Új Szó, 1976. április (29. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-13 / 88. szám, kedd

BESZÁMOLD A PART TEVEKENVSEGERŰL - A TÁRSADALOM FEILÖDESE A CSKP XIV. K0N6DESSZUSA ÓTA ES A PART TOVADDI FELADATAI (Folytatás az 1. oldalról) programjára összpontosítottuk fő erő­feszítésünket. A kongresszusi program megvalósítása során a párt meggyőző­dött saját erejéről, bebizonyította, hogy képes a dolgozókat programja számá­ra megnyerni és eredményesen vezet­ni. A XIV. kongresszus után megoldott feladatok terjedelme és bonyolult vol­ta nagy igényeket támasztott egész pár­tunk felismerő,, irányító politikai-szer­vező és nevelőmunkája, különösen pe­dig vezető szerveinek a tevékenysége iránt. A Központi Bizottság és válasz­tott szervei a Központi Bizottság El­nöksége és Titkársága üléseiken lépés­ről lépésre dolgozták ki és konkreti­zálták a kongresszus határozatait. Rea­gáltak az újonnan alakult feltételekre és szükségletekre, általánosították a kongresszus irányvonala teljesítéséből szerzett tapasztalatokat, és a kommu­nistákat. valamint az egész társadal­mat a döntő feladatok megoldására ösztönözték A határozatok teljesítését lenini elvszerííséggel. a bíráló elemzés alapján ellenőrizték, és a fogyatékos­ságokból levonták a következtetéseket. A nagy politikai és ideológiai küzde­lem időszaka volt ez a nép szocialista tudatának megszilárdításáért, a szocia­lista ember neveléséért, a szocializmus minden alapvető értékének megszilár­dításáért és továbbfejlesztéséért, a Szovjetunióhoz és a többi szocialista ál­lamhoz fűződő megbonthatatlan barát­ságért és szövetségért. Az egész párt, minden állami gazdasági, társadalmi szerv és szervezet, az egész Nemzeti Front és dolgozóink milliói nagy és tettekben gazdag munkájával zsúfolt időszak volt ez. A párt eredményes munkája és a tár­sadalom progresszív fejlődése követ­keztében mélyreható differenciálódási folyamat ment végbe azok között az állampolgárok között is, akiktől a párt kénytelen volt megválni. A jobb­oldal képviselői politikailag teljesen elszigetelődtek politikai ambícióik és elképzeléseik tökéletes csődöt mond­tak. Közülük egyesek törvényszerűen az árulás títjára kerültek és a szocialista rendszer nyílt ellenségeivé lettek. Pártunk koncepciózus és reális bél­és külpolitikáját, amely a marxizmus— leninizmus következetes és alkotó ér­vényesítésén alapul, tevőlegesen és öntudatosan támogatja a munkásosztály, a szövetkezeti földművesek, az értel­miség, az ifjúság, valamint országunk nemzetei és nemzetiségei. Dolgozóink a saját tapasztalataikból győződtek meg arról, hogy a XIV. kongresszus prog­ramja kifejezi a szocializmus további fejlődésének szükségleteit Csehszlová­kiában, úgy hogy teljes összhangban van a dolgozók létfontosságú érdekei­vel. Ebből ered, hogy a nép bízik a párt politikájában, ez elkötelezettségé­nek áldozatkészségének, lelkesedésé­nek és alkotómunkájának a forrása. Ugyancsak ez volt a XIV. kongresszus programja sikeres teljesítésének döntő tényezője. Hogy a széles néptömegek tevőlegesen támogatják pártunk politi­káját, ez azt bizonyítja, hogy a helyes utat választottuk. Ezért a XIV. kong­resszust joggal tarthatjuk pártunk és népünk élete történelmi jelentőségű határkövének. Nagyra értékeljük dol­gozóink aktivitását, ami kifejezi érett­ségüket és öntudatukat, mélyen gyöke­rező. tettekben gazdag hazafiságukat, a párt és a szocializmus ügye iránti odaadásukat. Elsődleges figyelmet szenteltünk a népgazdaságnak, mint a nép életszín­vonala állandó növelése, az ember és az egész szocialista társadalom sokol­dalú fejlődése alapjának. Az utóbbi öt esztendő elért gazdasá­gi és szociálpolitikai eredményeivel a szocializmus építése történetének leg­sikeresebb időszakai közé tartozik or­szágunkban. Az ötödik ötéves terv igé­nyes feladatait teljesítettük és számos területen túlteljesítettük. Gazdaságunk folyamatosan, dinamikusan és arányo­san fejlődött. Kifejezőbben és nagyobb mértékben kapcsolódott be a nemzet­közi szocialista gazdasági integráció folyamatába. Megerősödött és fejlődött országunk anyagi-műszaki bázisa. Cseh­szlovákia gazdasági ereje az ötödik ötéves tervidőszakban nagyjából egy- harmadával nőtt. Előrehaladást értünk el a népgazdaság intenzifikálásában és hatékonyságának növelésében. Döntő előrehaladást értünk el a két nemzeti köztársaság egyes területei gazdasági színvonalának és lakosai életkörülmé­nyeinek a kiegyenlítésében, így köze­lebb jutottunk pártunk e történelmi je­lentőségű programfeladatainak teljesí­téséhez. A Csehszlovák Szocialista Köztársa­ság megszilárdította gazdasági helyze­tét a világban. Az ©gy lakosra jutó ipari termelés terjedelme tekintetében az iparilag legfejlettebb országok közé tartozik. Megvalósítottunk néhány fontos szer­kezeti változást, bevezettünk számos új terméket, s népgazdaságunk minden ágazatában további előrehaladást ér­tünk el a termelés műszaki és techno­lógiai színvonalának emelésében. Az iparban megnőtt a gépipar és a vegy­ipar súlya. Az egész gazdasági fejlő­dés jelentős dinamizáló tényezőjévé a mezőgazdasági termelés fellendülése és intenzifikálása volt. Eredményesen tel­jesítették a fő feladatot — saját ter­melésből fedezni az alapvető élelmi­szerszükséglet növekedését. A mező­gazdaság jelentős sikereket ért el a gabonatermesztés fejlesztésében, s az állattenyésztés területén túlteljesítette az ötödik ötéves terv feladatait. Az ötödik ötéves tervidőszakban a nemzeti jövedelem a, tervezett 28 százalékkal szemben 32 százalékkal nőtt. és terje­delme nagyobb az első két ötéves terv­időszakban elért terjedelemnél. Az elmúlt öt esztendőben az állam gazdálkodása összességében egészséges alapokon fejlődött. Az előirányzott költségek biztosítása mellett aktívával zárult. Megerősödött a korona vásárló­ereje itthon és külföldi viszonylatban is, éspedig azok között a bonyolultad) feltételek között, amelyek hatása az ötéves tervidőszak második felében vált érezhetővé. A termelés és a termelés hatékony­ságának növekedése alapján teljes ter­jedelmében teljesítettük a XIV. kong­resszus nagyszabású szociális program­ját és lényegesen emelhettük a nép életszínvonalát. A kiskereskedelmi árszint általános stabilitása mellett a bérek és a lakos­ság egyéb pénzjövedelme 66 milliárd koronával (vagyis 29 százalékkal) nőtt. A szövetkezeti földművesek jövedelme lényegében azonos volt a népgazdaság többi ágazatában tevékenykedő dolgo­zókéval. Megszilárdult és gazdagabb lett a belföldi piac. Az élelmiszerfogvasztás 23 százalékkal nőtt, és javult a nép élelmiszerfogyasztásának struktúrája. A közszükségleti iparcikkek árusítása 37 százalékkal, a lakosságnak nyújtott fizetett szolgáltatások terjedelme pedig 27 százalékkal emelkedett. Az életszínvonal emelésének legje­lentősebb eredményei közé tartozik az a haladás, melyet a lakáskérdés meg­oldásával értünk el. Az ötödik ötéves tervidőszakban nagyjából kétmillió ál­lampolgárunk költözött újonnan énült korszerű lakásba. 614 000 űj lakást épí­tettek, vagyis 114 000 lakással többet, mint amennyit a kongresszusi irányel­vek meghatároztak. Tökéletesítettük állampolgáraink alap­vető társadalmi és szociális biztonsá­gának rendszerét.. Fokoztuk a gyerme­kes családokról való gondoskodást és a fiatalok számára megteremtettük a családalapítás jobb feltételeit. Az új intézkedések — társadalmunk kedvező politikai és gazdasági fejlődésével együtt — hozzájárultak a hosszú ideig tartó népesedéscsökkenés felszámolásá­hoz. A populációs fejlődés tekintetében ma Csehszlovákia Európa egyik vezető helyén áll. Hazánkban a lakosok szá- *ma az utóbbi 5 évben félmillióval emel­kedett, és a jövő évben üdvözölhetjük szocialista hazánknak 15 milliomodik állampolgárát. A nyugdíjbiztosítás to­vábbi javulásával jelentős lépést tet­tünk annak érdekében, hogy mindenki számára biztosítsuk a nyugodt öregsé­get. A szocialista rendszer minden ál­lampolgárnak megadja a szociális biz­tonságot és távlatot, szavatolja a mun­kához való jogot, és az emberhez mél­tó él^t reális feltételeit. Az idősebb nemzedék tagjai jól em­lékeznek még arra, hogy mi volt a múltban, hogy a dolgozók a szó leg­szorosabb értelmében robotoltak, hogy fenntarthassák puszta létüket. A dol­gozó embernek szüntelenül rettegnie kellett a munkanélküliségtől, a beteg­ségtől, vagy más szerencsétlenségtől, és félelemmel gondolt öregségére. A kapitalizmussal szemben a mi társadal­mi rendszerünk egyik alapvető előnye az, hogy a becsületes munka eredmé­nyei visszatérőinek a dolgozók minden rétege számára olyan formában hogy teljesebben elégíthetik ki anvagi és szellemi szükségleteiket. Hogy a szocialista állam hogvan gondoskodik az'emberről, az különösen akkor tűnik ki, ha összehasonlítjuk a tőkés világ jelenlegi fejlődésével. A kapitalizmus egvre mélyülő és általá­nos válsága, amely érinti a gazdasági, politikai, kulturális és erkölcsi terüle­tet is, mélyrehatóan befolyásolja a tő­késországokban a nagy néptömegek létfeltételeit, és súlyosan érinti alap­vető létbiztonságukat. A XIV. kongresszus úgy irányította munkánkat, hogy megerősítsük a mun­kásosztály vezető helyzetét. Elmond­hatjuk, hogy ezt a feladatot követke­zetesen teljesítettük. Nőtt a munkás- osztály politikai és eszmei fejlettsége, emelkedett műveltségi és kulturális színvonala, és erősödött befolyása az ország egész politikai, gazdasági és kulturális életében. A munkásosztály soraiból kerültek és kerülnek ki a tisztségviselők, az irányító, a közéleti és az alkotó dolgozók további ezrei. A mindennapi gyakorlat mutatja, hogy a munkásosztály céljaival és ideoló­giájával azonosítják magukat népünk további rétegei is. mert meggyőződnek róla, hogy ezek megfelelnek legsajá- tabb érdekeiknek. A szocialista társadalom sokoldalú fejlődése a XIV. kongresszus után azt eredményezte, hogy tovább közeledett egymáshoz a munkásosztály, a szövet­kezeti parasztság és az értelmiség, hogy tovább csökkentettük a különbsé­get a városok és a falvak között, hogy Csehszlovákia Kommunista Pártja ve­zetésével elmélyült néoünk erkölcsi és politikai egysége Az elmúlt öt esztendőben ismét meg­nyilvánult, hogy ennek az egységnek a megszilárdítása és a szocialista tár­sadalom egész fejlődése számára meny­nyire fontos a nemzetiségi politika le­nini alapelveinek helyes érvényesíté­se. Lényegesen megszilárdult a cseh és a szlovák nemzet, s államunk minden nemzetiségének egysége és testvéri együttműködése. A Központi Bizottság, valamint an­nak Elnöksége és Titkársága nagy fi­gyelmet szentelt a szocialista állam megszilárdításának és fejlesztésének. Azt a lenini elvet követtük,- miszerint a szocialista állam a szocializmus épí­tésének fő eszköze. Kibontakoztattuk sokoldalú tevékenységét, s tovább szi­lárdítottuk a munkásosztály vezető szerepét, biztosítottuk, hogy az egész nép részt vegyen az állam és a tár­sadalom irányításában, s így tovább mélyítettük a szocialista demokráciát. A demokratikus választások követ­keztében — amelyek pártunk, a Nem­zeti Front, a munkásosztály és a dol­gozó nép nagv győzelmét jelentették — minden fokon minőségileg jávult a népképviseleti testületek összetétele és megerősödött munkásjellege. Mintegy öt év távlatából elmondhatjuk # hogy egész demokratikusan választott képvi­seleti rendszerünk — a nemzeti bizott­ságoktól kezdve a Cseh és a Szlovák Nemzeti Tanácson át egészen a Szö­vetségi Gyűlésig — jól, a XIV. kong­resszus szellemében dolgozott, mint szocialista demokráciánk és a népha­talom egyik legjelentősebb tényezője. Ilyen értelemben nőtt a nemzeti bi­zottságok szerepe is. amelyek az ál­lamhatalom és a közigazgatás fontos népi szervei. A XIV. kongresszus után nőtt a Nem­zeti Front aktivitása, és megerősödött helyzete a társadalomban. Értékeljük azt a munkát, melyet a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom, a Szocialis­ta Ifjúsági Szövetség, a Csehszlovák Nőszövetség, a Csehszlovák—Szovjet Baráti Szövetség és a Nemzeti Front további társadalmi szervezetei végez­tek. Megbecsüljük a többi politikai párt, a Csehszlovák Szocialista Párt, a Csehszlovák Néppárt, a Szlovák Meg­újhodás Pártja és a Szabadságpárt po­zitív hozzájárulását is. Ügyeltünk arra, hogy megszilárdul­jon és jól működjön az államjogi el­rendezés föderatív rendszere, amely teljes mértékben bevált. Nagy igénye­ket támasztottunk a szövetségi kor­mány és a nemzeti kormánvok. a mi­nisztériumok és az egész államappará­tus munkája iránt. A kormányok és az állami szervek az elmúlt időszak­ban minden fokon széles körű irányító, gazdasági-szervező és kulturális-nevelő tevékenységet fejtetlek ki a XIV. kong­resszus határozatainak teljesítése érde­kében. Erről a helyről is értékeljük az elért eredményekhez való jelentős hoz­zájárulást. Jó eredményeket értünk .el az okta­tásügy, a tudomány és a kultúra terü­letén is. Megszilárdult iskoláink szo­cialista jellege, nevelő funkciója és kapcsolata a társadalom szükségletei­vel. Szocialista értelmiségünk minden rétege egyetértéssel támogatta a párt politikáját, kedvező volt a szocializ­mushoz fűződő viszonya és hozzájárult szocialista hazánk felvirágoztatásához. Bizonyítja ezt a minden területen vég­zett becsületes munkájuk, alkotó tet­teik a gazdasági életben, a tudomány­ban. a kutatásban, a kultúrában és egyéb területeken. Anélkül, hogy sem­mibe vennénk azokat a mai napig tar­tó fogyatékosságokat, melyek az em­ber szocialista tudatáért vívott küz­delemben tapasztalhatók, felelősen ki­jelenthetjük, hogy társadalmunkban erősödött a szocializmus eszmélnek, a marxista—leninista ideológiának a be­folyása. A nép a mindennapi gyakor­latban győződik meg ideológiánk élet­erejéről és igazságáról, arról, hogy ezek az eszmék valóban a legneme­sebbek és a leghumánusabbak. Értel­met adnak a dolgozó ember életének, olyan célokat tűznek eléje, amelyek megsokszorozzák erejét, derűlátását, növelik öntudatát és azt az eltökélt szándékát, hogy teljesítse a szocialista építés bonyolult feladatait. A XIV. kongresszus által kitűzött feladatok teljesítése során soha nem tévesztettük szem elől, hogy feltétle­nül védelmezni kell a nép nyugodt munkáját és életét, forradalmi vívmá­nyait, valamint államunk biztonságát és szuverenitását. Az osztályszempont­ból megosztott világ adott feltételei kö­zött .gondoskodtunk csehszlovák nép­hadseregünk sokoldalú felkészítéséről, valamint arról, hogy megszilárdítsuk szövetségi kötelékeinket a Varsói Szer­ződés keretében, amely szabadságunk és állami függetlenségünk megbízható alapja. Ügyeltünk a Nemzetbiztonsági Testü­let és az igazságügyi szervek munká­jának tökéletesítésére, a szocialista (ör­vényesség következetes megtartására. Kellő gondot fordítottunk népi milí- ciánkra is. A XIV. kongresszus programjának megvalósításában azzal a felelősség- tudattal jártunk el, hogy nemcsak sa­ját szocialista hazánk, hanem a nem­zetközi forradalmi mozgalom előtt is felelősek vagyunk. Mindenkor abból az elvből indultunk ki, hogy a szocialista Csehszlovákia sokoldalú fejlődése elválaszthatatlanul összefügg a szocialista közösség erői­nek és egységének a megszilárdításá­val. A legnagyobb gondot fordítottuk arra, hogy elmélyítsük barátságunkat és sokoldalú együttműködésünket leg­hűségesebb barátunkkal és legmegbíz­hatóbb szövetségesünkkel, biztonsá­gunk, békés munkánk és boldog jö­vőnk szavatolójával, a Szovjetunióval. Az hogy hozzájárultunk a szocialis­ta közösség országai erőinek további növekedéséhez, szoros együttműködésé­hez, eljárásuk fokozott egybehangolá­sához, hogy hozzájárultunk a szocialis­ta gazdasági integráció folyamatának meggyorsításához — megsokszorozta saját erőinket is. és növelte a Cseh­szlovák Szocialista Köztársaság nem­zetközi tekintélyét. Sokoldalúan törekedtünk a nemzet­közi kommunista és munkásmozgalom szolidaritásának és akcióegységének el­mélyítésére, összhangban a kommunis­ta és munkáspártok 1969. évi tanács­kozásának határozatával. Fejlesztettük kapcsolatainkat és szo­lidaritásunkat a világ nemzeti-felsza­badító, demokratikus és haladó moz­galmaival. A XIV. kongresszus óta eltelt időben jelentős fordulat következett be a nemzetközi kapcsolatokban, s ebben ne­künk is tevőleges részünk volt. A szo­cialista országokkal együttműködve ha­ladást értünk el az olyan fontos kér­désekben, mint amilyen a müncheni diktátum érvénytelenítése, a Német Szövetségi Köztársasággal és az Auszt­riával való kapcsolatok normalizálása volt, és eredményesen oldottunk meg számos olyan további nagy horderejű kérdést Is, amelyek az egész háború utáni időszakban hosszú ideig függő­ben voltak. A magunk részéről aktívan járultunk hozzá az európai biztonsági és együttműködési helsinki konferen­cia összehívásához és eredményes be­fejezéséhez. Harminchárom európai or­szág, valamint az USA és Kanada leg­felsőbb képviselőinek aláírása a záró­okmányon lezárta Európában a háború utáni fejlődés egyik szakaszát, és új lehetőségeket teremtett az európai föld­részen a békés egymás mellett élés el­vének érvényesítésére. F.lvfársak1 A Központi Bizottság és szervei az elmúlt időszakiján társadalmunk fejlő­désének minden kérdésével foglalkoz­tak, azonban mindenkor a párt mun­kájának és további fejlődésének a kér­dései kerültek előtérbe. A XIV. kong­resszust követő eredményes fejlődés igazolta, hogv a párt csak akkor tel­jesítheti történelmi küldetését, ha egész tevékenysége a marxizmus—leninizmus- ból és a proletár internacionalizmus­ból indul ki. ha szorosan fűződik a néphez, és ha élén szilárd, szorosan összetartó és határozott vezetőség áll. Előrehaladásunk lehetővé tette a nárt belső erőinek, egységének és akció­képességének növekedését, társadalmi vezető szerepének elmélyítését, mar­xista—leninista jellegének megszilárdí­tását. Ma, a párt megalakulása 55. évfor­dulójának előestjén, Ismét emlékeze­tünkbe idézzük a lenini alapelvek ál­talános érvényességét és jelentőségét, a munkásosztály történelmi és forra­dalmi élcsapatszerepének Igazát. Cseh­szlovákia Kommunista Pártja népeink történetében a leghaladóbb forradalmi erőnek bizonyult. A párt a bekövetke­zett komplikációk, nehézségek és tra­gikus tévedések ellenére Is mindenkor képes volt megtalálni a helyes kive­' (Folytatás a 3. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom