Új Szó, 1976. április (29. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-24 / 97. szám, szombat
SZLOVÁKIA KOMMUNA®! PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1976. április 24. SZOMBAT BRATISLAVA • XXIX. ÉVFOLYAM 97. szám Ára 50 fillér Világ proletárjai, egyesüljetek/ Alig néhány napja ért véget a CSKP XV. kongresszusa, mely értékelte a legutóbbi pártkongresszus óta eltelt öt esztendő eredményeit, s kitűzte a kommunista párt és az egész társadalom előtt álló fő feladatokat. A kongresszus leszögezte, hogy a XIV. kongresszus határozatait, valamint az előző ötéves tervet sikeresen teljesítettük. Eredményeink nemcsak a párttagoknak köszönhetők, hanem a pártonkívülieknek, a pártpolitika megvalósításában aktív szerepet játszó minden dolgozónak. A dolgozók aktivizálásához természetesen hozzájárult a párt szerveinek és szervezeteinek egyre javuló munkája, a párt vezető szerepének elmélyítése a társadalom életének minden szakaszán. A kongresszusi beszámoló rámutatott, hogy a járási pártbizottságok igen fontos szerepet töltöttek be: céltudatos irányító munkájukkal fokozták az alapszervezetek akcióképességét. Az alapszervezetek állandó és közvetlen kapcsolatban állnak az emberekkel. A pártpolitika megvalósítása a párt alapját képező üzemi és helyi szervezetek munkájától függ. Jelenleg csaknem 331 000 pártszervezet működik az országban. Az alapszervezetek feladata annak biztosítása, hogy minden párttag és tagjelölt konkrétan vegyen részt a pártpolitika megvalósításában, és mutasson példát a többi dolgozónak. A beszámoló azt is aláhúzta, hogy .a pártszervek és szervezetek, valamint az összes kommunista munkája hatékonyságának döntő kritériuma a konkrét politikai és munkaeredmények elérése azon a szakaszon, amelyért felelősek. A párt alapszervezetei egyik fő feladatuknak tekintik a megfontolt pártépítést, a tagállomány megfiatalítását. A pártnak 1976. április 1-én 1 382 860 tagja, illetve tagjelöltje volt. A legutóbbi pártkongresszustól 330 952 tagjelöltet vettek fel a pártba. Figyelemre méltó eredmény, hogy a tagjelöltek 90 százaléka 35 évnél fiatalabb, s több mint a fele még a 25. életévét sem töltötte be. Külön figyelmet érdemel, hogy a felvett tagjelöltek több mint 62 százaléka munkás. Ez egyben azt jelenti, hogy 23 év után először sikerült megállítani a munkások számának csökkenését a pártban. Részarányuk a tagállományban újból növekszik. A kongresszusi beszámoló ezt méltán minősíti jelentős politikai sikernek, hiszen a párt munkásmagvának erősödéséről van szó. A fiatalok aktivizálásával kapcsolatban a XV. pártkongresz- szuson előterjesztett beszámolóban ez olvasható: „A felkészült fiatalokat bátrabban kell bekapcsolnunk a felelős munkakörökbe. Az a nézet, hogy 30—35 éves ember még fiatal felelős tisztség betöltésére, nem felel meg tapasztalatainknak. Elsősorban a feladatok teljesítése folyamán fejlődnek az emberek. Az idősebbek tapasztalatait egybe kell kapcsolni a fiatalok lendületével. Ugyancsak jobb feltételeket kell teremteni a nők felelős posztokra való helyezésére.“ Ezeknek a követelményeknek a helyességét a kongresszust megelőző pártkonferenciák és évzáró taggyűlések is kiemelték. Ahhoz, hogy a párt alapszeivezetei minden tagjukat aktivizálni tudják, s rajtuk keresztül a többi dolgozót is megnyerjék merész feladataink teljesítésére, továbbra is nagy gondot kell fordítanunk a pártoktatásra és az ideológiai munkára. „A pártművelődést szorosan egybe kell kapcsolni a pártpolitika feladataival; a marxizmus—leninizmus klasszikusai műveinek a tanulmányozására, a pártkongresszusok dokumentumainak és a CSKP Központi Bizottsága határozatainak ismertetésére kell támaszkodniuk, ezek ugyanis viszonyaink között a marxizmus—leninizmus alkotó szellemi fejlesztését és konkrét alkalmazását jelentik. A Szovjetunió Kommunista Pártja valamint a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom tapasztalatai fontos eszmei és politikai fegyverzetül szolgálnak munkánkban ... Most közvetlenül az a feladat áll előttünk, hogy elérjük: pártunk minden egyes tagja és tagjelöltje mélyrehatóan tanulmányozza a XV. kongresszus anyagát, lakosságunk is alaposan ismerkedjék meg a kongresszus határozataival. Ezzel kapcsolatban elengedhetetlenül fontos, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártja XXV. kongresszusának és a testvérpártok kongresszusainak dokumentumait is tanulmányozzuk és magyarázzuk.“ A XV. pártkongresszus olyan célokat tűzött ki* melyek teljesítése nemcsak a kommunistáknak, hanem hazánk minden dolgozójának a legsajátabb érdeke. Ám minden egyes pártszervezet tagjainak tudatosítaniuk kell: az emberek megnyerésének elengedhetetlen feltétele, hogy mindenki tisztában legyen céljainkkal és feladatainkkal. Mégpedig nemcsak általában kell ismerni a XV. kongresszuson kitűzött célokat, hanem azt is tudni kell, hogy azok megvalósításából kire milyen feladat hárul. Ezért kell a kongresszus határozatait lebontani minden párt- szervezet, minden egyes munkahely s^ját feltételeire, hogy az emberek konkrét feladatok teljesítésével lássanak hozzá céljaink megvalósításához. FÜLÖP IMRE A vráblei Tesla üzem a rádióadók, erősítők és oktatási segédeszközök ismert gyára az idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. A dolgozók a jubileumi ívben a XV. kongresz- szus és a CSKP megalakulásának 55. évfordulója tiszteletére értékes szocialista felajánlást tettek 4 552 195 korona értékben. Felvételünkön: Marián Laca ellenőrzi a gyártmányokat. (Felvétel: J. Kolenőík — CSTK) Célunk a kereskedelmi együttműködés fejlesztése SZÁZHÚSZ HAZAI ÉS KÜLFÖLDI ÚJSÁGÍRÓ TÁJÉKOZTATÁSA A BRNÖI NEMZETKÖZI FOGYASZTÁS ICIKK-VÁSÁRRÖL (CSTK) — Az ötödik ötéves tervidőszak eredményeiről és a csehszlovák népgazdaság továbbfejlesztésének legfontosabb szempontjairól nyilatkozott te, n>p a brnói VII. nemzetközi fo- gyasztásicikk-vásáron megtartóit sajtóértekezleten Andrej Bar- čák szövetségi külkereskedelmi, Pavol Bahyl szövetségi általános gépipari, Oldŕich Svačina cseh és Alojz Kusalík szlovák iparügyi miniszter. A sajtóértekezleten részt vett 120 újságírónak egyharmada külföldi tömegtájékoztatási eszközöket képviselt. A megnyitó beszédet Andrej Barčák miniszter mondotta. Beszédében a többi között ezeket mondta: A csehszlovák népgazdaság fejlesztésében pozitív szerepet játszott a külkereskedelem is. A külkereskedelem terjedelme 44 százalékkal növekedett. A Köszönetnyilvánítás (ČSTK) — A CSKP KB főtitkára, a CSKP KB Elnökségének tagjai és a további újonnan választott szervek tagjai a XV. pártkongresszuson számos üdvözlő levelet kaptak párt- és társadalmi szervezetektől, kollektíváktól és egyénektől, akik a társadalmi tevékenység valamennyi szakaszán, az iparban, a mezőgazdaságban, az építőiparban, a közoktatásban, a kulturális és tudományos munkahelyeken és más területeken dolgoznak. Jókívánataikban kifejezik pártunk politikájának támogatását, s egyben azon elhatározásukat, hogy kötelezettségek vállalásával támogatják a XV. párt kongresszus határozatainak megvalósítását. Az összes üdvözletért, kötelezettségvállalásért és a XV. kongresszus eredményeinek aktív támogatásáért ezúton őszinte köszönetét mondunk. A CSKP KB ELNÖKSÉGE szocialista országokkal az árucsere-forgalom növekedése 1969 és 1975 között 54 százalékos volt. A kapitalista országokat sújtó gazdasági válság ellenére külkereskedelmünk terjedelme a nem szocialista országokkal is növekedett, mégpedig 32 százalékkal. A szocialista országok részaránya a csehszlovák külkereskedelemben körülbelül 71 százalék. Ebből a KGST tagállamaira 66 százalék jut. A tőkésországok részaránya 22, a fejlődőországok részaránya pedig 7 százalék. A csehszlovák kivitelben jelentős szerepet játszik a csehszlovák közszükségleti ipar, amely ipari termelésünknek megközelítően 14 százalékát produkálja és a nemzeti jövedelem képzésében 16 százalékkal vesz részt. Részaránya 1975-ben az exportban 17,4 százalékos volt. A csehszlovák fogyasztási cikkek kétharmadát (65,8 százalékot) a szocialista országokba, 34,2 százalékát pedig a tőkésállamokba szállítjuk. A közszükségleti ipar rész(Folytatás a 2. oldalon) Béke helyett fegyverropogás Libanonban Fraingie tovább halogatja lemondását VIRÁGÖZÖN A DUNA PARTJÁN A virág — a tisztelet és a szeretet tolmácsolója, érzelmeinknek és vágyainknak bizalmas kifejezője — szocialista életstílusunknak ma már szinte elválaszthatatlan része. Ezt bizonyítja az immár hatodszor megrendezett Flóra 76 nemzetközi virágkiállítás, amelyet Bratislavában, a Kultúra és Pihenés Parkjában tegnap ünnepélyes keretek között nyitottak meg. Az SZSZK Belügyminisztériumának és Szlovákia fővárosa, Bratislava Városi Nemzeti Bizottságának gondozásában megrendezett virágkiállítás ünnepi megnyitásán részt vett Gejza Blapka, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Bratislavai Városi Pártbizottság vezető titkára, herber t Durkovič, az SZLKP KB Elnökségének tagja, az SZNT alelnöke, Fábry István, az SZNT alelnöke, Václav Vačok, az SZSZK miniszter elnök-helyettese, a szlovák kormány több tagja, a bratislavai konzuláris hivatalok képviselői és más vendégek. Ünnepi beszédet Ladislav Martinak, Bratislava főpolgármestere mondott. — „Otthonainkba, utcáinkba, városainkba és falvóinkba az idén is virágözönnel köszöntött be az örökké ismétlődő tavasz. A tavasz, amely számunkra nem csupán a természet újjáéledését jelenti, hanem felszabadulásunk hagyományosan gyönyörű évszaka is, amelyhez az iáén jelentős évfordulók fű(Folytatás a 2. oldalon) Bejrút — A lisszaboni polgárháború továbbra is szedi áldozatait. A legutóbbi 24 óra fegyveres összecsapásainak mérlege azt mutatja, hogy a tűzszünet Libanonban gyakorlatilag csak papíron létezik. Egyedül a fővárosban és peremén több mint százan haltak meg és ennél sokkal többen megsebesültek. A szembenálló erők a hét végén több alkalommal is tüzérségi párbajt vívtak egymással. A főváros nemzetk repülőterét is találatok érték. A fegyverszünetet ellenőrző bizottság erőfeszítései kevés sikerrel jártak. A palesztin felszabadítási hadsereg egységeinek sikerült egy demarkációs vonallal „ütköző övezetet“ létesíteni, amely ideig-óráig megállította a két fél közötti tűz- párbajt. A harci cselekmények bonyolultságát az ország politikai helyzetének kilátástalansága is nehezíti. Frangié elnök ugyan megígérte, hogy aláírja az alkotmány módosításáról szóló parlamenti döntést, azonban továbbra is halogatja lemondásának időpontját. A haladó libanoni erők ultimátumszerű követelményt terjesztettek elő, amelyben felszólítják az elnököt, hogy legkésőbb 10 napon belül adja át elnöki tisztségét. Szaim Szalám volt miniszterelnök, az ismert konzervatív muszlim politikus szintén elutasította Frangié halogatását és felhívta a képviselőket, hogy ismét üljenek össze és szerezzenek érvényt korábbi döntésüknek. Közben a jobboldal továbbra is különböző cselszövényekhez folyamodik. Frangié elnök külön megbízottakat küldött Damaszkuszba, hogy Asszad szíriai elnöknél a korábban ott járt fasszer Arafat elnökkel kötött szíriai—palesztin megállapodás körülményeit tisztázzák. Ezzel kapcsolatban a szíriai sajtó hangoztatta, hogy az említett egyezmény nem tartalmaz titkos záradékokat a libanoni politikai válság rendezését illetően. Legfrissebb jelentések szerint Frangié elnök külön megbízottjai már ma jelentést terjesztenek a szíriai vezetőkkel folytatott tárgyalásokról, és ezt követően végleges döntés születik, vajon Frangié hajlandó-e eleget tenni az alkotmánymódosításnak, s ezzel átadni helyét egy űj köztársasági elnöknek, ami a libanoni politikai válság rendezésének kiindulópontja íe^ hét.