Új Szó, 1976. január (29. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-04 / 2. szám, vasarnap

A z ember és a háború vi­szonyát tükröző iroda­lom korunkban — tehát a hu­szadik században — tulajdon­képpen Barbusse Tüzével kez­dődött. A .búcsú a fegyvereik­től“ azonban neun következett be és a második világháborút Illetően ismét Hemingway — Akiért a harang szól című — regényével folytathatnánk a vázlatos sort. A háborús iro­dalomban külön fejezetet alkot az antifasiszta ellenállás irodal­ma az 1939—45-ös években, te­hát a háború alatt. Ezt a kort már nemcsak a szépirodalom tükrözi (Heym, Seghers, Mala- parte, Radnóti és a többiek), hanem az olyan művek is mint például Anna Frank és Iván Sibla naplója vaigy Fučík üze­te, csak annak a lánynak a sor­sa, akit szeretett. Ezt ott nem volt kitől megkérdeznie, amikor pedig felépült, félt, nehogy megtudja a szörnyű valóságot, így azután a lány örökké élt, legalábbis az emlékezetében." Reggel, a látomásokkal teli éj­szaka után azonban a házigaz­dájától megtudja, hogy a lány mégha lit. „Az újságírónak elszo­rul a torka, aztán némán kezet fognak“. Kovács Attila vissza- koeslzik az újságjához és fele­ségéhez. 3 A Hosszú éjszaka történetét összevetve a Tüzviráq meséjé­vel úgy tűnik, hogy Lövi esek a felkelési dráma alternatív vázlatát írta meg kisregénnyé nyújtott novellában. A feltevés több szempontból is megindo­EMLÉK A HÁBORÚRÓL Lovicsek Béla: Hosszú éjszaka hete. A háború befejezésétől napjainkig aztán az irodalom a hősi eposzoktól eljutott egé­szen Patrick Ryan Hogyan nyer­tem meg a háborút című sodró humorú és maró szatírájú köny­véig, amelyben a fejük tetejére állnak a történelmi tények. „Oly sokat írtak már a hábo­rúról!“ — panaszolja Vaszil Bi- kov, a szovjet irodalom egyik legérdekesebb szerzője, akinek a művei kivétel nélkül mind a háborúról szólnak (A harmadik rakéta, Támadás menet közben, A halottaknak nem fáj stb.). Bi- kov azonban Nyekraszov, Solo- hov vagy Baklanov és Bondarev eseményszámba menő műveii után is újítani tudott, amikor az ilyen kényes problémákra keresi a feleletet: Milyen volt az ember a háborúban, milyen­né lett az ember a háborúban? Mindezek felvázolására azért volt szükség, hogy tudatosítsuk, minden — az ember és a hábo­rú viszonyát tárgyaló — szép­irodalmi mű mögött hatalmas és differenciált hasonlítást, vi­szonyítási alap áll. Lovicsek Béla Hosszú éjsza­kája a következő történetet me­séli el: Kovács Attila újságíró, író kétnapos riportútra kocsizik le Mogyorósra. Házigazdája ar­ca igen ismerősnek tűnik neki és lefekvéskor rá is döbben a valóságra: ezerkilemcszáznegy­venöt tavaszán ez az ember mentette meg az ő és társai életét. „Megelevenednek az em­lékei. Látomásszerűen, mégis élethűen“ Kovács Attila negy­vennégy decemberében egy szál magában megszökött egységétől. Hosszú bolyongás után parti­zánokba botlott. „Hová mész? — Magam sem tudom..." (...) „— Elegem volt az egészből... — Csöbörből vödörbe estél, fiú... Köztünk is harcolni keill!