Új Szó, 1976. január (29. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-03 / 1. szám, szombat

Igényes feladatokat tűztünk ki népünk legsajátabb érdekében /Folytatás az 1. oldalról) gazdasági eredményeinek meg­szilárdításában, mégpedig a tő­kés gazdaság válságából ránk is kiható nehezebb feltételek között. Gazdaságunk szilárdságát és fejlődésének dinamikáját tekint­ve az ötödik ötéves tervidőszak egész eddigi fejlődésünkben a legsikeresebbek egyike. Ezt jog­gal tekintjük népünk nagy győzelmének, Csehszlovákia Kommunista Pártja és a Nemze­ti Front politikája helyessége szembetűnő bizonyítékának, a szocialista rendszer előnyei bi­zonyítékának. A jó termelési eredmények alapján szavatolhatjuk a nép anyagi és kulturális színvonalá­nak sokoldalú emelését. Erről tanúskodik a reálbérek és jö­vedelmek, a személyi és társa­dalmi fogyasztás növekedése. Megőriztük általában a kiske­reskedelmi árszint stabilitását, a pénznem szilárdságát és érté­két, biztosítottuk a belföldi piac jó ellátottságát. Jelentős előre­haladást értünk el a lakásépí­tésben, amelyre a XIV. kong­resszus nyomatékos hangsúlyt helyezett. Tavaly hozzávetőleg 135 ezer lakást adtak út ren­deltetésének, ami eddigi törté­nelmünkben a legmagasabb évi növekedés. Az ötödik ötéves tervidőszak éveiben több mint 600 ezer család jutott új, kor­szerű lakáshoz és ez nem ke­vés. Teljes egészében megvalósí­tottuk a XIV. kongresszus szo­ciális programját. Számos je­lentős intézkedést valósítottunk meg a fiatal nemzedék, az új­házasok és a gyermekes csalá­dok javára. Ürülünk annak, hogy ennek következtében ta­valy kedvezően alakult a né­pesség, amiből természetesen további új feladatok hárulnak ránk, a bölcsődék és az óvo­dák, s a fiatal nemzedéket szolgáló más intézmények épí­tésében. A mai nappal évente össze­sen 3,3 milliárd koronával emeljük három millió nyugdíja­sunk nyugdíját. Kívánjuk ne­kik, hogy a nyugdíjemelésnek jó egészségben és elégedettség­ben vegyék hasznát. Hisszük, hogy a vállalatok és a mező­gazdasági szövetkezetek kollek­tívái is figyelmet ős gondot fordítanak volt munkatársaik­ra. Az elmúlt esztendő egyben a nők nemzetközi éve volt. En­gedjék meg, hogy őszintén kö­szöntve hazánk minden nőjét, biztosítsam őket, továbbra is törekedni fogunk arra, hogy a nőknek nálunk mind jobb felté­telek legyenek a munkában és a társadalmi életben, ne­mes anyagi küldetésük betöl­tésében. Tavaly és az elmúlt öt esz­tendőben az összes társadalmi osztály és réteg nemzeteink és nemzetiségeink politikai egy­ségének megszilárdításában, a gazdaság fejlesztésében, az életszínvonal emelésében, a szociális biztonság szavatolásá­ban, a művelődésben, a tudo­mányban és a kultúrában elért eredmények arról tanúskodnak, hogy helyes úton járunk. Eze­ket a sikereket dolgozóink mil­liói, kommunisták és pártonkí- vüliek nagy, áldozatkész mun­kájának, a kommunista párt és a Nemzeti Front politikájának köszönhetjük. Ma újra őszinte köszönetét szeretnék mondani az ipar, a mezőgazdaság, az építőipar, a közlekedés, a kereskedelem, az egészségügy, a tudomány, az iskolaügy, a kultúra és minden más szakasz dolgozóinak, mun­kásainknak, a szövetkezeti pa­rasztoknak, az értelmiségnek, mindazoknak, akik derekas munkájukkal részt vettek az eredmények elérésében. Elisme­résünk és hálánk illeti meg a párt és a Nemzeti Front vala­mennyi szervezete tagjait és tisztségviselőit, a nemzeti bi­zottságok, az állami és a gazdasági szervek dolgozóit, a fegyveres testületek tagjait, mindazokat, akik hozzájárultak Csehszlovákia Kommunista Párt­ja Xfy. kongresszusa irányvo­nalának sikeres megvalósításá­hoz. ELVTÁRSAK1 A további fejlődésünk szem­pontjából fontos új esztendőbe lépünk. Csehszlovákia Kommu­nista Pártjának XV. kongresz- szusa hazánkban kidolgozza a szocializmus további sokoldalú fejlesztésének programját, ösz- szel megtartjuk a választásokat a különböző szintű képviselő- testületekbe. A CSKP Központi Bizottságá­nak a kommunistákhoz és az összes dolgozókhoz intézett le­vele szellemében az elmúlt he­tekben teljes mértékben kibon­takoztak a XV. pártkongresz- szns előkészületei. A kommu­nisták az évzáró taggyűléseken és a pártkonferenciákon, többi polgárunk a Nemzeti Front szervezeteiben méri fel az el­telt évek munkájának eredmé­nyeit, értékeli a tapasztalato­kat, és fontolóra veszi a teen­dőket, hogy még jobban és gyorsabban haladjunk a fejlett szocialista társadalom építésé­nek útján. Ma megkezdjük a hatodik öt­éves terv teljesítését. Ebben a tervidőszakban a fejlődésnek az előző, ötödik ötéves tervidő­szakban kipróbált minden po­zitív vonására s azoknak tovább­fejlesztésére kívánunk építeni. Célul tűzzük ki hazánk műsza­ki-gazdasági színvonalának to­vábbi emelését, jelentős előre­haladás elérését a tudományos- műszaki forradalom lehetősé­geinek kiaknázásában. Igénye­sebb feladatok állnak előttünk a termelésben, az építkezési beruházásban, a műszaki fej­lesztésben, a kivitelben s álta­lában a gazdaságosság viszony­latában, ami megkívánja, hogy minden munkahelyen erélyeseb­ben teljesítsék a feladatokat, küszöböljék ki a fogyatékossá­gokat s küzdjék le a nehézsé­geket, bontakoztassák ki dol­gozóink alkotó képességét. Ezért lelkes örömmel fogad­juk és nagyra becsüljük dolgo­zóink nagy politikai elkötele­zettségét, a munkaközösségek és az egyének tömeges kezde­ményezését, akik derekas mun­kával, szocialista munkaver­sennyel és kötelezettségvállalá­sokkal teljesítették és túltelje­sítették az elmúlt esztendő és az egész ötödik ötéves tervidő­szak feladatait és a XV. kong­resszus tiszteletére új, nagyobb feladatokat vállalnak. A tettre- kész hazafiság, a szocializmus, a párt, és az államunk iránti őszinte viszony számtalan pél­dáját szolgáltatják. Meggyőző­désünk, hogy az alkotó igényes­ségnek, az akaratnak és az el­szántságnak légköre, hogy de­rekasan fognak dolgozni ha­zánk felvirágzására, minden munkahelyen és társadalmunk egész életében a meghatározó tényező lesz. A következő időszakra vonat­kozóan igényes célokat tűzünk ki a csehszlovák nép legsajá­tabb érdekében. Annak érdeké­ben, hogy megtartsuk az em­berek növekvő anyagi és knltn- rális szükségleteit, hogy jövő­be vetett tekintettel és teljes felelősségtudattal szavatoljuk szocialista társadalmunk tar­tós, sokoldalú fejlődését. Ez volt a kommunista párt és a Nemzeti Front minden szerve­zete tevékenységének célja és ez ma is. Ez korunk progrosz- szív forradalmi feladata. Cseh­szlovákia Kommunista Pártja következetesen gyakorolja a nép legszélesebb rétegei lét- fontosságú érdekeinek politiká­ját, szoros kapcsolatban áll a néppel, bizalmára, valamint a Nemzeti Front szervezeteinek cselekvő támogatására és együttműködésére támaszkodik. Folytatni kívánjuk a nép ja­vát