Új Szó, 1976. május (29. évfolyam, 103-128. szám)

1976-05-12 / 112. szám, szerda

Kerékpáros Békeverseny A számét Gorelov és Morozov szöioia" íaítűs szovjet siker született a 29. kerékpáros Békeverseny 3. útszakaszán, amely Vizovicéből a Szlovák Nemzeti Felkelés vá­rosába, Banská Bystricába vezetett. A győzelmet az egyéni ver­seny élén álló szovjet Gorelov szerezte meg Morozov előtt. To­vábbra is jól megy kerékpárosainknak, akik eddig minden út­szakaszon dobogón álltak. Ezúttal Kališ harmadik, Garstka ötö­dik lett. Nagyszerű fegyvertényt haj­tott végre a fentebb említett két szovjet kerékpáros. Már a rajtnál is egymás mellett áll­tak, mintha ekkor beszélték volna ineg a taktikát, bogy mi­kor robbantanak. Ez a 170 km hosszú útszakasz 70. kilométe­rénél következett be. Fokozato­san elhúztak az élmezőnytől, amely nem nagy figyelmet szentelt a szökevényeknek, gon­dolván, hogy majd megunják „szólózásukat“ és visszatérnek a bolyba, illetve befogja őket az élcsoport. Morozov és Gore­lov azonban nem únták meq a „kiruccanást“. Sőt, kilométerről kilométerre fokozták előnyüket. Volt olyan időszaka a verseny­nek, amikor csaknem két per­A barátságot is szolgálja a kerékpáros Békeverseny. Felvételün­kön a szovjet Gorelovot és a csehszlovák Hrazdírát láthatjuk ke­délyes eszmecsere közben. Gálokban gazdag fordukf-záro... ces előnnyel vezettek a mint­egy hetven tagú élcsoport előtt. Végeredményben 1 perc 20 másodperces előnnyel érkeztek célba. Morozov láthatólag en­gedte Gorelovot elsőnek átha­ladni a célon, hiszen az utóbb említett kerékpáros az egyéni összetett élén áll, és jól jött nn­hely labdája megtalálta a há­lóba vezető utat, s a végén Móder átadása után Kozák tette szorosabbá az eredményt. Az I. liga táblázata: 1. Slovan 26 13 5 8 43:21 31 2. Slávia 26 14 3 9 40:29 31 3. Dukla 26 13 4 9 43:33 30 4. Ostrava 26 10 9 7 31:27 29 5. Teplice 26 12 5 9 34:36 29 6 —7. Brno 26 10 8 8 30:21 28 6.-7. Inter 26 11 6 9 30:21 28 8. Bohemians 26 9 7 10 31:28 25 9. Lokomotíva 26 11 3 12 51:49 25 3 0. Trnava 26 10 5 11 30:28 25 11. VSS 26 10 4 12 41:37 24 12. Žilina 26 10 4 12 35:39 24 13. Plzeň 26 9 6 11 31:44 24 14. Trenčín 26 8 6 12 20:50 22 15. Jablonec 26 6 9 11 23:41 21 16. Tŕinec 26 8 4 14 18:28 20 MIKOR RŰG GÓLT A VSS? Vasárnap és hétfőn az I. labdarúgó-liga 26. fordulójának mérkőzésein a vendégek egy­szer sem tudtak győzni (az előző fordulóban háromszor), négy pontot azonban így is szereztek. Akárcsak az elmúlt szerdán, most sem játszottak káprázatosán, de jó taktikával sikerült döntetlent elérniük. És ez a fontos a csapatoknak, mert a táblázaton elfoglalt helyüket a gólok és a pontok határozzák meg; még senki sem gondolta ki, hogy a telje­sítményeket pontozzák, mint a m íí korcsoly ázásban. Továbbra is a hétszeres baj­nok Slovan vezeti a mezőnyt, nyeri a mérkőzéseket, gyűjti a pontokat, de teljesítménye egyáltalán nem meggyőző. Nemcsak az elmúlt napokban! Mintha fáradt lenne az együt­tes, hiányzik a megszokott mozgás labdával és labda nél­kül, hiányzik a megfelelő kon­centrálás. Nem csoda, hogy vasárnap a rangadón is kifü­tyülték a bajnokot. Még sze­rencse, hogy Vencel állt a ka­puban, mert a Slovan gyengén védekezett, főleg Ondrušnak ment rosszul a játék és az egész csapatból csak Švelilík- nek voltak felvillanásai. Szinte hihetetlen, hogy az őszi idény után csak rosszabb gólaránnyal a második helyen álló VSS február 29. óta nem nyert mérkőzést és mindössze hat pontot szerzett tavasszal! Tizenegy meccsen! Ráadásul az elmúlt hat találkozón gólt sem rúgott, ellenben nyolcat ka­Három szám után is Atfam... A budapesti nemzetközi öttusa- tajnokság harmadik számát, a lö­vészetet a francia Colladant és Bulgária nyerte. Az egyéni össze­tettben a 3. szám után: 1. Adain (csehszlovák) 3229 p, 2. Kelemen t magyar) 3188 p, 3. Bakó (ma­gyar)) 3038 p, 4. Onyiscsenkn (szovjet) 2965 p, 5. Golomovzjij (szovjet I 2942 ponttal. Csapatban: 1. Magyarország „B“ 9013 p, 2. Csehszlovákia H610 p, 3. NSZK „A“ 8540 p, 4. Szovjet- uniri ,,B“ 8332 p, 5. Bulgária 8286 ponttal. pott! Erre nincs példa a kassai labdarúgás történetében! Míg ősszel magasan a legtöbb gólt érte el a VSS, számszerint har­minchatot, addig most a leg- gólképtelenebb együttesek közé tartozik. Erről tanúskodik a tavaszi idény táblázata is: 1. Ostrava 115 5 1 13:5 15 2 Brno U 6 2 3 11:4 14 3. Dukla 11 6 2 3 15:12 14 4. Slovan 11 5 3 3 14:7 13 5. Slávia 11 6 1 4 13:12 13 ti. Teplice 11 5 3 3 9:13 13 7. Inter 11 4 4 3 17:10 12 8. Lokomotíva 11 4 2 5 28:10 10 9. Žilina 11 4 2 5 15:12 10 10. Bohemians 11 4 2 5 9:10 10 11. Trnava 11 4 2 5 11:12 10 12. Tŕinec 11 4 2 5 8:10 10 13. Jablonec íl 2 6 3 9:23 10 14. Trenčín 11 2 4 5 6:13 8 15. Plzeň 11 2 4 5 9:18 8 18. VSS 11 1 4 6 5:13 8 Négy fordulóval a bajnokság befejezése előtt tehát még semmi sem dőlt el. A bajnok­jelöltek közül a Slávia és a Slovan egyaránt két-két mérkő­zést játszik otthon és kettőt idegenben. Nincs kizárva, hogy a június 4 én sorra kerülő utolsó fordulóban, a Slovan — Slávia mérkőzésen dől el az elsőség kérdése. A táblázat vé­gén is tisztázatlan a helyzet, de nem annyira, hogy a 24- pontosak is biztonságban érez­zék magukat. Mert itt van pél­dául a VSS; legközelebb Brnó- ba látogat, utána viszont két bajnokjelöltet, a Duklát és a Sláviát fogadja, majd fablonec- ben fejezi be a bajnokságot. A Békeverseny második útsza­kaszának győztese, a lengyel Stanislaw Szozda. A 12 találatos SAZKA szelvény 123456789 10 11 12 111000012 1 0 1 Olaszország az olimpiára A skóciai Edinburgban rendezték meg a férfi kosárlabda sport olimpiai selejtezőjét, nyolc ország válogatottjának részvételével. A torna döntőjében nagy meglepetésre Olaszország legyőzte az esélyes Európa-bajnok Jugoszláviát, s ezzel biztosította montreali részvételi jogát. E selejtező után kisorsolták azt a világjeHegű tornát, amelynek első három csapata szerez jogot még a mont­reali részvételre E tornát június 24. és július 3. közötti időben a kanadai Hamilton városában rendezik meg. Két csoportban játsszanak, s mindegyikből három csapat jut a döntőbe. A cso­portokból a csapatok magukkal viszik eredményeiket. Az „A“ csoportban Brazília, Jugoszlávia, Izrael, Finnország, Izland és Csehszlovákia, a „B“ csoportban Mexikó, Spanyolország, Hollan­dia, Svédország, Nagy-Britannia, Lengyelország és Bulgária küzd az olimpiai szereplésért. Ugyancsak Hamiltonban kerül sor a nők tornájára, s a csoport beosztás a következő: ,.A“ csoport: Koreai NDK, Lengyelország, Franciaország, USA, Mexikó, ,,B“-csoport: Dél-Kórea, Olaszor­szág, Bulgária, Kuba és Nagy-Britaimia. Az első két csapat jut a döntőbe és a két legsikeresebb egészíti ki hatra az olimpiai mezőnyt. Eddig a Szovjetunió, Japán, Csehszlovákia és Kanada együttese szerzett jogot a montreali szereplésre. A BEK harmadik évtizedének első döntője Eddig hat ország bajnokcsapata nyerte a BEK-et Folytatódik a Bayern sorozata, vagy a St. Etienne irat­kozik fel? % Magyar szereplői is lesznek a BEiK-döntőinek Ma este Giasgowban bonyolítják le a labdarúgó Bajnokcsapatok Európa Kupájának immár huszonnegyedik döntőjét, s a részvevők ezúttal a nyugatnémet rangelső Bayern München, meg a francia bajnok St. Etienne csapata. A hatalmas érdeklődéssel várt talál­kozót a magyar Palotai Károly irányítja. Rodityma Lenin-remfet kapott Az innsbrucki XII. téli olimpiai játékokon nyújtott magas szintű sportteljesítményért Irina Rodnyi- nát, a nyolcszoros világ- és Euró­pa bajnok és többszörös olimpiai bajnok mííkorcsolyázópár tagját Lenin-renddel tüntették ki. A Munka Vörös Zászló rend ki­tüntetésben részesült Alekszandr Zajcev, a páros férfi tagja, s a Ludmila Pahomova, Alekszandr Gorskov jégtánc-kettős is. Magas kitüntetéssel jutalmazták még a téli olimpián való szerep­lésükért a gyorskorcsolyázókat, jégkorongozókat, síelőket, edzőket és orvosokat. EREDMÉNYEK — ESEMÉNYEK + A jugoszláv labdarúgó­bajnokság 27. fordulója után a 40 pontos Partizán vezet, 2. Hajdúk 38 p, 3. Crvena Zvez­da 38 p. Partizán — Hajdúk 1:6, Crvena Zvezda — Slobo­da 1:3. + Szovjet labdarúgó bajnoki eredmények: Csernomorec — Dinamó Tbiliszi 0:1, Krilja szovj&tov — Dinamó Moszkva 1:0, Zenit Leningrád — Szpar tak Moszkva 2:3, Kárpáti Lvov — Ararát Jereván 2:1, Dinamó Kijev — Dnyepr 2:0, Zarja Vo- rosilovgrad — Sahtyor Do- nyeck 0:2. A táblázat élén: 1. Kárpáti 9 p, 2. CSZKA 8 p, 3. Csernomorec 8 ponttal. + A Majna Frankfurt-ií at­létikai verseny legnagyobb egyénisége a 24 éves Annegret Kroniger volt, aki a női 100 méteres síkfutásban 11,1, a 2U0 méteren pedig 22,89 má­sodperces idővel győzött. + Az Európai Tenisz Szö­vetség évi ülésén a 14 ország­ból összegyűlt 26 küldött úgy döntött, hogy az idei amatőr tenisz EB-t Csehszlovákia ren­dezi meg, míg az ifjúságiak küzdelmeire az NSZK-ban ke­rül sor. A nemzetközi szakértők véle ménye megegyezik abban, hogy ezúttal a Bayern München csa­pata esélyesebb, amely a jelek szerint a kellő időre érte el kí­vánatos formáját. Az senkitse tévesszen meg, hogy a Bundes- ligában a legutóbb 5:3 arányú vereséget szenvedett az Essen együttesétől, hiszen a münche­niek bajnoki esélyeket már nem táplálhatnak, s jól tudják, hogy az újabb BEK szereplés lehető­ségét csak a mai döntőben elért siker biztosíthatja. Egyébként ta­valy tökéletesen hasonló volt a helyzet. A Bayern akkor sem volt esélyes a nyugatnémet baj­noki címre, s a Leeds United el­leni BEK győzelmével szerezte meg a jogot arra, hogy sorrend­ben harmadszor ott lehessen e sorozat szereplői között. Tavaly a Leeds United volt a BEK döntő esélyese, játékosai nagy becs­vággyal vetették magukat a küz­delembe. Úgyszólván végig ők irányították a játékot, de a gó­lokat csak a Bayern futballistái lőtték, s ez döntött. A St. Etienne csapata azzal ví­vott ki magának nagy elismerést, hogy a kimondottan esélyesnek tartott Dinamó Kijevnél sikere­sebb tudott lenni, kijevi 2:0-ás hátrányát a visszavágó 90 perce során ledolgozta, s a hosszabbí­tásban még egy, a továbbjutást jelentő gólt sikerült elérnie. A francia szakértők már azt a tényt is nagy sikernek tartják, hogy bajnokuk a BEK döntőjébe tudott jutni. Eleve persze nem adják föl a reményt, hiszen a BEK újabb védőjének kilétét csak a glasgo- wi nagy csata állapítja meg ... KÉT ÉVTIZEDBEN HAT ORSZÁG BAJNOKAI . . . A Bajnokcsapatok EK-jának eddigi húsz kiírása során annak az érdekes jelenségnek lehettünk tanúi, hogy hat sorozat követte egymást. Nagy lendülettel indult el sikeres útján a Real Madrid, amely sorjában ötször (56, 57, 58, 59, 60) bizonyult földrészünk legjobb labdarúgó klubjának, s huzamosabb szünet után (1966- ban) még egyszer feliratkozott a győztesek listájára. Az emlí­tett spanyol sorozatot portugál siker követte: a Benfica 1961-ben és 62-ben volt a legjobb. Az olasz labdarúgás képviselői vet­ték át a váltóbotot, hiszen 1963- ban az AC Milan, 1^64-ben és 65-ben az Internazionale Milano végzett az első helyen, s az AG még 1969-ben nyerte a BEK dön­tőt. Következett az angolszász csapatok sikere: 1967-ben a Cel­tic Glasgow, 1968-ban a Man­chester United nyerte ezt a leg­értékesebb európai klubserleget. Az angolszász labdarúgás képvi­selőit a holland futball legjobb­jai váltották fel: a Feyenoord Rotterdam (1970) BEK sikerét az AJax Amszterdam mesterhármasa követte (71, 72, 73). E négyéves sikersorozat után jelentkezett a nyugatnémet labdarúgás akkori legjobb képviselője, a Bayern München, amely 1974-ben, s 75- ben nyerte el a BEK-et, tehát a legjobb úton halad az Ajaxhoz hasonló mesterhármas felé ... Ha valóban a müncheni legénység lesz megint a legjobb, marad a hat sikeres ország, ha a St. Etienne győz, Franciaország lab­darúgása hetedikként iratkozik töl a dicsőséglistára . .. Hadd jegyezzük meg, hogy a Bayern München egy ízben a KEK védője is volt (1967-ben), tehát ahányszor a nagy európai sorozatok döntőjébe került, ott mindig győztesen hagyta el a já­tékteret. Kívüle a BEK döntőjébe a nyugatnémet csapatok közül