Új Szó, 1976. június (29. évfolyam, 129-154. szám)

1976-06-12 / 139. szám, szombat

Észak-Angolában a népi hadsereg a lakosság aktív segítségével felszámolta az FNLA szakadár szervezet és a külföldi zsoldosok utolsó ellenállási tűzfészkeit. A népi fegyveres erők katonáit lelkesen fogadják a felszabadított városok és falvak lakosai. (ČSTK — TASZSZ felv.) Mezei vad, des besenyői színjátszók A szótöveket — az ige — és a névszótüveket egyaránt — tőtípusok szerint is csoportosíthatjuk: egy- és többala- kú tövekre oszthatjuk őket. Pl. egyalakú névszótő: hajó — hajó-t, hajó-k, hajó-s, — a toldalékok ugyanahhoz a tő- alakhoz kapcsolódnak; többalakú, névszóid: bokor — bo- kor-ban, bokor-tói, de bokr ot, bokr-os... stb. A többalakú névszótövek között van az ó-t a val, ő-t e- vel váltakoztató is: ajtó: ajtaja, erdő: erdeje. Az -i szár­mazékképző, valamint a -ja, -je birtokosrag hozzáillesztése- kor e szavak háromnegyed részben a, illetve e végződést kapnak: erdő: erdeje, erdei; mező: mezeje, mezei; idő: ideje, idei; vő: veje, ajtó: ajta/a, apró: apraja stb. A felsorolt példákban szinte nem is tudatosítjuk, hogy a szótő hangalakja megváltozik, fülsértőnek tűnnek az er­dői vad, a mezői nyúl, Andrisnak van idője stb. A probléma a helynevekből képzett, valahová való tarto­zást kifejező melléknevek esetében fordul elő. Az -ó, ő, végű helynevekből képzett vezetéknevek végző­dése nem -ói, -ői, hanem -ai, -ei: Makó — Makai, Szendrő — Szendrei, Kálló — Kállai, Üllő — Üllei. Ennek a mintá­jára alakult ki a honfoglaló magyarok egyik törzsének ne­véből — Jenő — az eléggé elterjedt Jenét (Jeney) vezeték­név, a Besenyő törzs-, illetve helységnévből a Besenyei, Bessenyei alak, a Vencsellőöö/ a Vencsellei ... Folyóiratainkban, lapjainkban elég sűrűn találkozhatunk ilyen mondatokkal: „Szímön kitűnő eredményeket elérő futballcsapat tevékenykedik... s a szímeiek bíznak csapa­tuk felsőbb osztályba kerülésében.“ Egy másik példa: „Be­senyő községben szép hagyománya van a színjátszó moz­galomnak. I ...) A besenyei színjátszók részt vettek a já­rási fesztiválon is.“ Egy következő: „Vecseklő utcáit járva, az ember önkéntelenül is ... (...JE pár felsorolt vecsek- lei példa is igazol ja, hogy..." E három kiragadott példában a szerzők, illetve a tudó­sítók egy sajnálatos tévedésbe estek: az -i képzőt a hely­név nem szótári (e hangzós) tövéhez illesztették ugyan­úgy, mint azt a régi népszerű vezetéknevekben látják, ho­lott ez a képzésmód ma már csak a köznévi tövek esetében szokásos (erdő: erdei stb.). Az -ó, -ő végül helynevekből képzett, származást, hovatartozást kifejező melléknevek ese­tében a tő nem változik, hanem megtartja eredeti tőhang­zóját: a szímőiek bíznak ..., a besenyői színjátszók ..., ve- cseklői példa .... stb. Röviden megállapíthatjuk tehát: bár az ehhez a tőtípus­hoz tartozó helynevekből régen képzett alakok, amelyeket via már csak vezetéknévként használunk, e hangzčsak IBesenyei, jenei, Szendei stb.), ugyanúgy, mint az ide tar­tozó köznevekből képzett mai melléknevek (erdei, mezei stb.), ma már a helyneveknek a szótári, tehát eredeti tő- hanzgós alakjából képezünk mellékneveket (szímői, bese­nyői stb./. Sajnos, a szótári tőalak a köznevek esetében is kezdi kiszorítani az e hangzós tőalakot, különösen a -ja, -je birtokos személyrag előtt, s az erdője, mezője alak kezd meghonosodni az erdeje, mezeje alakkal szemben. PÉNZES ISTVÁN Félnapos nők, kspeiták, inkaszálók — avagy hogyan lehet nyelvet rombolni (Egy nyomtatásban napvilágot látott felhívás, egy szok- szorosított értesítés és egy kirakatban látott hirdetés hibás, magyartalan szöveqét küldte Kis nyelvőrünknek egyik lo­sonci olvasónk. Ezekből idézünk néhány csodamondatot, kommentárt fűzve hozzájuk.) Kezdjük a hirdetéssel: „Félnapos nőt eladónak felve­szünk“. — Tréfálkozó kedvében lehetett, aki ezt írta, vagy másnapos, akarom mondani, félnapos állapotban. Töröm a fejem, vajon milyen lehet egy félnapos nő? Á, megvan! Csodálatosan szép, csinos és fiatalabb minden nőnél, még a naposcsibénél is. Folytassuk az értesítéssel, amelyet teljes egészében ér­demes lenne ide másolni. De már az alábbi két idézet is sok: „...a vegyi (tisztítóüzem, mosoda és begyűjtő álltai nyújtót szolgálatért kijáró illeték inkaszálása előbb törté­nik a megrendelés felvételével egy egyidőben.“ — Ez igen! Isten ments két egyidőben inkaszálni! Te kaszálhatsz, ő ka­szálhat, in nem. Pedig az idézet még nagyon dudvás. ,,A laminált textiliák gyorstisztítását és gyorsmosását 24 órás szállítási határidővel egyenesen a park melleti gyors­tisztító üzemben és végezzünk ahol egyúttal az óhajtott szolgáltatás megrendelhető és átvehető helyben.“ — Ha helyben átvettem az óhajtott szolgáltatást, azaz kitisztított, kivasalt kerékpáromat, ráülök és beszolgáltatom ezt a ka­cifántos mondatot valamelyik vegyiüzemnek, keverjenek belőle rovarirtószert. Hogy ne anyanyelvűnket irtsa, rom­bolja. Fejezzük be a felhívást sok hibás mondata közül egy fél­lel: „... a nézőtér kapacitája 600—800 néző.“ — Ica-rica ásócita, az én babám kapacita: befogadóképessége (kapa­citása) 600—800 férjőhely. BODNÁR GYULA KULTURÁLIS HÍREK Az „afrikai válság" gyűjtő­név voltaképpen indokolatlan és hasznavehetetlen, hiszen a fekete kontinens éppenúgy ér­dekszférákra, politikai, gazda­sági, nyelvi övezetekre és töm­bökre oszlik, mint a világ bár­mely más térsége. Északi ré­sze, az „arab negyed“ szinte nem is Afrika: problematikájá­val sokkal szorosabban kap­csolódik a közel-keleti válság­hoz, Európához, a Földközi-ten­geri térség gondjaihoz, mint magához a földrészhez. Legdé­libb régiói Dél-Afrika és Rho­desia megpróbálnak kívülreked­ni az Afrikát átjáró zajlásokon: ideig-óráig még sikerrel is te­hetik ezt. A tavaly felszabadult portugál gyarmatok útja még bonyolultabb: egyszerre keresik helyüket az afrikai népek csa­ládjában, a haladás legjobb erőinek közösségében, s egy­szerre akarják biztosítani nem­zeti függetlenségüket és társa­dalmi-szociális fejlődésük tö- retlenségét. Az angolai fejlemények meg­figyelői eléggé szkeptikusan mérlegelik azokat a lisszaboni próbálkozásokat, amelyek az új Portugáliának a „híd“ sze­repét szánják a Nyugat és a harmadik világ között, s indo­koltnak tartják, hogy Portugá­lia különleges kapcsolatokat tartson fenn egykori gyarma­taival. A fiatal Angolai Népi Köz­társaságot ugyan már több mint száz ENSZ-tagállam elis­merte, de az is köztudott, hogy az ENSZ-tagállamok egy részé­nek fegyvergyártmányai még manapság is bőségesen megta­lálhatók a gerillahadviselésre berendezkedett, megvert ellen­ség támaszpontjain. Az MPLA most, a történelmi jelentőségű győzelem után kiadta a jelszót: „Termelni és ellenállni“. Tehát a szétzilált termelés újrakez­désével megteremteni a normá­lis életet, a gazdasági és poli­tikai konszolidáció feltételeit, s ugyanakkor ellenállni minden belső fegyveres terrorisztikus nyomásnak csakúgy, mint a külföldi pressziónak. Az Angolai Népi Köztársaság jelenleg azt a sajátos „kétfron- tos harcot“ vívja. Ennek jegyé­ben kerül sor majd egyebek között a háború utolsó szaka­szában foglyul ejtett külföldi zsoldosok perére. Az Interna­tional Herald Tribune luandai tudósítója jelentette nemrég, hogy Diogenes Boavida angolai igazságügyi miniszter sajtókon­ferencián közölte: kormánya azt tervezi, hogy minden ösz- szefüggésben kivizsgálja a fog­lyul ejtett zsoldosok tevékeny­ségét, toborzásuk körülmé­nyeit. A vétkesek egy angolai — hivatásos bírókból és népi ülnökökből álló — bíróság előtt felelnek tetteikért. Tizenhár­mán ülnek majd a