Új Szó, 1976. július (29. évfolyam, 155-181. szám)

1976-07-24 / 175. szám, szombat

na 1978 VII. 24. 7 EZÜST ES BRONZ ÖTTUSÁZÓINKNAK Ender, Kim és Comaineci két első helyezése ® Tkáč az elődön tőben $ Gyeplabda- döntő India nélkül Q Mindhárom érem a szovjet kardvívóké Két első hely Endernek, Kimnek és Comanecí- nek Tkáč az elődöntőben Gyeplabda elődöntő India nélkül Mindhárom érem a szovjet kardví­vóknak Hallatlan izgalmak közepette fejeződött be minden idők egyik legváltozatosabb olimpiai öt­tusa-versenye. Bár az öttusa 1912 óta szerepel az olimpiák műsorán, Csehszlovákia most indult teljes csapattal első ízben, s az eredmény egy ezüstérem az összetett csapatversenyben, meg egy bronz az egyéni összetettben. A csehszlovák színek első két érmét tehát olimpiai újoncok szerezték. Az uszodában az NDK—USA párviadal folyta­tódott, a férfiaknál két amerikai, a nőknél ugyanannyi NDK aranyéremmel. A nők szerenként! döntőjében Kim és Coma­neci két-két első helyet szerzett, Turiscsevának két ezüsttel kellett beérnie. A magyar nők egyetlen érmese (bronz) Egervári volt, a cseh­szlovák lányok egy negyedik helyet szereztek Puhludková jóvoltából. A kardvívás döntőjébe három szovjet verseny­ző került, s az érmeket nekik adták ... Húsz perc aiaft két aranyérem Endernek Este ismét zsúfolt nézőtér előtt rendezték az úszúversenyeket, s a közönség nem csalódott, mert nagyszerű eseménynek, világcsúcsoknak lehetett szemtanúja. Az úszóversenyek eddigi legnagyobb bravúrjával az NDK-beli Kornélia Ender szolgált, aki alig húsz perc leforgása alatt két aranyérmet nyert. Először a 100 mé­teres női pillangóúszásban saját világcsúcsát beállítva ütött első­ként célba, majd a 200 méteres női gyorsúszásban új világrekord­dal győzött. Kitűnő versenyt és új világcsú­csot hozott a 400 méteres férfi gyorsúszás is. Ebben a számban a magyar színeket a 16 esztendős Nagy Sándor képviselte és 4 per­cen belüli ragyogó , magyar re­korddal a 6. helyet szerezte meg. A 4X100 méteres férfi vegyes­úszásban, akárcsak több alkalom­mal, most Is csupán a világrekord volt az amerikai úszók legna­gyobb ellenfele. Meglepően Jól Úszott a kanadai váltó négy tag­ja is, ami ezüstérmet jelentett számukra. A 100 méteres női pillangóúszás olimpiai bajnoka: Kornélia Ender 1:00,13 — világcsúcs beállítás, 2. Pollack (NDK beliek) 1:00,90, 3. Boglioli 1:01,17, 4. Wright (ame­rikaiak) 1:02,41, 5. Gabriel (NDK- beli) 1:01,56, 6. Quirk (kanadai) 1:01,75 perc. A 200 méteres női gyorsűszás olimpiai bajnoka: Kornélia Ender 1:59,26 — világcsúcs, 2. Babashoff (amerikai) 2:02.22, 3. Brlgltha 2:01,40, 4. Maas (hollandok) 2:02,56, 5. Aniundrud (kanadai) 2:03,32, 6. Hocker (amerikai) 2:04,20 perc. A 400 méteres férfi gyorsúszás olimpiai bajnoka: Brian Goodell 3:51,93 — világcsúcs, 2. Shaw (amerikaiak) 3:52,54, 3. Rasztakov (szovjet) 3:55,78 — Európa-csúcs, 4. Madruga (brazil) 3:57,18, 5. Holland (ausztrál) 3:57,59, 6. Nagy Sándor (magyar) 3:57,81 — magyar csúcs. Bártü, az öttusa olimpiai ver­senyének harmadik helyezettje futás közben ... (ČSTK — UPI fölv.) Comaneci további érmei Csütörtökön este Nadia Comaneci diadalmeuete folytatódott a montreali Fórum csarnok ezúttal Is zsúfolt lelátói elölt. A 14 és fél esztendős román tornászcsoda újabb aranyérmeket szerzett az összetett ulimpiai bajnoki cime mellé, s ezzel Montreal első szá- bú tornásznője címét érdemelte ki. A szerenként! döntőkben a magyar szineket Egervári Márta, a