Új Szó, 1976. július (29. évfolyam, 155-181. szám)
1976-07-16 / 168. szám, péntek
Nyelvében él a — nemzetiség EGY FIGYELEMREMÉLTÓ KÖNYVRŐL Két kiállítás Kelet-szlovákiai festők Bratislavában Deme László Nyelvi és nyelv- használati gondjainkról című, 1970-ben megjelent kötete után végre ismét könyvespolcunkra kerülhet egy kiadvány, amely a szlovákiai magyar nyelvhasználat és nyelvművelés megoldandó kérdéseivel foglalkozik. A Jakab István összeállította Hogy is mondjuk? részint szám- vetés, részint irányvétel; úgy kapcsol rá a Deme-könyv általános nyelvészeti, nyelvfilozófiai és -szociológiai szempontokat ötvöző elméleti megállapításaira, hogy egyúttal a gyakorlat — a nyelvművelő aprómunka — mindennapi feladatait sem téveszti szekn elől. A kötet összeállítójának (és szerzőinek) ezt a törekvését mindenképpen méltányolnunk kell, különösen ha azt is tudatosítjuk, hogy járatlan (vagy csupán részben járt) terepnek vágtak neki, s az úttörés nehézségeivel küzdve jutottak el az első olyan kiadványig, amely hazai nyelvművelőktől származik. A munka dandárját Jakab István vállalta; az elő- és utószóval együtt tizennyolc írása olvasható a kötetben. A további cikkek a következőképpen oszlanak meg: Morvay Gábor (6), Orbán Gábor (5), Kapás Ferenc f3}. Mayer Judit (2), Mayer Imre (1), Zeman László (1). A köteten — mint általában * többszerzős gyűjteményeken — itt-ott színvonalbeli egye- retlenség érehető. Mindez persze a válogatások és összeállítások mindenkori velejárója. Ebben a gyűjteményben is alkalmi, lapokban már közzétett, többnyire egy bizonyos nyelvi kérdést feszegető cikkek vál takoznak nagyobb lélegzetű tanulmányokkal, összegező igényű írásokkal (pl.: Mayer Judit: A „vyrážkový kenyér“ és egyebek, illetve: (Jakab István: Nyelvmüveiésünk helyzete, elvei és legfontosabb feladatai). A fölvetett problémák között akad alaktani vonatkozású (Jakab István: Órástól vagy órás túl?), a helyesírással foglalkozó (Orbán Gábor: Helyesírás vagy „hejesirás“?), a sajtó nyelvét vizsgáló (Zeman Lász- : >: Nyelvi tallózás a Természet és Társadalom lapjain), nem kimondottan nyelvművelő, ha- neim ismeretterjesztő jellegű (Orbán Gábor: A nevek történetéből) stb. Nézőpont kérdése, hogy ebben a meglehetősen nagy tematikai és műfaji szóródásban az egyöntetűség hiányát látjuk-e meg, avagy azt a fajta — akár tudatosnak is nevezhető — összeállítói elvet, amely mindenféle rendű és rangú olvasó érdeklődésére számítva bizonyos mértékben éppúgy kielégíti a nyelvész igényeit, mint a tanárét, a diákét, az anyanyelvűnk ügyét szívén viselő munkásemberét. (Közbevetésként — a kiadványtól függetlenül — megjegyeznénk, hogy a csehszlovákiai magyar nyelvművelés formái véleményünk szerint korántsem.elég változatosak; a szakma és a bennfentesek „tolvajnyelvét“ használó írások mellett szükség volna a kevésbé „akadémikus“, az oldottabb, a játékosabb formákra is, az olyan — vetélkedőt és ismeretterjesztést ötvöző — rádióműsorokra, mint amilyen a budapesti rádió Magyarán szólva tcífmű közkedvelt rovata; elképzelhető egy — könyvjutalmazással egybekötött — „nyelvi totó“ is, melyet valamelyik lapunk rendszeresíthetne; nem is szólva arról a lehetőségről, hogy nemcsak tudományosan, hanem esszésze- rűen — egy Illyés, egy Kosztolányi módján — is ébresztget- ni kellene a nyelv iránti érdeklődést és figyelmet). Szem előtt tartva a ki nem aknázott lehetőségeket, a Hogy is Imondjuk? írásainak tematikai és műfaji változatosságában végül is pozitívumot kell látnunk. A kötet a nagyközönség számára készült, korunknak azokat az igényeit elégítve ki, melyeket Jakab István így jellemez: „A magas szintű gondolkodás és a nyelvi műveltség napjainkban már nem lehet fényűzés, nem tekinthető egyesek kivételes adottságainak, hanem a mindennapi élet követelménye, a sokoldalúan művelt szocialista ember egyik elengedhetetlen tulajdonsága. Ezért fontos a csehszlovákiai magyar dolgozók nyelvi műveltségének az emelése, s hogy ez minél hamarabb végbemenjen: a nyelvművelés szervezet • tebbé tétele és a nyelvművelők táborának növelése.“ A társadalmi érintkezés esz köze, mint tudjuk, a nyelv. Nyelvében él a netmzet, sőt: a nemzetiség is. A kötet legértékesebb, mert leginkább hézagpótló írásainak éppen ezéri azokat tartjuk, melyek a kétnyelvűséggel és a szlovákiai magyar nyelvhasználat kérdéseivel foglalkoznak. A két- és többnyelvűségnek a vitathatatlan előnyök mellett („ahány nyelv, annyi ember“) megvannak a maga buktatói is: az idegen nyelv károsan befolyásolhatja az anyanyelvet, veszélyeztetheti a szókészlet tisztaságát, sajátos „makaróninyelvet“ hozva létre. Ez a lehetőség különösen a nemzetiségi társadalmakban áll fenn, melyekben a nemzetiség anyanyelvhasználata főként a falusias-családias és a szépirodalmi-publicisztikai szintekre korlátozódik. A közélet, a köz- igazgatás nyelve, amely a két említett szint között helyezkedik el. továbbá a rendeletek, szabályok, törvények, utasítások nyelve rendszerint szlovák. Esetünkben az idegen nyelv hatása akkor a legerősebb, ha olyan fogalmakat kell megneveznünk, melyek főként az utóbbi három évtizedben alakultak ki, azaz a megváltozott társadalmi-politikai-közigaz- gatási viszonyokkal függenek össze (skupinár: csoportvezető; tajomník: titkár; stb.) Előfordul, hogy egy-egy új fogalom megnevezésére a Magyar- országon meghonosodott szót vesszük át és terjesztjük el; a samoviazač magyartalan tükörfordítását, az önkötözőt, így szorítja lassanként háttérbe a sajtónyelvből ismertté vált kévekötő aratógép. Az intézmények, szervezetek magyar megnevezését azonban rendszerint saját erőnkből, tü* körfordítással kell megoldanunk. Szükségszerűen, hiszen közigazgatásunk szervezeti rendszere eltér a magyarországiétól; a knv (kerületi nemzeti bizottság) megnevezésére a magyarországi terminus (megyei tanács) teljességgel alkalmatlan volna. Az idegen szavak beáramlásának sajátos területe a kereskedelem nyelve, az új árucikkek, sportfelszerelési tárgyak, élelmiszerek megnevezése. Sokszor csupán kényelemszeretetből vagy tájékozatlanságból használjuk pl. a készlet helyett a súpravát, a rozslángkenyér helyett a „vyrážkový kenyér“-1 stb. A műszaki élet, a technika, a köz- igazgatás fogalmainak taa- gyar megnevezésében, illetve elterjesztésében jócskán van még tennivalónk; a műszaki szótárakon kívül égető szükség volna a közigazgatás leggyakoribb fogalmainak magyar- szlovák szójegyzékére, a katonai szakkifejezések kétnyelvű szójegyzékére stb. Az idegen nyelvi hatás a nyelvnek általában a szókészletét, ezen belül is a peremszókészletet kezdi ki a legkönnyebben. Vagy úgy, hogy egy-egy fogalom magyar megnevezését szorítja ki a szókészletből; vagy úgy, hogy egy-egy szónak csupán a hangalakját torzítja el. A szlovák nyelv szemléletét és hagyományát követik pl. az internátus, a televízió, a docens rovására használt internát, televízor, docent stb. Ezek ellen a hangalaki torzulások ellen, melyek sértik anyanyelvűnk kialakult hagyományrendjét, Jakab István lép föl Az idegen szavak gátszakítása című írásában, melyben áttekinthetően tipizálja a leggyakoribb hibákat. Gyakorta figyelmeztet a könyv arra az idegenszerűségre is, amely az állandósult szókapcsolatok felbomlásának, a vonzathasználat figyelmen kívül hagyásának a következménye. Ez a változás a nyelvnek talán legérzékenyebb pontját: magát a nyelvtani rendszert, s ezen keresztül a szelm- léleti-gondolkodásbeli sajátosságokat torzítja el — a nyelv zamatát, savát-borsát teszi tehát élvezhetetlenné. A könyv számtalan példája közül egyet idézünk: a robiť vrátnika, šoféra mintájára meghonosodott portást csinál, sofőrt csinál- féle bántóan magyartalan szó- kapcsolatot, amely a portásként dolgozik (mint portás dolgozik? vagy: portáskodik], sofőrként dolgozik rovására burjánzott el. A könyv befejező tanulmánya nyelvművelésünk eddigi eredményeit összegezve, módszertani kérdéseit elemezve kitűzi a további célokat is. Egy nyelv életébe beavatkozni, fejlődését irányítani nem könnyű feladat. Számolva azzal, hogy a jövőben is naponta el- és meggondolkodtat bennünket a „hogy is mondjuk“ kérdés, befejezésül csak azt kívánhatjuk, hogy olvasóink közül minél többen forgassák ezt a nyelvünk ügyét hasznosan szolgáló kiadványt, amely —■ reméljük — nyelvművelőinket is további, még céltudatosabb munkára ösztönzi. (Madách, 1976J ZALABAI ZSIGMOND A bratislavai Mirbach palota tárlatán Kelet-Szlovákia 19. és 20. századi festészetéből kap« tunk ízelítőt. A válogatás a Kelet-szlovákiai Galéria tulajdona. Országunk keleti része s legnagyobb városa a múltban is jó talaja volt a képzőművészetnek. A tizenkilencedik, és a frissebb hangú húszadik századi piktú- ráját komoly hely illeti meg országos viszonylatban is. Az előző század festészetének témavilágában arc-, és tájképek szerepelnek J. J. Stun- der külföldi akadémiák látogatása után Pesten, Lőcsén, Kassán és Eperjesen élt. Ismert egyéniségeknek és másoknak a képmását gondos ecsetvonásokkal, eklektikus modorban rögzítette. J. Rom- bauer Oroszországija is eljutott, ahol kedvelt portrétista volt. Hazatérve Eperjesen telepedett le. A lőcsei Markó Károly főképp Itáliában időzött, ahol nagyra becsülték alkotásait. önarcképét a firenzei Uffizzi Galéria őrzi. Mi itt egy finom eszközökkel felépített téli hegyvidéki táját látjuk. A kassai Klimkovics Ferenc festöcsalád tagja. Pesten, Bécsben, Párizsban tanult. A bemutatott, gondosan megfigyelt arcmás egy, az évektől s az élettől meggyötört egyszemű asszony képét idézi. A huszadik század mesterei közül a főúri életformával szakító, nagytehetségű egyéni felfogású Mednyánszky László emelkedik ki festőtársai közül. A természet és a kisemmizett, elesett emberek meleg szerete- tére, megértésére épül szemlélete. Dermedt kezű Favágóját a nagyőri erdő rőzselángja melegíti. Jozef Hanula a nép életéből merítette motívumait. A tárlaton gyöngéden fogalmazott asszonyképmást találunk. Katona Nándor tátrai tájain főképp a hangulati elem uralkodik. Harmonikus megoldású a Táj mezei úttal.. Boruth Andorra Münchenen, Párizson kívül a spanyol pik^ túra is hatott. Komolyhangú, elmélyülő festési modorról vall megkapó önarcképe. Csordák Lajos falusi tájai szintén az új század hangján szólnak. Halász-Hradil Elemér impresz- szionista látással festett gyermekképeinek érzelmi és gondolati nyomatékot ad. Kővári Szilárd műfajai az élet-, az arc-, és a városkép. A Kézsmárki utca szépen fogalmazott alkotás. Anton Jasszusch Pestről és Párizsból szülővárosába, Košicére tér vissza. Filozófiai tartalmú. metafórás kompozíciói formale- remtő erőre, gazdag képzeletre, igaz emberiségre vallanak (Sárga malom, Hegyek között) Mousson Tivadar budapesti tanulmányai után Michalovcén festi a hetivásárok tarka, zsibongó tömegét a falusiak szép, színes népviseletét. Bauer Szilárd a kitaszítottak, a nyomorultak festője. Expresszív hangvétellel jeleníti meg a régi Kassa munkásnegyedeit. Jakoby Gyula újratörő kulturált színvi- lágú művész. Festői problémái mellett intenzíven foglalkoztatják az elesett emberekéi is. /. Bukovinský átlós megoldású kompozícióján, a Felszabadulás előtt címűn drámától feszülnek az emberi arcok, még az épü-> letek s a csupaszágú fák is. Juraj Collinásy is Kelet-Szlovákia metropolisában alkotta lényeget hangsúlyozó élénkszínű, erősen kontúrozott képeit (Gyermekek az asztalnál). Anton Jassusch: A város romjai felett Prágai pillanatfelvétel (Miroslav Vodéra felvétele) Št efan Rabina faliszőnyegei A bratislavai Majerník Galéria látogatóinak ismét szívderítő élményben van részük. Friss hangú faliszőnyegek lopnak be színt és hangulatot a tárlati terembe, s felkeltik a nézők érdeklődő rokonszenvét. A csoportkiállításokról rajzai és képei alapján ismert Stefan Rabina ezúttal textilmunkáit állította ki. Tevékenységének középpontjában ugyanis ez az egyre elterjedtebb és kedveltebb alkalmazott művészeti ág, a szőnyegszövés áll. Ezen a területen érzi magát a legotthonosabban. A művész 1939-ben született Malackyn, Svitben tanult a vegyészeti ipari iskolában. Magánúton sajátította el a képzőművészet titkait és 1970-ben nyert oklevelet a prágai Ipari Iskolában. Azóta Bratislavában él és dolgozik. Alkotásaival mindig az élet áramlatában marad. Az utolsó két évből való, szépen érlelődő munkáiban biztos szemléletű egység nyilvánul meg. A maga szőtte szőnyegek gazdag technikai változatosságot mutatnak. A sokféle öltés, a lapos szőtt alap, a belőle plasztikusan kiemelkedő dús részletek érdekes strukturális felületet képeznek. Rabina nem a megcsontosodott szokványosság embere. Keresi az újat, a friss megoldásokat. Különböző méretű négyszögletű falkárpitjai kerek szőnyegekkel váltakoznak. Művei nem csupán díszítő jellegűek, hanem az élet elemi szépségeit tüntetik fel. Kifejezik a szerző természetszeretetét, a növényekhez való gyönj géd kapcsolatát. S az alakos témájú műveken megjelenik az ember is. A gondos szülői szeretet melegében felnövő gyermek, a család jelenti számára a Boldogság kulcsát. S ezt nem a látvány felszínének ábrázolásával érezteti. Mélyebbre hatol, jól stilizál és komponál. Finoman összhangzó színei tartják fogva tekintetünket. Van egy sorozata: a táj visszhangja. Az Arany őszben a bőkezű termérzet ajándékait, nedvdús gyümölcsöket, pirosló szőlőleveleket, virágokat jelenít meg. Majd Kanyargó utak visznek a messzeségbe, csodálatos felhői csöndesen úsznak az égen. Boldog csiripeléstől hangos a Madarak paradicsoma. Bizalmasan ismeri a növények életét is. A Csírázáson apró, finom, fonalszerű szálak bizakodón nyújtózkodnak az életadó napfény felé. A Mag és a virág a fejlődés gyönyörű folyamatát érzékelteti. A parányi mag lassan szárba szökken és üde piros virág hirdeti az élet diadalmát, a folytonos megújulást. A tájról, a növényvilágról, az emberről való elgondolásait, érzéseit nem mindig külön-kü- lön fogalmazza meg. Gyakran szép szintézisben egyesíti őket, az élet a természet teljességét idézve. BÁRKÄNY jenöné