Új Szó, 1976. január (29. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-16 / 13. szám, péntek
Az NSZEP KB Irányelvei a pórt IX. kongresszusára AZ NDK NÉPGAZDASÁGÁNAK FEJLESZTÉSE 1976—1980 KÖZÖTT Berlin — A Neues Deutschland. csütörtökön nyilvánosságra hozta a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottsága irányelveit a párt IX. kongresszusára. A dokumentum az NDK népgazdaságának 1976 —80. közötti fejlesztésével foglalkozik. A 12 teljes újságoldalnyi terjedelmű irányelvek bevezetőből és 12 fejezetből állnak. A bevezető hangsúlyozza, hogy az NDK dolgozói a NSZEP Vili. kongresszusa határozatainak megvalósítása során kiemelkedő eredményeket értek el. A most végétért ötéves tervidőszak folyamán a népgazdaság teljesít mény-emel- kedése minden eddiginél nagyobb volt. A szocializmus előnyei mind világosabban megmutatkoztak. A dokumentum ezután megállapítja: A munkásosztálynak az élet minden területére gyakorolt befolyása növekedett, egyidejűleg szilárdult szövetsége a dolgozó parasztsággal, az értelmiséggel és a többi dolgozóval. X legutóbbi öt esztendő alapfeladatait sikeresen oldották meg. Ma az NDK világszerte elismert, minden tekintetben szilárd szocialista állam. Fejlődése beleágyazódott a Szovjetunió körül tömörült szocialista államközösség eredményes fejlődésébe. A direktívák az I. fejezetbein felsorolják az 1971—75 ös évek népgazdasági fejlődésének fő eredményeit. A II. fejezet részletesen tartalmazza az 1976—80-as évekre vonatkozó fő népgazdasági célokat. A nemzeti jövedelem 127—130 százalékra növekszik, a 1980- ban eléri a 182—185 milliárd márkát. A III. fejezet a szocialista gazdasági integrációról szól. A IV.—VIII. fejezet részletesen felsorolja az NDK népgazdasága különféle ágainak feladatait. Az irányelvek IX. fejezete a külkereskedelmi kapcsolatokkal foglalkozik. A X. fejezet elemzi a nép anyagi és kulturális életszínvonala növelésének tennivalóit, majd a XI. fejezet megyénként veszi sorra a teendőket. Végül a XII. fejezet a vezetés és tervezés további tökéletesítéséről szól. Hangsúlyozza, hogy ezen a területen is döntő jelentősége van az SZKP vezetési és tervezési tapasztalatai tanulmányozásának és átvételének. Az NDK népgazdaságának erősítése megköveteli, hogy a vezetés és a tervezés a demokratikus centralizmus jól bevált lenini elvén alapuljon — állapítja meg a dokumentum. A Nicarai Nikkelbánya- és Kohászati Üzem (Oriente tartomány / tavalyi tervét másfél hónappal az év vége előtt teljesítette. Az üzemet éppen most alakítják át. A kubai színesfémkohászati ipar korszerűsítése a Szovjetunió és a többi KGST tagország segítségével történik. (Felvétel: ČSTK — ZB) TÖBB MINT 200 EZREN SZTRÁJKOLNAK MADRIDBAN ÉS KÖHNYlKÉN Súlyos összecsapással végződött a postások tüntetése A baloldali vezetők egységes parancsnokság létrehozását tervezik Libanonbon folytatódnak a súlyos harcok 1976. 1. 16. Bejrut — Szerda éjszaka a libanoni fővárosban tovább folytatódtak a harcok. A bejrúti rádió csütörtökön reggel közölte, hogy a fővárosban és környékén egyetlen útvonal sem biztonságos. Nincs változás a három palesztin tábor környékén: A Dbayeh tábort változatlanul a jobboldali fegyveresek tartják megszállva és a másik két menekülttábor lakóinak sem sikerült kitörni az őket körülvevő ellenséges gyűrűből. Jasszer Arafat, a PFSZ vezetője a Dbayeh tábor megszállása következtében kialakult helyzetről tanácskozott Kamal Dzsumblattal, a Haladó Szocialista Párt vezetőjével, a paKommentárunk U jabb manőverrel kezdődött a Biztonsági Tanács közel-keleti vitája. Az Egyesült Államok fődelegátusa ismételten szavazást kért a Palesztinái Felszabadítási Szervezet részvételéről, mondván, január elsejétől változott a BT ösz- szetétele. Az öt