csehszlovák színeket pedig Pohludknvá képviselte. Egervári a lóugrásban első ugrását alapo­san elrontotta, talajéréskor leült, így csak 9,3-at kapott. Utána a második ugrásával javított (9,75, de ez is csak a fi. helyre volt elegendő. Felemás korláton viszont nagyon jó gyakorlatot adott elő. Igaz, elsősorban a biztonságra törekedett, hiszen nagy ellen­felei közül Kim leesett a felső karfáról és a sérült Korbut is ron­tott. így nem kellett bevetnie világhírű ,,egér-szaltójál“, és a do­bogóra állhatott. A szerenként! döntők olimpiai bajnokai és helyezettjei: Lóugrás: 1. Kim 19,80, 2—3. Tu- riscseva (szovjetek), Dombeck (NDK beli) 19,65, 4. Comaneci (ro­mán) 19,55, 5. Esc her (NDK-beli) 19,55, B. Egervári (magyar) 19.45. Felemás korlát: 1. Comaneci 20,00, 2. Ungureanu (románok) 19,800, 3. Egervári (magyar) 19,775, 4. Kische (NDK beli) 19,750, 5. Korbut 19,300, 6. Kim 19,225. Gerenda: 1. Coinanecl 19,950, 2. Korbut 19,725, 3. Ungureanu 19,700, 4. Turlscseva 19,475, 5. Hell mami (NDK beli) 19,450, 6. Escher 19,275. Talaj: 1. Kim 19,850. 2. Turis- cseva 19,825, 3. Comaneci 19,750, 4. Pohludková (csehszlovák) 19,575, 5. Kische 19,475, 6. Escher 19,450. Labdajátékok KÉZILABDA (férfiak): Len­gyolország — Csehszlovákia 21:18 (8:7), Magyarország— USA 36:21 (18:9). Ebben a csoportban (A-csoport) mór csak Románia és Lengyelország veretlen. Csehszlovákia legkö­zelebbi ellenfele, héttőn, Ma­gyarország együttese lesz. A „B“-csoport állása: 1. Románia 2 2 0 0 55:37 4 2. Lengyelország 2 2 O^p 39:34 4 3. Magyarország 3 1 0 2 70:62 2 4. Csehszlovákia 2 10 1 46:41 2 5. USA 3 0 0 3 60:96 0 Az „Alcsoportban a kővet­kező eredmények születtek: Ju­goszlávia—Szovjetunió 20:18, Dánia—Japán 21:17, NSZK—Ka­nada 26:11. LABDARCgAS: Két mérkőzés­sel folytatódott a torna: az NDK csapata 0:0-ás félidő után l:0-ra legyőzte Spanyol- országot, majd az olimpiai cím védője, Lengyelország 3:2 arányban bizonyult jobbnak Irán együttesénél. A félidőben az irániak vezettek l:0-ra. A „C“-csoportban már befejeződ­tek a küzdelmek, s a végered­mény így alakult: 1. Lengyelor­szág 3 p, 2. Irán 2 p, 3. Kuba 1 pont. KOSÁRLABDA (férfiak): Ju­goszlávia—Olaszország 8887, Csehszlovákia — Puerto Rico 89:83 (50:42), Nők: USA-Ka- nada 89:75, Csehszlovákia—Ja­pán 76:62 (32:26). VÍZILABDA: Románia — Ju­goszlávia 5:5, Hollandia—NSZK 3:2. RÖPLABDA: (nők): Dél Korea —NDK 3:2, Szovjetunió—Kuba 3:1. Férfiak: Japán —Brazília 3:0. GYEPLABDA: Spanyolország —NSZK 4:1. A vízilabda-torna újabb mérkő­zésén Olaszország 5:4 (1:1, 1:2, 1:0, 2:1) arányban győzött Jugosz­lávia ellen. A 7—12. helyért Szov­jetunió—Mexikó 4:3 (2 0, 1:1, 1:1, 0:1). A 4X100 méteres vegyesváltó olimpiai bajnoka: Egyesült' Álla­mok (Naber, Hencken, Vogel, Montgomery) 3:42,22 — világ­csúcs, 2. Kanada 3'45,94, 3. NSZK 3:47,29 — Euróoa-csúcs, 4. Nagv- Brltannia 3:49,58, 5. Szovjetunió 3:49,90, 8. Ausztrália 3:51,54 perc. Műugrás A férfi műugrásban is olimpiai bajnokot avattak. Boggs, az Egve- sílit Államok műugró kiválósága végig egyenletesen jó teljesít­ményt nyújtott és fölényesen vég­zett az olasz Cagnotto előtt az első helyen. Kitűnően szerepelt a szovjet Koszenkov is, aki bronz­érmet szerzett. A férfi műugrás olimpiai baj­noka: Phillip Boggs (amerikai) 819,15, 2. Cagnotto (olasz| 570,48, 3. Koszenkov (szovjet) 567.24, 4. Hoffmann (NDK beli) 553.54, 5. Cragg 548,19, 6. Louganis (ameri­kaiak) 528,96 pont. Újabb szovjet—bolgár párharc Súlyemelésben a váltósúlyúak versenyével folytatódott a küzde­lem és ez a súlycsoport is szov­jet—bolgár összecsapást hozott. Ezúttal a bolgároknak ment job­ban, az olimpiai aranyérmet Jor­dan Milkov szerezte meg, aki megnyerte a szakítást és a lökést Is. Második helyen a szovjet Mi- litoszjan végzett. Ebben a súly­csoportban indult a csehszlovák Ondrej Hekel is, aki szakításban az olimpiai csúcsot tartotta Mün­chen óta. Hekel ugyan nem volt éremre esélyes, de mindenképpen a hat közé várták őt, így nyolca­dik helye csalódásnak számit. Magyarországot KomjátI és Stark képviselte, az előbbi kiesett, inig az utóbbi csak a 7. helyet tudta megszerezni. A váltósúlyú súlyemelés olim­piai bajnoka: Jordan Mitkov 335 (145, 190), 2. Miiitoszjan (Szov­jetunió) 330 (145, 185), 3. Wenzel (NDK) 327,5 (145, 182,5), 4. Hiib- ner (NDK) 320, 5. Csoroszlán (ro­mániai 320, 8. Ala-Pontio (Finnor­szág) 315 kg. lildözőverseny: 1. Braun Pályakerékpárban a második olimpiai bajnokot a 4000 méteres tlldüzőversenyben avatták. A dön­tőbe a nyugatnémet Braun és a holland Ponsteen került. A győ­zelmet a 20 esztendős nyugatné­met Gregor Braun szerezte meg több mint két másodperces előny­nyel a holland kerékpáros előtt. A két versenyző a 10. körig fel­váltva vezetett, később azonban a nyugatnémet kerékpáros elhú­zott és biztosan lett első. A 4000 méteres egyéni üldöző­verseny olimpiai bajnoka: Gregor Braun (NSZK) 4:47,61, 2. Ponsteen (Hollandia) 4:49,72, 3. Huschke (NDK) 4:52,71, 4. Oszoki (Szovjet­unió) 4:57,34. A legrégibb kerékpáros szám­ban, a repülőversenyben a követ­kezők kerültek az elődöntőbe: TkáC (Csehszlovákia), Moreion (Franciaország), Berkmann (NSZK) és Geschke (NDK). így tehát a csehszlovák Anton TkáC éremküzelbe került. TkáC a ne­gyeddöntőben a kitűnő dán Fred- borg ellen győzött két futamban és mindkétszer biztosan előzte meg ellenfelét. Érdekességként említjük, hogy az elődöntő egyik résztvevője, a francia Moreion, a többszörös világ- és olimpiai baj­nok éppen a döntő napján, július 24-én ünnepelte 32. születésnap­ját. A DAVIS KUPÁÉRT: Magyarország— Csehszlovákia 1:0 Budapesten tegnap vették kezdetüket a teniszezők Davis Kupája európai „B“ övezetének elődöntő-küzdelmei. Az első találkozón Taróczi 6:3, 6:0, 6:3 arányban győzött Kodeš ellen, s ezzel Magyaror­szág csapata l:0-ás vezetésre tett szer. Lapzártáig nem érkezett je­lenés a másik egyes, a Szőke— Hŕebec találkozó eredményéről. Az olimpia legjobb férfi tornászai az ünnepélyes eredményhirde­tés után távoznak a győzelmi dobogóról. Balról a japán Kató/ az ezüstérmes, a szovjet Andrianov, az első helyezett és a japán Cu- kahara, a bronzérm«”-. (ČSTK — UPI felv.) Lengyel és angol győzelem az öttusában Az olimpiák ottusnversenyeinek történetében Montreal szolgált a legnagyobb meglepetéssel. Onyiscsenko és a szovjet csapat kivá* lása utón a csehszlovák öttusázók kerültek az élre, és a negye­dik számig mind egyéniben, Bártü révén, mindpedig csapatban vezettek. Az utolsó szám, a terepfutás azután teljesen felborította az addigi sorrendet. A verseny előtt az edzők és vezetők körében nagy számolgatás folyt. A csehszlovák öttusázók ugyanis eddig a gyengébb futók közé tartoztak, így a magyaroknak megvolt a reményük arra, hogy behozzák több mint 300 pontos hátrányukat. Azzal persze senki sem számolt, hogy az angolok ilyen remek teljesítménnyel rukkolnak ki, s nemcsak a magyarokat, hanem a vezető csehszlo­vákokat is megelőzik. Pedig Bártú, Adam és Starnovský teljesen kifutotta megát, mindhárman szinte ájultan estek a célba éí hord­ágyon vitték el őket. A 4000 méteres távot az angol Parker tette meg a legjobb — 12:09,50 perces Idő alatt. Nagy meglepetésre a lengyel Peclak a futásban elért Időeredményével, Illetve az 1318 ponttal, amit ezért kapott, az egyéni versenyben az 5. helyről az elsőre verekedte föl magát és természetesen övé lett az aranyérem. Ez az első eset a lengyel öttusasport történetében, hogy versenyzőjük olimpiai érmet nyert, s méghozzá mindjárt ara­nyat. A csehszlovák versenyzők, mint ez várható volt, nein tudták meg­tartani vezető pozíciójukat, a csa­pat ezüstérmese, Bártú harmadik helye azonban egyodülálló siker a csehszlovák öttusasport történe­tében. A futás végeredménye: 1. Par­ker (angol) 12:09,50 — 1357, 2. Burley (amerikai) 12:28,60 — 1327, 3. Peclak (lengyel) 12:19,70 — 1318. Csapatban: 1. Nagy-Brl- tannia 3951, 2. Lengyelország 3585, 3. Finnorzság 3579. Az öttusa egyéni olimpiai baj­noka: Janusz Peclak (lengyel) 5520, 2. Lednyev (szovjet) 5485, 3. Bártú (csehszlovák) 546B, 4. Masala (olasz) 5433, 5. Parker (angol) 5298, 6. Fitzgerald (ame­rikai) 5288, 7. Steffensen (dán) 5281, 8. Moszolov (szovjet) 5200, 9. Kancsal (magyar) 5195 pont. Az öttusa olimpiai csapatbajno­ka: Nagy-Britannia (For, Parker, Nightingale) 15 559, 2. Csehszlo­vákia (Bártfl, Starnovský, Adam) 15 451, 3. Magyarország (Kancsal, Maracskó, Sasics) 15 395, 4. Len­gyelország 15 343, 5. Egyesült Ál­lamok 15 285, 6. Olaszország 15 031 pont. MINDHÁROM ÉREM A SZOVJET KARDOZOKÉ Az olimpiák történetében eddig csak a magyar vívóknak sike- rült kétszer hasonló brabúrt elérni, mint most a szovjet kardo- zóknak, akik Montrealban az első három helyet megszerezték. A magyarok 1912-ben és 1952-ben hajtottak végre hasonló fegy­vertényt — most viszont még egyetlen magyar vívó sem került be a döntőbe. Viktor Krovopuszkov, a 27 éves moszkvai főiskolai hallga­tó pályafutása csúcsára érke­zett. miután veretlenül nyerte a döntőt honfitársa, a tavalyi vi­lágbajnok 30 éves Nazlimov, és az olimpiai bajnoki címet védő Szigyak előtt. A kardvívás egyéni olimpiai bajnoka: Viktor Krovopuszkov 5 gy., 2. Nazlimov 4, 3. Szigyak (mind szovjet) 3, 4. Pop (ro­mán) 2, 5. Montano 1, 6. Maf- fei (olaszok) 1 győzelemmel. • A svédországi Baastadban ugyancsak Galea Kupa-találko­zón az NSZK 3:2-re győzött a Szovjetunió ellen. Az utolsó pontot Eltér szerezte, aki Bara- novot győzte le 6:1, 7:5 arány­ban. A továbbjutó ellenfele Svédország együttese lesz. Éremtáblázat és pontverseny az ötödik map után arany ezüst bronz IV. V. VI. összesen USA 13 10 5 3 4 6 184 Szovjetunió 9 12 7 6 5 3 182,5 NDK 9 7 8 9 9 5 171,5 Románia 3 2 2 3 1 1 51 NSZK 2 1 2 2 3 4 43 Lvngj'elország 2 2 — 4 — 3 39 [apán 1 1 3 2 1 1 33 Kanada — 1 3 2 3 4 35 Olaszország 1 1 1 1 3 3 28 Magyarország — 1 2 2 1 2 25 Nagy-Britannia 1 1 1 1 1 3 24 Hollandia — 1 2 1 2 — 20 Bulgária 2 1 — — — — 19 Csehszlovákia — 1 1 1 2 — 20 Franciaország —• — 2 — 2 — 12 Ausztrália — — 1 1 3 — 9 Dánia — — 2 — — — 8 Portugália — 1 — — — — 5 Belgium — 1 — — — — 5 Irán — — 1 — — 1 5 Svédország — — — — 2 1 5 Ausztria — *— 1 — — — 4 Puerto Rico — — — 1 — — 3 Svájc — — — 1 — — 3 Brazília — — — 1 — — 3 Üj-Zélaud — — — 1 — — 3 Jugoszlávia — — — 1 — — 3 Kuba — — — — 1 — 2 Izrael — — — — 1 — 2 KNDK — — .— — — 1 1 Finnország 1 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom