Új Szó, 1976. május (29. évfolyam, 103-128. szám)

1976-05-17 / 116. szám, hétfő

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1976. május 17. HÉTFŐ BRATISLAVA • 116. szám XXIX. ÉVFOLYAM Ára 50 fillér Fokozott aktivitással Ősszel választások lesznek, s ez azt jeleim, hogy a nemzeti bizottságok megbízatási időszakából már csak néhány hónap van hátra. Meg kell mondanunk, hogy ez az időszak minden szempontból rendkívül igényes lesz. Már folyamatban van a Nemzeti Front választási programjai teljesítésének értékelése és megkezdték az új programtervezet kidolgozását. A hatodik öt­éves terv feladatainak megfelelően biztosítani kell a városok, községek, járások és kerületek fejlesztését. A tervidőszak első évében az állami költségvetés kiadásainak egyharmada a nem­zeti bizottságokra esik, s ezeket az összegeket céltudatosan a polgárok életének gazdagítására kell fordítani. Fokozatosan ér­tékelik a képviselők és a választott szervek munkáját azzal a céllal, hogy megállapítsák, kikkel számoljanak a következő vá­lasztási időszakban. Az agitációs központok felújítják munkáju­kat, és a választások időpontjának kitűzése után számos politi­kai és szervezési feladatot kell megvalósítani a polgárok szük­ségleteiről való mindennapi gondoskodás és az államhatalom gyakorlása mellett A nemzeti bizottságok számára e sokrétű kötelességek teljesí­tésében jelentős ösztönzést jelent az az elismerés, amellyel a párt XV kongresszusa értékelte munkájukat. A beszámoló egy­értelműen megállapította, hogy a nemzeti bizottságok munkája az utóbbi években minden területen megjavult. Ez megnyilvá­nult a polgárok szükségleteinek kielégítésében, a lakosokkal való szorosabb kapcsolatban, a kezdeményezés fejlesztésében, a gazdasági-szervező tevékenységben. A választási programok tel­jesítésiével és társadalmi munkával nagy értékeket állítottak telő, amelyek gazdagítják és kellmesebbé teszik az emberek életét. A nemzeti bizottságok képviselői érdemdús munkát vé­geznek, nagy erőt és szabad idejüket áldozzák tevékenységük­nek. A XV. pártkongresszus és az SZLKP kongresszusa a pozitív értékelés mellett rámutatott, hogy tovább kell javítanunk a nem­zeti bizottságok munkáját, határozottabban kell kiküszöbölni azokat a fogyatékosságokat, amelyekre a polgárok jogosan mu­tatnak rá elsősorban a nemzeti bizottságok apparátusának mun­kájában. így például nem reagálnak minden esetben megfele­lően a dolgozók szükségleteire és problémáira, ide tartoznak a formalizmus és a bürokratizmus megnyilvánulásai, néhány esetben a jogszabályok és a törvények megsértése. Hogy az egyes járásokban, városokban és községekben mire kell első­sorban figyelmet fordítani, azt megmutatják a polgárok pana­szai — a nemzeti bizottságok és az általuk irányított szerveze­tek Szlovákiában tavaly csaknem 22 000 panaszt tartottak nyil­ván. Felülvizsgálás után minden második panasz jogosnak vagy legalábbis részben jogosnak bizonyult. A legtöbb jogos panasz a kereskedelemmel, a szolgáltatásokkal, a polgári együttéléssel, a telekkiutalásokkal, a házkezelőségek munkájával kapcsolatos. A nemzeti bizottságok kezdeményezésére a polgárok széles körű együttműködésével Szlovákiában 1971—75-ben a Z-akció beruházási részében 8 milliárd korona értékű létesítmények születtek. Természetesen ezen a területen is vannak fogyatékos­ságok, elsősorban ami a megkezdett építkezések nagy számát és az aránytalanul hosszú építkezési határidőket illeti. A nem­zeti bizottságoknak idén a lehető legtöbb megkezdett építkezést be kellene fejezniük, különösen az ötmillió koronánál nagyobb beruházásokat. A megbízatási időszak végén a múltban gyakran csökkent sok funkcionárius és képviselő aktivitása. A mostani tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy idén ez nem fordul elő. Az előző választási időszakokban a megválasztottak 10—12 százaléka ki­cserélődött, túlnyomórészt magas koruk, egészségi állapotuk vagy lakhelyük megváltoztatása miatt, a legutóbbiban már csak­nem egészen 5 százalékuk. Ez arról tanúskodik, hogy jobban választották őket ki és aktívabbak, mint elődjeik. A képviselők aktivitása fokozásának legjobb eszköze, ha konkrét feladattal bízzák meg őket. így például a mostani időszakban védnökséget kellene vállalniuk a Z-akció egyes beruházásai fölött, vagy a nevelő munka, a polgári ügyek testületei. a szemléltető agitá­ció stb. fölött. Az új választási programok előkészítésével kapcsolatban fi­gyelembe kell venni a nemzeti bizottságoknak azt az SZLKP kongresszusa által kiemelt feladatát, hogy az eddiginél haté­konyabban kell javítaniuk a polgárok társadalmi, gazdasági és kulturális életét. Ez elsősorban a nagyobb városokra vonatkozik, amelyekben összhangot kell teremteni az élet egyes területei között, az életszínvonal tervezett emelkedésével összhangban nagyobb figyelmet kell szentelni a városok komplex és szociá­lis fejlesztése terveinek s a nevelő munkának. A Nemzeti Front választási programjának ki kell fejeznie az adott terület lakos­ságának szükségleteit, számolnia kell minden forrás, így az üzemek, vállalatok, efsz-ek és a nemzeti bizottságok közös be ruházásainak kihasználásával. Külön hangsúlyoznunk kell, hogy nincs szó az összes jogos igényről, hanem azokról, amelyek egy­értelműen reálisak és amelyeknek megvalósítását erőnk és anya­gi lehetőségeink lehetővé teszik. Meg kell oldanunk az olyan fontos problémákat, mint a bölcsődék és óvodák építése, a szol­gáltatások fejlesztése, az életkörnyezet védelme, a lakótelepek járulékos ellátottsága. Az agitációs központok az öt év előtti választások előkészí­tésében jelentős munkát végeztek. Sok központ az egész meg­bízatási időszak alatt dolgozott, a politikai nevelés, a tapasz­talatcsere jelentős színhelyei lettek. Rövid időn belül újból meg kell nyitni az összes agitációs központot, amelyek idejében megkapják a munkájuk tartalmát meghatározó irányelveket. Ak­tivizálnunk kell a polgári bizottságokat is, amelyek szintén fontos szerepet töltenek be a választási előkészületekben. A CSKP XV. kongresszusa feladatul adta, hogy a képviselő- testületek a kongresszusi határozatok magyarázására és meg­valósítására irányítsák aktivitásukat, így ez lesz a választási előkészületek íő tartalma. A nemzeti bizottságok mögött sikeres tevékenység, előttük pedig világos feladatok állnak. A polgárok bizalmára támaszkodva megvan minden feltételük ahhoz, hogy az idei kötelességeiket maradéktalanul teljesítsék, amit a párt el is vár a nemzeti bizottságok összes funkcionáriusától, kép­viselőjétől és dolgozójától. (Pravda) Elutazott B. Destremau Gazdasági egyezményt írtak alá (CSTK) — Bemard úestre- mau, a francia kormány tagja, a francia külügyminisztérium államtitkára 1976. május 13-a és 16-a között hivatalos látoga­tást tett Csehszlovákiában. ítt-tartózkodása során fogad­ta őt Ľubomír Btrougal szövet­ségi miniszterelnök A francia államtitkár Bohu- slao Chňoupek külügyminisz­terrel és Dušan Spácil ktilügy- miniszter-helyettessel tárgyalá­sokat folytatott időszerű nem­zetközi kérdésekről, főképp az európai feszültség enyhítésének távlatairól, az európai biztonsá­gi és együttműködési értekez­let határozatainak komplex tel­jesítéséről, a közel-keleti és a ciprusi helyzetről. A tárgyalá­sok során bebizonyosodott, hogy Csehszlovákia és Franciaország álláspontja sok pontban hason­ló. Foglalkoztak a csehszlovák- francia kapcsolatok eddigi fej­lődésével is, ezzel kapcsolatban megállapították: mindkét fél el­tökélt szándéka, hogy a helsin­ki értekezlet határozatainak szellemében minden területen fejlessze és elmélyítse a két­oldalú együttműködést. Bemard Destremau államtit­kár Andrej Barčák szövetségi külkereskedelmi miniszterrel a csehszlovák—francia gazdasági kapcsolatok jelenlegi helyzeté­ről és távlatairól tárgyalt. En­nek kapcsán aláírták a cseh­szlovák-francia vegyes bizott­ság ülésén elfogadott záróok­mányt. A vegyes bizottságot a két ország közötti hosszú lejá­ratú gazdasági együttműködési egyezmény alapján létesítették. Bemard Destremau államtit­kár ellátogatott Bratislavába és Košicére is, ahol Juraj Buša szlovák fejlesztésügyi és mű­szaki miniszter fogadta. A barátság és a megértés légkörében konstruktív megbe­széléseket folytattak. Ez a lég­kör jellemzi Csehszlovákia és Franciaország viszonyát. « • « Bemard Destremau, a francia külügyminisztérium államtitká­ra Bohuslav Chňoupek csehszlo­(Folytatás a 2. oldalon! BEKEttEPSÍG ÍEREZiNBEN (ČSTK) — Békeünnepséget tartottak vasárnap a terezíni nemzeti temetőben Terezin fel- szabadulásának 31. és a CSKP megalapításának 55. évforduló­ja alkalmából. Ezen részt vett a CSKP KB és a Csehszlovák Nemzeti Front KB küldöttsége, élén Marie Kabrhelovával, a CSKP KB Titkárságának tagjá­val, a Csehszlovák Nőszövet­ség elnökével. jelen voltak a prágai diplo­máciai testület tagjai, azoknak az országoknak a képviselői, amelyeknek állampolgárait a terezíni koncentrációs tábor­ban a fasiszták annak idején fogva tartották. Az elesett for­radalmárok indulójának kísére­tében a küldöttségek megko­szorúzták a koncentrációs tá­bor áldozatainak emlékművét. A csehszlovák és a szovjet állami himnusz elhangzása után Marie Kabrhelová, a CSKP KB és a Csehszlovák Nemzeti Front KB küldöttségének veze­tője mondott beszédet. Kiemel­te: a fasiszták tudták, hogy a munkásosztály és az összes dolgozók jogiért, valamint a haladásért a legkövetkezeteseb­ben és a legbecsületesebben a kommunisták harcoltak és har­colnak. Ezért a fasiszta terror éle a kommunisták ellen irá­nyul. így nem véletlen, hogy a terezíni kiserődben fogva tartott első csoport az 1939. március 15nén Roudnice nad Labemben letartóztatott kom­munisták csoportja volt. Több mint 200 000 embert tartottak fogva 1940 és 1945 között a terezíni kiserődben és a nem messze levő Richard-táborban. A terror ellenére Csehszlovákia Kommunista Pártja a fasiszta­ellenes küzdelem élére állt, és a boldogabb jövőért folyta­tott harcot győzelemre vitte. A kommunisták és a hazafiak megbonthatatlan barátságának a jelképe lett, hogy a felsza­badító szovjet hadsereg kato­nái nyitották meg a terezíni koncentrációs tábor kapuit, és biztosították a szabadságot a tábor fogjainak. Marie Kabrhelová elvtársnő beszéde után az ünnepség résztvevőit Szemjon Nyikano- rovics Szokolov vezérőrnagy, a prágai szovjet nagykövetség attaséja üdvözölte. Ezután a csehszlovák néphadsereg dísz­egysége s mintegy 3000 nő és pionír koszorúzta meg az em­lékművet. A pionírok a fiatal korosztály nevében fogadalmat tettek, hogy megőrzik az el­esett harcosak hagyatékát. Az ünnepség befejező részé­ben annak 30 000 résztvevője nyilatkozatot fogadott el, amelyben eltökélt szándékát fejezi ki, hogy nem engedik meg a fasizmus borzalmainak megismétlődését, és egyértel­műen támogatják az SZKP és a CSKP békepolitikáját. Az ősz- szejövetel az Internacionálé hangjaival ért véget. Parlamenti küldöttségünk ismét Párizsban Monte Carlo—Párizs — A Csehszlovák Szocialista Köztár­saság Szövetségi Gyűlésének küldöttsége, amely Alois Indrá- nuk, a CSKP KB Elnöksége tag­jának, a Szövetségi Gyűlés el­nökének vezetésével hivatalos látogatáson Franciaországban tartózkodik, a hét végét vidéki látogatással töltötte. Szombaton még Marseille nevezetességei­nek megtekintése, majd Nice város látogatása volt napiren­den. Itt is számos műemlékkel és egyéb nevezetességgel is­merkedtek küldöttségünk tag­jai. A Monacói Hercegségben és Monte Carlóban tett rövid láto­gatása után parlamenti küldött­ségünk tegnap este ismét visz- szatért Párizsba. Parlamenti küldöttségünket Francis Leenhardt, a Nemzet- gyűlés alelnöke, valamint Juraf Sedlák, hazánk párizsi nagykö­vete kísérte. A V8®*íni Zbrojovka n. v. dolgosói a XV. pártkongresszus tiszteletére az 5. ötéves tervidőszak utol­só évének első három hónapjához viszonyítva 118 százalékra teljesítették az idei első negyedévi ter­vüket. A Szovjetunióba eddig már 334 orsó nélküli szövőgéppel szállítottak többet. A gyár az idén kb. 5000 pneumatikus szövőgépet és 300 kötőgépét gyárt. Ebből 1900 szövőgépet és 200 kötőgépet a Szovjetunióba szállítanak. Felvételünkön: Anna Mizerová, az egyik szocialista munkabrigád tagja, egy, a Szovjetuniónak gyártott pneumatikus orsó nélküli szövőgépet szereli. fcFeivétsrl: ČSTK — K. ŠvoréíksJ

Next

/
Oldalképek
Tartalom