állandó tagon kívül ugyanis a következő országok vesznek részt a tanács munkájában: Románia, Panama, Guyana, Pakisztán, Olaszország, Japán, Benin Népi Köztársaság, Svédország, Líbia és Tanzánia. Minden kísérlet ellenére azonban csak annyit sikerült Washingtonnak elérni, hogy a saját „nem“ szavazata mellé a brit, a francia és az olasz küldött tartózkodó álláspontra helyezkedett, míg 11 ország egyértelműen a PFSZ részvétele mellett foglalt állást, úgy, ahogy azt a BT már korábban is eldöntötte. (Washington vétója ebben az esetben — ügyrendi kérdésről lévén szó — nem érvényes.) így hát Washington akarata és tiltakozása ellenére a BT ülésén első ízben a világszervezet életében részt vesz a PFSZ küldöttje, Izrael viszont ©miatt bojkottálja a tanácskozást. Az első napok tanácskozásai azonban arról győznek meg, hogy a palesztinai kérdés a tanácskozás központi problémáját képezi. Washington tá- vol-keleti szövetségese, Japán éppúgy mint nyugati partnere, Franciaország, valamint a semleges Svédország a palesztinai kérdés rendezése, a palesztin nép jogainak elismerése mellett szállt síkra. Kérdés tehát, hogy Ilyen körülmények között az Izlesztin forradalom támogatására alakult össz-arab Front főtitkárával. Ez a szervezet a baloldali arab erőket tömöríti. Arafat és Dzsumblatt megbeszélésén arra a következtetésre jutott, hogy küszöbön áll a döntő csata a jobboldali erőkkel szemben. A baloldali vezetők egységes parancsnokság létrehozását tervezik a harcok központi irányítása érdekében — közölte Dzsumblatt. Khaled, szaúd-arábiai király bejelentette, hogy kormánya élelmiszer és gyógyszerszállítmányokkal segíti Libanon sokat szenvedett lakosságát. Zülfikar Ali Bhutto pakisztáni miniszterelnök szerdán felajánlotta, hogy közvetítő szerepet vállal a libanoni válságban. Madrid — Közös sajtóértekezletet tartottak szerdán Madridban a spanyol ellenzéki pártokat egyesítő két nagy csoportosulás, a Demokratikus Tanács és a Demokratikus Platform képviselői. Teljes támogatásukról biztosították a sztrájkoló spanyol munkásokat béreik felemelésére, a szabad szervezkedés jogára, a demokratikus és szabadságjogok helyreállítására irányuló követeléseikben. A kormányt tették felelőssé azért, hogy a szakszervezeti épületek lezárásával, a szakszervezeti vezetők letartóztatásával és a tüntetések erő szakos letörésével fokozza a feszültséget az országban. A kormány eddig a legkisebb kísérletet sem tette az ország demokratizálására — hangsúlyozták a sajtóértekezlet részvevői. Közölték, hogy a sztrájkolók- kal való szolidaritás jeléül az összes ellenzéki csoport a jövő kedden tömegtüntetést rendez. A munkásbizottságok egyik vezetője, Tranquilino Sanchez elmondotta, hogy jelenleg több mint 200 ezren sztrájkolnak Madridban és környékén. Madridi körökben a legfigye- lemre méltóbbnak magát a sajtóértekezlet tényét tartják, hiszen még mindig érvényben vannak a politikai pártok és a munkásbizottságok működését tiltó francoista törvények. Súlyos összecsapásokkal végződött szerdán Madridban az a tüntetés, amellyel mintegy kétezer szrájkoló munkás tiltakozott az ellen, hogy a kormány szerdán katonai szolgálatra hívta be a postai dolgozókat. A tüntetők a madridi főposta előtt gyűltek össze. Követelték, hogy biztosítsanak normális feltételeket a postások munkájához. A rendőrség könnygázzal és gumibotokkal felszerelve rohamozta meg a tömeget. A sztrájkotokhoz szerdán még 70 ezer dolgozó csatlakozott. Szolidaritásuk jeléül két-négy órára beszüntették a munkát. ALAPVETŐ FELADAT A BÉKE MEGSZILÁRDÍTÁSA New York — Kurt Waldheim ENSZ-főtitkár New Yorkban a „békevilágnap“ alkalmából tartott beszédében hangsúlyozta, hogy a nemzetközi közvélemény erőfeszítései a világbéke biztosítására irányulnak. Az