Új Szó, 1976. január (29. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-23 / 19. szám, péntek
A REAKCIÓSOK TÚLSÁGOSAN FELEMELTÉK A FEJÜKET Lourenco dandártábornok a portugáliai fejleményekről Lisszabon — A demokratikus érzelmű portugálokat aggodalommal tölti ©1 a jobboldal fokozódó antidemokratikus tevékenysége. Lourenco dandátábornok, a lisszaboni katonai körzet parancsnoka a setubali lövészez- rednél szerdán tett látogatásakor kijelentette, hogy „bizonyos reakciósok túlságosan felemellék fejüket, kétségbe vonják 1974. április 25. szellemét és létjogosultságát“. Az Antunes-csoporthoz tartozó tiszt aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy letartóztatták Carvalhot. „Fegyvertársának“ és „barátjának“ nevozte a COPCON egykori főnökét Az A Capital című lap szerda esti számúban meg nem nevezett forrásból olyan értesülést közölt, amely szerint Antunes őrnagy, aki a november 25-i eseményekről széló jelentés jóváhagyásakor Becsben tairtéz kodott, az osztrák fővárosból telefonon kérte a Portugál Fegyveres Erők Legfelső Forradalmi Tanácsát, amelynek ő is tagja, halasszák el a döntést, kérését azonban nem teljesítették. A szélsőjobboldali Barricada című lap január 22-i számában „Levél Neves ezredeshez“ címmel hosszú írást közöl ,egy olvasó“ tollából. A levél írója a „portugál faj dicsőséges szimbólumának“ nevezi azt a Nevest, aki kommandóezredé- vel elfojtotta a tavaly november 25-i lázadást. (A Barricada írása azután jelent meg, hogy kiadták a novemberi eseményekről szóló jelentést.] A Bel am palotában csütörtökön folytatódtak az MFA Forradalmi Tanácsának és a szocialista part küldöttségének tárgyalásai az MFA és a ve zető pártok által kötendő új politikai szerződésről. A szocialista párt küldöttségének egyik tagja szerint lehetséges a megállapodás. A szocialistáik után a többi párt képviselői tárgyalnak a forradalmi tanáccsal. New Haven — Mario Soares, a Portugál Szocialista Párt fő titkára, amerikai egyetemek meghívására egyhetes nemhivatalos látogatásra érkezett az Egyesült Államokba. Négy napot tölt a Yale Egyetemen, majd találkozik Kissinger kCil ügyminisztwrei. A portugál kormányban képviselt Demokratikus Néppárt ,'PPD) nem hajlmdö nyugat- európai értelemben vett szövetségi rendszert kialakítani a kommunistákkal és ,,közös programot" sem tervez velük — jelentette ki Francisco Sa Carneiro, a PPD főtitkára esti- törtök délelőtti lisszaboni sajtóértekezletén. Az MTI tudósítójának kérdé sére válaszolva kijelentette: A PPD nem ért egy^t Antunes külügyminiszternek azzal a véleményével, amely szerint a portugál haladó srők Angola három politikai szervezete kö zül az Angolai Népi Felszabar dítási Mozgalmat, az MPLA t támogatják. A portugál fővárosiról érkezett az a hír is, hogy a Forradalmi Tanács utasítására tegnap szabadon bocsátották Kaul- ze De Arriaga tábornokot, a jobboldal vezéralakját, akit 1974 szeptemberében zártak börtönbe. Szabadon engedték a Caetano-rendszer volt belügyminiszterét, Cesar Moreira is. A NAGY ÁTALAKULÁSOK ESZTENDEJE VIETNAMBAN Hanoi — Köztudott dolog, hogy 1976 a nagy átalakulások éve lesz Vietnamban. Máris egymást követik az események. Szerdán az általános választások kiírását ünnepelték a ha- noiak, s a csütörtök ismét ünnep. Minden hanoi lap a címoldalon közli, hogy január 21- én a városi katonai paruncs- nokság átadta Ho Si Minh város vezetését a Forradalmi Népi Bizottságnak. A lapok hírül adják, hogy a Ho Si Minh városi katonai parancsnokságának épületében megtartott ünnepségen megjelent Nguyen Van Linh, a KB tagja, a városi pártbizottság titkára, Nhuynh Tan