Új Szó, 1976. május (29. évfolyam, 103-128. szám)
1976-05-26 / 124. szám, szerda
V I L A G PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1976. fflá}u$ 26. SZERDA BRATISLAVA • 124. szám XXIX. ÉVFOLYAM Ára SO fillér NEM PÁTOSZ A XV. kongresszus egyik küldöttje, jól gazdálkodó földművesszövetkezet elnöke nemrégen arról beszélt, hogy eredmé nyeik elérésében, gazdaságuk sikeres előrehaladásában mily nagy szerepet játszott a dolgozók lelkesedése. Első hallásra dagályosnak tűnhet ez a kijelentés, de amikor az elnök elmondta, hogyan örülnek az emberek a szépen sarjadó vetésnek, az új gyümölcsfa- és szőlőtelepítések zöldbe borulásának, az ólakban és az istállókban gyarapodó értékes tenyészállatoknak, a jó termésnek, akkor élettel, valós tartalommal telítődtek ezek a szavak. Egy másik szövetkezetben régi ólakban, nehéz munkafeltételek közepette kitűnő eredményeket elérő állatgondozó egyszerű szavakkal azt mondta el, mily jó érzés látni, hogy a hízók tiszták, fehér bőrűek, szemmel láthatóan gömbölyűdnek S ez neki is hasznos, mert a súlygyarapodás után kapja a fizetését, meg a közösségnek is, mert több hús kerül az üzletekbe. Ezeknek a beszélgetéseknek az emléke mostanában gyakorta felelevenedik bennem, amikor az ország minden részéből érkező jelentésekben kollektívák és egyének kezdeményező munkájának eredményeiről olvasok. Az őszinte lelkesedésből fakad a Cígef Bánya 2. fejtési szakaszán dolgozó, a Luis Corvalán nevét viselő szocialista munkabrigád tagjainak az a törekvése, hogy a kézi kamarafejtésben új szlovákiai rekordot érjenek el. A CSKP XV. kongresszusa tiszteletére fejenként és műszakonként átlagosan 32 és fél tonna teljesítményt akarnak elérni. A „Szárnyald túl önmagad és tarts ki“ nevű versenymozgalom keretében a bányászkollektíva az eddigi szlovákiai rekordteljesítmény fejenkénti és műszakonkénti féltonnás túlteljesítésével a bánya többi munkacsoportját is fokozott igyekezetre akarja serkenteni. A ružomberoki Észak-szlovákiai Cellulóz- és Papírgyár dolgozói a CSKP XV. kongresszusa határozatainak maradéktalan teljesítésére irányuló szocialista versenyének köszönhető, hogy az év első négy hónapjának termelési tervét és a munkatermelékenység tervét is százegy százalékra teljesítették. Az eredmény eléréséhez nagyban hozzájárult a 72 szocialista munkabrigád és a két racionalizációs brigád. A dunaszerdah'elyi járási pártbizottság legutóbbi plenáris ülésén megállapították, hogy a járás mezőgazdasági üzemei minden feltételt megteremtettek az idei tervben kitűzött 263 274 tonna gabonatermés elérésére. A košicei pionírok és SZISZ-tagok 150 000 koronával túlszárnyalták a CSKP XV. kongresszusa tiszteletére tett kötelezettségvállalásaikat, s ez idén már 12 és lé! millió korona értékű munkát végeztek el. Az ifjúsági szervezet tagjai a választási program teljesítése érdekében* több mint 340 U00 órát dolgoztak le önkéntes társadalmi munkában. Az ifjúsági kollektívák, szocialista munkabrigádok, az „Ifjúsági fényszóró“ őrjáratai až anyagmegtakarítással és a munka minőségének javításával közel 3 millió korona értékkel gyarapították népgazdaságunkat. A fiatalok felajánlásának egyik pontj i 300 térítés nélküli véradó megnyerését tűzte ki. A valóságban e nemes feladatra 1700 fiatalt nyertek meg. A szemléltetésképpen kiragadott néhány példa meggyőző képet ad a kongresszusi határozatok következetes teljesítésére irányuló hatalmas munkaigyekezetről, melyre minden pátosz nélkül ráillik a lelkes jelző. Ezt az igyekezetet a kommunista párt politikája iránti bizalom és egyetértés fűti. Amint azt Gustáv Husák elvtárs a XV. kongresszuson a Központi Bizottság beszámolójában hangsúlyozta, ennek alapján bontakozott ki a dolgozók széles rétegeinek aktivitása, áldozatkészsége és munkahősiessége. Ezért növekszik szüntelenül azoknak a száma, akik öntudatosan, a jó gazda felelősségérzetével végzik munkájukat. Természetesen helytelen lenne, ha a kritikátlan általánosítás hibájába esnénk, és abban az illúzióban ringatnánk magunkat, hogy ezen a téren már minden a legnagyobb rendben van, s nem figyelnénk fel a közömbösség, az önzés, a hanyagság megnyilvánulásaira, az irányító és a szervező munka fogyatékosságaira és sok más helytelen, káros jelenségre. Látnunk kell a hibákat és megalkuvás nélkül harcolni kell ellenük, hogy még gyorsabban haladhassunk előre. Ennek a küzdelemnek egyik leghatékonyabb. eszköze a jó példamutatás. Az őszinte lelkesedéstől fűtött, a munkája eredményeinek ürülni tudó kollektívák és egyének példája követésre mozgósít a kongresszusi határozatok teljesítésére irányuló igyekezetben. GÁL LASZLŰ ÚJ ÜZEM Tegnap Szepsiben — a Košice vidéki járás legnagyobb városában — nagy jelentőségű esemény zajlott le. A Munka- érdemrenddel kitüntetett hole- šovicei Tesla nemzeti vállalat Szepsiben felépített 08-as számú új üzemében az SZLKP Keletszlovákiai Kerületi Bizottsága, illetve a kerületi nemzeti bizottság képviselőinek és számos más vendég jelenlétében ünnepélyes keretek között kezdték meg a termelést. Amint azt Schmiedbauer Ferenc mérnöktől, az új üzem igazgatójától megtudtuk, ez év végéig már 1 millió 500 ezer fénycsövet kell gyártaniuk, s emellett természetesen arra is nagy gondot kell fordítaniuk, hogy az üzem zavarmentesen tovább épüljön, mert 1976 decemberében már egy további — európai viszonylatban is legmodernebbnek számító — űj gépsort kell felszerelniük. A Tesla 08-as számú üzemének fejlesztésére a 6. ötéves tervidőszakban 170 millió koronát irányoztak elő. Az új üzem a fénycsövek előállításához szükséges alapanyagokat jelenleg még a testvérvállalatoktól kapja, de a 6. ötéves tervidőszakban annak a feltételeit is meg akarják teremteni, hogy a következő ötéves tervben már komplex módon dolgozhassanak, vagyis az alapanyagokat is saját maguk állíthassák elő. A Teslában főleg női munkaerőre van szükség. Jelenleg 325 betanított alkalmazottja van, de a 6. ötéves tervidőszak végéig — az előbb már említett fejlesztésekből adódóan — 1200 dolgozó alkalmazását tervezik. —ák A NSSZGÜETSEG TELJESÍTI A KITŰZÖTT FEIADATOKAT Ülésezik a Csehszlovák Nőszövetség Központi Bizottsága (CSTK) — A prágai Inter- national-szállóban tegnap megkezdődött a Csehszlovák Nőszövetség Központi Bizottságának nyolcadik plenáris ülése, amelyen a szövetség járási bizottságainak titkárai is részt vesznek. A Csehszlovák Nőszövetség Központi Bizottsága Elnökségének beszámolóját Marie Kabrhelová, a CSKP KB Titkárságának tagja, a Csehszlovák Nőszövetség Központi Bizottságának elnöke terjesztette elő. A plénum résztvevői megvitatják a CSKP XV. kongresszusának határozatait és megvalósításukat a Csehszlovák Nőszövetség keretében. A tanácskozáson megjelent Kvétoslav