Új Szó, 1976. január (29. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-29 / 24. szám, csütörtök

ts kanárimadarak énekelnek

Pillanatképek egy kis iskola életéből

Csak egyszer ment el a Med- vosaljáróJ, Bálint Lajos, de vissz.ii is tért nemsokára, mert másutt nem tudna se élni, se dolgozni. Nem menne el innen, ígérhetnének bármit. Huszonöt éve tanít, második éve Űbáston, egy osztályban öt évfolyamot.

Amikor belépünk a terembe, a gyerekek felállva üdvözölnek.

— Ezek az ón tanulóim — mondja Bálint Lajos. — Kevesen vannak, kevés gyerek születik manapság; azelőtt két osztályban is alig fértek.

A négi padok, a melegat árasztó vaskályha, a színes számológép, a még színesebb fali- újságuk láttán erős nosztalgia ébred bennünk. Két sarokban hatalmas filodendronok, hátul jávorfabokor. Mosdótál, vödör víz; fölöttük poharak sorakoznak két színben. (A vizet a falu kútjából hozzák). „A gyerekek naponta hordják magukkal az egészségügyi csomagot.“

Elől. az ablak mellett, filodeudronieveiek alatt kanárimadarak énekelnek.

— Kíváncsi voltam, énekük milyen hatással van a gyerekekre. Zavarja-e őket, vagy éppen ellenkezőleg. Úgy he* lyeztem el a kalitkákat, hogy egyetlen pádból se lehessen látni, vagyis: hogy vizuálisan ne hassanak. Jók a tapasztalataim. És egyúttal tavaszt varázsoltunk a télbe; kellemes érzés. A rajzóra alatt lemezt hallgatunk. Célom, hogy ne csak a népdalt ismerjék, szeressék, hanem a komoly zenét is.

Nôt ány táska a pad oldalán lóg. a többi a tanulók háta mögött vagy a földön van.

— Az ifjúsági szervezet tag- fai felajánlották, hogy rövidesen minden padra új akasztót tesznek fel.

Bálint Lajos asztalán tankönyvek sorakoznak, szép rendben.

— Itt állnak mindig, mindaz öt évfolyam számára. Helyük

nem változik, még sötétben is

Akik népdalokat énekeltek — örömünkre

(Tóthpál Gyula felvételei)

ki tudom választani, amelyikre szükségeim van. így a legjobb. kéznél vannak.

A sorból kiemeli A képes nyelvkönyvet. Hasznos könyvnek tartja, szeretik a gyerekek is.

Akik közben élénk szemekkel figyelnek bennünket. A tanító bácsi elmeséli, honnan jöttünk, kik vagyunk. Ismerik az Oj Szót. de a Kisépítőt még jobban, legalábbis egyelőre. Minden padban láttunk egyet.

— Szeretünk iskolába járni, mert sokat lehet tanulni — mondja mindnyájuk nevében Tóth Sanyi.

Aztán megtudjuk a gyerekektől, hogy legtöbbjük édesapja öbásttól távol dolgozik, a huszonnyolc gyerek közül tízé

csak hét végére jön haza. Dolgoznak, szorte az országban. Tóth Judit édesapja most éppen Zólyomban, Pál Lászlóé Poprádon.

Bálint Lajos tanítói lakása összenőtt az iskolával. Az osztályból dolgozószobájáig, amely nek egyik falán vadászpuska lóg, tízet se kell lépnünk.

Az iskoláról, munkájáról be szélgetünk.

— Az utóbbi két évben senki sem bukott meg — mondja. — Igyekszem a lehető legjobban felkészíteni a gyerekeket, a legtöbbet adni nekik.

Aztán megjegyzi, hogy szerinte a jó tanítót inkább meg- tanítónak kellene nevezni.

— Milyen a kapcsolata a szülői közösséggel?

— A lehető legjobb. Támogatnak, segítenek a helyi rendezvények megszervezésében is, megtesznek mindent, amit csak tudnak. A szülők az én erőssé

gém. A tanító egy esetlen valaki, ha nem támaszkodhat a szülőkre.

— Van-e könyvtára az iskolának?

— Százkilencven kötetünk van, a legszebb mesékből egyik sem hiányzik.

Aztán a Medvesaljára tereljük a szót, a mesés tájra.

— Szeretnénk baráti kapcsolatot kiépíteni valamelyik iskolával. Jönnének el Ide, a hegyekbe, a természetbe. A másik osztály most üres, úgyhogy szállást is tudnánk biztosítani. Egy Ilyen kapcsolat mindnyájunk hasznára válna.

Jegyezzük itt meg mindjárt, az ötlet valóban figyelemre méltó.

— Nem hiányzik majd ez az

idő, amit velünk töltött? — kérdezzük.

— Nem — válaszolja mosolyogva. — Időmilliomos vagyok. Itt addig taníthat az ember, ameddig lát és ameddig a gyerekek is akarják, természetesen a kötelező órákon túl. Igazán szívesen járnak ide. Nyugodtan és alaposan átveszünk minden anyagot.

Búcsúzás előtt még megkér Bálint Lajos, szerezzünk örö met a gyerekeknek, pár percre térjünk vissza az osztályba, meghallgatni két népdalt.

Őszintén tettünk eleget kéré sének.

Az énekkar tagjai fölsora koztak (majdnem az egész osztály), és énekeltek, a tanító bácsi vezényelt. Legalább olyan örömmel ajándékoztak meg bennünket, mint mi őket. Aztán búcsút vettünk a kedves iskolától.

BODNÁR GYULA

irig Árpád elsőkönyves, de nem kezdő lírikus. Jelentkezése és kötethez jutása között kis híján másfél évtized telt el; verstermése azonban — főleg e hosszúra nyúlt készülődéshez viszonyítva — szegényes, éretlen, sovány. Zirig Árpád keveset mer, keveset próbál és akar. Az erős tehetségeket jellemző kísérletezésre, formakeresésre, a tudatos hang- próbára — dúrban, mollban. más más hangfekvésben — a Sasok és vonatok búi nemigen hozhatunk föl meggyőző példákat. A versek nagy része mélyebb élményt, maradandóbb nyomot nem hagy maga után.

Miért? Hiba van a formakultúra körül. Zirig Árpádban nem elég mély a nyelv tisztelete. Ebből erednek modorosságai, laposságai, könnyítései. Stílusa egyrészt szokványos fordulatokkal, rekvizitumokkal, másrészt — ezeket ellensúlyozandó — mo- dernkedő frazeológiával terhelt. KépzelkapcsoláSüi gyakran pontatlanok: lombok taréja feke- téllik / ölükből varjak / száll' nak / jel az égig.“ (tarajos öles lomb?!) Vagy: „napjaim percei közül / kihámoztad a kormot“ (?!); „fák zsebeiben (?!) borotvák fejszék kések“ stb. Sorai, szép részletképei már vannak Zirig Árpádnak, verse, minden ízében azonos hatásfokú, egységben expresszív költeménye azonban ritkán marad. Nyelvi pontatlamságai még legfigyelemreméltóbb kísérleteinek értékéből is le-levonnak egykét „pontot“.

A nyelvi pontatlanság: gondolati pontatlanság. Félig gondolt gondolat. Mélység helyett: felület. Fölfedezés helyett: szokvány. Zirig Árpád egyik legnagyobb fogyatékossága — légyen szó akár szerelmi lírájáról, akár szülőföld-lírájáról, akár gondolati verseiről —, hogy a költő képtelen „megmerülni“ a választott anyagban.

A Míg magunk vagyunk ciklus huszonegy verse a szerelem jegyében fogant. A nagyszerű hagyományokra visszatekintő, oly sok emlékezetes, nagy versben gazdag szerelmi líra mindenkor a költők komoly erőpróbája volt. Zirig Árpád egyelőre még képtelen e témakör megújítására. Ciklusában a gondolati-nyelvi nóvumnak nyoma sincs; mi több: a már ismert is gyakran slágerré hígul: „szerettem volna szépen élni / hisz örömöm voltál / végtelen / elmentél / tovasistergö napok zuhatagában / azt hittem elhagy az érzelem..." (Az elmúlás négyszöge). A magány képe: „a tavaszt / elvitte a szemed / a nyarat elvitte / a szád ( az őszben / combjaid tüze / elpa- rázslott / hideg van / bejütök / fázomm (Tél). A szakítás (jól bevált, ezerszer kipróbált „dramaturgiával“): „tavasz volt ( csókjainkra szemérmesen / bólintottak a gyöngyvirágok / / ülök egy fatönkön / körben minden zöld / körben minden fehér / minden gyöngyvirág ( minden te vagy / csak a csókok / nincsenek már / sehol“ (Erdőben).

Szó meg szó meg szó. És: sehol semmi fölfedezés, semmi nyelvi lelemény, egyszeri, egyéni, expresszív fordulat. Annál több egysíkúság: Zirig Árpád szerelmes verseinek a „dramaturgiája“ (árulkodó módon tanúsítja ezt a gyakori de, a pedig, a mégis, a csuk) egyetlen módszert ismer: az ellenlétezést. A szerkezet potenciálisan magában hordja a feszültség, a lírai hőfok lehetőségét, a nyelvi szürkeség és a szöveg pusztán érzelmi üzenete azonban feszültséget old, gondolatot sikkaszt — „kipukkasztja“ a költeményt. Mi marad meg pl. a Reggel érzelmi-hangulati ellentétéből: „ébred a reggel / az utca vízzel fénnyel van teli / villanytűzhely pirosló arcán / kacag a reggeli t I az álmok éjszakája elkerült / lépteim alatt foszlik a sötét / bánatom nehéz jajai / ülik meg a város / minden macskakövét“ (?l) A Vers nyelvi rekvizituinokon, slágerízeken, naturalisztikus szó- kimondáson forduló ellentéte ugyancsak adós marad a gondolatisággal: „bennem kígyók laktak i bennem a pokol tüze égett / tuzkígyóim mondjátok csak / hova lett a sziszegéstek / / mást az ágyamba hívtam / rád nézni is alig merek / bíbor- fénnyel festi be / lobogó szemed az eget“. Lehel e verbál- szuggeszciós hatásuk, költői hatásfokuk a „vigyázz, az emberek írigyek“-ié\e közhelyeknek?! Az ürességtől kongó frázisoknak: „agyamon áthömpö- lyög / a végtelen“ (Már majdnem zene); „igazságaimból szerkesztek / glóriát százszor elátkozott / homlokomra“ (Szerkesztek glóriát) (?!)

A Mozzanatok ciklus húsz rö-4 vid, mindössze egynéhány soros költeményében Zirig Árpád megkísérli föltérképezni önnön környezetét. Szülőföld-lírájában gyermekkori emlékeiről (Álmodik bennem a gyermek, Rongy- labda-örömök), a fölnevelő anyai tájról (Tanyák/ és annak embereiről (Nagyapám, Paraszt, Üregek) vall. A szándék eszmei-erkölcsi szempontból méltányolandó; a leíró versek és

portrék a Török Elemér, Csontos Vilmos, Szitási Ferenc és mások által képviselt szülőföldlíra („tájköltészet“) hagyományrendjébe illeszthetők. Értékes. rangos, esztétikai szempontból kifogástalan szülőföld- lírát azonban Zirig Árpádnak sem sikerült teremtenie. Versei formailag a leginkább talán Tő- zsér Árpád Érintések című ciklusára emlékeztetnek; azzal a különbséggel, hogy a képsűsű- ség, a gondolati feszültség, az aforisztikus tömörség és „kihe- gyezettség“ idegen tőlük. Egymást érik a közhelyek és sem- mitmondások, a beidegződött képzetek és gondolati laposságok. A Vihar „tanulsága“: „oszlopok törnek / cserepek hullnak / ropog a mennyezet / virágok sírnak / ablakok sírnak / állnak a hegyek“. Az Idillé: „elázik a hold a vízen ( hullám- fogak belémarnak ( széthordják a partok felé ( táplálékul a halaknak*. Az Erdőé: „csak volt / ma görbe fák kis serege ( koronájukon a varjúfészek / a múltat idézi." Na és?l — tolul föl bennünk a kérdés. Mi ebben a „pláne“? Mit mond pl. a Láthatatlan kövek: „tarka papagájok ( az éjszaka fényei ( a nappalok aszfalt színűek / láthatatlan kövek / utadba állnak / szétfolynak szemedből / a papagájszínek“ ?\ Gorkijnak egy — a vers buktatóira figyelmeztető — intelme jut eszünkbe: „Hogy az ember prózát írhasson, mondani is kell valamit; akinek azonban nincs mondanivalója, az verseket csinál és rímeket gyárt, ahol az egyik szó adja a másikat, és a végén ki is jön valami, ami tulajdonképpen semmi, de úgy néz ki, mintha valami volna“.

A mondanivaló légüres terei igen gyakoriak más Zirig-ver- sekben is (Már majdnem zene, Szikla-csend, Kő-madár, Kép, Este, Sasok és vonatok, Messzi harangok, Kilépni, Menekülj a túlsó partra stb.) Vajon miért nem hatnak ezek a versek?

A fesztivál lehetővé teszi, hogy mérlegre tegyük az 1975- ös év filmtermését s ezáltal elemezzük filmgyártásunk helyzetét. A cseh és a szlovák filmek szemléje évről évre teret ad a szocialista elkötelezettségű műveknek s a legkorszerűbb kifejezési eszközöket kereső alkotásoknak. A nemzeti fesztivál jó alkalom arra, hogy felmérjük eredményeinket, szocialista filmművészetünk sikereit, feltárjuk a hibákat és a fogyatékosságokat, hogy áthidalva őket, művészi igénynyel párosuló, szocialista elkötelezettségű alkotásokat forgathassunk.

Az alapszabályzat értelmében

Az ok több helyütt keresendő.

Először: a modernség — ha nem élnek, hanem uisszaélnek vele — semmitmondássá, modorrá, affektálássá fajul: „valakinek bolond ötlete támadt / a napsugarakat feketére mázolta / rideg mértani testeket épített / a kutyaláncokat délkörök hosszúságához mérte / s íme a messzeség állatként dadog ( testközelben a harag / vacog a csend / az égen felharsannak a harangok“ (Messze harangok).

Másodszor: gondolat, probléma, élménymélység élteti a verset, nem tárgyak és dolgok lélektelen leltározgatása: „Vonatok járnak erre I meg sasok / az éjszaka csendje / ráfagy az

ereszre / kopnak a nappalok f sasok járnak erre / sasok meg vonatok / / hó van / köd vun ( este van / a város / pihen t lombtalan“. (Ne csak sasok és vonatok — gondolatok is járjanak a vers tájain!)

Harmadszor: a vers pusztán érzelmi-hangulati üzenete, különösen ha nem társul innovált, éppen az újdonság által ható formával, önmagában kevés a maradandó élményhez (lásd a már idézett ellentétező szerelmes verseket).

Zirig Árpád ritkán képes kitörni a hangulatlíra köreiből. Kötetében a gondolati költészet szándéka csupán itt-ott sejlik föl. „Belső tereim nyitva állnak'* — írja Az én vetésem ben, nagyobb világdarabot azonban e deklarált „nyitottság“ ellenére sem sikerült magába fogadnia. Sem a „hazájá*-nak vallott Csallóközből (lásd a szülőföld- lírájáról mondottakat!), sem a ,Jiazát lanság“-ának nevezett Európából. A pólusok egybefogó- sáboz tágabb világkép, nagyobb szociológiai és történelmi él- raényanyag szükségeltetik. Csak ennek birtokában lesz képes gazdagabb gondolatisággal vallani mai életünkről. Felelőtlen modernkérdés, spekulatív ötletek, modorosságok és frázisok helyett tehát azt a szeméi yes- vallomásos, életes hangot kellene tudatossá fejlesztenie, amely legfigyelemreméltóbb verseiben: Nagyapám, Álmodik bennem a gyermek, Rongylabda- örömök, már tisztultabb formában szólal meg.

Első kötetének kevés eredményével és jóval több kudarcával azonban mindenképpen szembe kell néznie; tisztáznia kell a mit, miért és a hogyan (a saját témakör, a költői etika és a stílus) kérdéseit. Azaz — mint kötetzáró versében maga is írja — valóban „újra kellene / kezdeni mindent / az első szótól az utolsó káromkodásig.“ (Madách 1975).

ZALABAI ZSIGMOND

a versenybe azok a cseh és szlovák filmek nevezhetők be, melyek a múlt évben készültek. Ez azt jelenti, hogy a fesztiválon több mint negyven filmet tűznek műsorra. Versenyen kívül több új alkotás is a közönség elé kerül. A szemlén külön kategóriában versenyeznek a rövid- és dokumentumfilmek. Az alkotásokat bíráló bizottság fogja értékelni s dönt a díjak odaítéléséről is.

A fesztivál ünnepélyes megnyitása alkalmából február 26- án a Láz című szlovák filmet, március 3-án az eredményhirdetést követően pedig a Cirkusz a cirkuszban című cseh filmet mutatják be.

—ym —

A kedves osztály

EGY VERSESKŰTET MUTATÓI

Cseh és szlovák filmek fesztiválja

Bmóbain rendezik meg a seregszemlét

A hazai filmek seregszemléjét az idén február 26 a és március 3-a között Brnóban rendezik meg. A fesztivál előkészületeiről a Szlovák Filmgyártó Vállalat dolgozói tájékoztatták az újságírókat.