emberiség előtt álló számos feladat és probléma közül a legdöntőbb és legalapvetőbb a béke megszilárdítása és fenntartása — húzta alá Kurt Waldheim. A világbéke addig nem lehet tartós, amíg az emberiség nem vet véget a fegyverkezési versenynek, és nem valósítja meg az általános és teljes leszerelést — mondta végezetül Waldheim. raelt is képviselő Egyesült Államok milyen álláspontot lesz kénytelen kialakítani. A tagországok többsége ugyanis egyetért abban, hogy a korábban elfogadott BT határozatok, a 242. és 338. számú határozat mellett figyelembe kell k palesztin kérdés venni az utóbbi évek xealilását, a palesztinai kérdés rendezését, melyet a korábbi határozatok csupán menekültkérdésként emlegettek. A szovjet kormány múlt heti nyilatkozata egyértelműen leszögezte: „Az államok túlnyomó többsége most már abból indul ki, hogy az igazságos és tartós béke megteremtése érdekében három egymással szervesen öszefüggő alapvető probléma megoldására van szükség. Ki kell vonni az izraeli csapatokat valamennyi 1967- ben megszállt arab területről, biztosítani kell Palesztina népének törvényes jogait, beleértve a saját államiság létrehozására való elidegeníthetetlen jogot; garantálni kell a Közel- Kelet valamennyi államának biztonságát, és jogukat a független létre és fejlődésre“. Ilyen előzmények után aligha lehet csodálkozni azon, hoj Allon Izraeli külügyminiszter szerint a Biztonsági Tanács ma a világ egyik legveszélyesebb intézménye. A valóság ugyanis azt bizonyítja, a világszervezet több száz, a közel-keletre vonatkozó határozata közül Izrael eddig egyetlen egyet fogadott el, azt az ENSZ-határo- zatot, mely létrehozta Izrael Államot. A Nagy-Izraelről álmodozó Tel Aviv-i vezetőkre azóta az arab ellenes, agresszív magatartás a jellemző. Bár Allon kijelenti, hogy a BT nem helyettesítheti a genfi közel- keleti értekezletet, lényegében azonban — Washingtonnal együtt — mindent megtesz annak érdekében, hogy a genfi, érdemi tárgyalások felújítása helyett részleges egyezményekkel próbálja megosztani az arabokat, s elodázni a kérdés végleges rendezését. Nem is beszélve arról, hogy a palesztinai nép jogai elismeréséről hallani sem akarnak. Rabin miniszterelnök egyik interjújában ismételten tagadta a palesztin nép önrendelkezési jogát, s a londoni BBC televíziónak adott nyilatkozatában ismét leszögezte, kormánya nem hajlandó közvetlen tárgyalások ba bocsátkozni a Palesztinai Felszabadítási Szervezettel. Üj- évi nyilatkozatában pedig azt is megerősítette az izraeli miniszterelnök, Izrael nem hajlandó visszatérni az 1967-es. ha tárokhoz. És ha ehhez hozzászámítjuk az Izraelben élő 450 ezer jogfosztott arab kisebbséq helyzetét, nem is beszélve a százezrekről. akik lassan harminc esztendeje menekülttáborokban sínylődnek, teljessé válik a kép: a palesztin nép jogainak rendezése nélkül elképzelhetetlen a közel-keleti béke és biztonság. Búcsú Csw £si-lajtól Peking — A kínai főváros csütörtökön végső búcsút vett Csou En-lajtól. Az Országos Népi Gyűlés épületének csarnokában a Pekingben dolgozó párt- és állami vezetők, valamint a hatmilliós főváros dolgozóinak ötezer képviselője gyűlt össze, hogy meghallgassa Teng Hsziao ping miniszterelnök-helyettes búcsúbeszédét. Mao Ce-tung, a KKP KB elnöke ezúttal sem volt jelen; jelenlétét, akárcsak a korábbi gyászszertartásokon, az általa küldött koszorúk szimbolizálták. Emlékbeszédében Teng Hsziao-ping mind belpolitikai, mind külpolitikai téren az elhunytnak Mao Ce-tung politikájához és vonalához való hűségét emelte ki, majd az újabb idők szellemében megjelölte, mit kell tennie Kína népének ahhoz, hogy „gyásza erővé változzék“, A többi között „lelki- ismeretesen kell tanulmányozni a proletárdiktatúra elméletét“, „az