Hrivna, a CSKP KB osztályvezető-helyettese és Tomáš Trávníček, a Csehszlovák Nemzeti Front Központi Bizottságának alelnöke. A beszámolóban Kabrhelová elvtársnő többek között ezeket mondotta: Teljes mértékben támogatjuk a CSKP XV. kongresszusán elfogadott programot, minden erőnkkel, képességünkkel és nagy lelkesedéssel a program megvalósítására törekszünk. Kabrhelová elvtársnő ezután a nők társadalmi aktivitásáról beszélt. Hangsúlyozta: a nőszervezetek sikeres munkája, tagjainak nagyfokú aktivitása a CSKP mindennapos figyelmének, gondoskodásának és támogatásának köszönhető. A továbbiakban Kabrhelová elvtársnő azokról a feladatokról beszélt, amelyek a kongresszus utáni időszakban a nőszervezetekre várnak. Ezeket a feladatokat „A Csehszlovák Nőszövetség tevékenységének irányelvei a CSKP XV. kongresszusa után“ című okmány tartalmazza. Az okmányt a kétnapos plenáris ülés résztvevői megvitatják. Marie Kabrhelová elvtársnő a Csehszlovák Nőszövetség elsőrendű feladatának nevezte, hogy a szervezet megismertesse a csehszlovákiai nőkkel a XV. pártkongresszus lefolyását és eredményeit. Nagy figyelmet kell szentelni még a XXV. szovjet pártkongresszus határozatai, főleg a szovjet kommunisták békeprogramja ismertetésének is. A Nőszövetség további tevékenységének kiindulópontját a szövetség 1974-es országos kongresszusán elfogadott irányelvek jelentik. A felszólaló ezután részletesen elemezte a szövetségre a következő időszakban váró fő feladatokat. Céltudatosan kell fejleszteni a politikai nevelőmunkát, el kell mélyíteni a dolgozó nőknek a népgazdaság fejlesztésében való részvételét, növelni kell a nők részvételét a szocialista demokrácia fejlesztése terén, meg kell szilárdítani a szocialista család intézményét, intenzívebbé kell tenni a Nőszövetség nemzetközi tevékenységét, fejleszteni egységét és akcióképességét, sokoldalúan bővíteni és javítani kell a szövetség egyes szerveinek és szervezeteinek munkáját. A Nőszövetség politikai fejlettségének, szervezettségének és akcióképességének további próbaköve a rövidesen sorra kerülő választások előkészítése lesz. A tanácskozás első napján Tomáš Trávníček, a Csehszlovák Nemzeti Front Központi Bizottságának alelnöke is felszólalt. Foglalkozott a nőknek a társadalomban betöltött szerepével, pozitívan értékelte a Csehszlovák Nőszövetség munkáját. A plenáris ülés ma folytatja munkáját. Célszerű tapasztalatcsere (ČSTK) — Josmf Kempný, a CSKP Központi Bizottsága Elnökségének tagja, a KB titkára tegnap fogadta Prágában az SZKP Központi Bizottságának tanulmányi küldöttségét, amelyet Jakov Petrovics Pogrebnyak, az SZKP KB póttagja, Ukrajna Kommunista Pártja Központi Bizottságának titkára vezet. A kölcsönö6 eszmecserében, amelyen részt vett Václav Be- iel, a CSKP KB tagja, a KB osztályvezetője és Gennagyij Nyikityics Fominov, a Szovjetunió csehszlovákiai nagykövetségének tanácsosa, megerősítették a kölcsönös tapasztalat- csere célszerűségét a párt szervező és irányító munkájában, amelyet a kereskedelem és a közszolgáltatás terén kifejt. Értekezlet a szaratovi mozgalom alkalmazásáról (CSTK] — Topoľčany mellett, Duchoňkán, tegnap aktívaértekezletet tartottak a nyugat-szlovákiai kerület 12 kiválasztott vállalatának vezető gazdasági dolgozói, pártfunkcionáriusai és szakszervezeti funkcionáriusai. Megvitatták a szaratovi mozgalom érvényesítésében szerzett tapasztalatokat, amelyet az összes 12 vállalat június 1-től kezdve komplex módon érvényesít majd. Rudolf Mikulský mérnök, a topoTCanyi Mier nemzeti vállalat igazgatója bevezető beszédében ismertette az aktíva- ér\ekezlet résztvevőit a szaratovi mozgalom következetes érvényesítése érdekében tett legfontosabb konkrét intézkedésekkel. Jaroslav Kanský, a Nyugatszlovákiai Kerületi Pártbizottság titkára zárszavában értékelte a Vállalatok eddigi fel- készültségét e mozgalom érvényesítésére. a szö'Vjei—äipiai tárgyalási Moszkva — Tegnap a Kremlben befejeződtek a szovjet- angolai tárgyalások. A megbeszéléseken szovjet részről részt vett Alekszej Koszigin, a minisztertanács elnöke, Andrej Gromiko külügyminiszter, Dmitrij Usztyinov, honvédelmi miniszter, más hivatalos személyiségek, angolai részről pedig Lopo do Nascimento, az MPLA Politikai Bizottságának tagja, az Angolai Népi Köztársaság forradalmi tanácsának tagja, miniszterelnök és az általa vezetett küldöttség tagjai. Befejezték a különböző területeken megvalósuló szovjet— angolai együttműködés helyzetével és fő irányaival kapcsolatos kérdések megvitatását. Nagy figyelmet fordítottak a nemzetközi béke és a népek biztonsága erősítésére, az enyhülési folyamat további fejlesztésére, az afrikai földrész népeinek a gyarmatosítás és a fajüldözés maradványai elleni küzdelmére. Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára tegnap Moszkvában fogadta Lopo do Nasci- mentot, az Angolai Népi Köztársaság kormányelnökét. A BÉKE VILÄGTANÄCS FELHÍVÁSA lyet lei vetni a kifli beavatkozásnak Lttiamnban Folytatódnak a fegyveres összecsapások Q A francia kormány fenn tartja javaslatát Helsinki — A Béke Világtanács felhívással fordult a világ közvéleményéhez, hogy június elsejéi nyilvánítsák a libanoni demokratikus és hazafias erőkkel való szolidaritás napjává. A Béke-vllágtanács nyilatkozatában felhívja a világ összes demokratikus erőit, nemzeti és nemzetközi demokratikus szervezeteket, hogy szervezzenek olyan akciókat, amelyek elősegítik a Libanonba történő külföldi beavatkozás megszüntetését. A felhívás a továbbiakban kiemeli, hogy a libanoni tragédiáért azok a fasiszta és reakciós erők felelősek, amelyek élvezik a külföldi imperialista nagyhatalmak támogatását. A reakciós erők minden igyekezetüket arra összpontosítják, hogy lehetetlenné tegyék Libanon békés, demokratikus fejlődését és meggyengítsék a libanoni hazafias, haladó erőket, beleértve a Palesztin Felszabadítási Szervezetet. / Csakis a libanoni nép jogosult arra, hogy országa további jövőjéről döntsön — hangsúlyozza a Béke-világtanács felhívása. Párizs — Jean Sauvagnar- gues, francia külügyminiszter rádiónyilatkozatban jelentette be, hogy a negatív fogadtatás ellenére a francia kormány fenntartja javaslatát és kész francia csapatokat küldeni Libanonba. A külügyminiszter leszögezte, hogy szó sincs katonai beavatkozásról; a cél a fegyverszünet konszolidálása, annak érdekében, hogy lehetővé tegyék a politikai rendezés kibontakozását. A külügyminiszter tisztázta azt is, hogy a francia csapatokat csakis egy fegyverszüneti megállapodás életbe lépése után külde- nék Libanonba. „Természetesen nem arról van szó, hogy a fegyvernyugvást katonailag kényszerítsék ki. Franciaországtól távol áll, hogy Libanon belíigyeibe beavatkozzék“ — mondotta a külügyminiszter.