“ Kovács végül is rádöb­ben, hogy állást kell foglalnia: tettekkel és cselekedetekkel, géppisztollyal és páncélököllel, élettel és halállal. A partizánok befogadják őt maguk közé és részt vesz az első bevetésen. Közben a parancsnok azzal a feladattal bízza meg, hogy fér­kőzzön az erdélyi magyar rá­dióslány bizalmába, mert külön­leges megbízatása lesz kettőjük számára. A fiú nem ellenezte a dolgot és lassan-Iassan egy „ki nem mondott szerelem“ csí­rázott ki köztük. Néhány parti­zánkaland után aztán elérke­zett a nagy akció ideje. A lányt és a fiút hírszerzőként vetet­ték be egy közeli városba. Még véletlenül sem volt szabad ta­lálkozniuk ... Tíz napi működés után a hírszerző csoport lebu­kott és mindnyájan a német parancsnokság siralomházába kerültek. Itt végre „mintha örökre összefonódtak volna az ujjaik“, de aztán jött egy né­met tizedes, majd futólépések, lövés csattant... és a lány már nem került vissza a pincébe. Mielőtt azonban a tizedes újabb foglyot vihetne ki a vesztőhely felé, megjelenik a németek tol­mácsaként dolgozó magyar őr-' mester és lelövi a németet. Az őrmester még bekiált, hogy Itt vannak a szovjet csapatok, sza­badok lettünk, és aztán elin­dul felfelé a lépcsőn. A fiú el­vesztette az eszméletét és már csak a katonakórházban tért magáljoz. „Félt megkérdezni, mi leQt Zsuzsával. Akkor a vi­lágon temmi más neon érdekel­kolható. A téma mindkét tset- l>en a Szlovák Nemzeti Felke­lés és ezen belül is egy nagy­szabású akció előkészítése. A másik érv a drámai sűrítés, amely természetesen jobban ki­dolgozott a Tüzvirágban, mint a novellában. Az utóbbival kap­csolatban meig kell jegyezni, hogy Lovicsek stílusa jó novel- lastílus: tömör és dinamikus. Végül itt vannak a jellemek és figurák: a Hosszú éjszakában is drámai sűrítéssel megrajzolt figurákkal találkozhatunk. Itt azonban már meg kell állni egy pillanatra.' A drámában minden figurát el kell játszani és bizony megtörténik, hogy a szöveg szerinti jelenték telen szerepet a jó színészi alakítás az est fénypontjává varázsol­ja, mint ezt Szilvássy József is kimutatta éppen a Tűzvirág fő­jegyzőjével kapcsolatban (Iro­dalmi Szemle, 1973/8). A novel­lában azonban a jelentéktelen szerep az is marad, vagy eset­leg csak zavaróan hat, minit a Hosszú éjszaka esetében pél­dául Szikszay hadnagy figurá­ja. A kisregény egészsével kap­csolatban Lovicsek Béla helye­sen tudatosítja, hogy a múltról már egyre inkább csak úgy le­het majd írni, hogy a jelenhez viszonyítják az eseményeket. Más szavakkal: a második vi­lágháború már történelmi téma, de a háború még mindig idő­szerű. Ugyanez érvényes a Szlo­vák Nemzeti Felkelésre is. Lo- vicseknél azonban a jelen-ke­ret csak azt hangsúlyozza ki, hogy ma már azért más világ van, de a felelevenített történet nem kapcsolódik a jelenhez, a jelen problémáihoz. Az ellen­példa Ján Soiloviő Meridiánja lehet, ahol Solovič úgy írt a felkelésről, hogy az egész da­rab napjainkban játszódik és napjaink égető problémáit fe­szegeti. A Hosszú éjszakával kapcsolatban úgy tűnik, az író nem gondolta eléggé át, hogy a drámaian sűrített stílus csak egy sokkal bonyolultabban meg­szerkesztett történetben adek- vát. A novella puszta története így nem sokat mond, pedig ha elgondolkodunk rajta egy ki­csit, sók, a mához kapcsolódó drámai változata lehetséges. 