Új Szó, 1976. június (29. évfolyam, 129-154. szám)

1976-06-05 / 133. szám, szombat

Egy Volga-parti nagyváros hétköznapjai Kedvező lehetőségek a sportélet fejlesztésére £ Hogyan szórakoznak a város fia­taljai? £ A világ első űrhajósának emlékművénél A cári Oroszországban Szara- tov, a Volga-parti nagyváros csak jelentéktelen kis telepü­lés volt. Fe lesztésével nem na­gyon törődtek. A különböző re­formok után 1861-től több ma­lomipari üzemet építettek. Eb­ben az időben az itteni malmok évente Oroszországba és kül­földre több mint 200 millió púd jó minőségű lisztet szállítottak. A kereslet az itteni liszt iránt mind külföldön, mind belföl­dön egyre nőtt. Az igények ki­elégítése céljából később nagy teherkikötőt létesítettek, és ezen keresztül szállították el a környékbeli erdőkből kivágott farönköket is. A település fej­lődése a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom után gyorsult meg. A helyi nyersanyagforrá­sok figyelembevételével szer­számgépgyártó, kémiai cikkeket készítő ipari üzemeket építet­tek. A geológiai kutatások után később megszülettek az első kőolaj- és földgázfeldolgozó vállalatok is, s jelentősen bő­vült a közszükségleti és élelmi­igazgató előre figyelmeztetett, hogy a helyiségekben folyik az edzés, tehát vigyázzunk, ne­hogy megzavarjuk a gyakorla­tokat. Az egyik tágas helyiség­ben a fiatal sportolók épp a gerendagyakorlatokat végezték az edző szaktanácsai szerint. Úgy pörögtek, hogy alig tud­tuk mozdulataikat, mutatvá­nyaikat fényképezőgépünk len­esé ével megörökíteni. A másik helyiségben az acélsodronyok­ról gumibábu módjára pattan­tak a tetőzet felé a 10—15 éves fiúk és lányok. — így megy ez mindennap — mondotta az igazgató. A legtehetségesebbek a város iskoláiból ide járnak edzésre. Örömmel teljesítjük kérésüket, mert itt neveljük az utánpótlást, és büszkék va­gyunk, hogyha közülük valaki országos viszonylatban is az élvonalba küzdi fel magát. Iga­zán nagyon szép élményekkel gazdagodva búcsúztunk el a fia tál sportolóktól. Egy kis séta után, áthaladva a Bratislava utcán, bekukkan­szeripari üzemek teljesítőké­pessége. A helyi viszonyokat figyelembe véve, a Volgán moz­gó villanyerőműveket bocsátot­tak útjukra. Az ipar fejlesztése következtében világszerte meg­ismerkedtek a szaratovi üze­mek áruival. Világhírnevet sze­reztek az itt készített golyós­csapágyak, hűtőszekrények. A második világháború után a közeli jelsanszkájai földgáz feltárása után építették meg a Szovjetunió első gázvezetékét Szaratovtól Moszkváig. Ország­szerte keresettek a városban gyártott rádiókészülékek, zene­szekrények és más iparcikkek. A rohamosan iparosodó, közel 800 000 lakosú város vezető tisztségviselői nagy figyelmet fordítanak a középületek építé­sére is. A lakosság önkéntes társadalmi munkájának segítsé­gével épült fel a filharmónia épülete, a helyi színház, a tá­gas és korszerű sportstadion, a fedett sportcsarnok és a cir­kusz mutatós épülete. A széles sugárutak tágas terekbe fut­nak, amelyeket tervszerűen parkosítanak. Ezekben a gyö­nyörű zöld parkokban kapnak helyet azoknak a szobrai, em­léktáblái, akik sokat tettek a város és környéke fejlesztésért és akik kitűntek a Nagy Hon­védő Háború harcaiban. A Ko- munyiszt című területi lap szer­kesztőségi épületével szemben levő parkban láthatjuk a le­gendás Panfilov tábornok szob­rát, akinek egységei Moszkva előtt a volokalamszki ország­úton rettenthetetlen bátorság­gal, nagy áldozatok árán meg­állították a fasiszta páncélosok megújuló támadásait. Amikor a Komunyiszt szer­kesztőségébe érkeztem, kísérő­im megkérdezték, mi a kíván­ságom, mit akarok látni. Meg­említettem néhány üzemet, kol­hozt, szovliozt és végül is az volt a kérésem, hogy betekin­tést nyerhessek a város hétköz­napi társadalmi-kulturális életé­be. Kollégáim eleget tettek kí­vánságomnak, és további prog­ramom ennek megfelelően ala­kult. Az egyik napon a délelőtti órákban toppantam be a Hlas ľudu szerkesztőjével a Kristály sport palotába. Borisz Piskunov tottunk a helyi cirkuszba, ahol Joszif Dubinszkij érdemes mű­vész, a cirkusz igazgatója, mi­közben a szédületes mutatvá­nyokban gyönyörködtünk el­mondott néhány adatot tevé­kenységükről és távlati ter­veikről. Többek között megtud­tuk, hogy a cirkusznak 200 ál­landó alkalmazottja van, ebből egy-egy esti programban ötve- nen lépnek fel. A gyönyörű épület mellett létesült kis cir­kuszban a cirkusziskola növen­dékei szerepelnek képességük­höz mérten kisebb programok­kal. Beszélgetés közben az is kiderült, hogy a cirkusz alkal­Ezen a helyért ért földet Jurif Alekszandrovics Gagarin, a világ első űrhajósa. mazottainak gyerekeit külön is­kolában tanítják, és ugyan­olyan képzést kapnak, mint más iskolákban, de több a test- nevelési óra. A bravúros mutatványoktól már szinte szédül a fejünk. Kardjaikat suhogtató kozákok apró termetű lovaikon szágul­doznak a meghatározott prog­ram szerint. A gyerekek nagy örömére egy egész sereg kutya ront be a porondra, idomítójuk Vikiur Jakoulevics lljev, az Univermag igazgatója. (A szerző felvételei) szavára, parancsára máris ügyes mutatványokkal szóra­koztatják a közönséget. A néző­tér zsúfolásig megtelt, és amint az igazgató mondja, ez mindennap így van. A cirkuszlátogatás után a Moszkva-szálló kávéházának egyik sarokasztalánál telepe­dünk le. Kíváncsian figyelem, hogyan szórakozik az ifjúság. Az első percben feltűnik, hogy csoportosan érkeznek az előre foglalt asztalokhoz. Vidáman beszélgetnek, mesélik élményei­ket, közben a pincér rogyásig teríti az asztalt. Grillezett csir­ke, különlegesen készített pás­tétomok, az elmaradhatatlan orosztojás és savanyú gomba, sózott és olajozott hal a menü. Italt nem túl sokat fogyasztot­tak, inkább néha halkan dalol- gattak, viccelődtek és ki-ki partnerével tánra perdült. Másnap ellátogattunk az Uni- vermagba; a város nagy bevá­sárlóközpontjába, ahol minden­féle árucikk kapható. Viktor Jakovlevics lljev igazgató, a kereskedelem érdemes dolgozó­ja széles mosollyal fogad. Ami­kor megtudta, hogy Dél-Szlová- kiából jöttünk, még közléke­nyebb lesz. Többször járt már a dunaszerdahelyi járásban, sok közös ismerősünk nevét emle­geti. Végigvezet a nagy bevá­sárlóközponton, megmutatja az ipari üzemek újdonságait. Nem tudunk ellenállni, vásárolunk egy-egy aranyozott karórát. Ügy összemelegedünk vendég­látónkkal, hogy alig akar elen­gedni. Megígéri, hogy ha Duna- szerdahelyre jön, felkeres. A sok-sok élménytől elfárad­va végre az volt a kívánságom, vigyenek el egy csendes hely­re, ahol zavartalanul, meghit­ten beszélgethe­tünk. Kísérőim sokatmondó- an összetekin­tettek és kis­vártatva a Vol­gán át ívelő íriás hídon gép­kocsink máris Engelsz felé izáguld. Porta- lanított úton ér­kezünk egy ég­benyúló emlék­műhöz, amely­nek talapzatába a következő szövegű emlék­táblát helyezték el: „Jurij Alek­szandrovics Ga­garin, a világ első űrhajósa 1961. április 12- én ezen a he­lyen ért földet.“ Megilletődve álltunk a törté­nelmi jelentősé­gű helyen és egy szerény vi­rágcsokrot he­lyeztünk el az emlékműnél. A dombocskát övező díszcserjék mellett az egyik tisztáson egy kicsit pihentünk. Előkerültek a hazai ízű ételek, kolbászok, sózott halak és az elmaradha­tatlan vodka is. Végül még nó­ta is kerekedett barátkozás közben. Este a városban sétálók közé vegyülve jólesett hallani a fia­talok vidám nevetgélését, örül­tem az élet zsongásának. BALLA JŰZSEF Cukros mák vagy mákos cukor? Nálunk az a szokás, hogy a következő hétre péntek dél­után vásároljuk meg a cukrot, a lisztet, a sót stb. Nein régen furcsa dolog történt velem. Cukros dobozunkba körülbelül másfél kiló cukor fér. Vá­sárlás előtt belenéztem, és azt mondtam a férjemnek: — Hozzunk egy fél kiló cukrot is, mert sütni akarok, és félek, hogy nem lesz elég! Aztán elindultunk szokásos pénteki bevásárló-utunkra. Az élelmiszerboltban elővettük a cédulát, amelyre minden szükséges élelmiszercikket gondosan felírtunk. Szép sor­jában megvásároltunk mindent. A konyhában kira­kodtunk, és megszokott helyére tettünk mindent. A cukrot is. Nem is néztem meg, milyen minőségű, csak zsupsz, be­öntöttem a dobozba. S akkor vettem észre, hogy mi tulaj­donképpen tarka cukrot vettünk. Egyik szem fehér, a má­sik fekete. Odahívtam férjemet, és mondom neki: — Magyarázd már meg, miből csinálják a fekete cukrot? Kezébe vette, nézte, meg is kóstolta, majd meg is álla­pította: —- Ez nem cukor. Ez mák. Na de ilyet? Most mit csináljunk? — Tudod mit? — mondta a férjem. Öntsd ki az asztalra, hozzáülünk a gyerekekkel, és a cukorból kiválogatjuk a mákot! Kiöntöttem, és akkor megint azt láttam, hogy nemcsak a mákot kell a cukorból kiválogatnunk, hanem a szemetet is. Azért csak válogattunk, válogattunk, közben mindannyiunk­ról csörgött a veríték. Férjem megelégelte a szaporátlan munkát, és határozot­tan kijelentette, hogy sokkal fontosabb dolga van. Adotl azonban egy tanácsot. A mákos cukrot vagy a cukros má­kot vigyem vissza az üzletbe. Visszavittem az üzletbe. És a főnöknek elmondtam. — Ja, kérem — legyintett. — Mi ezt már nem vehetjük vissza. Meg hogyan bizonyítja be, kérem, hogy ez a mákos cukor vagy cukros mák a mi üzletünkből való? Nekem is támadt egy jó ötletem, Nézzük meg a többi félkilós zacskót, és ha azokban is mákos, szemetes cukor van, akkor csak elismeri, hogy az áru innen való! Mond­hattam én mindent. Mintha falra hánytam volna a borsót. — Hogyan képzeli, kérem? Nincs más dolgom, csak a szépen csomagolt zacskókat ki meg becsomagolni? Er­ről szó sem lehet! Agyamba tódult a vér, de eszembe jutott a férjem fi­gyelmeztetése. „Nem érdemes túlságosan felizgatnod ma­gad ...“ Hazavittem a cukros, szemetes mákot vagy a má­kos, szemetes cukrot. Gondoltam, most már megtisztítom, ha törik, ha szakad. A cukorral együtt átment a mák és a szemét is. Még mindig nem adtam fel a reményt. Kipróbáltam minden szű­rőmet. Egész délutánom ráment a cukorszemek kirostálá­sára. Közölnöm kellett becses családom tagjaival, hogy ma hideg vacsora lesz. Főzök hozzá egy jó citromos teái. Felforraltam a vizet, szórtam bele a teát és mákos, sze­metes cukrot, hadd pusztuljanak el a bacilusok. Micsoda szerencsénk volt, a másik és a szemét leszállt a főző aljára, nem kellett már se szűrni, se válogatni. HAMAR KÄLMÄNPÍÉ Az egér Ipszilon vett egy egeret. Ráment négyhavi fizetése. Talán humorosnak tűnik, de ez a valóság, ugyanis Ipszilonra rá­jár a rúd. Ö a születet peches ember. A balek. De megér­demli, mert aki balek, azon az isten sem segít. Már a születésejcor elkezdte. Fiú lett, pedig lánynak szán­ták szülei. Az iskolában felmentették a tornaórák alól, magas vérnyomás miatt. Mégis elvitték katonának, bár az altiszt figyelembe vette egészségi állapotát. Ezért nem húszszor kellett körbefutnia a kaszárnyaudvart, csak ti­zenkilencszer. Érettségi után helyszűke miatt nem vették fel az egye­temre. Tehát a ranglétra közepén lógott. Könyökvédője volt, naponta százhúsz panaszos levelet olvasott el és kül­dött továbbintézésre. A főnöke szidta a macerálásért. A pa­naszosok ügyük el nem intézéséért szidták. Mérnök szomszédja soha nem hívta be, hogy együtt néz­zék a tévében a futballmeccseket, mert nem tellett neki még Trabantra sem. Alsó szomszédja, a villanyszerelő, nem ment fel hozzá tévét nézni, mert hivatalnok úriember létére még Trabantra sem tellett neki. Vasárnap délutá­nonként egyedül iszogatta sörét a készülék előtt. Hidegen hagyta, amikor áthallatszott a mérnökéktől a villanyszerelő mély basszusa, mellyel a bírót szidta. A mérnök ugyanis tudta, magáról hogy honnan származik, mindig jó kapcso­latokat tartott fenn a munkásosztállyal. Az orvos Skóciából hozatott egy fajtiszta ebet. Fogassy- nénak a lánya küldött Svájcból pénzt (senki nem tudta, hogy van lányaj, vett hat angoramacskát. A villanyszere­lőnek kacsát meg libát küldött az anyósa faluról. Ipszilon is szerette az állatokat. Vett egy egeret. Örült a vásárnak. Nem eszik sokat, tehát a zsebe bírni fogja. Nem ugat, nem *nyávog, s nem is hizlal, mint a ka­csasült. Egy üres lyuk meg csak akad a lakásban. De nem akadt. A hálószobában két centire a padló fö­lött bevésett a betonfalba. Már majdnem olyan nagy volt a lyuk, hogy egy egér belefért volna, szerencsétlenségére a véső átesett a szomszédba. A mérnöknek lakása elcsú­fítása címén fizetett a biztosító. A biztosítónak pedig Ipszi­lon fizetett. A mérnök nem köszönt. Sétálni vitte az egeret. A boldog cincogásra Fogassyné macskái megvadultak, s letépték az öregasszonyról a ru­hát, meg bele is martak a bőrébe. Ipszilon fizetett. Havi fizetése ráment a fájdalomdíjra. A házmester sokáig sugdolózott a lakókkal. Feljelentet­ték. Egyszer azért, mert állatot tart és nem fizet adót. Másodszor azért, mert olyan állatot tart, amelyik nem sze­repel a háziállatokat felsoroló jegyzékben. Tehát vesze­delmes és kártékony vadat rejteget. Ipszilon szédelgett is. Nem tudott aludni. Éjszaka a skót eb vonítása, nappal pedig a hat macska nyávogása ébresz­tette fel. Ipszilon falhoz vágta az egeret. Az állatvédő egyesület... MALINAK ISTVÁN 1976. VI. 5. A korszerű Kristály sportcsarnok

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom