Új Szó, 1976. február (29. évfolyam, 27-50. szám)
1976-02-02 / 27. szám, hétfő
JÉGKORONG-CSEMEGE Kétszer a Szovjetunió B-válogatottja ellen A jégkorongsport kedvelői Nyitrán és Bratislavában nem panaszkodhattak, érdekes, változatos mérkőzést láthattak a hét végén, amikor a fiatal játékosokból (korhatár 23 év) összeállított csehszlovák válogatott egy-egy mérkőzést játszott a szovjet B-válogatott ellen. Amíg az első napon a csehszlovák csapat biztos győzelmet aratott, a második, a bratislavai találkozó, nagy küzdelem után döntetlenül végződött. CSEHSZLOVÁKIA—23— SZOVJETUNIÓ B 7:2 (2:0, 2:1, 3:1) Nitr.a, 4500 néző. gólütők: Richter (2), MikioSoviC, Havlí- Cek, Kostka. Skrbek és Cerník, ill. Filipov és Kotlov. A csehszlovák együttes az első harmadban a szemfüles Richter két góljával fejezte ki fölényét. A zsúfolásig megtelt nyitrai stadion közönsége gyakran megtapsolta a csehszlovák korongozók gyors, ötletes játékát. Az első húsz percben Krá lik kapuja egyszer sem volt komolyabb veszélyben. A találkozó közepe táján a vendégegyüttes kiegyenlítette a játékot. a második harmad elején Filipov egy kapu előtti kavarodást kihasználva szépített. Az elkövetkező percekb&n azonban ismét a hazaia'k voltak fölényben és kétszer *.s ellenfél hálójába küldték a korongot. Gyors, de meglehetősen kemény játékot láthattak a nézők a harmadik harmadban. Kostka a harmad elején 5:t-re növelte a csehszlovák együttes előnyét, majd Kotlov szerzett gólt csapatának. Az utolsó tíz percben isimét a hazai együttes volt kezdeményezőbb és az úiabb két gól, valamint a mérkőzés végeredménye jó fényt vet a fiatal játékosokból összeállított együttes teljesítményére. Mintha kicserélték volna a szovjet B-váiogatottat a bratislavai visszavágón, melyen közelebb állt a győzelemhez mint a hazai csapat. A 31. p.-ben a vendégek inár négy góllal vezettek. de az utolsó harmadban a csehszlovákoknak sikerült erősíteniük és kiharcolniuk a döntetlent. CSEHSZLOVÁKIA—23— SZOVJETUNIÓ B 5:5 (0:0, 1:1, 4:4) Bratislava, 4000 néző, gólütők: Tarant (2). P. Šťastný (2), Sýkora, ill. Beljadinov Ku- tergin, Tyitov, La hamív és Ru- dakov. Az első harmadban látható volt, hogy mindkét csapat levonta az előző napi találkozón szerzett tapasztalatokat. Főleg a szovjet együttes igyekezett kezdettől fogva magához ragadni a kezdeményezést, jobbain fedezték a csehszlovák csatárokat. Popovnak már a 3. percben nagy helyzete volt, de a korong nem jutott el az üres kapuig. Hasonlóan nagy helyzete volt V. LukáCnak a 17. percben, de elhamarkodta a dolgot. A második húsz perc nem hozott olyan szép, fordulatos játékot, mint a gól nélküli első harmad, sok volt a szabálytalanság, amit a bírók nem mindig toroltak mes: kellőképpen. A vendégek a 22. percben kihasználták erőfölényüket és megszerezték a vezetést. Néhány másodperccel a harmad befejezése előtt egyenlített Tarant. Az utolsó harmadban a vendégek nagyon jól kezdtek, támadásaik egyre pontosabbá váltak, és fölényüket gólokban is ki tudták fedezni. A 11. percben már 5:l-re vezettek. Már-már úgy tűnt, hogy eldőlt a ta'á'kozó sorsa, amikor Peter Šťastný és három perccel később Sýkora csökkentették az ellenfél előnyét és ekkor valóságos drámai légkör uralkodott a stadionban. A nézők lelkes biztatása mellett a fiatal csehszlovák korongozók magukra találtak, egymás után zúdultak a támadások az ellenfél Vnnu'tíT-a. At SB. percben tovább csökkentették a szovjet B-válogatott előnvét és eey perccel a befejezés előtt sikerült az egyenlítés Is. • Az I. röplabda-ligában a nők az 5. forduló mérkőzéseit, a férfiak az első forduló két előrehozott mérkőzését játszották le. Nők: Slávia Bratislava— Slávia Praha 3:0, HH Praha— ČH Bratislava 1:3, Tatran Praha—Liberec 0:3, KPS Brno— NHKG Ostrava 3:0. Férfiak: Dukla Llberec—Slávia Bratislava 3:1. AZ OLIMPIA ESÉLYESEI Bachler ismét az élvonalban S ikerül-e a comeback, meg tudja-e ismételni a nyolc esztendővel ezelőtti eredményeit, vagy talán még felül is múlja azokat? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre ad majd választ — most már valóban néhány nap múlva — Reinhold Bachler, az osztrák síugró válogatott hirtelenszőke, állandóan mosolygó, mindig vidám veteránja. A 31 éves síugró több mint 17 esztendeje űzi kedvenc sportját versenyszerűen. 1967-ben több versenyt megnyert és 154 méterrel sírepülő-világrekordot állított fel. Legsikeresebb éve azonban az 1968-as olimpiai volt. Grenoble- ben a normál sáncon ezüstérmet nyert, nagysáncon hatodik leit. A folytatásra azonban elég soká kellett várni. Több éves hullámvölgy következett. 1972- ben ugyan megnyerte a kongs- bergi, 1973-ban a St. Moritz-i versenyt, az 1974-es faluni vi~ lágbajnokságon azonban a normálsáncon 24, a nagysáncon csak 59., azaz utolsó előtti lett. Tavaly már maga is érezte, hogy „leírták“, nem várnak tőle rendkívüli eredményeket. — Sokat gondolkoztam jövőm fölött, s nem tudtam szabadulni attól az érzéstől: megmutatom nekik, igenis bebizonyítom, hogy egy 30 éves versenyzőt még nem szabad ócskavasként kezelni. Nemcsak szorgalmasan és becsületesen, hanem nagy körültekintéssel végeztem edzéseimet, s azokat gyakran meg is tetéztem. Azt hiszem sikerült technikai téren is javulnom, s hogy megfelelő a formám azt már a nagysáncver senyen is bebizonyítottam. Bachlert gyakran bírálták rossz talajfogásáért (csaknem terpeszállásban ért földet). E tekintetben is sokat javult, most már nemcsak nagyokat ugrik, hanem megfelelő testtartással ér földet, amit a pontozók mindig kellőképpen értékelnek. Ehhez még hozzájárul a kitűnő küzdőszelleme, s így érthető, hogy edzője, Baldur Preiml nagyon jó véleménnyel van védencéről: — Reinhold nagyon ért ahhoz, hogy tudását, bátorságát és az ugrással járó kockázatot közös nevezőre hozza, illetve megfelelően alkalmazza. Remek a légmunkája és a testtartása. Ezek legnagyobb ütőkártyái, bízhatunk benne. Bachlernak nem volt és nem is lesz könnyű dolga. Nagy eredménynek számít már az is, hogy beverekedte magát a rendkívüli képességű osztrák „tizenéves“ síugrókból álló olimpiai csapatba. Senkit sem becsül le, de a legjobban Innauerektől tart, s nem ok nélkül, mert az elmút héten megrendezett versenyek eredményei azt igazolják, hogij Innauer, Schnabl és a többiek ragyogó formában vannak, fi ezenfelül nagyon szeretné 18 éves sportpályafutását olimpiai éremmel zárni. A szakemberek szerint erre reális esélyei vannak. (kollár) Csehszlovákia—23 — Szovjetunió B 5:5. Novikov kapus ás Filipov az utolsó pillanatban hárít Richter előtt. (Vojttšek felv.) Teljesítik a párthatározatot Az I. ligás labdarügó-csapatok elnökei ás a politikai-nevelő szakbizottságok elnökei kétnapos aktívaértekezleten vettek részt Prágában. Megvitatták a CSKP Központi Bizottságának titkársága által jóváhagyott dokumentumból adódó intézkedések realizálását és a jelenlegi helyzetet. A politikai nevelő munka fő feladatairól dr. Jaroslav Marek, a CSSZTSZ KB politikainevelő szakbizottságának elnöke nyújtott tájékoztatást. Az elmúlt esztendőben növekedett az egész testnevelési szervezet tekintélye és a politikai nevelő munkában fokozatosan sikerül kiküszöbölni a tárcaszemléletet és az ösztönösséget. A labdarúgásban végzett munka hatékonyságának kritériuma éppen e dokumentum teljesítése lesz. Miroslav M a c e k, a labdarúgó szövetség politikai nevelő bizottságának elnöke a bevezető referátumot néhány észrevétellel egészítette ki. A politikai nevelő munka kérdései napirendre kerülnek a labdarúgó szövetség választmányának e heti plenáris ülésén is. Dr. Milan N a v a r a docens arról számolt be, hogy miként valósítják meg az egységes edzésrendszert, s miként ültetik át a gyakorlatba a tudományos ismereteket. Beszélt az első osztályú edzők utóképzéséről, a labdarúgók napirendjének elveiről, valamint a káder- és anyagi ellátottságról, amely A ki® labdarúgása Ismét a Celtic az élen A skót labdarúgó-bajnokságban a Celtic vette át a vezetést, miután 2:1 arányban győzött a Dundee United ellen. További eredmények: Aberdeen —Ayr 2:1, Dundee—Glasgow Rangers 1:1, Hibernians—St. Johnstone 5:0, Motherwell — Hearts 2:0. Az élcsoport sorrendje: Celtic 32, Glasgow Rangers 31, Motherwell 29, Hibernians 28 ponttal. Az angol labdarúgó-liga f. divíziójában a következő eredmények születtek: Arsenal—Sheffield United 1:0, Aston Villa— Queens Park Rangers 0:2, Derby County—Coventry 2:0, Ever- ton—Burnley 2:3, Ipswich Town —Tottenham Hotspur 1:2, Leeds United—Norwich City 0:3, Leicester City—Manchester City 1:0, Manchester United—Birmingham 3:1, Middlesbrough— Newcastle United 3:3, West Ham United—Liverpool 0:4, Wolverhampton Wanderers— Stoke City 2:1. A sorrend: Manchester United 38, Liverpool 37, Derby County 36, Leeds United 35, Queens Park Rangers 34 ponttal. Erfurtban barátságos labdarúgó-mérkőzésen az FC Rot- weiss gól nélküli döntetlent játszott a Skoda Plzeň-nyel. Az Inter Bratislava Bochum* ban vendégszerepeit. A helyi VFL-lel játszott mérkőzésen nem született gól. Brazília és Uruguay a montreali olimpiai labdarúgótorna 16-os döntőjének küszöbén. Uruguay 2:0 arányban győzött Argentína ellen és Kolumbia 1:0 arányban bizonyult jobbnak Chilénél. A torna állása a 4. forduló után: Brazília 7, Uruguay 6, Argentína 5, Kolumbia 3, Peru 2, Chile 1 ponttal. nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az első osztályú klubok valóhau élvonalbeli szinten dolgozhassanak. Vladimír P e t r mérnök, a labdarúgó-bajnokságokban tervezett változtatásokról adott tájékoztatást. A javaslatokat még jóvá kell hagynia a CSSZTSZ Központi Bizottsága titkárságának. A jól sikerült kétnapos aktívaértekezlet végén élénk vita folyt és számos gondolatébresztő javaslat hangozott el, amelyeket I.udvík U h 1 í ŕ, a labdarúgó szövetség választmányának alelnöke foglalt össze. Az első ellenfél Skócia Skócia és Wales képviselőivel folytatott bonyolult tanácskozások után véglegesen rögzítették a világbajnoki selejtezők egyes mérkőzéseinek időpontját. A csehszlovák labdarúgó-válogatott már az idén ősszel megkezdi a nehéz sorozatot. Október 13-án hazai pályán mérkőzik Skóciával, és utolsó mérkőzését 1977. november 16- án ismét otthon játssza Wales ellen. A világbajnoki selejtező mérkőzések menetrendje — 1976. X. 13.: Csehszlovákia—Skócia, 1976. XI. 17.: Skócia—Wales, 1977. III. 30.: Wales—Csehszlovákia, 1977. IX. 21.: Skónia— Csehszlovákia, 1977. X. 12.: Wales—Skócia, 1977. XI. 16.: Csehszlovákia—Wales. Atlétikai verseny Jableneoton Nemzetközi részvétellel rendeztek fedettpályás atlétikai versenyt a jabloneci sportcsarnokban. Eredmények: Férfiak — súlylökés: Janou- šek (Slávia Praha) 18,71, 15D0 méter: Rogowski (Wroclaw) 3:59,1, távolugrás: Narozny (Bythost) 760, 800 m: Maisch (Drezda) 1:55,6, rúdugrás: Niez- goda (Gdyne) 510, magasugrás: Rüdel (Karl-Marx-Stadt) 213, 60 m gát: Thomas (Karl-Marx- Stadt) 8,11, 60 m: Janitzke (Magdeburg) 6,89, Matoušek 6,94. Nők — magasugrás: Müller (Karl-Marx-Stadt) 170, 300 m: Dietzsch (Magdeburg) 38,6, 60 méter gát: Rampf (Karl-Marx- Stadt) 8,62, 60 m: Bading (Magdeburg) 7,62, 800 m: Dietzsch (Magdeburg) 2:19,8, távolugrás: Nováková 609. 8. FOGADÖHÉT CSEH NEMZETI JÉGKORONG LIGA 1. Slávia Praha—Slovan Ostí nad Labem. A Slávia teljesen formán kívül van, legutóbb otthonában az utolsó helyen álló Jihlava B-től is kikapott. Most sem adunk esélyt neki. Tippünk: 2. 2. TJ Prostéjov—Slezan Opava. A vendégcsapat az erősebb, de nem. annyira, hogy ez kiegyenlítené a hazai pálya előnyét. Tippünk: 1, 0. SZLOVÁK NEMZETI JÉGKORONG-LIGA 3. ZVL Skalica—Smrečina B. Bystrica. A vendégeknek eddig 9 ponttal van többjük a Skali- cánál, ezért idegenben is megszerezhetik a két pontot. Tippünk: 0, 2. 4. Dubnica n. Váltom—AC Nitra. Két középcsapat küzdelme, az előny mindenképpen a vendéglátóké. Tippünk: 1. ANGOL LABDARÜGÚ-LIGA 5. Birmingham City—Middlesbrough. A Birmingham otthonában ritkán ajándékoz pontot. Tippünk: 1. 6. Burnley—Ipswich Town. Itt is a hazai csapat az esélyesebb, de azért biztosítsuk be magunkat a döntetlenre is. Tippünk: 1, 0. 7. Coventry City—Manchester United. A Coventry legutóbb csak döntetlent ért el otthon a Newcastle ellen, most még erősebb ellenfelet kap. Tippünk: 0, 2. 8. Liverpool—Leeds United. A forduló igazi csemegéje és mivel a Leeds legutóbb egy teljesen ismeretlen csapattól, a III. divíziós Crystal Palace-tól kapott ki, az esélyes a vendéglátó Liverpool. Tippünk: 1. 9. Manchester City—Aston Villa. A Manchester bizakodással nézhet a mérkőzés elé. Tippünk: 1. 10. Newcastle United—Derby County. A találkozó háromesélyes. Tippünk: 1, 0, 2. 11. Norwich City—Arsenal. Az Arsenal idegenből is viliot haza pontot — esetleg kettőt is. Tippünk: 0, 2. 12. Tottenham Hotspur—West Ham United. A két csapat nagyjából egyforma játékerőt képvisel, ezért a hazai pálya előnye dönthet. Tippünk: 1. Átadták 1975 legjobb magyar sportolóinak a vándordíjai, jepünkön: Hargitay András, a 200 és 400 méteres vegyesúszás világbajnoka, Ambrus Mariann az egypárevezős világbajnoki ezüstérmese, valamint a világbajnokságot nyer t öttusa-válogatott: Sasics Szvetiszlav, Kancsal Tamás és Maracskó Tibor. Vajon hány aranyéremmel térnek haza a montreali ollmplá* ről?