4 A variációkkal kapcsolatban természetesen nem pusztán kombinatorikáról van szó — hisz a lehetőségek matemati­kailag úgyis végesek —..hanem az alkotói tevékenység elvi kérdéseiről. Miért ír az író? Az igazi író mondani akar valamit s ezért alkot — a többi pedig csak ír. Az információs robba­nás korában nem nehéz elsajá­títani az alkotói tevékenység alapszabályait és az egyes terü­leteken a műfaji sztereotípia is hamar kialakul. Stanislaw Lem szavaival: „az irányító módszer struktúrája az egyénről mint­egy áttevődik az adott műfaj semleges univerzumába“. Egy- egy téma paradigmái tehát bi­zonyos idő után „közkinccsé" válnak. Olyan is „ragozhatja“ őket, aki nem volt jelen. Ha aztán a vallomás hőfoka he- lyett nem tud kombinálni sem az író, akkor az eredmény csak kudarc lehet. Ezt a „semleges univerzumot“ érezni valahogyan Lovicsek művében is. A sémát — szökés, partizánkalandok, partizánszerelem, a nagy akció, lebukás — csak a stílus ragyo­gása tartja össze és nem a tar­talmi szféra kohéziója. Pedig Lovicsek felvillant néhány jő lehetőséget, ahol újítani lehe­tett volna. Például: Kovács Atti­la egyedül „lépett le“, mert tár­sai közül senkinek sem mert szólni a tervéről, nem bízott senkiben. Tulajdonképpen nem is tudta, hogy mit akar, csak örült a szökésnek, mert meg- csömörlött az egész mindenség- től. Kovács hosszú bolyongása azonban Lovicsekné! csak há­rom-négy oldal, amelyet szin­te egészében a gyermekkorra való emlékezés tölt ki. Érdekes megoldás lett volna például, ha az őrmester párhuzamosan em­lékezett volna azon a hosszú éjszakán. Dé hát a téma adva volt, csak meg kellett írni... Kovács Attila úgy találkozott a múlttal, hogy a felelevenített képek után némán és minden változás, következtetés nélkül újra elválnak Nem szakadnak fel a sebek, nem gubancolód- nak össze a sorsok. Külön tanulmányt igényelne annak az elemzése, hogy miért nem tudja irodalmunk megírni a szökést, az elhatározást, a beavatkozást. Kovács Attila any- nyi más, határozatlan, lehetet­len hősünkhöz hasonlóan csak belefolyik az eseményekbe. Más országok olvasói számára talán lélektanilag alaptalannak tűnhetne az olyan szökés, ami­kor a hős „tulajdonképpen nem is tudta, hogy mit akar", dé ná­lunk ez talán valóban így volt. Így van ez a Tüzvirágban is: a hősök nem fejlődnek, minden adott. A partizánok között is adott a halál és ezért tulajdon­képpen az a pillanat a döntő, amikor valaki ezt megérti, ami­kor mégis közibük áll. Persze, vannak kivételek is, amikor az emberek valóban csak belekeve­rednek az eseményekbe, de azért csak elgondolkoztató, hogy milyen sok irodalmunkban a határozatlan, a tehetetlen, az eseményekbe pusztán belefolyó hős. 6 Egy Irodalmi mű felépítése, mondanivalója, üzenete mindig ellentmondásos. Lovicsek Béla Hosszú éjszakájának jó, novel- lisztikus stílusával, drámai tö­mörségével és a témának a má­hoz való kapcsolódásával szem­ben a történet semleges univer­zumát és a bonyolultabb, átgon­doltabb szerkezet hiányát hoz­tuk fel. A mű egészének az értékével kapcsolatban még meg kell jegyezni, hogy nézetünk szerint a műfajon belül — lé­nyegében novellának értelmez­ve — és a témában mind Rácz Olivér legújabb munkái, mind a fiatal Kövesdi János hábo­rús történetei meghaladják Lo­vicsek művét. Lovicsek Bélá­nak szerintünk a dráma felé kellene orientálódnia. Annak tudatában persze, hogy a drá­ma nem azonos a színdarabbal. (Pravda, 1975) Mészáros László ÉREZTETNI AZ ÉLET LÜKTETÉSÉI BARTA GYULA ÉS SZABÓ SÁNDOR KIÁLLÍTÁSA A brótislavai Városi Képtár a Mirbach palotában rendezett magasszíntű és változatos tár­latai sorát decemberben kettős kiállítással zárta le. Barla Gyu­la és Szabó Sándor az elmúlt 10—15 évbeli termésének válo­gatását mutatja be. Mindketten Dél-Szlovákiában születtek, majdnem egykorúak. A máso­dik világháború éveiben a buda­pesti Gallé Tibor festőiskolájá­ban kezdték el s a bratislavai Technikai Főiskolán, majd a Képzőművészeti Főiskolán vé­gezték tanulmányaikat. 