Új Szó, 1976. február (29. évfolyam, 27-50. szám)
1976-02-26 / 48. szám, csütörtök
AZ SZKP KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK BESZÁMOLÓJA 1976. II. 26. 11 {Folytatás a 10. oldalról) szág összes nemzeteinek és nemzetiségeinek barátsága. Arra törekedtünk, hogy elősegítsük az állami szervek és társadalmi szervezetek aktivitásának sokoldalú fokozását, hogy minden módon kezdeményezésre ösztönözzük őket. Az államszervezet építése területén a párt különleges figyelmet fordított a tanácsok munkájára. A XXIV. kongresszuson előterjesztett javaslatoknak megfelelően törvényt hoztunk a képviselők státuszáról, amely törvény világosan meghatározza a képviselők jogait és kötelességeit, valamint az állami és a társadalmi szerveknek a képviselők iránti kötelezettségeit, ez értékelhető eredményeket hozott. A tanácsi képviselők kezdeményezésére napjainkban sok fontos kérdés vetődik fel és oldódik meg Elmondhatjuk, hogy a választók megbízása alapján beterjesztett képviselői javaslatok tükrözik népünk, egész életünk igényeit és szükségleteit. Emlékeznek rá, hogy annak idején a Politikai Bizottság kezdeményezésére olyan törvényeket hoztunk, melyek kibővítették a falusi és községi, kerületi és városi tanácsok jogait és anyagi lehetőségeit. A beszámolási időszakban felhalmozódott tapasztalat megmutatta, hogy ez a lépés teljesen helyes volt. A helyi tanácsok munkája — mint mondani szokás — új lendületet kapott. Úgy vélem, a küldöttek támogatni fogják azt a javaslatot, hogy a határterületi, terűiéit és járási tanácsok Illetékességét meghatározó törvényeket is hozzunk. A másik, bennünket állandóan foglalkoztató kérdés: törvényhozásunk tökéletesítésének a szocialista jogrend megszilárdításának kérdése. Nagy társadalmi-politikai jelentősége van annak, hogy párt és állami szerveink kidolgozták, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa és a köztársaságok legfelsőbb tanácsai pedig elfogadták életünk egyes főbb problémáit érintő törvényeket. Jelentős szerepet játszottak abban a munkában a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának állandó bizottságai is, amelyek tevékenysége az utóbbi éveikben általában észrevehetően aktivizálódott. A jogi normákat összhangba hoztuk a társadalmunk által elért új szinttel. Előkészítettük az életünk olyan szféráit érintő jogszabályokat, amelyek korábban a jogi szabályozás keretein kívül voltak, mint például a környezet- védelem, beleértve a víztárolóknak, a föld mélyének, a légtérnek stb. védelmét. Nagyon jó, hogy már rendelkezünk megalapozott jogi normákkal, amelyek lehetővé teszik a természet védelmét szolgáló céltudatos munkát. Nemrég a Politikai Bizottság megbízta a megfelelő szerveket, készítsenek javaslatokat a munka, az igazgatási jog és néhány más törvény további tökéletesítésére, amelyek figyelembe veszik a társadalmi élet új jelenségeit. Sok tennivaló van a gazdasági tevékenység jogi szabályozásának megjavítása terén. Az ezt a szférát érintő törvényeinknek hatékonyabban kell biz- tosítaniok a termelés minőségének növelésével, a takarékossági rendszabályok végrehajtásával kapcsolatos feladatok megoldását. Hatékonyabban kell szembeszegülni az állam becsapásával, a sikkasztással, a szocialista tulajdon meglopásával, a kiskirályoskodás jelenségeivel stb. Nyilvánvalóan itt az ideje, hogy kiadjuk a szovjet állam törvénykönyvét. Ez hozzá fog járulni egész jogrendünk stabilitásának növeléséhez. Törvényeinket hozzáférhetőbbé teszi az összes szovjet állampolgár számára. Magától értetődő, elvtársak, hogy állandó figyelmet szenteltünk és a jövőben is szentelünk a rendőrség az ügyészség, a bíróságok, az igazságügyi szervek tevékenysége tökéletesítésének, amelyek őrzik a szovjet törvényességet, a szovjet társadalom érdekeit, a szovjet állampolgárok jogait. A párt, az állam nagyra értékeli az említett intézmények dolgozóinak nem könnyű, és tiszteletreméltó munkáját, gondoskodnak arról, hogy soraikba jól felkészült, méltó káderek kerüljenek. Az imperialista államok hírszerző ügynökségeinek a különféle külföldi szovjetellenes központoknak és egyéb ellenséges elemeknek aknamunkájától megbízhatóan védik a szovjet társadalmat az állambiztonsági szervek. Tevékenységük a nemzetközi helyzetből és a szovjet társadalom fejlődéséből adódó követelményeknek megfelelően alakul ki. Csekistáink őrzik és fejlesztik azokat a hagyományokat, amelyeket a forradalom egyik kiemelkedő személyisége. Fél iksz Dzser- zsinszkij alapozott meg. Egész munkájukban, amelyet a párt Irányít és folyamatosan ellenőriz, állambiztonsági szerveink a nép és az állam érdekeiből indulnak ki, ezt a tevékenységet a dolgozók széles tömegeinek támogatásával az alkotmányos normák, a szocialista törvényesség szigorú tiszteletben tartásával fejtik ki. Mindenekelőtt ebben rejlik az erejük, ez a rájuk ruházott funkciók sikeres megvalósításának fő záloga. Mindezekben az, években pártunk kellő figyelmet szentel országunk védelmi képessége megszilárdításának és a fegyveres erők tökéletesítésének. Arról számolhatunk be a kongresszusnak, hogy jelentékeny munkát végeztünk ezen a területen. Fejlődött a fegyveres erők korszerű fegyverekkel és haditechnikával való felszereltsége, nőtt a személyi állomány harci felkészültségének és ideológiai felvértezettségének minősége. Mindent összevetve, elvtársak, a szovjet nép bizonyos lehet abban, hogy alkotó munkájának gyümölcsei biztos védelmet élveznek. Senki sem kételkedhet abban sem, hogy pártunk mindent megtesz annak érdekében, hogy a Szovjetunió dicső fegyveres erői a jövőben is rendelkezzenek minden szükséges eszközzel felelősségteljes feladatuk végrehajtásához, ahhoz, hogy őrizői legyenek a szovjet nép békés munkájának, támaszai a világbékének. Elvtársak! A szovjet politikai rendszer elválaszthatatlan részét képezik a társadalmi szervezetek. Ezek összességükben felölelik szinte az ország egész felnőtt lakosságát. És ez nagyszerű tény. Társadalmi szervezeteink jelentik az egyik legfontosabb csatornát, amelyen keresztül az állampolgárok részt vesznek a társadalom ügyeinek intézésében. Vegyük például a legnépesebb társadalmi szervezetet, a szakszervezeteket. Ezeknek több, mint 107 millió tagja van. A szakszervezet munkája a legközvetlenebb módon mozdítja elő a demokrácia megvalósítását az emberi alkotó erő kifejtésének alapvető szférájában — a termelésben. A szakszervezet mindenekelőtt arra hivatott, hogy a dolgozók jogait és érdekeit védelmezze, hogy aktívan foglalkozzék hétköznapi és szociális kérdésekkel. Nem tehetne azonban sokat ezen a téren, ha nem fejlődne a termelés, ha nem szilárdulna a munkafegyelem, ha nem növekedne a munkatermelékenység éppen annál fogva, hogy a szakszervezet tevékenységének központjába a dolgozó ember érdekeit helyezi, kötelessége, hogy gondoskodjék a termelés fellendítéséről. A szakszervezet a mi társadalmunk életében jelentős teret kapott. És ez sok mindenre kötelezi. A szakszervezet munkáját olymódon kell szervezni, hogy az minél teljesebben megfeleljen jogainak és felelőssége fokának. Vegyük a következő kérdést: mint ismeretes, nálunk már néhány éve bevezettük és tökéletesítettük a termelés ágazati irányítását. Növekszik a termelés koncentrációja, termelési egyesülések jönnek létre. Ugyanakkor ez egyelőre nem tükröződik kellőképpen a szakszervezetek munkájában. Szabályozni kell az ágazati szakszervezetek struktúrájának kérdését azzal, hogy ez a struktúra minél teljesebben megfeleljen a termelési irányítás struktúrájának. Szabályozni kell a termelési egyesülések szakszervezeti munkaformáinak és módszereinek kérdését, az ágazati szakszervezetek vezető szerveinek jogait. Az utóbbi időben mindinkább növekszik a szakszervezet szerepe a kolhozokban. Elő kell mozdítani a tömegszerűség növelését, aminek nem kis jelentősége lesz a mezőgazdaság fellendítésével, a kolhoztagok munka- és életkörülményeinek javításával kapcsolatos feladatok megoldása szempontjából. Mindezek igen komoly feladatok. Ezeket meg kell oldani. Sok dicsérő szó esett és esik a mi lenini üomszomolunkról. És ez teljesen indokolt, elvtársak! A kom- szomolisták 35 milliós serege a párt megbízható segítőtársa, a közvetlen harci tartaléka. Bármilyen feladatot tűz ki a párt, a Komszomol a fiatalság lelkesedésével harcol azok megoldásáért. Mennyi kitűnő kezdeményezést vetett fel a Komszomol az elmúlt öt év alatt, mennyi hősi tettet vitt véghez! A Baj- kál—Amur-i vasút építése! A kiemelt komszomolista építkezések, amelyekből öt év alatt 670 volt, ezeken több, mint félmillió ifjú és lány dolgozott. A Komszomol az Orosz SZSZSZK nem fekete- föld övezetében, 1200 öntözési és mezőgazdasági építkezést patronál. Hát még a diákok építőtáborai! Valameny- nyien tudjuk, mennyire vonzódik hozzájuk a fiatalság. Ezekben a táborokban óriási munka folyik. A diákok a kilencedik ötéves tervidőszakban körülbelül 5 milliárd rubel értékű munkát végeztek. Felbecsülhetetlen e táborok jelentősége, mint a munkára való nevelés iskolája. A Komszomol munkadicsősége — a komszomolisták által szilárdan kivívott pozíció. De elvtársak! Meg kell érteni, hogy maga az élet támaszt egyre magasabb követelményeket a Komszo- mollal szemben. Hiszen a fiatalok éppen a Komszomolban kapcsolódnak be aktívan a kommunista építésben való öntudatos részvételbe. Ezt az öntudatot nevelni nem is olyan egyszerű, különösen ha arra gondolunk, hogy fiatalemberekkel van dolgunk, akinek a jelleme még nem forrott ki. Készek őszintén és lelkesen reagálni minden jó kezdeményezésre. Ám a formalizmusba, a nevelő munka iránti bürokratikus magatartásba való ütközés, kioltja a szívek lángjait. A mi feladatunk pedig nemcsak az, hogy megőrizzük, hanem az is. hogy felszítsuk ezt a lángot. Azt akarjuk, hogy a lelkesedés, az ész frissessége és a fiatalos energia egész életükön át végigkísérje embereinket. Ezt kell elősegíteni a Komszomolnak, ez legyen egyik legfontosabb gondja. A párt szilárdan hiszi, hogy a fiatalság, a komszomolisták újabb dicső oldalakat írnak a kommunista építés év- könyvébe!- Népünk nagy cselekedeteiről szólva, feltétlenül meg kell említenem, hogy ebben milyen szerepet lölt be a szovjet nő. A nők önfeláldozásának és tehetségének sokat köszönhet hazánk.az eddigi eredményekben és győzelmekben. Azoknak a fontos feladatoknak a megoldásához, amelyeket a kongresszusunk tűz ki a társadalmi élet minden szférájában, kétségtelen, hogy jelentősen hozzájárulnak majd dicső asszonyaink is. A párt kötelességének tartja, hogy állandóan gondoskodjék a nőkről, a dolgozó nő, az anya, a gyermeknevelő és a háziasszony helyzetének javításáról. Elvtársak! Külföldi bírálóink gyakorta elferdítik azoknak az intézkedéseknek az értelmét, amelyeket a szovjet állam foganatosít a törvényesség és a jogrend szilárdítása céljából. Minden megnyilatkozást a fegyelem szilárdításáról és az állampolgárnak a társadalommal szembeni felelősségéről úgy állítanak be, mint a demokrácia meg- sártését. Mii lehet erről mondani? Igen, gondoskodva a személyiség sokoldalú fejlődéséről, az állampolgárok jogairól, mi ezzel egyidejűleg kellő figyelmet fordítunk a társadalmi fegyelem szilárdításának problémáira, arra, hogy minden állampolgár betartsa a társadalommal szembeni kötelességet. Ugyanis fegyelem és szilárd közrend nélkül a demokrácia megvalósíthatatlan. Ha minden állampolgár felelősséget érez kötelezettségei iránt, a nép érdekei iránt, Csakis ez az egyedüli megbízható bázis a szocialista demokratizmus elveinek, a valódi személyi szabadságnak a lehető legteljesebb megvalósításához. Emlékezzünk csak Lenin azon szavaira, hogy társadalmunkban erkölcsös minden, ami a kommunizmus építésének érdekeit szolgálja. Ugyanígy elmondhatjuk, hogy demokratikus számunkra az, ami a nép érdekeit, a kommunista építés érdekeit szolgálja. Azt, ami ellentmond ezeknek az érdekeknek, elutasítjuk. Senki sem győzhet meg bennünket arról, hogy ez helytelen eljárás. Nagyon is jól tudjuk, milyen irányba haladunk, amikor politikai rendszerünket tökéletesítjük. Mi pedig meg vagyunk győződve az általunk választott irányvonal helyességéről. Ma már nemcsak elméletből, hanem több éves tapasztalatból is tudjuk: ahogyan valódi demokrácia lehetetlen szocializmus nélkül, éppúgy szocializmus is lehetetlen a demokrácia szüntelen fejlesztése nélkül. Szocialista demokráciánk tökéletesítését mi mindenekelőtt úgy értelmezzük, hogy állandóan biztosítjuk a dolgozók mind szélesebb részvételét a társadalom összes ügyeinek igazgatásában, államunk demokratikus alapelveinek további fejlesztését, a feltételek megteremtésért a személyiség sokoldalú kibontakozásához. A párt ebben az irányban tevékenykedett és tevékenykedik a jövőben is. Elvtársak! A szocializmus dinamikusan fejlődő társadalom. Egy napot sem állunk egy helyben, állandóan előre haladunk. Ennél fogva, annak a munkának, amelyet társadalmunk politikai rendszerének tökéletesítése céljából végeztek, mélyenszántó társadalmi értelme és jelentősége van. Ismétlem, sokat tettünk. Most itt az ideje, hogy összefoglaljuk mindazt, amit már megvalósítottunk. A Szovjetunió új alkotmánytervezetének elkészítésénél ebből indulunk ki. Ez a munka gondosan, sietség nélkül folyik azért, hogy a lehetőségekhez képest minél pontosabban mérlegeljünk minden egyes felmerülő problémát, majd a tervezetet az egész nép elé bocsássuk vitára. Itt azonban a kongresszuson néhány főbb momentumot szeretnék elmondani, amelyből munkánkban kiindulunk. Az új alkotmánytervezetben nyilvánvalóan kifejezésre kell juttatni a szocializmus hatalmas győzelmeit, rögzítenünk kell nem csupán az államunk osztálylényegét kifejező szocialista rendszer általános elveit, hanem a fejlett szocialista társadalom politikai szervezete alapvető vonásait is. A kommunizmus anyagi-műszaki bázisának felépítésével összefüggő feladatok jellege szükségessé teszi, hogy az alkotmányban részletesebben szóljunk a népgazdaság Irányításának elveiről. Ugyanakkor célszerű kifejezni az állam szerepét a társadalom szellemi életében, abban, hogy megteremtse a feltételeket a tudomány, a népművelés és a kultúra fejlesztéséhez. Ezzel aláhúzzuk a szocialista állam humanista jellegét, azét az államét, amely a dolgozó ember és az egész nép érdekében a kommunizmus felépítését tűzte ki célul. Az új alkotmánytervezet egyik alapvető sajátossága a szocialista demokrácia további megszilárdítása és fej* lesztése lesz. Tervbe vettük, hogy a végrehajtó szerveket az eddiginél szigorúbb rendszer alapján számoltatjuk be a választott hatalmi szervek előtt. Előirányoztuk, hogy az országos jellegű törvénytervezeteket össznépi vitára bocsátjuk, ami ugyan gyakorlatilag ma is létezik, de alkotmányosan nincs rögzítve. Természetesen itt csak néhány alapvető momentum került felsorolásra. Gondolom azonban, hogy az elmondottak elképzelést nyújtanak arról az irányról, amelyben a munka folyik. Abból indultunk és indulunk ki, hogy az új alkotmánynak rögzítenie kell és pontosan meg kell határoznia államunk legfőbb célkitűzését. Ez pedig a kommunista társadalom felépítése. Elvtársak! Kongresszusunkon öt év megfeszített munkájának eredményeit összegezzük. Ezek jó eredmények. Megvitatjuk a következő ötéves tervidőszakra szóló terveinket. Ezek feszített, de reális és jól átgondolt tervek. Tekintsük át az eddig elérteket, tekintsünk át mindent, amit tenni szándékozunk, méghozzá szélesebb történelmi mércével. Nemsokára, másfél év múlva lesz a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója. Hat évtized — ez kevesebb, mint az ember átlagos életkora. De ez idő alatt országunk több évszázadnyi utat tett meg. Új társadalmat hoztunk létre, olyan társadalmat, amelyhez hasonlót az em beriség még nem ismert. Ez ň társadalom a válságmentes, állandóan fejlődő gazdasági élet, az érett szocialista viszonyok, a valódi szabadság társadalma. Olyan társadalom, amelyben a tudományos, materialista világszemlélet uralkodik. A jövőbe vetett szilárd bl* zalom, a ragyogó kommunista perspektívák társadalma. Olyan társadalom, amely előtt nyitva állnak a további sokoldalú haladás korlátlan térségei. A megtett út másik fő eredménye — a mi szovjet életformánk. Az igazi kollektivizmus és elvtársiasság légköre. Országunk valamennyi népének és nemzetiségének napról napra erősödó összeforrottsága, barátsága, az erkölcsi tisztaság, ami erőssé és kitartóvá tesz bennünket — ezek a mi életformánk világos mérföldkövei, a szocializmus hatalmas vívmányai, amelyek életünk szerves alkotórészévé váltak. És végezetül, az elmúlt hatvan év legfőbb eredménye — maga a szovjet ember. Az az ember, aki a kivívott szabadságot a legnehezebb harcokban is képes volt megvédeni. Az az ember, aki építette a jövőt, nem kímélve erejét és nem sajnálva semmilyen áldozatot. Ember, aki minden megpróbáltatáson keresztülmenve, maga is felismerhetetlenségig megváltozott, egyesítette magában az eszmei meggyőződést és a hatalmas életenergiát, a kultúrát, a tudást és azt a képességet, hogy mindezeket hasznosítsa. Az az ember, aki forró hazaszeretete mellett következetes internacionalista volt és marad. A szovjetek országa az egész világ népeinek szemében joggal a béke támasza és a világ zászlóvivője. Megteszünk és a jövőben is meg fogunk tenni minden lehetségest, hogy védelmezzük és megszilárdítsuk a békét, megmentsük az emberiséget újabb pusztító háborúktól! Igen, tudatában vagyunk annak, hogy vannak még megoldatlan problémák. Valamennyi bírálónknál jobban ismerjük saját hiányosságainkat, látjuk a nehézségeket. De sikeresen megbirkózunk velük. Látjuk és ismerjük azt az utat, amely társadalmunk további fejlődéséhez és tökéletesítéséhez vezet. Még nem értük el a kommunizmust. De az egész világ látja, hogy pártunk tevékenysége, erőfeszítései arra irányulnak, hogy minden szükségeset megtegyünk az ember jóléte érdekében, az ember nevében. Éppen ez a magasztos humánus cél egyesíti a pártot a néppel, szilárd, széttéphetetlen köte’é- ket hoz létre a párt és valamennyi szovjet ember között. A szovjet emberek tudják: ahol a nehézségek vannak — ott elhárításukban élenjárnak a kommunisták. A szov(Folytatás a 12. oldalon)