Új Szó, 1976. február (29. évfolyam, 27-50. szám)

1976-02-26 / 48. szám, csütörtök

AZ SZKP KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK BESZÁMOLÓJA < Folytatás a 6. oldalról) ..íek minőségének és választékának ja­vításában. Az elmúlt évben például a megtermelt bőrcipők mennyisége 700 millió párt tett ki — csaknem három pár jut egy főre. És ha mégsem si­került kielégíteni a keresletet ezen a téren úgy nem a mennyiségről van szó, hanem arról, hogy nem készül elegendő jó minőségű, divatos cipő. Ha­sonló a helyzet sok szövetfajta, rövid­áru és konfekcióáru, háztartási eszköz, valamint a bútorok és más termékek terén is. Még élesebb a munka minő­ségének. a fogyasztókkal és igényeik­kel szembeni figyelem problémája a kereskedelmben, a közétkeztetésben és a szolgáltatások terén. Ezeknek az ágazatoknak a helyzete, a tervezésnek és a termelés megszer­vezésének minősége, a káderek képzé­sének módszerei, és munkafeltételeik szüntelenül a párt, a tanácsi és a gaz­dasági szervek figyelmének középpont­jában kell hogy álljon. Mert lehet-e reménykedni a b szektor tartós fellen­dülésében, az áruk és szolgáltatások minőségének javításában a mai tudo­mány és a tervezői találékonyság eredményeinek alkalmazása, a köny- nyű- és élelmiszeripar, a kereskedelem és a szolgáltatások műszaki bázisának megszilárdítása nélkül. Akárcsak eddig, nagy jelentősége van a közszükség'eti cikkek termelé­sének a nehézipar üzemekben. És a párt szigorúan felelősségre vonja majd azokat a vezetőket, akik ravasz ürü­gyekkel nem teljesítik az előirányzott tervfeladatokat az említett áruk terme­lésében. A közszükségleti cikkeket termelő iparágakban, a kereskedelemben, a köz- étkeztetés területén, a szolgáltatások szf éráfában több mint másfélmillió kommunista és hárommillió komszo- molista dolgozik, és a teljes foglal­koztatottság ezeken a területeken eléri a negyvenmilliót. Hozzájuk fordulva, hangsúlyozni szeretném: elvtársak, önöktől, az önök munkájától nagymér­tékben függ a szovjet emberek jóléte és hangulata. Gondoljanak erre. Dol­gozzanak jobban, kezdeményezzenek többet, legyenek élmunkápok. Erre szó­lítja fel önöket, ezt várja önöktől a párt. A külgazdasáoi Ikojocsolatok fejlődése A kulcsfontosságú gazdasági problé­mák között egyre nagyobb jelentősége van a külgazdasági kapcsolatok fejlő­désének. Mindez egyenes következmé­nye népgazdaságunk gyors növekedé­sének és azoknak a hatalmas változá­soknak, amelyek szerte a világon men­nek végbe, s a béke és az enyhülés politikájának eredményei. A külgazdasági kapcsolatokban haté­kony eszközt látunk mind a politikai, mind a gazdasági feladatok megoldásá­nak előmozdításához. A gazdasági in­tegráció útján növekszik a szocialista közösség ereje és összeforrottsága. A fejlődő országokkal való együttműkö­dés megkönnyíti ezeknek az országok­nak gazdasági és társadalmi életük haladó irányban történő átalakítását. Végül a tőkésországokkal való gaz­dasági és tudományos-műszaki kapcso­lataik megszilárdítják és kiszélesítik a békés egymás mellett élés politikájá­nak anyagi alapját. Korunk egyik sajátossága a nemzet­közi munkamegosztás növekvő felhasz­nálása valamennyi ország fejlődése ér­dekében, függetlenül annak gazdaságá­tól és az általa elért gazdasági szint­től. A többi országhoz hasonlóan mi is arra törekszünk, hogy a külgazdasági kapcsolatokból származó előnyöket fel­használjuk a gazdasági feladatok sike­res megoldását célzó pótlólagos lehe­tőségek mozgósítására, idő megtakarí­tására, a termelés hatékonyságának fo­kozására, a tudományos és technikai haladás meggyorsítására. . A külgazdasági tevékenységnek vannak egyéb, átfogóbb aspektusai. Már ma is éppen elég pontosak és aktuáli­sak az olyan globális problémák, mint például a nyersanyag- vagy energiael­látás, a legveszélyesebb és legelter­jedtebb betegségek megszüntetése, a környezetvédelem, a világűr meghódí­tása és a világtengerek kincseinek fel- használása. Perspektivikusan ezek a té­nyezők egyre érezhetőbb befolyást gya­korolnak majd minden egyes nép éle­tére, a nemzetközi kapcsolatok egész rendszerébe. Országunk, csakúgy mint a többi szocialista ország, nem állhat fél­re ezeknek az egész emberiség érde­keit érintő problémáknak a megoldásá­tól. Elvtársak, ezek azok a fő politikai és gazdasági szempontok, amelyek megha­tározzák pártunk irányvonalát a kül­gazdasági kapcsolatok fejlesztésében és elmélyítésében. A kilencedik ötéves tervben az elő­irányzottnál lényegesen nagyobb sike­reket értünk el ezen a téren. A külke­reskedelmi forgalom volumene az 1970- es 22 miHiárd rubelről 1975-ben 51 milliárd rubelre nőtt. Komplex beren­dezésekhez jutott csaknem kétezer ob­jektum az ipar különböző ágazatai­ban, különösen a vegyiparban, a gép­kocsi-gyártásban, a könnyű- és élelmi­szeriparban. Az import teljes volumené­nek kétötödét a közszükségleti cikkek és a termelésükhöz szükséges nyers­anyagok tették ki. Gyors ütemben fejlődött exportunk Is, és nemcsak a nyersanyagok terén, hanem a gépek és berendezések külön­böző fajtáinak vonatkozásában is, bele­értve az atomreaktorokat, áramfejlesz­tőket, a repülőgépeket és szerszámgé­peket is. A Szovjetunió résztvett több száz külföldi ipari objektum építésé­ben. A X. ötéves tervben előirányoztuk a külkereskedelmi forgalom jelentős nö­velését. Külgazdasági kapcsolataink legfontosabb irányáról — a szocialista relációról — már beszéltem. Most a tőkésvilággal való gazdasági kapcso­latok fejlesztésének néhány általános kérdésével szeretnék foglalkozni. Az első ezek közül — a hatékony­ság fokozása, a külkereskedelem struk­túrájának és mérlegének javítása. A számítások azt mutatják, hogy a külön­böző nyersanyagfajták a jövőben is ex­portunk jelentős hányadát adják. Még jobban fokozni kell a legtöbb hasznot hozó nyersanyagcikkek arányát, bizto­sítani kell az eladásra kerülő nyers­anyagok még meszebbmenő feldolgozá­sát. Ezzel együtt szükséges fokozni a feldolgozó ipar termékeinek az ex­portban betöltött arányát. Ebből a cél­ból bővíteni kell azoknak az áruknak a termelését, amelyek keresettek a külső piacokon, fokozni kell ezek ver­senyképességét. Ami az importpolitikát illeti, annak még nagyobb mértékben a gazdaság előtt álló fő feladatok meg­oldására. a gazdaság hatékonyságának javítására kell irányulnia. Másik fontos kérdés — a külgazda­sági kapcsolatok új formáinak fejlesz­tése, amelyek túllépnek a szokásos ke­reskedelem keretein kiszélesítik lehető­ségeinket és általában a legnagyobb hatékonyságot biztosítják. Itt többek között azokra a kompen­zációs megállapodásokra gondolok, amelyek során teljes mértékben a mi államunk tulajdonában levő új üzemek jönnek létre külföldi cégekkel való együttműködésben. Hiteleket, berende­zéseket licenceket nyújtanak számunk­ra, és mi olyan termékekkel fizetünk, amelyeket ezekben vagy más üzemekben állítanak elő Ilyen jellegű megállapo­dások eddi's főleg a nyersanyagot és félkésztermékeket termelő ágazatokban jöttek létre. De itt az ideje szélesíteni ezek hatókörét, bevonni a feldolgozó- ipart is, felkutatni a termelési koope­ráció új módjait. A kompenzációs megállapodások szé­les körű fejlődése fokozott felelősséget követel mindazoktól, akik résztvesznek ezek megvalósításában: nemcsak a kül­kereskedelmi szervezetektől, hanem az ipari minisztériumoktól és a vállalatok­tól is. különösen az