Új Szó, 1976. június (29. évfolyam, 129-154. szám)
1976-06-29 / 153. szám, kedd
SZLOVÁKIA KOMMUN I STA P Ä RT M K Ö Z P O N TI B í ZOTT SAGÁNAK NAPI LAPJA 1976. június 29. KEDD BRATISLAVA • 153. szám XXIX. ÉVFOLYAM m Ara SO fillér VÁLASZTÁSOK, AGITACIO Ismét nagy esemény előtt állunk. Rövid négy hónap múlva (pontosabban október 22-én és 23-án) az urnák elé járulunk és megválasztjuk az új képviselőket. Az új választásokra abban a tudatban készülhetünk, hogy az elmúlt öt évben — az ötödik ötéves tervidőszakban — a választott szervek is sokrétűen dolgoztak. A közös erőfeszítés révén elért sikerek lehetővé tették a CSKP XIV. kongresszusa szociális programjának a megvalósítását. Az elmúlt öt év folyamán lényegesen javult a lakosság valamennyi rétegének a helyzete. A széles körű szociális intézkedésiek és a kedvező társadalmi légkör pozitív fordulatai eredményezett a népesedés alakulásában is. Mindez olyan tény, amelyre a választások alkalmából nemcsak lehet, hanem szükséges is újra és újra hivatkozni. A választások előtti időszakban különösen fontos szerep hárul a szakszervezetekre, az ifjúsági szervezetre és valamennyi társadalmi és tömegszervezetre. A társadalmi és tömegszervezetek elősegíthetik az életünkben még elég gyakran előforduló és a termelést károsan befolyásoló nehézségek leküzdését. A választásokat megelőző időszakban is ügyelnünk kell arra, hogy a Nemzeti Frontba tömörült szervezetek munkáját ne csak a jelentések, a beszámolók és az ezekben kimutatott akciók száma szerint, hanem a társadalom különböző helyein ténylegesen kifejtett és hatásos tevékenység alapján ítéljük meg. Annál is inkább, mert a szocializmus az emberek többségének ma már tényleges érték. Ám egy pillanatra sem hagyható figyelmen kívül, hogy a dolgozók nem csupán a meghirdetett célok és a sikereinkre vonatkozó általános adatok szerint, hanem elsősorban aszerint értékelik az új társadalmat, — így a párt célját, törekvését is — hogy azon a munkahelyen vagy abban a környezetben, ahol dolgoznak és élnek, a vezetők hogyan oldják meg a problémákat, hogyan elégítik ki az emberek jogos igényét, elvárását. Sajnos, nem mindenki ismeri fel és tudatosítja, hogy azok a bosszantó és az életünket gyakran megkeserítő különféle fogyatékosságok, amelyek a szolgáltatások, a kereskedelem, a közlekedés, az egészségügy és más ágazatok területén szinte naponta előfordulnak, nem a szocialista rendszer jellemzői, szükségszerű velejárói, hanem csupán egyes emberek hanyagságának vagy rossz munkájának a következményei. Éppen ezért a párt helyi szervezetei, valamint a társadalmi és tömegszerye- zetek helyi szervezetei, a kommunisták és mindazok, akik hívei a jónak, a szépnek, az új társadalomnak, külön-külön sem nézhetik közömbösen, hogy a közösségek §s az egyének hogyan dolgoznak elősegítik-e a munkát, megbirkóznak-e a nehézségekkel vagy sem. A kommunistákra a sok egyéb mellett ebben a vonatkozásban az a feladat vár, hogy az általuk irányított vagy végzett munkahelyi agitáció segítsen mindenütt kialakítani a zavartalan termeléshez nélkülözhetetlenül szükséges jó munkahelyi légkört és -munkatársi viszonyt, fejlessze az üzemi demokráciát, küzdjön a fogyatékosságok ellen, bírálata legyen konkrét, névre szóló, előremutató. Napjainkban a politikai agitáció — a pártmunka minden szintjén — az érintkezési formák sokaságát alakította ki. A párt- munka a legtöbb helyen megszabadult a formalizmustól, a frázisoktól, egyre jobban közeledik a valóságos élethez, a valóságos problémákhoz. A CSKP és az SZLKP helyes politikája alakítja és formálja azokat a módszereket, amelyekkel a politika megvalósításáért elkötelezetten küzdünk. A sokrétű munkamódszer érvényesítése az agitációban, a felvilágosító és a meggyőző munka területén sem véletlenszerű. Mindennapi életünk bonyolultságából adódik. Egyben bizonyítja, hogy a politikai feladatok megoldása nemcsak magas színvonalú felkészültséget, hanem korszerű módszerek alkalmazását is igényli. Az új munkastílus, amely egyre több helyen válik általános érvényűvé, nem jelenti a régi, jól bevált formák és módszerek felszámolását, háttérbe szorítását. Ellenkezőleg. Azok alkalmazása és megújítása a párt agitációs munkájának folyamatát és állandóságát is visszatükrözi. A munkahelyi agitációban jól bevált forma a plakát, a faliújság, a röplap és a rögtönzött kiállítás. E formák fhindegyike igen fontos eszköze a szemléltetésnek. A szocialista építés eredményeit népszerűsítő tablók, a jelmondatok, az élenjáró dolgozókat népszerűsítő hagyományos versenyhiradók szintén sokrétű, az érzelmekre és az értelemre egyaránt ható és mozgósító eszközei az üzemi, munkahelyi tájékoztatásnak, a hatásos agi- tációnak, a választások előkészítésének. A Jő példák azt bizonyítják, hogy a kevés szövegű, inkább vizuális élményt adó anyagok, a faliújságok, a kiállítások, a transzparensek, a képek, az ábrák, és a grafikonok jobban és szembetűnőbben tájékoztatnak, és gyakran nagyobb hatást érnek el, mint a sematikus külsejű, hosszú szöveget tartalmazó kiadványok. A munkahelyi agitáció esetében is érvényes az, hogy a leggondosabban összeállított propagandaanyag sem képes az érdeklődést felkelteni, ha az nincs megfelelő keretbe foglalva, illusztrálva, szemléltetve. Mind az írásos, mind a más jellegű szemléltető kiadványoknál elsődleges tartalmi követelmény: a sokoldalúság, a bizonyító és a meggyőző erő. Ma már nem elég a választások jelentőségéről, a párt helyes politikájáról, az életszínvonal emeléséről és a többi közérdekű kérdésekről csupán általánosságban beszélni. A mondanivalót érthetően, konkrétan a helyi tapasztalatokra, lehetőségekre építve szükséges tolmácsolni, elsősorban úgy, hogy egyben választ adjunk a dolgozók kérdéseire is, A követelményeknek megfelelően jelenleg már az agitáció, a politikai tömecjmunka is igen összetett egység. Igazán csak akkor hatékony, ha együttesen használjuk fel, illetve alkalmazzuk az újságok cikkeiben, az agitátorok szavaiban, a szemléltetőeszközök sokaságában, a televízió és a rádió műsoraiban ténylegesen meglevő politikai erőt, meggyőző érveket. A választási felhívás népszerűsítése, az országszerte észlelhető munkaaktivitás és a választások gondos előkészítése arról tanúskodik, hogy ahol az említett eszközöket jól hasznosítjuk ott agitációnk hatásos. BALÁZS BÉLA Ismereteiket alkalmazzák a gyakorlatban ÜNNEPI AVATÁS A CSKP KB POLITIKAI FŐISKOLÁJA BRATISLAVAI KARÁN (ČSTK) — Az SZLKP Központi Bizottságának tanácstermében tegnap ünnepi gyűlést rendeztek a CSKP KB Politikai Főiskolája Bratislavai Karának megalakulása 5. évfordulója és az első ab- szolvenseinek avatása alkalmából. Az ünnepségen részt vett Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára, Ľudovít Pezlár az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára, Gejza Šlapka, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a bratislavai városi pártbizottság vezető titkára, az SZLKP KB osztályvezetői és Štefan Chochol, az SZSZK oktatási minisztere. Jelen volt a CSKP KB Politikai Főiskolájának küldöttsége, élén Václav Kvéš rektorral és más vendégek. Jolana Uerzková, a CSKP KB Politikai Főiskolája Karának dékánja az ünnepséget megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy a CSKP KB Politikai Főiskoláin Bratislavai Karán a pártművelődés célja az volt, és az is marad, hogy a párt politikai szükségleteivel összhangban a hallgatóknak elméleti ismereteket adjon a marxizmus —leninizmusból, átadja a nemzetközi kommunista mozgalom, főleg az SZKP általánosított tapasztalatait, megtanítsa őket a marxista—leninis- ta gondolkodás- és cselekvésmódra, amely lehetővé teszi, hogy a munkásosztály álláspontjából helyesen ítéljék meg a társadalmi Jelenségeket, és aktívan részt vegyenek a párt politikájának alkotásában és megvalósításában. Az ünnepi beszédet Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára mondotta. Ezt követően Mária Vanková, az évfolyam vezetője bemutatta az avató tanácsnak az 5. évfolyam 32 hallgatóját, akik közül tízen kitüntetéssel végezték tanulmányaikat. Az iskola végzősei az oklevelek átvétele és az avatási fogadalom letétele után hozzátartozóikkal együtt a Slavínon virágcsokrokat helyeztek el a hősök emlékművénél. Jozef Lenárt elvtárs beszéde Jozef Lenárt elvtárs beszédének bevezető részében a CSKP KB és az SZLKP KB Elnökségének nevében üdvözölte az ünnepség résztvevőit. Hangsúlyozta: a CSKP KB Politikai Főiskolája Bratislavai Karán az idén végzettek avatása fontos esemény nemcsak a végzősök, hanem az iskola és pártunk életében is. Azok, akik befejezték négyéves tanulmányaikat ezen a karon, elsajátították a marxizmus—leninizmus eszmerendszerét, a szocialista társadalom építésének törvényszerűségeit. Tanulmányaik befejeztével visszatérnek azokba a járásokba, kerületekbe, ahonnan jöttek, és ott a központi szervekben fognak tevékenykedni. Itt lehetőségük nyílik arra, hogy az iskolában szerzett ismeretek gyakorlati felhasználásával még hatékonyabban járuljanak hozzá a CSKP politikájának megvalósításához. Lenárt elvtárs a továbbiakban Küldöttség a Szoyjsiiiiiióba (ČSTK) — Tegnap utazott el a Szovjetunióba a CSKP KB küldöttsége, amelyet Ján Janik, a CSKP KB tagja, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára vezet. A küldöttség a Szovjetunióban egyhetes látogatása során a pártrnunkában szerzett tapasztalatokat tanulmányozza a mezőgazdasági termelés, az élelmiszeripar, a koncentráció, a szakosítás, a kooperáció és az Integráció fejlesztésére vonatkozólag, ugyanakkor tapasztalatokat gyűjt a mezőgazdaság iparosítása és a beruházásfejlesztés terén. hangsúlyozta: az utóbbi években — amíg a mostani végzősök tanultak — fontos események történtek. Ilyenek az SZKP XXV. kongresszusa, pártunk XV. kongresszusa, és a többi testvéri kommunista párt kongresszusai. A szovjet kommunisták XXV. kongresszusa hatalmas ösztönző erőt jelent számunkra a szocializmus építésével kapcsolatos problémák megoldása terén. Külpolitikailag rendkívül fontos és örvendetes eseménynek számít, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártja a nemzetközi békeoffenzíva továbbfejlesztéséről és folytatásáról határozott. Bejrút — A jobboldal erői, a Camille Chamoun vezette nemzeti liberális párt milicistái, a Frangiét támogató fegyveres alakulatok, s más szervezetek tagjai immár hatodik napja folytatták támadásaikat a palesztinai menekültek Tel Al- Zaatar-i és Dzsiszr Alpasa-i tábora, valamint Bejrút keleti elővárosai ellen. E veszélyes fejlemények egyelőre „befagyasztottak“ minden politikai tevékenységet, eredménytelenek maradtak a tényleges fegyvernyugvás megvalósítását célzó erőfeszítések. Jobboldali erők a bejrúti nemzetközi repülőteret övező magaslatokról rakétákkal lőtték a légikikötőt. A repülőteret — amelyet csak a napokban nyitottak meg a forgalom számára — ismét lezárták. A Palesztina hangja rádió szerint a kelet-libanoni Bekaa- völgybe újabb szíriai gyalogsági ezred érkezett. A térségben heves harcok folynak. A Politikai Főiskola hallgatói megismerhették a társadalmi fejlődés törvényszerűségeit és e törvényszerűségek helyességéről meggyőződhettek a gyakorlatban. A szocialista országok, a Szovjetunióval az élen, egyre nagyobb befolyást gyakorolnak a nemzetközi helyzet alakulására. Az élet szemléletesen bizonyítja, mennyire helyesek Lenin eszméi. Vietnam, Kambodzsa, Laosz és Angola népének győzelme mutatja, hogy a népeknek a szabadságért és a függetlenségért vívott harca most éri el tetőfokát. Időközben az (Folytatás a 2. oldalon) Damaszkusz — Damaszkuszba érkezett Mohammed Hasz- szan Gonaim vezérőrnagy, a libanoni arabközi békefenntartó erők főparancsnoka. Kíséretében volt az Arab Liga főtitkára és a libanoni békefenntartó erők közötti összekötő tiszt is. Felszólította az egymással hadakozó feleket, segítsék elő az arabközi biztonsági erők feladatának teljesítését. Hangoztatta, hogy ezek az erők semlegesek és pártatlanok. Kairó — Arab diplomaták közlése szerint az arab világ négy legbefolyásosabb országa azon fáradozik, hogy a jövő héten Jeddah szaúd-arábiai kikötővárosban béketárgyalásokra hozza össze a Libanonban egymással szembenálló felek képviselőit. Az egyiptomi kormány bejelentése szerint Jed- dahban szerdán összeülnek Egyiptom és Szíria külügyminiszterei, továbbá Szaúd-Arábia és Kuvait képviselői, hogy a tervbe vett béketárgyalásokat tető alá hozzák. ÚJRA FELLÁNGOLT A LIBANONI POLGÁRHÁBORÚ