Új Szó, 1976. június (29. évfolyam, 129-154. szám)

1976-06-07 / 134. szám, hétfő

AZ „ARANY FUTÖCIPÖÉRT" Több kitűnő eredmény az ostravai versenyen A bratislavai nemzetközi atlétikai verseny résztvevőinek nagy része a pénteki nap folyamán átköltözött Ostravába, hogy ott szombaton az „Arany futócipőért“ rendezett viada­lon ismét összemérje erejét. Ezúttal nem volt olyan népes mezőny, mint az elmúlt években, ennek ellenére néhány számban így is színvonalas összecsapásokat láthatott a közön­ség és több kimagasló eredménynek tapsolhatott. A legeslegjobb a 400 méteres férfi síkfutásban született, Juantorena imponáló fölénnyel utasította maga mögé ellenfe­leit és 44,70 másodperces ku­bai rekorddal győzött. Ideje az idei legjobb a világon. A nők­nél ugyanezen a távon a két NDK-s, Rugel és Möring külön versenyt vívott az elsőségért. A vágtaszámokban nem is­métlődött meg a kubaiak nyo­masztó fölénye. Igaz, 100 mé­teren Leonardo nem rajtolt, a kitűnő formába lendült cseh­szlovák Lacko győzelme így is nagy meglepetés, hiszen 80 méterig még Lara vezetett. A nőknél Valdes biztosan szerezte meg a győzelmet. A férfi 800 méter is a kubai Juantorena zsákmánya lett. Csaknem 600 méterig az utolsó helyen futott, onnan azonban ellenállhatatlanul tört előre és biztosan végzett az első helyen. A nőknél megismétlődött a bratislavai verseny, 300 méter­nél már Jackson volt az ólen. Nemzetközi küsárlaiMja-toma A košicei sportcsarnokban olimpia előtti nemzetközi férfi kosárlabda-torna folyik, melyen Kanada, Görögország, valamint a hamiltoni olimpiai selejtező verseny résztvevői: Lengyelor­szág és Csehszlovákia váloga­tottja játszik. Az első mérkő­zésen Kanada meglepetésre na­gyon megszorította a lengyele­ket: Lengyelország—Kanada 93:90 (47:47). A lengyeleknek nem ment a lövés, viszont el­lenfelük Robinson és Russel ré­vén a 9. percben már 10 kosár­ral vezetett. A szünet után fel­gyorsult a játék és a tapasz­taltabb lengyelek ki tudták használni ellenfelük megtorpa­nását. Csehszlovákia—Görögország 86:78 (39:35). A csehszlovák vá­logatott csak a második félidő utolsó részében játszott a vá­rakozásnak megfelelően. Ekkor jól védekezett, gyorsaságban és technikai téren is felülmúlta ellenfelét. Ma 16.00 órakor Görögország Kanadával játszik, 17.45 órakor kerül sor a Csehszlovákia—Len­gyelország találkozóra. Čerchlanová árnyékként követ­te és ott volt Laghammer is. A hajrában azonban Mexikó aranyérmese bebizonyította ki­vételes képességeit, biztosan húzott el a többiektől és még fölényesebben, még jobb idővel győzött, mint a Pravda—Tele­vízió—Slovnaft versenyen. Érdekes viadalt hozott a fér­fi 1500 méteres síkfutás. 600 méter után Medina ment előre, akkor Justus még a negyedik helyen futott. Ezer méternél az NDK-s Európa-bajnok felnyo­mult a második helyre, majd átvette a vezetést és fölénye­sen nyert. Šišovský átmeneti­leg megelőzte Medinát, aki azonban a végét jobban bírta, újítani tudott, így a csehszlo­vák futó kénytelen volt meg­elégedni a harmadik hellyel. A női súlylökésben a szovjet Kracsevszka 20,15-tel kezdett, amire* Fibingerová 20,86-tal vá­laszolt. A szovjet bajnoknő má­sodik dobása 20,97 méter volt, s mivel egyikük sem tudott eredményén javítani, Fibinge­rová hosszú idő után saját ott­honában szenvedett vereséget. A férfiaknál Brabec dobásról dobásra javult és megjavítva idei legjobbját, végzett az első helyen. A férfi távolugrásban érde­kes színfoltot jelentett a kivá­ló hármasugró, Szanyejev rajt­ja. Nem vallott szégyent, hi­szen csupán egy centiméterrel szorult a második helyre. A nőknél Alfejeva ezúttal nem engedte ki kezéből az elsősé­get. A 100 méteres női gátfutás­ban Lebegyevának már az el­ső gáton némi előnye volt. Ezt növelte jó idővel, új szovjet csúccsal győzött. A női magas­ugrásnak csak öt résztvevője volt, és Kirst 185 cm-rel — kevesebb kísérletének köszön­ve — győzött. A férfiak 214 cm-en Szenjukovon kívül, vala­mennyien elvéreztek. Ö azután elsőre vitte a 218 és 220-as ma­gasságot is, harmadikra pedig a 226-ot, ami az idei legjobb eredmény a világon. Megpró­bálkozott még a 229 cm-es Eu- rópa-rekordot jelentő magas­sággal is, de sikertelenül. A rúdugrást a lengyelek tá­vollétében az amerikai Pullard nyerte, gyenge 500 cm-es tel­jesítménnyel. A diszkoszvetés­ben az NDK-beli Jacobi ragyogó 65,52 méteres eredménnyel sze­rezte meg az első helyet a 63,44-et teljesítő Danek előtt. A 3000 méteres akadályfutás­ban Moravčíknak csak a stop­peróra volt az ellenfele. Végül nagy előnnyel, 8:29,4 perces ki­tűnő idővel futott át elsőként a célon. Eredmények — férfiak — 200 m: 1. Johansson (svéd) 21,09, 2. Kühne (NDK-beli) 21,11, 3. Martinez (spanyol) 21,85, 800 m: 1. Juantorena (kubai) 1:47,60, 2. Hasler (lich- tensteini) 1:48,00, 3. Mirmin- gisz (görög) 1:48,25, 110 m gát: 1. Casanas (kubai) 13,77, 2. Mjasznyikov (szovjet) 13,86, 3. Čech (csehszlovák) 13,96, 3000 m akadály: 1. Moravčík (cseh­szlovák) 8:29,40, 2. Bartoš (csehszlovák) 8:41,52, diszkosz: 1. Jakobi (NDK-beli) 65,54, 2. Danék 63,44, 3. Šilhavý (cseh­szlovákok) 62,38, 1500 ni: 1. Justus (NDK-beli) 3:40,61, 2. Medina (kubai) 3:41,46, 3. Ši­šovský (csehszlovák) 3:41,84, magasugrás: 1. Szenjukov (szovjet) 226, 2. Jungmann 210, 3. Moravec (csehszlovákok) 210, súly: 1. Brabec 20,58, 2. Janoušek (csehszlovákok) 19,41, 3. Halldorsson (izlandi) 18,88, gerely: 1. Hanák (csehszlovák) 75,58, 2. Wyrobek (lengyel) 74,74, 3. Hanuškovský (cseh­szlovák) 74,06, távolugrás: 1. Jarfellt (svéd) 773, 2. Szanye­jev (szovjet) 772, 3. Tolnay (csehszlovák) 764, 5000 m: 1. Leiteritz (NDK-beli) 13:41,39,2. Pénkava (csehszl.) 13:41,67, 3. Simoes (portugál) 13:45,41. Nők — 200 m: 1. Knapová 24,16, 2. Veverková 24,61, 3. Široká (mind csehszl.) 25,11, 400 m: 1. Rugel 52,21, 2. Mó­rig (mindkettő NDK-beli) 52,50, 3. Štefková (csehszlovák) 53,89, 100 m gát: 1. Lebegyeva 12,92 — szovjet csúcs, 2. Konova (szovjet) 13,22, 3. Schönauero- vá (csehszlovák) 13,90, távol: 1. Alfejeva (szovjet) 655, 2. Grimm 646, 3. Völzk (mindket­tő NDK-beli) 633, 800 m: 1. Jackson (amerikai) 2:00,71, 2. Čerchlanová (csehszlovák) 2:01,89, 3. Langhammer (NDK- beli) 2:03,20, magasugrás: 1. Kirst (NDK-beli) 181, 2. Eist­rup (dán) 181, 3. Berg (NDK- beli) 178, súly: 1. Kracsevszka (szovjet) 20,97, 2. Fibingerová (csehszlovák) 20,86, 3. Gries- tlng (NDK-beli) 18,82, diszkosz: 1. Sander (NDK-beli) 64,88, 2. Prouzová 62,44, 3. Vyhnalová (csehszlovákok) 62,22. (kollár) Növelte előnyét a Ferencváros A magyar labdarúgó NB I. 2Ô. fordulójában az FTC tovább javította esélyeit a bajnoki cím megszerzésére, miután a Vi­deoton pontot vesztett a Honvéd ellen. Az első három helyen maradt a sorrend, de még nagy harc várható a negyedik he­lyért: az egyre jobb Vasas ismét győzött és két pontra meg­közelítette a Bp. Honvédot. ARába ETO gólzáporos győzelmé­vel gyakorlatilag kikerült a kiesők zónájából és itt még nagy harc várható annak eldöntéséért, hogy a Szeged mellett ki vesz búcsút az NB I.-től. 1976. VL 7. Az utolsó előtti fordulót jú­nius 9-én játsszák a következő párosításban: Békéscsaba—0. Dózsa, Kaposvár—Bp. Honvéd, MTK VM — Haladás FTC — Vi­deoton, Szeged—ZTE, Rába ETO—Diósgyőr, Csepel—Salgó- tarián, Vasas—Tatabánya. MTK VM—SZEGED 6:0 (1:0) Góllövők: Takács (2), Tuli­pán. Kovács, Kiss, Forgács (ön­gól). Az első félidőben nagyon gyenge volt a mérkőzés, szünet után azonban feljavult az MTK támadósora. Az egyre jobban elfáradó, az NB I.-ből már ki­esett ellenfélel szemben bizto­san győzött. SZOMBATHELY—O. D0ZSA 2:2 (1:0) Góllövők: Horváth Z., Kereki (tizenegyesből), 111. Fekete, Fa­zekas. Végig élvezetes, változatos, nagy iramú volt a találkozó, l:0-ra a Szombathely, de utá­na 2:l-re már az Újpesti Dózsa vezetett. A döntetlen igazságos eredmény. RÄBA ETO—BÉKÉSCSABA 5:0 (3:0) Góllövők: Horváth L. (2), Pozsgai, Glázer, Pénzes, Már negyedóra után 2:Q-ra vezettek a hazaiak. A Békés­csaba védelme sokftt hibázott és csak a győri csatárokon mú­lott, hogy nem lett kétszámje­gyű az eredmény. * TATABÁNYA—SALGÓTARJÁN 1:1 (1:0) Góllövők: Hegyi, ill Szoó. Érdekes, izgalmakban bővel­kedő mérkőzés volt. A bányász­rangadón a hazai csapat ját­szott jórészt fölényben, de a Salgótarján kitűnően védeke­zett. VIDEOTON—BP. HONVÉD 1:1 (0:1) Góllövők: Karsai, ill. Kozma. A Honvéd lassítani igyeke­zett a nagy lendülettel, viharo­san támadó Videoton játékán. A piros-fehérek az első félidő utolsó percében szereztek ve­zetést, de a második játékrész­ben egyenlített a bajnok-aspi­ráns és kis szerencsével biztos győzelmet is szerezhetett vol­na, mivel csatárai sok helyze­tet kihagytak. FERENCVÁROS—CSEPEL 2:1 (1:0) Góllövők: Pusztai, Magyar, 111. Csordás. A bajnokjelölt végig nagy fö­lényben játszott és ha csatárai jobban „dolgoznak“, nagy gól­aránnyal győz is. DIÓSGYŐR—ZALAEGERSZEG 2:2 (1:1) Góllövők: Fukó, Kiss, ill. Soós, Szimacsek. Mindkétszer a Zalaegerszeg vezetett. A Diósgyőr sokkal többet támadott, de a vendég­csapat gyors rohamai veszélye­sebbek voltak. VASAS—KAPOSVÁR 2:0 (2:0) Góllövő: Izsó (2). Csak az első félidőben ját­szott az elmúlt hetekhez hason­lóan a piros-fehér csapat. Már ekkor biztosította győzelmét és a szünet után csak a Vasas­szögletek jelentettek eseményt a kaposváriak kapujánál. Az NB I. állása: 1. FTC 28 19 5 4 61:36 43 2. Videoton 28 17 7 4 56:23 41 3. U. Dózsa 28 17 5 6 73:46 39 4. Bp. Honvéd 28 13 8 7 45:30 34 5. Vasas 28 14 4 10 59:38 32 6. Szombathely 28 11 7 10 36:37 29 7. MTK VM 28 12 3 13 46:36 27 8. Zalaeger. 28 9 9 10 45:43 27 9. Salgótarján 28 7 12 9 37:42 26 10. Tatabánya 28 10 6 12 39:45 26 11. Rába ETO 28 7 10 11 34:42 24 12. Diósgyőr 28 6 11 11 23:40 23 13. Kaposvár 25 5 12 11 35:50 22 14. Csepel 28 6 9 13 30:47 21 15. Békéscsaba 28 7 7 14 22:43 21 16. Szeged 28 4 5 19 22:65 13 A góllövő listán Fazekas vezet 18 góllal, a 17 gólos Weimper (Bp. Honvéd) előtt. Szanyejev Ostraván igazolta sokoldalúságát és bebizonyította, hogy nemcsak jó hármas- hanem távolugró is. (Vojtíšek felv.J TOVÁBB TABI A CSOCSttZŰN Az NDK úszóbajnokságán Kornélia Ender űjabb két világ­csúcsot úszott. A 100 méteres pillangóúszásban 1:00,13 perc­cel úszott új világcsúcsot, 1,11 másodperccel megjavítva saját korábbi világrekordját. Ender ötödik világcsúcsa a bajnok­ság ötödik napján a 200 méteres vegyesúszásban született, 2:17,14 perccel lett első és megjavította honfitársnőjének, Ulrike Tauhernek ez év márciusában felállított 2:18,30 per­ces világcsúcsát. További fantasztikus világ­csúcsot ért el a 800 méteres gyorsúszásban Petra Thümmer. Ideje 8:40,68 perc volt, ami­vel megdőlt az ausztrál Jenny Tnrrall Londonban 1975-ben felállított 8:43,48 perces világ­rekordja. Világcsúccsal, 2:11,22 perccel győzött Rosemarie-Gab- riel Kother a 200 méteres pil­langóúszásban. És még egy vi­lágcsúcs: a 200 méteres hát­úszásban Brigit Treiber ideje 2:12,47 perc volt, amivel meg­dőlt az ugyancsak NDK-beli Anke Stille idén márciusban Tallinban úszott 2:13,50 perces világcsúcsa. Az NDK bajnoksága után a női olimpiai versenyszámokban kivétel nélkül az NDK verseny­zői a világcsúcstartók. Néhány új Európa-csúcs is született: Kijevben a Szovjet­unió úszóbajnokságán Andrej Krilov a 4 X 200 méteres gyors­váltóban elsőként 1:52,70 per­cet ért el. Az eddigi csúcstartó Klaus Steinbach (NSZK) ideje 1:52,95 volt. Münchenben az NSZK úszóbajnokságán a 200 Az UEFA-torna győztese a Szovjetunió Az ifjúsági labdarúgó UEFA- torna döntőjében az eddigiek során kitűnően játszó szovjet csapat volt az esélyes. A 15. percben Besszonov góljával a szovjet válogatott megszerezte a vezetéstj A magyar csapat csak nehezen tudott kibonta­kozni. Szünet után javult játé­ka, többet támadott, de csatárai nem tudták helyzeteiket kihasz­nálni. így az eredmény nem változott és a szovjet válogatott szerezte meg a győzelmet, il­letve a tornán az első helyet. Az UEFA-torna végeredmé­nye: 1. Szovjetunió, 2. Magyar- ország, 3. Spanyolország, 4. Franciaország. méteres gyorsúszásban néhány órával később megdőlt Krilov csúcsa is: Peter Nocke 1:51,86 percet úszott. Néhány jó eredmény volt Ka­nada olimpia előtti bajnoksá­gán Torontóban: Gibson 2:18,42 perccel nyerte a 200 méteres női hátúszást, Corsiglia pedig 1:13,92 percet úszott a női 100 méteres mellúszásban. Smith ideje a 400 méteres férfi ve­gyesúszásban 4:30,96 perc volt, míg Pickell 51,87 másodperccel állított fel új kanadai csúcsot a 100 méteres gyorsúszásban. Megszületett a hazai magyar SZÚR A Spartakiád, utáni aktivitás és a tömegsport fejlesztésének az igénye tettekre ösztönözte hazai magyar színészeinket és újságíróinkat is. Ennek ered­ményeként. rendezték meg a csehszlovákiai magyar színé­szek és újságírók első rang­adóját. A Magyar Területi Szín­ház szakszervezete és ifjúsági szervezete rendezésében az Őrsújfalun megrendezett talál­kozón az újságírók 6:0 (3:0) arányban győztek Batta (2), Balajti, Racskó, Krajcsovics és Nagy góljaival. A mérkőzés vé­gén a játékosok és a nézők megegyeztek abban, hogy a szí­né szék—újságír ók találkozót a fókai-napok egyik vonzó szín­foltjaként évről évre megren­dezik. A SPORTFOGADÁS HÍREI A Športka 23. játékhete I. húzásának nyerőszámai: 2 5 14 25 35 42 A II. húzás nyerőszámai: 12 14 16 22 40 43 A MATES nyerőszámai: 1 3 15 23 32- PRÉMIUMOK ­Gyűjtőhely: ________ sorozat és szám- sorszám: összeg: TJ Transporta Chrndim Pošta Dvorce u Bruntálu, Ej 949 075 216 60 000 Kčs bruntáli járás Fu 846 154 27 60 000 U TJ Spoje Bratislava TJ železiarne a drôtovne hn 102 522 12143 60 000 u Bohumín Pošta Vyhne, Žiar fy 368 303 5413 60 000 M nad Hronom-i járás jc 583 248 64 60 000 TJ ZKL Brno hs 446 440 301 60 000 M Pošta Bratislava 3 hv 177 725 151 60 000 U Pošta' Stará Ľubovňa Pošta Holešov 1., kroméŕíži gr 961141 1161 ­60 000 U járás hk 955 066 853 60 000 14 A ŠPORTKA rendkívüli nyereményei Pošta Klenovec, Rim. Sobota-i járás jb 333 067 165 1G0 000 U TJ Slovan Rim. Sobota hp 579 702 237 100 000 * TJ Uhelné Sklady Praha Fn 335 896 10 855 100 000 TJ Slovan Duslo ŠaFa hz 483 722 640 100 000 U Pošta Vsetín 1 gt 826 308 961 100 000 (í TJ Slávia Praha IPS Fg 461501 5471 50 000 U TJ ZVL Žilina hs 921 895 1147 50 000 Pošta Klačno, prievidzai járás Cy 405 545 12 50 000 Pošta Vimperk, prachaticei járás Fp 276 430 282 50 000 Pošta Ostrava 1 Fv 832 863 581 50 000

Next

/
Oldalképek
Tartalom