szolgáló reális politikát. Az igényes feladatok kitűzésénél a kiindulópontok reális értékelé­sére, a további sikeres fejlődés döntő fontosságú belső és kül­ső forrásainak és feltételeinek gondos felmérésére támaszko­dunk. A további években is támasz­kodunk fejlett munkásosztá­lyunkra, az áldozatkész szö­vetkezeti parasztságra, a nagy* számú felkészült értelmiségre, a nép tudására, ügyességére és munkaszeretetére, amely képes mind jobban felhasználni és továbbfejleszteni a hatalmas anyagi-műszaki alapot és a szo­cializmus építése összetett fe­ladatainak megoldása során nyert gazdag tapasztalatait. Továbbra is nagy figyelmet szentelünk a fiatalok jó felké­szítésének, akik évről évre az iskolák padjaiba, üzemekbe, szövetkezetekbe, tudományos kutatóintézetekbe és más szakaszokra kerülnek s annak, hogy jobban érvényesüljenek a munkában, valamint a társa­dalmi és politikai életben is. • • • Programunk célkitűzései el­éréséhez kedvező külső nem­zetközi feltételeink vannak. Szilárd helyünk a szocialista közösség országainak családjá­ban, barátságunk, szövetségünk és sokoldalú, kölcsönösen elő­nyös együttműködésünk a Szov­jetunióval — amint arról ismét tanúskodott párt- és kormány- küldöttségünk közelmúltban a Szovjetunióban te4t látogatása is — megbízhatóan szavatolja további sikeres szocialista fej­lődésünket. Munkánk szempontjából nagy Jelentőségűek a nemzetközi kapcsolatokban, főleg az eu­rópai földrészen bekövetkezett pozitív változások. Államunk a Szovjetunióval és a többi szo­cialista országgal, valamint a haladó, demokratikus és béke­szerető erőkkel együtt a jövő­ben is részt vesz az európai biz­tonságról és együttműködésről szóló helsinki konferencia ered­ményeinek megvalósításában és más területeken is hozzájárul a békéért és a társadalmi hala­dásért vívott harc sikeréhez. Célunk az egyenjogúság alap­ján megszilárdítani és elmélyí­teni kapcsolatainkat minden jó szándékú állammal. Nagy jelentőséget tulajdoní­tunk államunk külpolitikájá­nak, hogy népünk a következő években is a béke feltételei kö­zött élhessen. Engedjék meg, hogy az új esztendő küszöbét átlépve, szí­vélyesen köszöntsem minden olyan polgártársunkat is, aki munkafelüdatait hazánk hatá­rain túl teljesíti, hogy köszönt­sem minden honfitársunkat, Csehszlovákia minden barátját. KEDVES POLGÁRTÁRSAK, ELV- TARSAK! Bizalommal és derűlátással lépünk az új esztendőbe: vala­mennyien törekedjünk arra, hogy munkánk sikeres legyen, tovább virágozzék hazánk — a Csehszlovák Szocialista Köztár­saság. Még egyszer mindenkinek jó egészséget, a munkában sok si­kert, személyi életében boldog­ságot és örömet kívánok. (CSTK) Üdvözlet a chilei toplistáknak (ČSTK) — Csehszlovákia Kommunista Párjtának Közpon­ti Bizottsága üdvözlő levelet küldött a Chilei Kommunista Pártnak, a párt megalapítása 54. évfordulója alkalmából. A levél szövege a következő: „Kedves elvtársak, a Chilei Kommunista Párt megalapítása 54. évfordulójának alkalmából Csehszlovákia Kommunista Párt­ja Központi Bizottságának és Csehszlovákia dolgozó népének nevében elvtársi üdvözletünket küldjük. Nagyra értékeljük a chilei kommunisták álhatatos harcát, akik bonyolult és nehéz körül­mények közepette, a központi bizottság vezetésével a munkás­tömegekkel, a dolgozó paraszt­sággal, a haladó értelmiséggel és az összes becsületes hazafi­val összefogva hősiesen küzde­nek a fasiszta diktatúra ellen. Ezúton fejezzük ki pártunk és a csehszlovák nép interna­cionalista szolidaritását és kö­veteljük Luis Corvalán elvtárs­nak és az összes többi bebör­tönzött chilei hazafinak a sza- badonbocsátását. Éljen a Chilei Kommunista Párti* Wilhelm Pieck születésének 100. évfordulója Wilhelm Pieck, a német munkásmozgalom kiemelke­dő alakja, a Spartacus Szö­vetség megszervezője, a Né­met Kommunista Párt alapí­tó tagja, a Német Demokra­tikus Köztársaság első mun­káselnöke 1876. január 3-án, 100 éve született. Erről az évfordulóról az egész vilá­gon megemlékeznek, az UNESCO ugyanis jubileumai­nak naptárába sorolta. Wilhelm Pieck egyénisége szorosan összefügg a szer­vezett német forradalmi munkásmozgalommal, mely­nek kezdetei Marx Károly­hoz vezetnek vissza. Élete, munkássága tulajdonképpen híd volt Marx tanítása és az új, szocialista NDK megala­kulása között. Gubenben, a ma már 32 ezer lakosú, akkor még kis lélekszámú városkában szü­letett. Munkásszármazású: apja kovács, anyja mosónő volt, ami nagy hatással volt további életére és tevékeny­ségére. Mint favágó 1894-ben a Német Faipari Munkások Szövetségének tagja. Egy évvel később a Német Szo­ciáldemokrata Párt tagja lesz. 1896-ban a párt brémai csoportjának vezetője. Együtt harcol az opportunizmus ellen Rosa Luxemburggal és Kari Liebknechttel, akikkel 1916-ban megalakítja a Spar­tacus Szövetséget. Ez a szövetség 1917-ben csatlako­zik Németország Független Szociáldemokrata Pártjához, ahonnan 1918-ban kiválik és megalakítja a Német Kom­munista Pártot. A porosz parlamentben, melynek W. Pieck 1921-től 1928-ig képviselője, a mun­kások érdekeit védi, ugyan­úgy, mint 1932—33 között a birodalmi parlamentben. A fasizmus színrelépésekor egységes antifasiszta nem­zeti front kialakítására tö­rekszik. Amikor a párt 1933- ban illegalitásba kényszerül és vezetőjét, Ernst Thül- mannt letartóztatják a fa­siszták, az NKP élére Wil­helm Pieck kerül. A második világháború ideje alatt a Szovjetunióban német antifasiszták harcát szervezi a hitleri Németor­szág ellen. A háború után az NKP felújította tevékeny­ségét és 1946-ban W. Pieck és W. Ulbricht vezetésével egyesült a Németország ke­leti részén működő szociál­demokrata párttal. így jött létre a Német Szocialista Egységpárt. A hitleri fasizmus követ­keztében kevesen vallották magukévá Marx tanításait Németországban. A párt fel­adata volt, hogy megismer­tesse a marxizmust a német néppel. Pieck volt az, aki elsőként értette meg és ér­tékelte a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom jelentő­ségét. Azt a következtetést vonta le, hogy Németország szocialista átalakítása csak­is a Szovjetunió segítségével hajtható végre. Jelszava a következő volt: „Mutasd meg, mennyire vagy a Szov­jetunió barátja, s megmon­dom, milyen kommunista vagy!“ 1949-ben, amikor megala­kult a Német Demokratikus Köztársaság, az elnöki tiszt­ségre a legalkalmasabb sze­mélyiség Wilhelm Pieck volt. Ezt a hivatalt haláláig, I960- ig töltötte be. Wilhelm Piecket erős ba­ráti szálak fűzték Csehszlo­vákiához: Klement Gottwald- nak, a mi első munkáselnö­künknek személyes barátja volt. Az ifjúság és minden kommunista példaképe volt és ma is az nemcsak az NDK-ban, hanem nálunk Is: több szervezet, iskola, gyár viseli nevét. Az NŐK „atyjának“ jubi­leumáról az egész világon megemlékeznek, mindenek­előtt hazájában, ahol ezek­ben a napokban tetőznek az évforduló tiszteletére ren­dezett különféle akciók. Amiért W. Pieck egész éle­tét áldozta: a német és a nemzetközi munkásmozga­lom győzelméért, az ma az NDK-ban megvalósul, az or­szág biztosan halad a szo­cialista építés útján, mely­nek alapjait ő rakta le. (pap) Az idén többet és jobban kell dolgoznunk (Folytatás az 1. oldalról) közösség többi országainak ak­tív békepolitikája további sike­reit nevezte meg. Budapest — Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke rádió- és tévébeszédében többek között azt hangoztatta, hogy a szocia­lizmust építő magyar nép erő­feszítéseit 1976-ban is az ország további felvirágoztatására for­dítja. Ennek legfőbb biztosítéka a párt elvhű politikája, a ma­gyar nép szorgalma és erőfe­szítése, szocialista hazafiassága és a párt köré tömörülő egysé­ge. Mindezt továbbra is a szo­cialista országokkal, elsősorban a Szovjetunióval való szoros gazdasági együttműködésben kívánják elérni. Az európai biz­tonsági és együttműködési ér­tekezlet sikeres lezárását a kontinens történelmének jelen­tős dátumaként jelölte meg. Berlin — Willi Stoph, az NDK Államtanácsának elnöke kijelentette, hogy továbbra is az ország szocialista társadal­mi rendszerének megerősítése, a nép életszínvonalának növe­lése áll a párt és az állam erő­feszítéseinek középpontjában. Hangsúlyozta, hogy az NDK a szocialista országok közössé­gének szilárd tagja és további előrehaladásának alapját a Szovjetunióval és a szocialista közösség többi országaival való megbonthatatlan barátság és együttműködés képezi. Washington — Gerald Ford, az Egyesült Államok elnöke az új esztendő küszöbén rövid saj­tóértekezleten méltatta hazája jelenlegi helyzetét. Kijelentette, hogy az Egyesült Államokban fokozódik az infláció és a mun­kanélküliség. Újságírók kérdé­seire válaszolva az idei ame­rikai elnökválasztások várható eredményeiről szólva elmondot­ta: mindent megtesz, hogy el- nyerje pártja elnökjelölését és győzzön a novemberi választá­sokon. Egy további kérdésre válaszolva megjegyezte, kormá­nya továbbra is a nemzetközi feszültség enyhítésére és a Szovjetunióval való sokoldalú kölcsönös kapcsolatok elmélyí­tésére törekszik. Bonn — Helmut Schmidt nyu­gatnémet kancellár újévi be­szédében az európai biztonsági és együttműködési konferencia helsinki záróokmányát az eu­rópai kontinens országai együtt­működésének jó alapjaként ne­vezte. Európa 30 békés éve igen jó távlatot kapott. Az or­szág gazdasági helyzetét ki­egyensúlyozottnak nevezte, ugyanakkor a nyugat-európai gazdasági közösséget sokszor válságfelhők borították be — mondotta. Helsinki — Urho Kekkonen finn köztársasági elnök újévi beszédében az európai konti­nens nagy eseményéről — a helsinki csúcstalálkozó ered­ményeiről beszélt, amelyről szólva kijelentette, hogy a nemzetközi feszültség enyhíté­sének történelmi dátuma. Han­goztatta azonban, hogy a jövő­ben további erőfeszítéseket kell tenni, nehogy ismét a hideghá­ború és a feszültség erői ke­rekedjenek felül. Lisszabon — Costa Gomes köztársasági elnök beismerte, hogy a portugál társadalom sú­lyos válságban van. Az ország gazdasági helyzete egyre rosz- szabb. Felhívta az ország lakos­ságát, hogy a legnagyobb mér­tékű takarékosságra törekedjék, mert enélkül nem sikerül kilá­balni a súlyos helyzetből. 1976. I. 3.

Next

/
Oldalképek
Tartalom