Phat, a DIFK elnöke, Nguyen Van Chi, a DNFF városi elnöke, Tran Van Tra vezérezredes, a lekö szönt katonai adminisztráció elnöke és Vo Van Kiét, a városi forradalmi népi bizottság elnöke. Az egybegyűlteket Tran Van Tra vezérezredes köszöntötte. Kifejezte meggyőződését, hogy a katonai parancsnokság, a káderek, a harcosok, s a város lakossága gyümölcsöző együttműködést alakított ki, s a nyolc hónap során éles, bo nyolult helyzetben teremtett rendet. Az átadásról szóló rendelet felolvasása után a 15-tagú városi forradalmi népi bizottság elnöke tolmácsolta köszönetét a várost eddig irányitő harcosoknak, és ígéretet tett, hogy becsülettel folytatják a megkezdett munkát. Washington — Az Egyesült Államoknak a lehető leghamarabb diplomáciai elismerésben kell részesítenie Vietnamot — jelentette ki sajtóértekezletén McGovern amerikai szenátor. McGovern azt javasolta, hogy az Egyesült Államok várja meg a két vietnami országrész egyesülését, s akkor egy vietnami országot ismerjen el. A szovjet kommunisták országszerte az SZKP nagy tanácskozó sára, a XXV. pártkongresszusra készülnek. Kiváló munkaeredményekkel köszöntik a kongresszust. Képünkön a dagesztáni textilipari üzem dolgozói A. Banakuszuma kiváló munkásnővel a termelési problémákat vitatják meg. (Telefoto: ČSTK — TASZSZ) MEGINGOTT AZ AMERIKAI NÉP BIZALMA A KORMÁNYBAN Muskie szenátor „az Unió helyzetéről" Washington — Edmund Muskie demokrata párti szenátor közép-európai idő szerint csü törtökre virradó éjjel a televízióban mondott beszédében válaszolt Ford amerikai elnöknek a héten „az Unió helyzetéről“ bet erjesztett jelentéséire és a kormány költségvetési javaslatára. A szenátor — akárcsak e he ti beszédében Ford — túlnyomórészt az ország belső gondjaival foglalkozott. Közmunka- programokat sürgetett, mert mondotta, a munkanélküliség segélyekben és termeléskiesésben évi 65 milliárd dollárjába kerül az országnak. A városi felserdült fiatalok két ötödé úgy él, hogy még soha nem volt munkája. A kormány — mondotta Mus kié — az elmúlt hét évijen 7 milliárd dollárt fordított a bűnüldözés javítására (s most még egyszer annyit akar e célra költeni], de ugyanabban az időszakban további 51 százalékkal emelkedett a bűnözés, „amely sok állampolgárunkat otthona foglyává teszi“ — mondotta. A szenátor támadta „a piacon uralkodó monopóliumokat, amelyek visszaélnek hatalmukkal. Nem bízom abban, hogij a kormány megfékezné őket — hangoztatta. Muskie szerint Vietnam után az amerikai külpolitika jelenlegi legsúlyosabb gondja a bizalom hiánya a nép és a kormány között. „A tanulság — mondotta —, hogy nem szolgálja az Egyesült Államok érdekeit, ha mindenhol beavatkozik, ahol nem látja szilárdnak a helyzetei... * Kimagasló eredmények az NDK-ban 197B. I. 23. A Német Szocialista Egy- ségpárt IX. kongresszusára országszerte készülnek až NDK dolgozói. Látják, hogy a párt vezetésével évről évre jobb eredményeket érnek el A szocialista tervgazdálkodás pontosan megszabja, hogy az élet- színvonal emelése érdekében milyen változásokat kell eszközölni a népgazdaságban. A Központi Bizottság több ülésen foglalkozott az NSZEP VIII. kongresszusa határozatainak teljesítésével. Erich Honecker elvtárs, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának első titkára a KB 14. teljes ülésén elégedetten jelentette ki, hogy minden szakaszon jelentős sikereket értek el, és nyugodtan léphetnek a IX. kongresszus küldöttei elé, mert a határozatok a gyakorlati életben megvalósultak. Ilyen kedvező légkörben kapcsolódnak be az egyének és a kollektívák a IX. kongresszus tiszteletére meghirdetett versenybe. A szocialista munkaverseny kedvezően hatott az újítási javaslatok gyors gyakorlati érvényesítésére. Ennek köszönhető, hogy a két kongresszus közötti időszakban mintegy 22 ezer új áru gyártását kezdték meg, illetve új termelési módszert léptettek életbe az üzemekben. Ebből 4 ezer jij árufajta az élelmiszeriparban látott napvilágot. Különösen sok élelmiszerfélét készítettek a kisgyermekek számára, hogy ily módon is megkönnyítsék a szülők helyzetét. A kongresszusi irányelvek szerint a lakosság a IX. kongresszus utáni időszakban a hatékony termelőmunka eredményei alapján növekedő nemzeti jövedelemből az eddiginél nagyobb mértékben részesül. Ez kézzelfoghatóan lemérhető majd mind a bérek, mind a társadalmi juttatások növekedésében. Igen figyelemre méltó, hogy épp a tervszerű gazdálkodás és dolgozók nagyarányú kezdeményezése folytán a kiskereskedelmi árakat állandósítják. Csak kisebb kiegészítésekre kerül sor. A tervek szerint a lakosság pénzjövedelme 1980-ban, az 1975. évhez viszonyítva, 20—22 százalékkal lesz nagyobb. Ezek az adatok azonban nem fejezik ki teljesen az életfeltételek javulását. A baráti Szovjetunió példája nyomán az NDK ban is olyan irányú törekvések vannak, hogy a béreket különböző juttatásokkal egészítik ki. Ezt bizonyítja az a tény, hogy az állami eszközökből származó társadalmi juttatások mennyisége az 1980- as évben egy négytagú családra számítva havonta eléri a 680 márkát. Ez az összeg az 1975- ös évhez viszonyítva 26 százalékkal növekszik. A juttatásokat lényegesen kiegészítik még a vállalatok és az intézmények is. Több lehetőségük nyílik hát a dolgozónak arra, hogy a szocialista társadalom által nyújtott előnyökkel éljenek. A szocialista Németország ** sikerei már világméretben is nagy visszhangra találtak. A kialakulóban levő szocialista életforma, az egyre jobb élet- és munkakörülmé nyék beszédesen bizonyítják, hogy a munkásosztály vezetésével a dolgozó parasztság és értelmiség óriási eredményeket ér el. (ballaj „Érdekeink távolról sem világosak Angolában ... akárcsak Vietnamban, itt is mélyen elköteleztük magunkat anélkül, hogy előzetesen kikérték volna a kongresszus, a nép véleményét.“ A demokrata párt szóvivője síkraszállt a feszültség csökkentéséért az Egyesült Államok és a szocialista országok közölt „minden olyan területen, ahol ez megfelel az Egyesült Államok érdekeinek". Muskie, aki az 1972 es elnök- választáson sikertelenül pró bá 11 párt j ána k el n r) k jelöl t je lenni, az idei választási ver senyben nem indul. Beszéde, amelyben a párt lil>erális töblv- ségének álláspontját fejtette ki, választási programnak is tekinthető — akárcsak Fordé, amelyre válaszolt. A demokratáknak eddig 11 politikusa verseng az elnökjelöltségért, ami csökkenti a párt esélyeit. A jelenlegi helyzetben a legtöbb megfigyelő arra számít, hogy Hubert Humphrey szenátor lesz a demokrata párti elnökjelölt. Humphrey nem ind ul a kampányban, de úgy nyilatkozott: elvállalja a jelölést, ha erre a párt felkérné. Pert indítottak tíz náci ellen Bonn — Pert indítottak Düsseldorfban tíz neonáci ellen. A szerdán megnyílt perben tíz személy ellen — köztük a nyugatnémet Bundeswehr három tiszthelyettese ellen — emeltek vádat. A vádlottak még 1972 áprilisában alakították meg országos szervezetüket, ennek keretében „a nemzetközi szocialista harci csoportot“ és az „Adolf Hitler harci csoportot“. Őrizetbe vételük alkalmával a hatóságok valóságos fegyverraktárra (lőszerre, kézigránátokra, pisztolyokra és puskákra], továbbá náci karszalagokra és uszító röplapokra bukkantak. Kommentárunk PUCCSKÍSÉRLET PANAMÁBAN