osztályharcot kell kulcskérdésnek tekinteni“, „meg kell szilárdítani és fejleszteni kell a nagy proletár kulturális forradalom vívmányait“. Csou En-laj miniszterelnök hamvait — végakaratának megfelelően — „Kína földjein és vizeiben szórják szét“. Hogy kinek kit kellene előbb elismerni?! Moynihan amerikai fődelegátus szerint a PFSZ-nek kellene először elismernie Izraelt. Az amerika-barát Husz- szein jordániai király az International Herald Tribune hasábjain erről nyilatkozott: „Nekünk úgy tetszik, hogy Izraelnek keli először elismernie a PFSZ-t, nem pedig fordítva. Hiszen hogyan is várhatnánk el egy hazájából kiüldözött néptói, melynek országát azóta is bitorolják, és amely menekült- táborokban él, hogy ismerje el azt az államot, amely ezt tette vele, és ez legyen a velük folytatott tárgyalások feltétele. Le- qyünk ésszerűek. Ha Izrael elismeri a PFSZ-t, akkor könnyebb lesz az eredményes tárgyalásokhoz vezető út“. A palesztin nép 1965 óta folytat fegyveres harcot jogaiért. miután addig hiába várta nemzeti jogai helyreállítását, az ENSZ-határozatok teljesítését. A Biztonsági Tanács most folyó (kb. 10—14 napos) tanácskozása feltehetően megerősíti a közgyűlés határozatát, elismerve a palesztin nép önrendelkezési jogát, illetve a palesztin kérdés rendezésének fontosságát. Ezzel lényegében igazoló^ dik az az elv is, melyet a szovjetunió és a szocialista országok kezdettől fogva vallanak, hogy a palesztin nép képviselőinek ott a helye a genfi tárgyalóasztalnál; s a palesztin kérdés megoldása nélkül elképzelhetetlen a tartós rendezés a Közel-Keleten. FÖNOD ZOLTÁN ANTUNES portugál külügyminiszter csütörtökön délelőtt kíséretének tagjaival együtt elutazott Magyarországról. A portugál diplomácia vezetőjét látogatása során fogadta Kádár János, az MSZMP KB első titkára is. AZ Uj ECUADORI KORMÁNY a vasárnapi békés hatalom átadás után megtartotta első ülését. A háromtagú katonai junta vezetője Alfredo Poveda alten- gernagy, a tengerészet 50 éves főparancsnoka kijelentette: ,,Némi kiigazítással folytatjuk az eddigi politikát. Megtartjuk ami az előző kormány 'munkájában jó volt és elvetjük a rosszat'. HUSSZEIN ONN, Malaysia új miniszterelnöke csütörtökön letette a hivatali esküt. Eddig a kormány elnökhelyettese volt. Nyugati megfigyelők szerint Onn elődjének Nyugat-barát külpolitikáját folytatja majd, belpolitikában várhatóan a lakosság 55 százalékát kivető malájok gazdasági helyzetének javítását fogja szorgalmazni. IIAFEZ ASSZAD szíriai elnök csütörtökön Damaszkuszban fogadta a hivatalos látogatáson Szíriában tartózkodó jugoszláv katonai küldöttséget, élén Nikola Ljubicsics vezérezredessel, a Szövetségi Végrehajtó Tanács nemzetvédelmi titkárával. JOHN DUNLOP az USA eddigi munkaügyi minisztere szerdán lemondott tisztségéről. Ezt azzal indokolta, hogy Ford elnök megvétózta a munkások sztrájkjogainak kibővítéséről szóló törvényjavaslatot, s így nem hajlandó tovább részt vénái a kormány munkájában. VITTORIO WINSPEARE GUIC- CIARDI, az ENSZ főtitkárhelyettese csütörtökön Djakartába érkezett, hogy az indonéz kormánnyal is tárgyaljon Kelet-Ti- mor helyzetéről. A főtitkár- helyettes djakartai látogatását megelőzően Lisszabonban tárgyalt és később helyszíni szemlét tart Kelet-Timoron is. LUIS CABRAL, Bissau-Guinea Államtanácsának elnöke a nigériai fővárosban tartott sajtó- konferenciáján kifejezte azt a meggyőződését, hogy az MPLA végső győzelme biztosra vehető. LUIS CORVALÁN, a Chilei Kommunist Párt főtitkárának és a Népi Egység kilenc magas rengú személyiségének perét hamarosan megkezdik Valparai- sóban egy katonai bíróságon. Corvalánt egyebek között felforgató tevékenységgel és azzal vádolják, hogy államtitkokat bocsátott külföldi hatalmak rendelkezésére.