építőktől. A terve­zett kapacitások határidőre történő felépítése és üzembe helyezése, jó mi­nőségű termékek előállítása — ezek nélkül szó sem lehet a termelési együttműködésből fakadó semmifajta előnyről Külgazdasági politikánkat összehan­goljuk a testvéri országokkal. Az euró­pai biztonsági és együttműködési érte­kezlet záródokumentumának szellemé­ben a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa a tagországok kormányainak nevében hivatalos kapcsolatok létesí­tését javasolta az Európai Gazdasági Közösségnek. Az Európai Gazdasági Kö­zösség miniszteri tanácsának átnyújtot­tuk a kölcsönös kapcsolatok alapjairól szóló megállapodás-tervezetet, amely kedvező feltételek kialakulását irá­nyozza elő a két szervezet és a hozzá­juk tartozó erszágok közötti egyenjo­gú együttműködéshez. Mi készek va­gyunk erre A külgazdasági kapcsolatokban egy­ségbe forr a politika és a gazdaság, a diplomácia és a kereskedelem, az ipa­ri termelés és a kereskedelem. Éppen ezért e kapcsolatok komplex hozzáál­lást és irányítást követelnek, ami egye­síti valamennyi szerv erőfeszítéseit, politikai és gazdasági érdekeinket. A párt Központi Bizottsága pontosan így veti fel ezt a fontos kérdést. A gazdaságirányítás, <3 Gazdasági mechanizmus — az új követelmények színvonalán Elvtársak! V. I. Lenin rámutatott, - hogy ha ki van dolgozva a helyes poli­tika, a helyes irányvonal, akkor az ügy sikere elsősorban a szervezettségtől függ. Nekünk van ilyen politikánk, ilyen irányvonalunk. Ez azt jelenti, hogy a szervezés a döntő láncszem, vagyis a gazdaságirányítás további tö­kéletesítése a szó legszélesebb értel­mében. Az utóbbi évek folyamán a Közpon­ti Bizottságban és a kormányban e kér­dés megvitatása nem egyszer szerepelt napirenden. Számos határozatot hoz­tunk, és értünk el bizonyos gyakorlati eredményeket is. Egyebek között elké­szült és jóvá van hagyva egész sor iparág irányításának általános sémája. Mind több termelői és ipari egyesülés jön létre. Most, amikor már komoly ta­pasztalat gyűlt össze, amikor jobban ki­rajzolódtak a haladási irányok, meg­gyorsíthatjuk és meg is kell gyorsíta­nunk a gazdasági mechanizmus átszer­vezését. Ez közös feladat. Ahhoz, hogy ezzel megbirkózzunk, ki kell dolgozni és meg kell Valósítani a gazdasági ve­zetés alapvető területeire kiterjedő in­tézkedések egységes rendszerét. Mindenekelőtt biztosítani kell a ter­vezés tökéletesítését. Országunk első­ként lépett a gazdaság tervszerű veze- ' tésének útjára. Más államok tucatjai tanulták és tanulják meg tőlünk ezt a bonyolult művészetet. Most az a fela­dat áll előttünk, hogy emeljük a ter­vező munka színvonalát, összhangba hozzuk azt az új méretekkel, gazdasá­gunk arculatával, a kor új követelmé­nyeivel. A ránk váró feladatok világosak. Ar­ról van szó, hogy az erőket és a tar­talékokat a legfontosabb állami progra­mok teljesítésére kell összpontosítani. Ésszerűbben kell összehangolni az ága­zati és a területi fejlesztést, a távlati és a napi ügyeket. Biztosítani kell a gazdaság kiegyensúlyozottságát. E fel­adatok megoldása érdekében sokat kell tenniük a tervezői és a gazdasági szer­veknek. Tág tere van a gazdaságtudo­mány erőfeszítéseinek a korszerű tudo­mányos módszerek, egyebek között a gazdasági-matematikai módszerek beve­zetésének, az automatizált irányítási módszerek felhasználásának. Az irányító, mindenekelőtt pedig a tervezői tevékenységet a végső népgaz­dasági eredményekre kell összpontosí­tani. Különösen időszerűvé válik az ilyen megközelítés akkor, amikor növekszik és bonyolódik a gazdaság, amikor ezek a végső eredmények mind nagyobb mértékben a közbeeső láncszemek so­kaságától, az ágazaton belüli