Új Szó, 1976. január (29. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-09 / 7. szám, péntek
A kopifrtrfigwws cŕttafénos vétsqgq és ni onfi imperialista erők akcióegysége 01 VONÁSOK, ÚJ FELADATOK ÍRTAí PAVEL AUER SPElR-G, A CSKP KB TAGJA Az általános válság jelenlegi szakai» szának jellegzetességei első ízben a hatvanas évek elején, a kommunista és munkáspártok értekezletének Nyilatkozatában kerültek megfogalmazásra. Az általános válság lényegét azzal okolták meg, hogy az átütő szociálökonó- miai és antiimperialista változások, amelyek megbontják a pozícióit és leszűkítik a szféráját a jelenkori imperializmusnak, nem a világméretű háborús konfliktusok következtében állnak elő és fognak előállni, hanem békés viszonyok között, amikor megvan a reális lehetőség a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élésének perspektíváját reálissá tenni, és ezt fokozatosan — amit akkor stratégiai célként jelöltek meg — a nemzetközi kapcsolatok kötelező normájává tenni. Egy prognózis, amely teljes mértékbe«! beigazolódott. Bizonyos idő elteltével visszatekintve azt mondhatjuk, hogy alkotó marxista—leninista prognózis volt ez egy olyan helyzetben, amikor a kapitalizmus általános világválságának jelenlegi szakasza még csak kezdeti stádiumában nyilvánult meg. Ennek a fázisnak a kezdete egyebek között olyan eseményekkel kötődött össze, mint amilyen a kubai forradalom győzelme volt, amely az első frontáttörést jelentette a latin amerikai térségben, továbbá a függetlenség és a szabadság megszerzése az afrikai államok döntő többségében, dinamikus antiimperialista mozgás a Közel-Keleten és reálisan kirajzolódó szituáció, amikor az imperializmus már nem képes megfordítani a számára kedvezőtlen fejlődést egy globális atomháborús konfliktus kirobbantásával. Ellenkezőleg, egy ilyen kísérlet öngyilkos veszélyekkel járna számára, s kétségessé tenné az imperializmusnak magát a létét is. Ez a fordulat összefüggött a szocializmus befolyásának megszilárdulásával és erősödésével; a szocializmus a világviszonylatban lejátszódó történésekre reálisan ható erő lelt, keresztezve az imperializmus szándékait, és sikeresen megakadályozta ahogy ezl szemléltetően megmutatta az úgynevezett karibi válság lefolyása és tetőzése — az ellenforradalom exportjára irányuló imperialista terveket. Teljesen hamisnak és az igazságnak meg nem felelőnek mutatkoztak a maóisták nézetei, akik azt állították, hogy a békés egymás mellett élés elve szerintük ellentétben áll a fegyveres nemzeti felszabadító küzdelemmel és lehetetlenné teszi ennek hatékony támogatását. Illusztrációképpen elég megemlíteni Algéria példáját, ahol 1962-ben a több mint nyolcéves fegyveres harc a francia imperializmus elleni győzelemmel ért véget, s ez a győzelem új fejezetet nyitott az algériai nép életében, s amely győzelemnek kivívása összefüggött a világméretű szocializmusnak és az antiimperialista küzdelemben részt vevő összes erőknek akcióegységével és szolidaritásával. fis végül, a békés egymás mellett élés elvének érvényesítéséért indult harc kibontakozásának időszakában, 1975 ben tetőzött a harca a vietnami népnek, amely a japán és a francia imperializmusra mért döntő csapás után a szocialista országok és a világ haladó erőinek szolidaritására és segítségére támaszkodva, győzelmesen leszámolt az USA imperializmus brutális agressziójával. Ez és más tények igazolják, hogy a tartós és igazságos bé kére irányuló erőfeszítések a kapitalizmus általános válsága új szakaszában kimondottan antiimperialista jellegűek; a békeharc felerősíti az antiimperialista mozgást, mivel a szocializmus nemzetközi tekintélyének és erejének növekedésére támaszkodik. Ezt a progresszív fejlődést nem tudták visszájára fordítani sem az imperialisták, sem a maóisták. Mi határozza meg a jelenlegi szakasz jellegét? Noha az utolsó 15 évben végbement fejlődés nem volt egyenes vonalú, megvoltak a sikerei és kudarcai, előrelendülései, visszakozásai, elmondhatjuk, hogy végeredményként ma egyes új minőségi tényezők mutatkoznak, amelyek a kapitalizmus általános válságának erre a szakaszára meghatározóan rányomják a bélyegüket, bizonyítva, hogy a jelenkori imperializmus akut válsághelyzetben van, amely globális jellegű és amelynek lefolyásában új válsággócok törnek felszínre. Mint realistáknak azonban meg kell látnunk, hogy az imperializmus még kétségtelen tartalékokkal rendelkezik, amelyek lehetővé teszik számára, hogy manőverezzen, de azt is, hogy ugyanakkor vannak még távolról sem kimerített tartalékok, amelyek a forradalmi mozgalomnak alkalmakat és lehetőségeket adnak üj frontáttörések és erőáttoló- dások elérésére. Fel kell tenni azonban az alapvető kérdést: mi ma az a fő és meghatározó tényező, amelytől a kapitalizmus általános válsága jelenlegi szakaszának további lefolyása és kilátásai függnek? Elsősorban is a szocialista világrend- szer fis az imperializmus között kialakult stratégiai egyensúly, amely megfosztotta az imperializmust a legkülönbözőbb monopóliumoktól és a fö lény elemeitől katonai téren, éspedig abban a helyzetben, amikor más területeken a szocializmus bebizonyította fölényét az imperializmussal szemben. Ez politikai síkon a feszültség enyhülésének politikájában csúcsosodott ki, amely az SZKP XXIV. kongresszusán kitűzött békeprogram megvalósításának alapján lehetővé tette olyan reális megoldások és intézkedések kiharcolását, amelyek a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élésének stabil, tartós és visszavonhatatlan jelleget adhatnak, természetesen a két eltérő rendszer politikai és ideológiai küzdelme folytatásának feltételei között. A béke reálisan kirajzolódó perspektívája tág teret nyit a reális szocializmus politikai gazdasági előnyeinek integrációja számára, felhasználva u tudományos technikai forradalom legújabb felfedezéseit és eredményeit. Ez visszahat az enyhülési politika anyagi alapjainak szilárdulására, és növeli a szocialista eszmék — mint valóban forradalmi anyagi erők — vonzó- és átütő erejét. A megváltozott erőviszo nyokkal s a szocialista közösség, a kommunista és munkáspártok és a többi antiimperialista erők folytatódó fáradhatatlan politikai kezdeményezéseivel a háttérben, a legfejlettebb tókés- országokban komoly válságjellegű megrázkódtatások mutatkoznak, amelyek az utolsó két évben koncentráltan jelentkeznek, és ezen felül bonyolult helyzetet teremtettek számos fejlődő országban. Ugyanakkor egyes minőségileg új elemek is szóhoz jutottak, amelyek távlatilag nézve tovább gyen gíthetik az imperializmus szociálöko- nőmiai rendszerét, és nem kis befolyással lehetnek a kapitalizmus áila- lános válságának további folyamatára. A tőkés gazdaság megrázkódtatásai A múlttól eltérően ma tanúi vagyunk egy paradox, a mostani időkig példa nélküli ténynek, amikor egyszerre jelentkezik a termelés csökkenése a növekvő munkanélküliség és az árak nagyfokú emelkedése. Ez a tény az árképzés hagyományos piaci mechanizmusának folyamatos összeomlása ma elősegíti a nyersanyagárak robbanás- szerű emelkedését, ami — leszámítva bizonyos spekulációs elemeket — a nyersanyagokban gazdag fejlődő országok gazdasági egyenjogúsítása törvényes és visszavonhatatlan folyamatának következménye. Ez a folyamat visszavonhatatlanul megszünteti a nyersanyagtermelők diszkriminációs helyzetét, és véget vet a Teldplgozó ipari termelők preferált helyzetének, amelyet politikai erővel és gazdasági nyomással az imperializmus kényszerí- tett ki, mint újratermelési folyamatának fontos szabályozóját. Ez a fejlődés egyik komoly oka az imperialista világ mindenfajta pénzügyi és valutamechanizmusa felbomlásának, ezt az imperialista világot már korábban évek óla tartó infláció reszkettette meg, amely az utóbbi években egyenesen elviselhetetlen méreteket öltött. Például egyre nagyobb méreteket ölt az úgynevezett eurodollár- ban és a petrodollárban, mint elszámolási egységekben lebonyolított kereskedelem; ezeket igyekeznek rövid lejáratú hitel formájában elhelyezni, kevésbé exponált gazdasági és pénzügyi helyzetű országokban, hozzájárulva ezzel a pénzügyi és valutaválság további kiéleződéséhez. Üj impériumok — multinacionális monopóliumok További tartósan ható oka a jelenlegi kapitalizmus ingatagságának és általános válsága elmélyülésének a fi- nánctőke maximális mértékű kozmopo- litizálódása. A monopol jellegű államkapitalizmus feltételei között ez a koz- mopolitizálódás a jelen időszakban egymással kölcsönösen összefüggő és egymást kölcsönösen tagadó két területen játszódik le. Egyrészt az országok közötti viszonyban az Európai Gazdasági Közösség (EGK) típusú integráció útján valósul meg, másrészt magáncégek szintjén folyik multinacionális monopóliumok alakításának es működésének formájában, amelyek minőségileg magasabb szinten reprodukálják az imperializmus jellegzetes vonásait, amelyeket Lenin már több mint 60 évvel ezelőtt leleplezett. E két folyamatot közelebbről szemléivé megállapíthatjuk, hogy a nemzetközi szintű integrációs tervek megvalósítása, amelyek nagy kihatású célokat tűztek ki nemcsak gazdasági, de politikai téren is, az utóbbi időben a válság okozta nehézségek következtében, komplikálttá válnak és különböző akadályokba ütköznek. Ennek ellenére azonban növekszik a multinacionális monopóliumok gazdasági hatalma és kiterjednek érdekszféráik. Mintegy 650 ilyen társaságot tartanak számon, mindegyikük több mint 300 millió dollár forgalmat bonyolít le évente. Közülük 200 multinacionális társaság jelenti a válogatott elitet, ezek mindegyike több mint 1 milliárd dollár forgalmat bonyolít le évente, és mindegyiküknek átlag több mint 20 or szágban működnek leányvállalatai. Ezek a mammutvállalatok ellenőrizték mar 1971-ben a tőkés világ külföldi beruházásainak 90 százalékát, külkereskedelmi forgalmának több mint egyharmadát, és forgótőkéjük összege nagyobb volt, mint a tőkésországok központi bankjainak összes aktívái. Az utóbbi évek folyamán tovább növekedett ezeknek a multinacionális mam- mutvállalatoknak a hatalma és befolyása, s számolni lehet azzal, hogy a jö vőben még gyorsabb ütemben növekszik szerepük a nem szocialista világ nemzetközi gazdasági életében. Prognózisok szerint 1980 ban 300 ilyen társaság tömöríti majd a feldolgozó ipar aktíváinak háromnegyedét, és további 10 év múlva a tőkés világ össztermékének háromnegyedét. A nemzetközi monopóliumok a kapitalista világon belül és az egyes tőkés- országokban önálló gazdasági impériu mokat alkotnak, ezeknek keretében az igen nagy mértékben társadalmasított munka eredményei lehetővé teszik, hogy hihetetlen mértékben összpontosuljon a gazdasági hatalom a leggaz dagabb iparbárók kiválasztott körének kezében, amelyek azután ezt a hatalmat kizsákmányoló céljaik és szándé kaik megvalósítására használják fel. A multinacionális monopóliumok gigászi méretei és lehetőségei lehetővé teszik számukra, hogy az elnyomás legkülönbözőbb eszközeit és a korrupció változatos módszereit alkalmazzák, amelyekkel gátat vetnek nemcsak a különböző reformtörekvéseknek, hanem végeredményben nehezítik egyes, a gazdasági stabilitás és egyensúly erősítésére irányuló állami monopolisz- tikus szabályozó szándékok megvalósítását is. Az ilyen irányú kísérleteket azzal nehezítik, hogy elősegítik a tő kének más országokba való átáramlá- sát, ahol még nagyobb profit elérésének tehetőségei kínálkoznak. Ez a szervezett tőkemenekülés egyik további oka az ismétlődő valutaárfolyam-ingadozásoknak, leértékelési intézkedéseknek, a kereskedelmi mérleg hiányosságainak a tőkés országokban. A multinacionális társaságok magatartása arra is irányul, hogy megakadályozza a nemzeti iparosítási programok megvalósítását a fejlődő országokban, illetve, hogy félmegoldásokat kényszerítsen rájuk. Figyelmük különösen ügyes manőverezésre, különböző kompromisszumok elérésére összpontosul a helyi szociálökonómiai viszo nyok fokozatos kapitalizálásának útján azzal a céllal, hogy a kialakuló burzsoáziában és technokráciában szociális támaszra találjanak, amely azután egyes fejlődő országokban kezére játszik a multinacionális társaságoknak. A multinacionális társaságok szociális szempontból reakciós szerepe érthetően megnyilvánul íi munkásosztályhoz való viszonyukban is, mindenekelőtt a bérmunka kizsákmányolása intenzitásának szüntelen növelésével. A tőke magas fokú szerves összetétele lehetővé teszi a multinacionális társaságoknak, hogy aránylag magas szinten tartsák a béreket és a fizetéseket az anyavállalatnál dolgozók számára, kiélezett konkurrenciát híva elő így az anyavállalat és a nemzeti vállalatok munkásai és alkalmazottai között, olyan konkurrenciát, amelyet már Marx és Engels úgy jellemzett, hogy ez „a burzsoázia legerősebb fegyvere a proletariátus ellen". Érthető, hogy a multinacionális monopóliumok dezorganizáló befoiy. sa, amelyet a nem szocialista világ dasági viszonyaira gyakorolnak, i :rgá- lyokat kelt az Egyesült Nem / ek Szervezetében, valamint a tőkés o-^za gok állami szerveinél, s ugyanígv ,• reformista politikai és szaksznrvt '»m, mozgalomban is. Az egységes magatartás — létkérdés Annál inkább kell, hogy ez .1 helyzet élénk érdeklődést keltsen 'forradalmi munkásmozgalomban, mert itt nemcsak a gazdasági hatalom központjáról, hanem egy olyan nemzet kö zi erőről is szó van, amely minden eszközzel szakadár elemeket visz be a munkásosztály osztályharcába, ésamelv világméretű bázisként szolgál mindenfajta lehetséges reakciós puccs és ál lamfordulat végrehajtásához és gyűlölettel száll szembe minden demokratikus és progresszív változással világviszonylatban. Ezért nem lehet kétséges, hogy .i multinacionális monopóliumok ellen vezetett küzdelem igazi nemzetközi összefogást, egységes magatartást és valóban hatékony internacionalista együttműködést követel. A legszélesebb alapokon nyugvó monopóliumellenes szövetség kialakítására irányuló erőfeszítések fokozatosan utat törnek egyes fejlett tőkés országok csoportjainak keretében. A jelen időszakban és a jövőben is azonban szükség van a monopóliumellenes küzdelem -c nem zeti mércéinek a legszorosabb összehangolására a nemzetközi mércékkel. Ez megköveteli mindenekelőtt » kommunista és munkáspártok egységes magatartását mind regionális, mind világviszonylatban, mivel a kommunisták egységes kezdeményezése és közös magatartása nélkül nem lehetséges az összes monopóliumellenes, demokratikus és a szocializmushoz vonzódó erők következetes és céltudatos aktivitása. A világ átalakításáért folyó küzdelem céltudatos folyamat A reális szocializmustól való elszigetelődésre irányuló bármiféle irányzat nem hozhat és nem is hoz semmiféle távlati sikert; a fejlődés különböző fo kozataiban objektíve az osztály- és az internacionalista arculat elvesztését eredményezi. Ami Itt a legfontosabb, az az, hogy « forradalmi munkásmozgalom sokoldalúan biztosítsa egy ft) monopóliumellenes hatalom kiharcolását és megszilárdítását. Minden szubjektivizmus különböző torzulásokhoz és szélsőségesen káros következményekhez vezet. Említsük csak meg illusztrációképpen, milyen ellenkezést tanúsítottak a Kínai Kom níunlsta Párt képviselői a kommunista pártok 1960-as moszkvai értekezletén a kapitalizmus általános válsága harmadik szakaszának definíciójával és lehetőségeivel szemben. Opportunista engedménynek minősítették ezt, ainely- lyel az imperializmus elleni közvetlen és frontális támadás híveinek forradalmi pózában tetszelegve szálltak szembe, és hogy milyen a mai tény. arról a maóisták jelenlegi gyakorlata a legjobb tanúságtétel. A maóisták ma egy „második frontot“ nyitottak a szocialista közösség, a kommunista mozgalom ellen, s igényt tartanak az első számú szerepre a szovjetellenes hisztériában, balos frázisokkal ugyanazokat a célokat követve, mint a hidegháború szószólói az 50-es és a 60-as években. Másrészt: a jelenlegi kapitalizmus mostani belső és nemzetközi gazdasági struktúráinak puszta demokratizálódására helyezni a hangsúlyt, a kompromisszumot állítva előtérbe és a szocializmusból távoli közös elképzelést csinálni, demobilizálja a valóban reális monopóliumelleni mozgást. Nem beszélve arról, hogy az ilyenfajta gyakorlat nem kapcsolja ki idejében és jó előre a, reakciós jobboldali visszaütések lehetőségét. hanem ellenkezőleg, megkönnyíti a monopolisztikus reakció különféle mesterkedéseit. Nehezen lehet pontosan meghatározni az imperialista rendszer konkrét irányvonalait, kitérőit és degene- rálódásának dinamikáját a kapitalizmus általános válságának jelen szakaszában. Biztosan lehet állítani azonban, hogy semmiképpen sem lehet szó automatikus folyamatról vagy olyan folyamatról, amely a nagytőke elleni aktív harc és a reakciós visszaütések nélkül lejátszódhat. A nemzetközi erőviszonyok megváltozása azonban minden feltételt megad ahhoz, hogy a forradalmi antiimperialista mozgalom kiterjedt szövetséggel a háttérben, a marxizmus—leninizmus alkotó alkalmazásával s eszmei tisztaságának megőrzésével való erő feszítésekkel, megtöbbszörözve erejét szilárd internacionalista egységben a szocialista világrendszerrel, a demokráciáért, a szociális haladásért és « szocializmusért folyó harcban további haladást és sikereket érjen eL