csak az Eintracht Frankfurt ke­rült, de 1960-ban 7:3-ra kapott ki a Real Madridtól. A francia labdarúgás képvise­lői közül eddig a Reims együt­tese kétszer szerepelt a BEK dön­tőjében, s 1956-b..n, tehát a nyi­tány évében 4:3, 1959-ben pedig 2:0 arányban kapott ki a Real Madridtól . . . A KÉT CSAPAT ÚTJA AZ IDEI DÖNTŐIG . . . A Bayern München sorrendben a következő együttesekkel mér­kőzött a BEK 1975/76-os kiírása során: Jeunesse d’Esch 5:0, 3:1, Malmö FF 0:1, 2:0, Benfica 0:0, 5:1, Real Madrid 1:1, 2:0. A St. Etienne útját Glasgowig a követ­kező sikerek vezették: KB Kop­penhága 2:0, 3:1, Glasgow Ran­gers 2:0, 2:1, Dinamó Kijev 0:2, 3:0, Eindhoven 1:0, 0:0 .. . VAN-E, KI E NEVET NEM ISMERI . . . Palotai Károly neve fogalom volt a magyar labdarúgásban, an­nak az együttesnek volt oszlopos tagja, amely a tokiói olimpián aranyérmeket szerzett. Aktív lab­darúgó pályafutásának befejezté­vel játékvezetői szakképesítést szerzett, s előző gyakorlati ta­pasztalatait olyan sikeresen öt­vözte az elméletiekkel, hogy ma méltán tartják földrészünk egyik legjobb bírájának. Ezért is bízták rá a mai BEK döntő irányítását. .. . Szeretnénk hinni, hogy a ma esti BEK döntő mindannyiunk számára sokáig emlékezetes ma­rad, s jó szolgálatot tesz az eu­rópai egyetemes labdarúgásnak. ZALA JÓZSEF A 3. útszakasz: 1. Gorelov, 2. Morozov, 3. Kališ % Az egyéni összetettbein vezető Gor«!av növelte előnyét % 100 km-t hajtott együtt a két szovjet kerékpáros ki a győzelemért járó 30 má­sodperces időjavítás. Goralov azonban nemcsak a szakaszgyő­zelemmel szerzett értékes má­sodperceket, hanem a gyorsasá­gi és a hegyi hajrák folyamán is 30 másodpercet „bringázott“ össze, meri Morozov — ez csak természetes a kerékpárosoknál — maga elé engedte a sárga mez viselőiét Gorelov tehát több mint 2 perces előnnyel áll a Békeverseny élén a 3. útsza­kasz után. Hát ezt csak kevesen várták, hogy ekkora előnyt szerez egy útszakaszon. Azt azonban el kell ismernünk, hogy a 27 esz­tendős Gorelov nagyszerű ke­rékpáros. Volt már a Békever­senyen második, negyedik, ötö­dik és hatodik is. Első még nem. Most itt a nagy lehetősé­ge. . . A Békeverseny 3. útszakaszá­nak eredményei: 1. Gorelov, 2. Morozov (mindkettő szovjet] 4:15:04 óra, 3. Kališ (csehszlo­vák), 4. Pervejev (szovjet), 5. Garstka (csehszlovák), 6. Van Helvoirt (holland), 7. Schiffner (NDK-beli), 8. Petermann (NDK-beli), 9. Lanko (NDK- beli }. Az I. labdarúgó-liga 26. for­dulójának utolsó mérkőzésén hat gól esett, s ez ritkaság- számba megy nálunk... DUKLA PRAHA — LOKOMOTÍ­VA KOSICE 4:2 (4:1) Prága, 3000 néző, játékvezető Szilvásy, góllövők: Nehoda (11-esből), Pelc, Gajdüsek, Stainbacher, illetve Uhely és Kozák. A Dukla meglepte a vendé­gek védelmét és a 26. percben az eredményjelző táblán ez állt: Dukla — Lokomotíva 4:0. A küzdelem mégsem volt egy­oldalú, hiszen a vendégek lö­véseit nem kísérte szerencse, Kozák a felső, Józsa az oldal­iecet találta el lövésével, Uj-

Next

/
Oldalképek
Tartalom