és az ága­zatközi kapcsolatok bonyolult rendsze­rétől függnek. Ilyen körülmények kö­zött hajszolva a közbeeső eredménye­ket, amelyek önmagukban még nem oldják meg az ügyet, könnyű szem elől téveszteni a legfőbbet — a végső eredményeket. És fordítva, ha nem szentelnek kellő figyelmet az egyes közbeeső láncszemeknek, alá lehet ásni a nagy erőfeszítések és befektetések végső, teljes hatását. Sajnos, még gyakran találkozunk ilyen helyzetek­kel. így például az állam, hogy kielégít­se a szép és jó minőségű ruházati cik­kek iránti keresletet, nagy összegeket fordít a gyapot, a gyapjú, a műszál termelés növelésére. De a végeredmény a feldolgozó gépek és a festékek gyen­ge minősége, a textil- és a konfekció- ipar lemaradása miatt sokat veszít az értékéből. Az országban évről-évre emelkedik az acéltermelés. A fogyasz­tónak azonban természtesen nem acél­ra, hanem a belőlük készülő konkrét gyártmányokra van szüksége. Ezeket pedig csak akkor kapja meg, ha meg­van a hengerelt áruk széles választéka, ha megfelelő minőségű a fém, ha ma­gas színvonalú a gépgyártás. Hasonlóképpen a nyersolaj terme­lésének növelése egymagában keveset ad, ha annak jelentős része pakura formájában ég el, ahelyett, hogy fel­használnák értékesebb fütőanyagfajták, petrokémiai termékek előállítására, az export-árualap növelésére. Nem elég csak szem előtt tartani, hogy a termelés végső, célja a külön­böző társadalmi szükségletek kielégíté­se, hanem le Is kell vonni ebből a gya­korlati következtetéseket. Az egyik ilyen következtetés pedig kétségtelenül az, hogy a fogyasztók nagyobb lehető­séget kapjanak a termelés befolyásolá­sára, akár a nyersanyagokról és anya­gokról, gépekről és berendezésekről, akár a tömegfogyasztási cikkekről van is szó. Ebben a vonatkozásban lénye­ges javításra szorul a gazdasági me­chanizmus számos láncszeme. A munka másik iránya: a gazdasági ösztönzők és emelők — az önálló gaz­dasági elszámolás, a nyereség, az ár és a prémium — helyesebb kihaszná­lása. Más szóval, tökéletesíteni kell az olyan mutatók egész rendszerét, ame­lyek a minisztériumok, egyesülések és vállalatok tevékenysége s minde­nekelőtt munkájuk hatékonysága és minősége értékelésének alapjául szol­gálnak. Ezek a mutatók arra hiva­tottak, hogy egyesítsék a dolgozók ér­dekeit a vállalat érdekeivel, a vállalat érdekeit az állam érdekeivel, arra ösz­tönözzenek, hogy feszített terveket fo­gadjanak el [és természetesen telje­sítsenek), erőforrásokat takarítsanak meg, rsökkentsék az önköltséget és gyorsabban vezessék be az új termék­fajták gyártását, megfelelő választék­ban kitűnő minőségű termékeket állít­sanak elő. Be kell zárni az összes olyan kiska­put, amely lehetővé teszi a hanyag gazdasági vezetők számára, hogy szer­ződéses vállalások megsértése, a ter­mékek gyenge minősége, és a tartalé­kok rossz felhasználása ellenére az élenjárók közé kerüljenek. Ehhez az kell, hogy meg legyen az anyagi és er­kölcsi ösztönzés hatékony rendszere, amely magában foglalja a terv- és a szerződéses fegyelem megsértéséért já­ró szigorú és elkerülhetetlen szankció­kat. Figyelembe véve az ország előtt ál­ló gazdasági és társadalmi feladatokat, meg kell javítani a bérezés és a nor- mázás rendszerét. Fokozni kell azok­nak az állami szerveknek szerepét, amelyek közvetlenül felelnek a mun­kának ezért a felelősségteljes részéért. És van még a gazdasági vezetés megjavításának egy igen fontos lánc­szeme: az irányítás szervezeti struktú­rájának és módszereinek tökéletesítése. Egyidejűleg erősíteni kell a demokra­tikus centralizmus mindkét elvét. Egyrészt fejleszteni kell a centraliz­must, útját állva ezzel a hivatali és a helyi irányzatoknak. Másrészt fejleszte­ni kell a demokratikus elveket, a he­lyi kezdeményező készséget, mentesíte­ni kell a vezetés felső lépcsőit a kis ügyek alól, a döntések meghozatalában biztosítani kell az operativitást és a rugalmasságot. Az élet arra kényszerít bennünket, hogy elgondolkodjunk sok más kérdés­ről is. Mi például jogosan értékeltük sokra azt, amit Nyugat-Szibériában tet­tek. De a dolog jobb megszervezésével még nagyobbak lehettek volna az ered­mények. Nézzék meg, mi a helyzet. Nyugat-Szibériában lényegében azonos feladatokat végezve négy hivatalos fo­lyami flotta, számos építő és ellátó szervezet tevékenykedik. Moszkvában mindezek egy tucatnyi minisztérium és hivatal alá vannak rendelve. Mint lát­ják, sok a dajka. De fogyatékosságok is vannak. A széttagoltság, a gyenge koncentráció, indokolatlan fennakadá­sokhoz és veszteségekhez vezet, lelas­sítja a nagy feladatok megoldását. Az ilyen jellegű tények alapján le kell vonni a következtetést: itt az ide­je, hogy tökéletesítsük a nagyszabású állami, ágazatközi és területi problé­mák komplex megoldásának módsze­reit. Egységes, a munka minden sza­kaszát felölelő, a tervezéstől a gya­korlati megvalósításig kiterjedő cent­ralizált programokra van szükség. Fontos, hogy minden esetben meg le­gyenek azok a konkrét szervek, azok a konkrét emberek, akik az egyik vagy másik program keretei között a teljes felelősséget viselik és össze­fognak minden erőfeszítést. Meg kell oldani az egynemű ágazati csoportok (például a fűtőanyag-energetikai, szál­lítási, a mezőgazdasági termékeket termelő és feldolgozó stb. ágazatok) irányítási rendszerének létrehozását is. Ezzel párhuzamosan növelni kell a minisztériumok szerepét és felelős­ségét, be kell fejezni a termelői egye­sülések létrehozásának munkáját, és meg kell javítani azok tevékenységét. A szervezési kérdések lényege egy­szerűen szólva az, hogy mindenki, aki fel van ruházva az ehhez szükséges jogokkal és e jogok keretei között a teljes felelősséget viseli, a saját dolgával foglalkozzék. Ez az elemi gya­korlati szabály egyben az irányítás tudományának és gyakorlatának alap­ja. Az irányítás tökéletesítése érdeké­ben végzett egész munkában teljes mértékben számolni kell az időténye­zővel. A tervezésben ez azt jelenti, hogy a pénzen és az erőforrásokon kívül a különböző tervek megvalósítá­sához szükséges idővel is számolva olyan megoldási változatot kell kivá­lasztani, amely a leggyorsabb megté­rülést teszi lehetővé. Az ösztönzés te­rületén az idővel való takarékosság serkentését és az idő fecsérléséért szigorú szankciók érvényesítését je­lenti. A szervezés területén pedig a fölösleges láncszemek és a bürokrati­kus eljárások kiküszöbölését, a dön­tések operatív meghozatalának biztosí­tását. A Központi Bizottság ellenzi az irá­nyító struktúra, a kialakult gazdálko­dási módszerek elsietett, átgondolat­lan átszervezését. Ahogy mondani szo­kás, nem hétszer, hanem nyolcszor, sőt esetleg tízszer is mérjük meg az anyagot, mielőtt felszabnánk. De ha már kimértük, ha már megértettük, hogy a szakadatlanul fejlődő nép­gazdaságnak szűkek lettek a meg­levő gazdasági mechanizmus ke­retei, akkor azokat határozot­tan tökéletesíteni kell. Ez a Miniszter- tanács, az Állami Tervbizottság, a köz­ponti gazdasági szervek közvetlen kö­telessége. Az e kérdésekre vonatkozó javasla­tok előkészítése halaszthatatlan ügy. Ez annál inkább így van, mert a gaz­dasági vezetés javítására irányuló in­tézkedéseket nemcsak jogunk, hanem kötelességünk is olyan nagy fontos­ságú tartalékoknak tekintenünk, ame­lyek kiaknázása elősegíti a tizedik öt­(Folytatás a 8. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom