Új Szó, 1976. június (29. évfolyam, 129-154. szám)

1976-06-11 / 138. szám, péntek

Készülnek a holland labdarúgók Johan Cruyff kivételt kapott Mozgalmas napokat élt át Hollandia labdarúgó-válogatottja, amely — mint ismeretes — június 16-án Zágrábban Európa- bajnoki elődöntőt játszik Csehszlovákiával. Knobel edző ki­jelölte a szííkebb keretet. A 22-es keretből kiesett Menstege (Rotterdam), Van Deinsen (Go Ahead), Van Rijsoever és Kist (mindkettő Alkmaar 67). Mind a négyen tagjai voltak a hol­land utánpótlás csapatnak, amely a Szovjetuniótól szenvedett vereséget az Európa-bajnokság elődöntőjében. Exligások labdarúgó-találkozó ján az AC Nitra 2:1 arányban győ­zött a Tatran Prešov ellen. Képünk Takács sikeres 11-es rúgását mutatja. Ezzel vezetett 1:0 ra a niü'ai csapat. (Matis felv.) A kijevi „öregfiúk“ Bratislavában Tegnap délelőtt Zeisthen 17 játékos kezdte meg felkészülé­sét az Európa-bajnokságra. Csak Cruyff hiányzott, aki Bra­zíliában ragadt, ahol Dél-Ame- rika és Európa vegyescsapata néhány nappal ezelőtt több be­mutató mérkőzést játszott. Cruyff csak hétfőn csatlakozik a csapathoz az amszterdami re­pülőtéren, ahonnét Zágrábba re­pül a holland válogatott. A fel­készülés folyamán két barátsá­Anatolij Karpov sakkvilág­bajnok a Le Monde-nak adott interjújában megerősítette: a Szovjetunió nem vesz részt az izraeli sakkolimpián. A Szov­jet Sakkszövetség ilyen értel­mű döntését indokolva Karpov hozzátette: ,,A sakkozáshoz nyugodt légkörre van szükség. Izrael azonban nem az ideális színhely az ilyen verseny­hez .. Az ifjú szovjet világbajnok a napokban a francia—szovjet baráti társaság vendégeként járt Párizsban, s ez alkalommal nyi­latkozott a Le Monde-nak. Arra célozva, hogy az amerikai Ro­A CSKP megalapításának 55. évfordulója tiszteletére a Start csapata június 16.—18. között Bratislavában nyári pályáján nemzetközi női kézilabda-tor­nát rendez. Az országos bajnok .Start Bratislava ellenfelei között két külföldi, élvonalbeli együt­tes is szerepel- Magyarországot ezen a vetélkedésen a Sparta­cus Budapest, Bulgáriát pedig a CSZKA Szófia képviseli. A bolgár csapatban négy váloga­tott játékost találunk. A torna Alapos meglepetést hozott az országos férfi sakkbajnokság dön­tője Trínecben. Bár a zónaközi döntőkre készülő Hort és Smejkal nem indult, várható volt hogy a bajnoki címet Jansa nagymester, vagy valaki a nemzetközi meste­rek közül -- Augustin, Plachetka, Lechtinský — szerzi meg. Nem így történt. Egy pont előnnyel Eduard Prandstetter, a Slávia Praha versenyzője lett az első, a 2—3. helyet osztó Augustin és Si- kora, valamint a 4—5. helyen vég­zett Jansa és Plachetka előtt. Az új bajnoktól néhány játszmában a szerencse sem pártolt el. de tá­madó stílusa, gondos megnyitás­elméleti felkészülése volt győzel­mének döntő tényezője. Az utób­biról tanúskodik az alábbi játsz­ma, melyet a korábbi bajnokság harmadik helyezettje ellen nyert: Szicíliai védelem Világos: Prandstetter — Sötét: — Neckáŕ 1. e4 c5 2. Hf3 Hc6 3. d4 cd4: 4. Hd4: Hf6 5. Hc3 e5 6. Hdb5 d6 7. Fg5 a6 8. Ha3 b5 9. Ff6: gf6: 10. Hd5 f5 11. Fd3 Fe6 12. Vh5 Fg7 13. 