatna egy ésszerű parancsot. Megparancsolhatná például, hogy egy percen belül keljek útra. A körülmények, úgy látom, kedvezőek ... A király nem felelt. A kis herceg először tétovázott, aztán egy sóhajtással mégis útra kelt. — Kinevezlek nagykövetemnek! — kiáltott utána sietve a király. Arcáról csak úgy sugárzott a tekintély. „Hát bizony furcsák a felnőttek*' — gondolta útközben a kis herceg. RňNAY GYÖRGY fordítása FÜLÖP MIKLÓS: Egymásból élünk A város egyik forgalmas útelágazásánál a Trabant egy autóval: összementek. ötszázan, aztán hatszázan, aztán nem tudni hányszázan gyűltek össze. Blicska Egon egészen hátul, időnként lábbuff. hegyre állt, hogy lásson valamit, de nem nyomult előre. Aki tolakodott, arra rászólt: — Kérem, tojás van nálam — rámutatott átal- vetőjére. Stilizált parasztruha volt rajta: szalmakalap, nyloning, dokknadrág és 360 lejes fonott cipő. Modora kifogástalan: — Kérem, szíveskedjenek vigyázni. Addig mondta, míg egy Jóságosán kövér hölgy kérdőre vonta: — Hogy adja? — Hivatalos áron — felelte Blicska Egon. — Hová valósi? Nagyon jó hangzású, zamatos községnevet mondott. Frissen dauerolt asszony megkérdezte: — Tényleg hivatalos áron adja? Blicska megharagudott. Öten, tizen, aztán nem tudni hányán, kérlel, ték, ne haragudjon és adjon öt, tíz, tizenöt to- jást. — Önérzetes vidéki ember — jegyezte meg a jóságosán kövér hölgy. Megtárgyalták: van Itt egy falusi, akt tojást árul, hivatalos áron. A Trabantból kicsüngő élettelen kéz gazdája is arra nézett — egy pillanatra. Aránylag rövid idő alatt Blicska Egon 220 db. tojáshn adott túl. Hóna alá vette üres átalvető- jét, elment. Az autódaru éppen a Trabantot emelte a ma- gasba, amikor Blicska Egon visszajött. — Kérném, ügyelni — mondta és* levette vál- Iáról az átalvetőjét, papírba csomagolt tojásokat szedett elő. Mire a mentőautó is megérkezett Blicska Egon ötödször ment és jött. Egyik-másik tojás friss tyúk piszoktól büzlött, ami csak növelte a vásárlók bizalmát. Összesen 1100 tojást adott el. Hivatalos áron. Blics'ka Egon a helyi 756. számú élelmiszer- üzlet felelőse. Hétszer kitüntetett éleladö. Rendszeresen teljesíti és túlszárnyalja az el. adási tervet. Soha nincs elfekvő tojása. Ennyi az egész. Es még valami — akit érdekel: az autó ütötte el a Trabantot. Műfordítóink műhelyéből Josef Hanzlík versei Varga Imre fordításai Első zöld álom Valahonnan mohák s rég elfelejtett virágok illata A rianó patak csengő hangú sóhajai ugyanekkor Déli sötétség vagy csillagos éjféli nappal Ezüst karácsonyok tavasz-ideje Fekve fejjel egymás iránt mint alvó fűszálak között mint perzselő havon Ez a dal visszatérne még sokáig Ám a mi reménytelen ajkunk bárhogy igyekszik nem érti a szót Fekete hegysor ragyog jósággal felette zöld hold Legalsó gallyra néma nyár éjjel van fölakasztva Dal Csurdig a téllel kotyogva vízzel a halál lépdel Pendelyes halál piros ajka dalt zeng mint a kis madár Zászlós képében nagy szürke ménen lépdel fehérben Fekete hegysor ragyog jósággal felette z'JId hold KÖRHINTÁN (Agnes Vilmos felwétele)