Walamikor a szerkesztó* ségekben az a szólásmondás járta: egy latin-amerikai puccs legfeljebb két sort érdemel a másnapi lapban. Jelentéktelen hír, elvégre akad egynémely banánköztársaság, ahol a hatalomátvételek számát háromjegyű számmal lehet csak kifejezni. Panama azonban a kivételek közé tartozik. Éppen ezért keltett meglepetést az a szerdai hír, hogy a csatornájáról és a csatorna építése körüli Panamájáról annakidején híressé vált közép-amerikai államban kormányellenes összeesküvést lepleztek le. Annál is inkább, mert Torrijos tábornok, a nemzeti gárda egykori parancsnoka, a jelenlegi miniszterelnök rendkívül eltökélten küzd az ország teljes szuverenitásáért, a csatornahasználati szerződés felülvizsgálatáért. Az Egyesült Államok már a múlt században felfedezte, milyen stratégiai jelentősége van a panamai földszorosnak. Méginkább nagy fontosságot tulajdonít az USA a Panamacsatornának, amely örökös amerikai birtok. Csakhogy ez ellen, valamint a csatorna- övezetben létesített USA támaszpont felszámolásáért már többször rendkívül éles kampány kezdődött Panamában. Igaz, nem is maradt el az amerikai beavatkozás. Aligha tévedünk, ha a most leleplezett összeesküvés mögött ismét Washington bizonyos köreit keressük. A panamai kormány ugyanis egyre türelmetlenebbül szorgalmazza a csatorna használatáról korábban kötött egyezmény módosítását. S ez nem áll az amerikai tőkések érdekében. (1964-ben, ugyancsak a csatorna körül támadt vita hevében, a két ország között átmenetileg szünetelt a diplomáciai kapcsolat is.] Torrijos 'tábornokot Kolumbiában érte a leleplezett ösz- szeesküvés híre. Első nyilatkozatában elmondta: az őrizetbe vett bankárok ős nagy- birtokosok Panama nemzeti érdekei ellen próbáltak fellépni. A másfélmilliós ország nemzeti érdeke pedig nem lehet más, mint a következetes ragaszkodás a csatorna ügyében képviselt állásponthoz, valamint a már korábban bevezetett szociális reformok védelme. Kétségtelen, hogy Panama „lázadása“ rendkívüli módon ingerelte Amerikát. Már a csatornahasználati szerződésről folytatott tárgyalásokból is arra lehetett következtetni, hogy Washington szeretné a végsőkig elhúzni az alkut. Ügy látszik, egyesek a vontatott eszmecseréknél most célravezetőbb eszközökhöz akartak folyamodni: puccsra készülődtek. Rajtvesztettek. fksj NEHÁNY ■\ SO RBANEDWARD G1EREK, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának elnökletével tegnap megkezdődött a LEMP KB-ának második plenáris ülése. ATHÉNBAN nyolcéves kényszerszünet után megkezdte munkáját a Görög—Szovjet Baráti Társaság. WALTER SCHEEL, az NSZK köztársasági elnöke, csütörtökön Nyugat-Berlinbe hivatalos látogatásra érkezett. Az NDK fővárosában az erről szóló hír megütközést váltott ki. CHILÉBEN „hazaellenes kampány“, vádjával betiltották a kereszténydemokrata rádióadót, a Radio Balmaceda-t. AZ ENSZ AFRIKAI tagállamai javasolták, hogy a Biztonsági Tanács legközelebbi ülésén, amelyen a namíbiai problémával fog foglalkozni, ítélje el a dél-afrikai katonai előkészületeket. NYUGAT SZAHARA Argusb térr ségében súlyos harcok dúlnak a terület függetlenségéért küzdő Polisario Front és a maurl- tániai hadsereg alakulatai között, A marokkói légierő néhány nappal ezelőtt bombázta a Szahara polgári lakosságának menedéket adó menekülttáborokat. A SPANYOL SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT elhatárolja magát P. Castellano, a párt egyik vezetőjének akciójától, aki Fra- ga Iribarne belügyminiszterrel tárgyalt. A párt addig nem tárgyal a kormánnyal, amíg a? helyre nem állítja a deanokrar tik us jogokat az országttttn.