0—0 (eddig minden elmélet. Egy Tukmakov—Svesztnyikov, Moszkva 1975 játszmában 13. c3 0—0 14. ef5: Fd5: 15. f6 e4 16. fg7: Be8 17. Fe2 Be51 18. Vh5 gos mérkőzést játszik a holland válogatott. Esténként videore- korderről megtekintik a hol­land—belga és az NSZK—spa­nyol EB-mérkőzéseket. Meglepetésnek számít, hogy a 18-as keretben három kapus, Schrjivers, Ruiter és Jongbloed kapott helyet. Erről a kérdés­ről Knobel edző így nyilatko­zott: „Jongbloed tapasztalt ka­pus. Akárcsak a világbajnokság előtt, most is jól időzítette for­bert Fischer nem állt ki ellene a világbajnoki párosmérkőzés­re, a lap munkatársa feltette a kérdést: „Vajon az ön világ- bajnoki címe nem vitatható-e némikép, tekintve, hogy harc nélkül szerezte meg?" Karpov válasza: „Ahhoz, hogy a dön­tőig eljussak, mégiscsak le kel­lett győznöm három másik szovjet nagymestert. Igaz, a párosmérkőzés hasznos lett vol­na, s mélységesen sajnálom, hogy elmaradt. Én mindent megtettem, ami tőlem tellett. Nem vagyok tehát „félértckű“ világbajnok. negyedik résztvevője a Start „B“-csapata lesz, amely a Szlo­vák Nemzeti Ligában küzd a bajnoki pontokért. A tornát egyfordulós alapon rendezik meg, minden résztve­vő megmérkőzik mindhárom vetélytársával. Kedvezőtlen idő esetén a pasiénkyi sportcsar­nokba teszik át a vetélkedők színhelyét. A Štart „A“ — Štart „B“, valamint a Spartacus — CSZKA Szófia mérkőzéseket június 16-án 17.00 órai kezdet­tel játsszák. Bg5 19. Bdl! Ve7 20. Hc2 Bg6 21. Vf4 Fa2:l után sötét jó játékhoz jutott) 13. ... f4 14. c4! (ez új lé­pés; 14. c3 0—0 15. Hc2 Í5I után sötété a kezdeményezés — Lukin —Timoscsenko, Moszkva 1975) 14. .. . 0—0 15. cb5: Hd4 16. Hc2! Hb5:? (jobb volt Hc2: 17. Fc2: ab5: és sötét kielégítően áll) 17. a4 Hc7 18. Hcb4l Fd7 19. Hc7: Vc7: 20. Hd5 Vd5 Vd8 21. b4 Fe6 22. a5 Ba7 23. Bacl f5 fáz ellen­játék már későn jönl) 24. Hb6! Ff6 25. ef5: Ff7 26. Vg4+ Kh8 27. Bc8 (világos döntő fölénybe ke­rült, 27. ... Ve7 28. Bfcl után sö­tét nem mozdulhat, ezért inkább vezért áldoz) 27. . . . Vc8: 28. Hc8: Bc8: 29. Ve2 Bc6 30. Vd2 d5 31. Bel Bac7 32. Bc6: Bc6: 33. f3 (vi­lágosnak még figyelmesen kell játszania) 33. .. . Fe7 34. Vei! Ff6 35. g4 h5 36. h4 e4 37. fe4: Fd4 + 38. Kg2 Bc3 39. Vd2 Fe5 40. b5 ab5: 41. a6 Ba3 42. Vb4! (erre sötét már feladhatta vqjna) 42. ...Ba2+ 43. Kf3 Kg7 44. Ve7 Ff6 45. Vd6 de4:+ 46. Fe4: Fh4: 47. KÍ4: b4 48. a 7 Ba3 49. [6+ és sötét feladta. 951. sz. fejtörő Jozef C u m p e („Eskilstuna schacksällskap“ 1919 4. díj) Világos indul és 2 lépésben mat­tot ad (2 pont) Ellenőrző jelzés: Világos: Ka3, Val, Be4, Ha8 és d8, Fd3 6 báb). Sötét: Ka6, Vb5, Bg6 és h7, Fdl. gy: a5, a7, b3, e2, f7 és h5 (11 báb). A megfejtés be­küldésének határideje: jú­nius 21. A megfejtések az Oj Szó szerkesztőségének címére küldendők „Sakk“ megjelöléssel. A helyes megfejtést beküldők kö­zül ketten minden héten könyvjutalmat kapnak, továbbá állandó félé­ves megfejtési létraver­senyt vezetünk. A 949. sz. fejtörő (B. Barnes) helyes megfejté­se: 1. He6ü Az e heti nyertesek: Tusiak István, Želiezovce, Richter- Mar­git, Bratislava. DELMÁR GÁBOR máját. Nem kizárt, hogy őt ál­lítom a kapuba a Csehszlovákia elleni mérkőzésen.“ A holland válogatott keret legidősebb játékosa éppen az említett kapus, aki már 35. életévében jár. A legfiatalabb a középpályás Jan Peters (21 éves). A tizennyolcas keret át­lagos életkora 25,5 esztendő. A 18 holland labdarúgó közül ti­zenegyen ott voltak a két év­vel ezelőtti világbajnokságon. Minden jel arra vall, hogy a Holland Labdarúgó Szövetséget nagyon „érdekli“ a válogatott együttes jó szereplése az idei Európa-ba jnokságon. Brazília az ostravai pályán A jövő héten érkezik Euró­pába néhány válogatott és nemzetközi mérkőzésre Brazília labdarúgó-együttese. A brazil csapat vezetősége annak a kívánságnak adott ki­fejezést, hogy együttesük meg­mérkőzne az új csehszlovák bajnokkal, a Baník Ostravával. Az előzetes tárgyalások ered­ményre vezettek, s így június 28-án 18.00 órai kezdettel az ostravai „Na bai.-alech“ pályán lesz a Baník Ostrava — Bra­zília barátságos találkozó. A dél-amerikai vendégek Franciaországból érkeznek a bányászvárosba, a Baník csa­pata viszont Stockholmból, ahol Inter Kupa-mérkőzésen szerepel. Avilov: „Győzni megyek Montreálba" — Győzni megyek Montreal- ba — mondta Nyikoláj Avilov, a tízpróba 1972-es olimpiai baj­noka. — Az aranyéremért min­denre hajlandó vagyok, az a legkevesebb, hogy összes ener­giámat erre áldozom. Ezek nemcsak szavakI A jelenleg 27 esztendős müncheni győztes két évig nem versenyezhetett soro­zatos sérülései miatt, s csak tavaly kezdhette el a rendsze­res, érdemi felkészülést. Es most hol tart? — A kanadai vá­rosban 8400 pontért adják majd az aranyat, én jelenleg ennél ötvennéggyel többet tudok ... A kitűnő szovjet sportoló — „civilben“ ügyvéd — legna­gyobb vel élytársának az ame­rikai Bruce Jennert tartja, de nem „feledkezett" meg az NDK-s és francia riválisokról sem az esélylatolgatáskor. Pár napja még csak előzetes kuriózumnak tűnt, most már végleges: Uruguay labdarúgó­válogatottja nélkül rendezik az olimpiai tornát. A hírt a Nem­zetközi Labdarúgó Szövetség Szombaton, június 12-én az Inter Bratislava pályáján a hajdani ČH Bratislava (a jelen­legi Inter) és a Dinamó Kijev volt labdarúgói, vagyis az öreg­fiúk találkoznak. A délutáni műsor 15.00 órakor a Lúčnica ének- és