Új Szó, 1976. március (29. évfolyam, 51-77. szám)

1976-03-02 / 52. szám, kedd

Világ proletárjai, egyesüljetek.f SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSAGANAK NAPILAPJA 1976. március 2. KEDD BRATISLAVA O XXIX. ÉVFOLYAM 52. szám © Ára 50 fillér A Szovjetunió Kommunista Pártjának XXV. kongresszusa Proüt nemzetköziség, harc a békéért, a népek barátságáért Teljes egyetértés a párt politikai irányvonalával és gyakorlati tevékenységével LEONYID BREZSNYEV VITAÖSSZEFOGLALÖJA A küldöttek egyöntetű helyesléssel fogadják Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főHtkára beszá­molóját. (Telefoto: CSTK — TASZSZ) Moszkva — Hét jön dél­előtt 10 órakor Moszkvában folytatta munkáját az SZKP XXV. kongresszusa. A kongresz- szus hatodik napján lezárták az első két napirendi pont vitá ját. A mindössze félórás dél- előtti ülésen Gyinmuhamed Ku- najev, az SZKP KR Politikai Bizottságának tagja elnökölt. Bejelentette, hogy az első két napirendi ponttal, tehát a Köz­ponti Bizottsáq és a Központi Revíziós Bizottság beszámolói­val kapcsolatban 139 delegátus jelentkezett szólásra, s 44 vi­tafelszólalás hangzott el. Ku- najev javaslatára a kongresz- szus megszavazta az első két napirendi pont vitájának lezá rását. Ezután az elnök felkérte Leonyid Brezsnyevet, az SZKP KR főtitkárát, az első napiren­di pont előadóját vitazáró be szédének elmondására. Ezt követően Viktor Grisin, a KR Politikai Bizottságának tagja az első napirendi ponttal kapcsolatos határozati javaslat előkészítésére szombaton ala­kitól! 110 tagú bizottság meg­bízásából felolvasta a határo­zati javaslatot. A kongresszus mind ezt, mind a Központi Re­víziós bizottság beszámolóját jóváhagyó határozati javaslatot egyhangúlag, lelkes taps és él­jenzés közepette elfogadta. Borisz Ponomarjov, az SZKP KR Politikai Bizottságának pót tagja, a Központi Bizottság tit­kára lépett ezután a szónoki emelvényre, s felolvasott egy nyilatkozattervezetet, amelyben az SZKP XXV. kongresszusa 1 Folytat ás a 2. oldalonI Az SZKP XXV. kongresszusának határozata Moszkva — A XXV. kongresszus maradéktalanul jóváhagyta az SZKP KB politikai Irányvonalát és gyakorlati tevékenysé­gét. A küldöttek hétfőn egyhangúlag elfogadták a Központi Bi­zottság tevékenységét jóváhagyó határozatot. Ugyancsak egyhangúlag elfogadták az SZKP KB beszámolóját, amelyet Leonyid Brezsnyev terjesztett elő. A konresszus java­solta az összes pártszervezetnek, hogy munkájukban a beszámo­lóban lefektetett tételekből és feladatokból induljanak ki. A kongresszus jóváhagyta a Központi Revíziós Bizottság be­számolóját is. Az alábbiakban közöljük az SZKP XXV. kongresszusának hatá­rozatát az SZKP Központi Bizottsága Leonyid Brezsnyev előter­jesztette beszámolójáról: Miután meghallgatta és megvitatta L. I. Brezsnyev elvtárs, az SZKP KB főtitkára előterjesztésében az SZKP Központi Bízott ságának beszámolóiét, a párt soron levő bel- és külpolitikai feladatairól, elhatározta: 1. Teljes egészében helyesli a párt központi bizottsága pobti kai irányvonalának és gyakorlati tevékenységét. 2. Jóváhagyja az SZKP KB beszámolóját és javasolja minden pártszervezetnek, hogy munkájában érvényesítse azokat a tété leket és feladatokat, amelyeket L. I. Brezsnyev vetett fel az SZKP Központi Bizottsági beszámolójában. Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitká­ra hétfőn az SZKP XXV. kong­resszusán az alábbi vitaössze­foglalót mondta el. Küldött elvtársak! A központi bizottság boszá mólójának megvitatásában részt vettek minden köztársaságunk képviselői — a központi bizott­ságok titkárai, a területi párt­bizottságok titkárai felszólaltak a munkások, kolhozparasztok, értelmiségiek, képviselői. A párt bel- és külpolitikája kér­déseinek sziéles körét érintet­ték. Nem kétséges, hogy az új központi bizottság, amelyet majd megválasztunk, figyelme­sen tanulmányozni fogja a el­hangzott észrevételeket, s azo­kat figyelembe veszi majd munkájában. Az általános vitáról szólva három mozzanatot szeretnék kiemelni. Szerintem ezek a legfontosabbak. Mindenekelőtt naj?y megelégedéssel állapítha­tó meg. hogy a kongresszuson felszólalt valamennyi küldött egyöntetűen helyeselte a köz­ponti bizottság politikai irány­vonalát és gyakorlati tevékeny­ségét. Teljes támogatást kapott a központi bizottság beszámoló­jában vázolt jövőre vonatkozó irányvonal is. Elvtársak, ez azt jelenti, hogy sok milliós pártunk — amelynek akaratát mi itt ki­fejezésre juttatjuk — eszmei­leg és politikailag összeforrot­tan, egységesen fogadta a XXV. kongresszusát. Ki kell emelni a vita rendkívül konst­ruktív, tárgyszerű és elvszerű jellegét. Az elmúlt ötéves terv ered­ményeinek komoly elemzése, a párt- és az ország jelenének és lövőiének átgondolása, fejlődé­sünk számos problémájára vo­natkozó érdekes javaslatok, sa­ját tevékenységünk önkritikus követelményeket támasztó meg­közelítése — ezek az itt el­hangzott beszédek legfőbb jel­lemvonását. F.z pedig azt jelen­ti, hogy a kongresszuson csak­úgy, mint az egész pártban, a kommunistákhoz méltó alkotói munkastílus uralkodik. Egysé­gesen és teljesen hallatták sza­vukat a proletár internaciona­lizmusról, a népek barátságá­ról és a békéért vívott harc­ról. Ez a mi politikánk és et­től nem térünk el. Ki kell emelni, a felszólalók nagy optimizmusát, magabiztos öntudatos hangját. Mindez az ügyünk sikerének, a terveink realitásába vetett szilárd meg­győződése és annak a felisme­résnek az eredménye, hogy ha a párt kollektív bölcsességével kijelöli a célokat, kitűzi saját maga és az egész ország fel­adatait, akkor megvalósulnak ezek a célok, megoldódnak ezek a feladatok. Köszönetét mondok mind­azoknak az elvtársaknak, akik nagyra értékelték a beszámo­lót, s elismerő szavakkal szól­tak központi bizottságunkról, politikai bizottságunkról, ró­lam. és külföldi barát iáinkról. De az a helyes dolog, ha eddi­gi sikereinket úgy tekintjük, mint a párt vezető szervei, to­vábbá a pártbizottságok és az összes pártszervezet kollektív munkájának együttes erőfeszí­tésének eredményét. Mi akkor járunk el helyesen, akkor járunk el lenini módon, ha eredményeink tudatában, fi­gyelmünket a még meglevő fo­gyatékosságokra, a megoldatlan feladatokra összpontosítjuk. Ogy gondolom, a kongresszus küldöttei egyetértenek azzal, hogy az ügy ilyen megközelíté­se mindennél lobban elősegíti a kommunisták és egész né­pünk politikai aktivitásának és alkotó energiájának fokozódá­sát. Engedjék meg, hogy ennek jegyében zárjam szavaimat. Ügy gondolom, hogy a közpon­ti bizottság beszámolójáról foly­tatott vita, jellege és tartalma mentesít a terjedelmesebb zá­róbeszédtől. A SZOVJETUNIÓ NÉPGAZDASÁGA 1978-1980. ÉVI FEJLESZTÉSÉNEK FŰ HÁNYÁI Aiekszej Kosziginnok, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének beszámolója Küldött elvtársak! Az SZKP Központi Bizottsága a kong­resszus elé terjesztette a Szovjetunió népgazdasága 1976—1980. évi fejlesz­tése fő irányainak tervezetét. A terve­zet a párt gazdasági és szociális poli­tikájával összhangban kifejti a komrau ni/.iTius anyagi műszaki bázisa hazánk­ban történő további építésének prog­ramját. A párt előző kongresszusától bennün­ket elválasztó öt év teljes egészében megerősítette az SZKP XXIV. kong­resszusán ki|elölt politikai irányvonal tudományos megalapozottságát, és ma­gas fokú hatékonyságát. Új, hatalmas sikereket értünk el a népgazdaságban. Növekedett a dolgozók kommunista ön­tudata. termelési és társadalmi aktivi­tása. Megerősödött a szocialista állam. Tovább fejlődött soknemzetiségű ha­zánk népeniek testvéri együttműködé­se. A párt és a nép egysége megbont­hatatlan. Ami a nemzetközi ügyeket illeti, a szovjet nép körében mélységes meg­elégedést keltett, hogy a szocialista közösség országaival való kapcsolat és együttműködés minden irányban bő­vült, erősödött összeforrottságuk és egységük. Még szilárdabbakká váltak a Szovjetunió, a Varsói Szerződés és a Kölcsönös Gazdasági Segítség tagálla­maihoz — Bulgáriához, Csehszlovákiá­hoz, Kubához, 1 »ngyelországhoz, Ma­gyarországhoz, Mongóliához, a Német Demokratikus Köztársasághoz és Romá­niához, valamint a jugoszláv Szövetségi Köztársasághoz, a Vietnami Demokrati­kus Köztársasághoz, a Koreai Népi De­mokratikus Köztársasághoz fűződő ba­rátság szálai. Országunk és a földkerekség vala­mennyi népe számára óriási jelentősé gű az SZKP XXIV. kongresszusán el­fogadott békeprogram alaptételeinek sikeres valóra váltása. A világszoclaliz- mus pozícióinak további megszilárdulá­sa, a nemzetközi helyzetben végbement hatalmas pozitív változások, a Szovjet­unió és sok, eltérő társadalmi rendsze­rű ország közötti kapcsolatok javulása —• ezekben nyilvánult meg a Szovjet­unió lenini külpolitikájának aktivitása, békeszeretete és osztályjellege. Hála a Szovjetunió, a szocialista közösséghez tartozó országok, az összes békeszerető népek és államok erőfeszítéseinek, a világban elmélyült a feszültség enyhü­lésének folyamata. Az elmúlt évek sikerei és eredményei elválaszthatatlanok attól, hogy társa­dalmunk életében megerősödött a párt vezető szerepe, megerősödött a nem­zetközi tekintélye. A Központi Bizottság beszámolója, amelyet Leonyid Iljics Brezsnyov, az SZKP Központi Bizottságának főtitká­ra terjesztett elő, összegezi a párt és a szovjet nép által az elmúlt öt évben végzett hatalmas munka eredményeit. A beszámoló az országunk által törté­nelmi vívmányok nagyszerű képét tárja fel. Sokoldalúan megvilágította a párt gazdasági és szociális politikája jelen­legi szakaszából adódó alapfontosságú és Időszerű problémákat, meghatározta az SZKP bel- és külpolitikájának fő távlati irányait. Ez a pártdokumentum kiemelkedő hozzájárulás a kommunis­ta építés elméletéhez és gyakorlatához, valamint a Szovjetunió által a békéért és a szocializmusért vívott harchoz. A küldöttek az SZKP Központi Bizott­ságának beszámolójához hozzászólva nagyra értékelték a Központi Bizottság és a Politikai Bizottság elmúlt idő­szakban végzett tevékenységét. Han­goztatták a párt távlati irányvonalával való teljes egyetértésüket. A kongresz- szus küldöttel egész pártunk vélemé nyénok adnak hangot, amikor egyönte­tűen hangsúlyozzák, hogy a Központi Bizotts.'fg és a Politikai Bizottság, élén Leonyid Iljics Brezsnyevvel, az SZKP, Központi Bizottságának főtitkárával, el­vi marxista—lenlnista álláspontot kép­viselve nagy energiával és céltudatos­sággal gondoskodik az SZKP egész bel' és külpolitikájának kidolgozásáról és sikeres megvalósításáról. Ezt újra megerősíti a párt központi bizottságának „A Szovjetunió népgaz­dasága 1973—1980. évi fejlesztésének irányairól" címmel megtárgyalásra a kongresszus elé terjesztett tervezete, amelyet mint ismeretes a pártszerveze­tekben, a dolgozók gyűlésein és a saj­tóban mélyrehatóan megvitattak. Ez gazdasági és szociális politikánk kérdé­seinek az ország népgazdasága fejlesz­tési távlatainak és módjainak valóban össznépi megvitatása volt. Szocialista társadalmunk erejét a tömegek öntuda­ta adja. A tömegek mint Vlagyimir Iljics Lenin mondotta. „Mindenről ké­pesek ítéletet alkotni és mindent öntu­datosan közelítenek meg“. A lenini gondolatot különös erővel támasztotta alá a tervezet megvitatásának egész menete, amikor a dolgozók véleményt nyilvánítottak a kommunista építés fco­(folytatás a 3. oldalon#

Next

/
Oldalképek
Tartalom