vádlottak padján: kilenc angol, egy ír, egy argentin és két amerikai. Valamennyiüknek biztosítják a védekezés jogát és az egész fe­lelősségrevonást a törvényes előírások aggályos betartása jellemzi majd. A zsoldosok vár­ható sorsáról — magyarán az ítéletről — az igazságügyi mi­niszter természetesen nem mondhatott semmit, de annyit közölt: az angolai törvények nem zárják ki a halálbüntetést. Természetes, hogy a perrel kapcsolatos bejelentés ismét Angolára irányítja a figyelmet — de ebben az országban en­nél sokkal nagyobb horderejű lépésekre is sor kerül mosta­nában. A kormányfő — Lopo de Nascimento — nemrég kijelen­tette: „Fel kell számolni azo­kat az alapokat, amelyek le­hetővé tennék az angolai gyarmati kispolgárság átalaku­lását nemzeti burzsoáziává." Ugyancsak a miniszterelnök je­lentette ki később: „Szocialis­ta társadalmat építünk a széles néptömegek teljes támogatásá­val.“ Angola megkezdte az ál­lamosítási programot: serfőzdé­ket, műtrágyagyárakat, barom­fifarmokat, üveg- és cellulóz­gyárakat, tidítő-ital üzemeket, szállodákat, hűtőházakat, kon­zerv- és textilgyárakat vett ke­zébe, és hozzáfogott a vissza­esett termelés felfuttatásához. Az MPLA kormánya szuverén módon irányítja Angolát, s egy­szerű, könnyen érthető, de an­nál mozgósítóbb erejű jelsza­vaival mozgásban tartja azt a társadalmi-politikai aktivitást, amely a felszabadító háború csataterein oly hasznosnak bi­zonyult. Most ez a leggyako­ribb jelszó: „termelni és ellen­állni“! Kisírni Kamara adatait egyet­len anyakönyv vagy személy­azonossági okirat sem őrzi — nevét mégis ismerik szinte min­denütt, ahol figyelik a fekete földrészt megváltó erjedést, a zajló morajlásokat, a forradal­mi szabadságháború fejlemé­nyeit. „Szülőapja“ William Con- ton, aki ezzel a névvel kezdte tizenhat esztendővel ezelőtt ki­adott híres regényét, amely cí­mében hirdette egy új típusú hazafiság tömör vallomását: „Afrikai vagyok“. A hős megjárja az emberré emberiesedés, a nemzeti és af­rikai méretű politikussá válás lélegzetelállító fordulatokban gazdag útját. Kínkeservesen ke­resi meg a hatásos történelmi cselekvés lehetőségeit, fáradha­tatlanul kutatja a nemzedéke számára értelmes célokat és a lehetséges szövetségeket. Eljut az afrikai összefogás, a konti­nentális szolidaritás nagyszerű gondolatáig — addig, ameddig a második világháborút követő másfél évtized során már nem kevesen eljutottak. És itt van az a pont, ahol Kisimi Kamarát már meghaladta a történelem, ahol a szerző és hőse akkori eszmevilága ma már szűkös­nek bizonyul, mert az újságok­ból közismert valóság is sokkal gazdagabb, sokrétűbb, ígérete­sebb ennél. A könyv megjele­nése óta megvívott gyarmati szabadságharcok, korunk nem­zeti felszabadító forradalmai tanúsítják: a kívánt sikerhez, a várvavárt győzelemhez a nemzeti és kontinentális kere­tek között kibontakozó össze­fogáson túlmenően szükség van a haladás tágabb, nemzetközi erőinek támogatására, cselekvő szolidaritására is. Távol-Kelettől Afrikáig a vi­lág számos térségéből vett pél­dával igazolhatnánk: mind a mai napig meghatározó jelen­tősége van a gyarmatosítás-el­lenes küzdelemben a szocialis­ta viálgrendszernek. De a szo­cialista közösség országai és elsősorban a Szovjetunió támo­gatása nem szűnik meg a nem­zeti függetlenség kikiáltása, a nemzeti lobogó felvonása pil­lanatában — a szolidaritás to­vább tart, folytatódik akkor is, amikor a fiatal államok elin­dulnak az országgá szervező­dés, az új lehetőségekkel és kockázatokkal terhes társadal­mi fejlődés buktatóktól nem mentes útjain. A permanens szolidaritás meggyőző példái közül ezúttal csak a legfris­sebb fejleményekre utalunk. Emlékeztetünk arra, hogy az ENSZ világkereskedelmi konfe­renciáján a szocialista orszá­gok és elsősorban a Szovjet­unió képviselője fejtette ki az új gazdasági világrenddel kap­csolatos olvan elképzeléseket, amelyek helvet biztosítanának a Nap alatt a legszegényebb, a legelmaradottabb országoknak is. A szovjet külkereskedelmi miniszter nyilatkozata ismét félreérthetetlenné tette, hogy Moszkva megkülönböztetett je­lentőséget tulajdonít a fiatal államokhoz fűződő kapcsolatok­nak. De nemcsak általánosságban érvényes ez: a szovjet külpoli­tika konkrét akcióit is ez a vezérelv mozgatja. És — té­nyek tanúsítják — a felszaba­dult, fiatal államok értékelik és érzékelik ezt a következetes elvi magatartást. Samora Ma- chel, a nemrég Moszkvában járt mozambiki államfő jelentette ki: „A Szovjetunió és más szo­cialista országok a mozambiki nép természetes szövetsége­sei ... A szocialista közösség országai ... az imperialistaelle­nes küzdelmet folytató népek megbízható stratégiai táma­szai.“ A később függetlenné vált, majd nemzetközi ellenforradal­mi intervencióval súlyosbított polgárháborúba sodort Angola kormányfője, Lopo de Nasci­mento hasonlóképpen fogal­mazta meg korunknak ezt az egyik alapigazságát, a nemrég befejeződött moszkvai tárgya­lásai alkalmával. Mindkét volt portugál gyarmat magasszintű küldöttsége a legmelegebb sza­vakkal méltatta a Szovjetunió következetes támogatását, amely érezhető volt a fegyve­res harc szövetségest próbáló pillanataiban csakúgy, mint a gazdasági-politikai építés fá­rasztónak ígérkező időszaká­ban. A hivataols közlemények „teljes, kölcsönös megértést tükrözőnek“ nevezik a Moszk­vában folytatott tárgyalások termékeny légkörét, amelyben a Szovjetunió és afrikai part­nereik együttműködését bizto­sító újabb egyezmények meg­születtek. Az egyezmények újak — a Szovjetunió és a szocialista közösség többi országának Af- rika-politikája azonban — a régi. A szocialista országok más eszközökkel most ugyanazt az internacionalista kötelességü­ket teljesítik, mint a fegyveres antikolonialista harc idején. Vagyis: szocialista világ mint háttér, mint biztos támasz ott van minden sikeres felszabadí­tó mozgalom mögött. Manapság már enélkül Afrikában sem le­het előbbrelépni. A portugál gyarmatbirodalom bomlása után átrajzolódott térkép tanúsít­hatja: a siker feltételei között számon kell tartani a legfon­tosabb belső tényezőket, de nem kevésbé fontosnak kell tekinte­nünk a külső, a nemzetközi helyzet törvényszerű változásai­val és lehetőségeivel számot­tevő politikát is. Azt a politi­kát, amely a nemzetközi osz­tályharc széles horizontján is felismeri és keresi korunk fő forradalmi erőivel a szövetsé­get és gyakorlati ténykedése közben harcol is ezért a szö­vetségi kötésért. Harcol a va­lóban sikert ígérő internaciona­lizmusért. KRAJCZÁR IMRE • Fálicien Marceau statisz­tikai adatokat közöl Balzac Co­médie humaine-jének újrakia­dása alkalmából a hatalmas re- gényfolvamról. Megállapítja, hogy a regénysor 2500 alakja közül mintegy 500 jelenik meg egyéb Balzac-regényben, közü­lük egyesek 25—30 műben is. Marceau kutatásai szerint a rekordot Nucingen alakja éri el, akiről 31 Balzac-regényben olvashatunk. O Tizennyolc ország 44 fiatal hegedűse vesz részt az idei brüsszeli zenei versenyen, amelynek zsűrijében sok nagy­nevű hegedűművész van, köz­tük Yehudi Menuhin és Igor Ojsztrah is. • Az 1976-os Pulitzer-díjjal Saul Bellow t tüntették ki Hum- bodlt’s Gift (Humboldt ajándé­ka ) című regényéért. • Stendhalnak lelkes és ösz- szetartozó tábora van. Hívei év­ről évre összegyűlnek valahol; a város valamiképpen kapcso­lódik az író műveinek színhe­lyeihez. A hívek az idén Au- xerre-ben találkoztak. Három témát vitattak meg: természe­tesen Stendhalt, de Balzac-ot és a realizmust is. Más orszá­gokból is érkeztek Stendhal- rajongók. űi sió 1976. VI. 12. 4 i AFRIKÁVAL VAGYUNK

Next

/
Oldalképek
Tartalom