táncegyüttes műsorá­val kezdődik, majd az említett labdarúgó-találkozó 16.30 órai kezdettel kerül sorra. A játék­vezetői hármas az I. ligából való, Rehák, Ondrušek és Kra- tochvil. Mind a Dinamó Kijev, mind az Inter csapatában volt vá­logatott játékosok szerepelnek. A hazaiaknál Füle, Deutsch, Mráz, Weiss, Matlák, Öurkovié, Jozef és Titus Zúzák, Gögh, Buberník, Gajdoš, Laskov, Ka- csányi, Molnár, Cimra, Dolins­ký, Újvári és esetleg Jifí Ti­chý is. A vendégeknél Bisovec, Sza. bó, Medvegy, Zajeev, Persin, Szorokin, Scsegolkov és Bala­kin. A bratislavai vendéglátók kijevi vendégeiknek gazdag műsorral kedveskednek. Érke­zésüket június 11-ére várják. Még aznap a Slavínon meg­koszorúzzák a felszabadítók emlékművét és ismerkedési délutánra kerül sor az Inter- stadionban. Vasárnap a» öreg­fiúk meglátogatják Bratislava környékét, a Kis-Kárpátokat, Vöröskő várát és ellátogatnak Pezinokba is. Borisz visszatért Az öttusázók körében válto­zatlan téma Onyiscsenko visz- szatérése, aki nagy meglepe­tést szolgáltatva nyerte aa idei szovjet bajnokságot. Onyis­csenko kijelentette: „Talán ke­vesen hiszik el, de bíztam győzelmemben. Kereken tíz éve kerültem be a válogatott­ba és Montreálban harmadszor lehetek ott az olimpián.“ A SPORTFOGADÁS HÍREI A SAZKA 25. játékhetének párosítása Osztrák labdarúgó-bajnokság 1. Swarlowski Wacker Inns­bruck—Austria Salzburg, 2. Sturm Durisol Graz—Linzer ASK, 3. Grazer AK—Rapid Wien, 4. Vöest Linz—Admira Wacker Wien. Magyar labdarúgó-bajnokság 5. Zalaegerszeg—Budapesti Ferencváros, 6. Békéscsaba— Bp. Vasas, 7. Salgótarján— Szombathelyi Haladás, 8. SZEOL Szeged—Videoton Szé­kesfehérvár, 9. SC Csepel— Diósgyőr, 10. Kaposvári Rákó­czi—Rába ETO Győr, 11. Buda­pesti Honvéd—Tatabányai Bá­nyász, 12. Üjpesti Dózsa—MTK VM. lására tartjuk képesnek repre• zentánsainkat. „Részcélunk minél közelebb végezni a Szov­jetunióhoz a nemzetek pontver­senyében. A 25 aranyérmet egyébként a férfi úszóktól, ko­sárlabdázóktól, ökölvívóktól, virtolázóktól, íjászoktól, sport­lövészektől, lovasoktól, műug­róktól és az atlétáktól remélik az Egyesült Államok sportveze­tői. — Nincsenek határok a fér­fi magasugrásban — mon­dotta a 22 esztendős ameri­kai Dwight Stones, a fér­fi magasugrás világcsúcstartó­ja, aki néhány nappal ezelőtt 231 cm-re javította a világre­kordot. — Négy öt év múlva szeretnék 240 centimétert ug­rani. Montreálban 225 cm-rel nyerem az olimpiai aranyérmet. Legnagyobb ellenfeleimnek a szovjet magasugrókat tartom, de nem szabad elfeledkezni az NDK-beli, olasz és dán verseny­zőkről sem. Az győz, aki jobban bírja erővel és idegekkel a hosszan tartó küzdelmet. Nem „félértékű" világbajnok A START NŐI NEMZETKÖZI KEZILABOATORHÁJA SAKK EREDMÉNYEK — ESEMÉNYEK Csehszlovákia férfi kézilabda­válogatottja előkészületi mér­kőzésen 30:23 arányú győzel­met ért el Prágában a Slávia ellen. Adelaideban barátságos nem­zetközi labdarúgó-mérkőzésre került sor, Ausztrália váloga­tottja 2:0-ás félidő után 3:0-ra verte az I. ligás olasz Bologna együttesét. Constancában nemzetközi női röplabda-torna kezdődött. Az első eredmények: Románia— Bulgária 3:2, Szovjetunió—Cseh­szlovákia 3:0 (7, 3, 0). Franciaország nemzetközi te­niszbajnoksága negyeddöntőjé­nek néhány eredménye: Panat- ta—Borg 6:3, 6:3, 2:6, 7:6, Bar­ker (angol)—Maršíková 6:2, 8:6, 6:4, Ružici (román)—Holu­bova 6:1, 6:3. A már továbbju­tott Tomanová ellenfele az elő­döntőben a román Mihai lesz. A lengyel Brzezny nyerte az angliai kerékpáros körverseny 9., 132 km hosszú útszakaszát, honfitársa Szurkowski és a svéd Prin előtt. A csehszlovák Prchal a 6., Hejhal a 8. helyen végzett. A csapatversenyt Cseh­szlovákia nyerte. Az egyéni ösz- szetett verseny élén az angol Nickson áll. Románia labdarúgó-bajnoksá­gának élén a 32. forduló után a Steaua Bukarest áll 47 pont­tal, a Dynamo Bukarest előtt (41). Legutóbbi forduló néhány eredménye: Craiova—Steaua 2:0, Bacau—Dynamo Bukarest 2:1, Sportul—Marosvásárhely 2:0, Arad—Szatmár 3:1. Az Atlanti Labdarúgó Kupa küzdelmei során Montevideóban Argentína 3:0 (3:0) arányban bizonyult jobbnak Uruguaynál. Eva Wilms, a nyugatnémetek legjobb súlylökőnője (20,35 m) levelet Irt, hogy a még a hőn óhajtott olimpiai részvétel ér­dekében sem vállalja a repülő- utat, ezért külön engedélyt kért, hogy már június 10-én ha­jóra szállhasson, s elindulhas­son Montrealba. Érdekes, hogy az NSZK olimpiai küldöttségét csak június 15-én jelölik ki. Oliveira, a hármasugrás bra­zil világcsúcstartója változatla­nul sérült, ízületi bántalmai vannak. Már-niár olimpiai rész­vétele is veszélyben forog, hi­szen a brazil olimpiai csapat orvosa is csak annyit mondott, reméli, hogy Oliveira „rövide­sen“ újra elkezdheti az edzé­seket. Olimpiai híradó (FIFA) illetékesei közölték Zü­richben. Az ok „belügy": a dél-amerikai ország labdarúgó szövetsége képtelen volt meg­egyezni az Uruguayi Olimpiai Bizottsággal a játékosok „beso­rolását* illetően, magyarán a profizmus kérdése megoldhatat­lan akadályt jelentett... Ar­gentína és Kolumbia versenyfu­tását a megüresedett helyre az előbbiek nyerték, legalábbis a FIFA már tárgyal az Argentin Labdarúgó Szövetséggel. — Minden idők legnépesebb olimpiai csapatával utazunk Kanadába — jelentete ki Robert Paul, az amerikai olimpiai tá­jékoztató bizottság igazgatója New Yorkban. — Á labdarúgás, gyeplabda, röplabda és vízilab­da kivételév°l valamennyi sportágban induló, összesen 440 reprezentánsunktól azt vár­juk, hogy Montreali az Egye­sült Államok eddigi legfénye­sebb sikerű ötkarikás városává tegyékl 70 érem megszerzését tűztük ki célul. Ezek között a legértékesebből 23—25 kiharco-

Next

/
Oldalképek
Tartalom