1955 óta egyéni tárlatokon szerepelnek mindketten. Kezde­ti munkáikat barátságuk, ha­sonló szellemük és felfogásuk révén több közös vonás jellem­zi. Barta Gyula tanárai Mallý, Millý és Mudroch voltak. A század derekán jelennek meg pályakezdő művei, amikor a korszellem hatására a hosszú életű impresszionizmus elvei alapján foltfestéssel, vázlato­san, hangulatosan vetette vá­legeseké. Gyárkémények, daruk, lámpaoszlopok merészen emel­kednek a magasba. A gáztartá­lyok, a szemaforok szabályo­sak. Minden pontos, racionális. A magasfeszültségű áramveze­téket támasztó árbocok vasszer­kezetét mintha modern vonalú acél csipkéből szőtte yolna. Konstruktív szellemű ez a tech­nikai világ. De nem egyhangú, nem merev, nem zord, sem lé­lektelen. Mert a kompozíciós feszültség, a ritmusélmény, a lényeg megjelenítése, és a „bartai“ színes új geometria, az egységes felület szürkéi, zöldjei, lilái, az egyes részletek színei egymásra rímelnek. S az egész képfelület vibráló játéka egy egy felhő egy egy erősen stilizált fa élettel, melegséggel tölti el a képet. Napjaink ütemét, széllé mét érezzük benne. A Barta ki termelte realizmus közvetlenül szól hozzánk. Festőink a legkü­lönbözőbb technikájú, monu­mentális díszítő alkotásai teljes összhangban élnek országunk számos többféle rendeltetésű Szabó Sándor: Tanácskozás szonra a dél-szlovákiai „szűzi tájat“. A 60-as években az új keresése hajtja. Másra is több­re is, az épülő szocialista or­szágnak nem csak ábrázolására, hanem egyéni kifejezésére tö­rekszik. S megszületnek az „ipari tájképek“, a Szlovnaft sorozat. A most felvonultatott képei új felfogásának teljes ki­kristályosodását jelzik. Már a címek: a Villamosított vasútvo­nal, a Február utáni iparosítás, az Alumínium üzem, a Felüljá­ró csupa realista, technikai té­ma. Sajátos mértani fogalma­zásban megragadott látvány. Mintha vonalzóval húzta volna meg az egyeneseket, s körzővel a Napot. A hangsúly a függő­Jubileumra emlékeztek Jó kezeikben vain a szak műink ásóik inevelése A levicei flévai) iparitanuló- iskola pedagógusai és növen­dékei a minap emlékeztek meg az iskola fennállásának 30. évfordulójáról. Ez alkalomból felkerestük František Sedlák igazgatót, aki röviddel az inté­zet létrejötte után került az iskola élére. Amint mondotta, a lévai iparitanuló-iskola közvetlenül a felszabadulás után, 1945 de­cemberében létesült; célja, hogy szakmai és politikai szempontból jó szakmunkáso­kat neveljen. Az első évben 13 osztályban 254 tanuló sajátítot­ta el az akkori időszak leg­fontosabb szakmáit. Az évek múltával a népgazdaság szük­ségleteinek megfelelően gyara­podott nemcsak a tanulók szá­ma, hanem a különféle szak­máké is. Akkoriban még töbn öreg épületben szorongtak. 1964-ben készült el az új, kor­szerű épület, melyben jelenleg színvonalas oktatás folyik. Ed­dig az iskolában 12 628 szak­munkást neveltek, s ez a szám önmagáért beszél. Jelenleg az iskola 38 osztá­lyában 986 tanuló tanul. Kép­zésükről 32 pedagógus 11 kül­ső munkatárs gondoskodik. Hogy csak a legnépszerűbb szakmákat említsem: az autó-, vízvezeték-, villanyszerelő, la­katos, esztergályos, asztalos, kőműves, festő, elárusító, pin­cér, szakács, varrónő, szövőnő stb. Nagy gondot fordítunk ar­ra, hogy szertárainkat a leg­modernebb segédeszközökkel lássuk el, s így tanulóink szak­képzését megfelelő szinten biztosíthassuk. Szükséges megemlítenem, hogy az iskola valamennyi nö­vendéke egy-egy üzemmel szer­ződést kötött. így a szakma gyakorlati részét azokban az üzemekben sajátítják el, ahol az iskola befejezése után mun­kába állnak. Ez igen előnyös, mert a szakmunkás bizonyít­vány megszerzése után a fia­tal nem ismeretlen helyen kezd dolgozni, s így könnyebben megbirkózik az igényes felada­tokkal. Az iskola pedagógusai arra törekszenek, hogy a fejlett szo­cialista társadalom építése so­rán létrejött új szakmákat is mielőbb és színvonalasan ok­tathassák. Valamennyiük szá­mára jó érzés, hogy népgazda­ságunk egyes ágazatait fontos szakmunkásokkal látják el. En­nek tudatában és a párt kong­resszusa határozatainak szelle­mében készítik fel a tanulókat az elkövetkező igényes felada­tok teljesítésére. BENVAK JÓZSEF középületével. Sokoldalúságra utal illusztráló tevékenysége is, melyről többek között tanköny­vek is tanúskodnak: Az Anya­nyelvűnk, az Énekeljünk és az Irodalmi nevelés. Szabó Sándor tanára Lehot­ský, Mallý, Millý, Mudroch, ké­sőbb Fulla voltak. Művészi út­ján az ő nyomdokaikon a plein air és impresszionista tájfestés­sel indul el. De az elmélkedő, társadalmi felelősséget érző pik­tor az illanó szín- és fényjelen­ségek helyett valami szilárdab­bat keres. 1960 körül több ala­kos kép kerül ki ecsetje alóL Figyeli az élet dolgait, a múltét s a jelenét is. Felkelési motí­vumok, a munka képi dicsérete foglalkoztatják. A mondanivaló­val együtt a formai megjelení­tés is változik. Tájain, csend­életein és alakos képein az impresszionizmus reakciójaként született kubizmus egyéni fo- galmazású jegyei tűnnek fel.. A Tavaszi este, a Kalapos férfi realista ihletésűek, szilárdan építettek. Közvetlen kapcsolat­ban.állnak a természettel. Sa­játos jelenség, hogyha tájain fát ábrázol, csak vázát jeleníti meg, sötét, szikár rajzzal. Az olajjal, temperával, viaszkkal festett, 1970-es és későbbi ké­pei már mértanilag stilizáltak, színeik lefokozöttak, az ér­telem és érzelem egymásba szövődik rajtuk (Vörös táj, Mosónő). A dekoratív csend­életeken (Halas-, Kancsós-, Almás- és Kék drapériás csend­élet Branque és J. Gris ha­tása érzik. Az Alkony, a Falu­vége nem a természet tényeit, de annak belső lényegét ábrá­zolják. Korunk, társadalmunk emberei érdeklik. Tárgyilago­san, megértéssel, érzelmesség nélkül közeledik hozzájuk. A Falusi asszonyon, a monumen­talitás felé hajló Allatetetön, a Tanácskozáson a látvány való­ságát elvontabb, belső valóság váltja fel. Barta Gyula és Szabó Sándor műveit többször tüntették ki érmekkel és diplomákkal. S mindkettőjük alkotásai a hazai piktúra komoly értékeiként or­szágunk minden jelentős képtá­rában méltó helyet foglalnak el. BÄRKÄNY jenöné űj szó 1970 L 4.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom