Új Szó, 1975. december (28. évfolyam, 283-308. szám)

1975-12-07 / 49. szám, Vasarnapi Új Szó

Füstbe ment ezrek Tiszacsernő kél éve ka pott áruházat, amely arra lenne hivatott, hogy javít­sa a városka és környéke közel látását. Feladatának, ha nem is maradék nélkül, de nagyjából eleget tesz. Igaz ugyan, hogy baj van a hatalmas földszintes épület szellőztetésével, mivel a hetévedt vásárló majd meg fullad a szellő zeflen csarnokban. Az áru­házon ablak sincsen, amely megvilágításra szolgálna, ezért éjjel nappal égnek henne a lámpák. Már ti­zedik éve vagyok csernői lakos, lassan megszokom a sáros, gödrös utcákat, az elhanyagolt és állan­dóan sorvadó parkocskát. Nem tudom azonban meg­szokni azt a jelenséget, hogy az új lakótelep körül állandóan füst terjeng. A rettenetes füstfelhő két ócska mozdonyból ered, amellyel a környező házak központi fűtését oldották meg olyan salamoni mó­don, hogy a házak lakói, beleértve a fertőzőosztály betegeit is, majd megful­ladtak, és majd megfullad­nak napjainkban is. Az il letékesek ígérték, hogy 197U-lg a két füstölgő monstrumot eltávolítják, és megoldják a központi fű lés problémáját. Ez írott mulaszt maradt, és vígan tovább füstölnek az öreg kiszolgált lokomobilok. Ez még azonban nem elég. Az áruház felépítése után mellé építettek még egy betonkemencét, amely két nyílásán naponta okád ja a füstöt és a lángot. Miért? Azért, hogy napon­ta legalább egy inázsányi, jobb sorsra érdemes, tiszta cső magoló papi rt, kartondo­bozt égessenek el. Ez tör­ténik abban a korban, ami­kor világszerte egyre na­gyobb értéket Jelent a bul- ladékpapír, és amikor egy­re többet és többet cikkez­nek. értekeznek, tanakod­nak a légszennyeződésről, annak egészségromboló ha tásáról. Most tehát nem két mozdonykémény füstölög árván, hanem kajjott kis­testvérként két kemence- nyílás is, amely azonkí­vül, hogy szennyezi és las­san elviselhetetlenné teszi a környék lakóinak hét­köznapjait, csak úgy nyeli az ezreseket érő drága nyersanyagot. Ezt nem lát­ja senki? jó lenne, ha e sorok el­olvasása után felfigyelné­nek az illetékesek a leírt jelenségre, és rádöbbenné­nek, hogy az _ embernek nemcsak azért van szeme, hogy nézzen vele. hanem hogy lásson is. Az új lakótelepen min­denütt gázfűtés működik. Nem hiszem, hogy a régi házakba ne lehetne a gáz­fűtést egy két év alatt be­vezetni, és nem hiszem, hogy a modern áruház mellett füstölgő kemencé­nek kell lennie, amikor az ott égő anyag a népgazda­ság számára kincset, az erdőknek menekvést jelent. Ur. luhász István Tetszett A hagyományos Márton- napi vásáron, Léván, a já­rás 4500 kisállattenyésztő­je közül 238 tenyésztő ér­dekes kiállítást rendezett. Az érdeklődők 22 fajta nyulat, 19 fajta díszmada­rat, 22 fajta galambot. 15 fajta baromfit láthattak. Többen az érdeklődők kö­zül továbbtenyészlés cél­jára vásároltak is ezekből az állatokból. Egyébként a kisállattenyésztők szerve­zete tizenharmadszor ren­dezte meg a már joggal hagyományosnak mondha­tó kiállítást, mely minden­kinek tetszett. Pál Elemér Az iskolái}») is Komoly probléma a telefonközpontok átépítése, mely egyik feltétele a gyors telefonösszeköttetésnek. Amikor a kremuicai körzetben a P—51 jelzésű központot besze­relték, ráadásul rengeteg előre nem látott probléma mutatkozott. Tétovázásra azonban nem volt idő. Sőt, ar­ról volt szó, hogy a szerelést főleg az éjjeli órákban, este tíztől hajnali négyig kell elvégezni. És ekkor a fel­vételünkön látható három szerelő, (balról jobbra] Daub- ner Ján, Hríbik Ondrej, Vífazka Karol munka közben több újítási javaslatot alkalmazva és megvalósítva, sok­sok éjszakát feláldozva, megoldotta a problémákat. Megérdemlik a dicséretet. Tadian Julo Dicsérik munkáját A P—51 szerelői, újítói Nem is olyan régen kezdték meg a CHIRANA nemzeti vállalat pőstyéni tizemében az injekciós fecskendők gyártását, de az itt dolgozók aránylag gyorsan elsajá­tították a munkafogásokat, és szép eredményeket érnek el. A részleg legjobb dolgozóinak egyike Szokat Olga, aki pártunk tagjelölIje. Hlavenka József részlegvezető és a mesterek dicsérik munkáját. Ez a fiatalasszony huszonkét éves, két kisgyermeket nevel, férje felelős munkát végez a repülőtéren. Ügyesen és jól dolgozik. Egy műszak alatt 870 fecskendőre szereli fel az elülső részt, s továbbítja, hogy a többiek zavar nélkül folytat­hassák a munkát. S azzal is törődik, hogy miként, ho­gyan dolgoznak a többiek, hiszen a ,,Csehszlovák —Szov­jet Barátság“ nevet viselő munkacsoport vezetője, mely a szocialista munkabrigád cím elnyeréséért küzd. Mató Pál Üzemi óvoda Harminc éve Nincsen kéznél statiszti­kai kimutatás, így lehetet­len számokban kimutatni, hogy 1945 óta járási vagy kerületi méretben bányán dolgoznak állandóan egy munkahelyen, egy szakmá­ban. A „törzsgárdákon“ belül ilyenek bizonyára többen is vannak. Most olyan dolgozót mutatok be, aki harminc éven át állan­dóan kiérdemelte választói bizalmát, s így 1945 óta a nép képviselője. Soltész Miklós először 1945 ben lett Vöeiáre (Méhész) köz­ség helyi nemzeti bizottsá­gának képviselője. A kör­nyéken még ma is járja a szó. hogy a községben — a nőbizottságon kívül — minden szervezetben ő vit­te az elnöki tisztséget, zse- bél>en volt minden szerve­zet pecsétje Nem volt könnyű akkor. .. Nagyon kevés fejlett káderrel ren­delkeztünk. Egyébként a párt megválasztotta a he­lyi szervezet elnökévé, ké­sőbb a hnb elnöke majd titkára lett a Járási párt­bizottság instruktora volt. a hnb alelnöke, és mindig képviselő. Most is az. de már Zádielske Dvorníky (Szádudvarnok I község­ben, ahol a hnb alelnöke. Képviselői tevékenységéről nagyon szerényen csak ennyit mond: — Községünk most már politikailag, gaz­daságilag elé^ magas szin­tű, nem sajnálom az em­berek jóléte érdekében ki­fejtett igyekezetemet. Igen, a múlt az ő számá­ra csak fáradságot jelen­tett. Ezért kívánunk neki jó egészséget életének őszéhez. Iván Sándor Igazi népművelő A Kosice vidéki járás egyik, minden követel­ménynek megfelelő népmű­velője Jurkovics Márta elv- társnő a Járási Művelődé­si Központ legrégibb és legtapasztaltabb alkalma zottja. A második világhá­ború befejezését kővető években Trebisovon (Töke- tere>besen) dolgozott, a cu­korgyár hivatalnokaként. Szabad idejét férjével együtt a színjátszásnak és a népi táncnak szentel­te. Tizenegy év eltelte után a Kohászati Építővállalat, majd később az akkor ala­kuló Kelet szlovákiai Vas­mű öntevékeny kultúrcso- portjának volt a tagja. Je­lenlegi munkahelyén 1960 és 1974 között a felnőttok­tatási osztályon dolgozott. Fő munkaköre a tanfolya­mok megszervezése volt. Tudatában volt a népműve­lés fontosságának és kül­detésének, így munkáját mindig lelkiismeretesen és céltudatosan végezte. Na­ponként, sokszor az esti órákban, autóbusszal, vo­nattal járta a járás közsé­geit, előkészítette az újabb rendezvényeket, szervezte a varró , főző-, sütő-, gép­írási-, hímzésí- és nyelv- tanfolyamokat. A járásain nincs olyan község, ahol ne ismernék. Munkájának sikere al an van, hogy mindig jó kapcsolatot tar tott a népművelődési ott­honok és a tömegszerveze­tek vezetőivel, valamint a tanf o l y am vezető k k el. K é • sőbb 1974 ben komolyabb, igényesebb feladattal bíz­ták meg, így ő a járás 24 népművelődési otthona elnökeinek a vezetője. Ezt a munkál is a tőle megszo­kott igyekezettel és hozzá­értéssel végzi. Gazdag József Július elején annak rend­je. módja szerint nyugdíj­ba ment Szulcsányi József, a Komáromi Járási Építő­ipari Vállalat dolgozója, hiszen júniusban betöltötte hatvanadik életévét. A pa­nelgyártó üzemben dolgo­zott. bronzérmes szociális ta munkabrigádban. Mun­katársai elköszöntek tőle, ő pedig megkezdte jól megérdemelt nyugdíjának élvezését. Eltelt egy hónap. Azután rádöbbent, hogy ő még nem is olyan öreg, s úgy érezte, hogy szinte emészti a semmittevés és az unalom. Munkát kért volt munkaadójától. Öröm­mel fogadták, és azonnal be is osztották a neki meg­felelő munkahelyre. Újra közöttük van, s lelkesen dolgozik, hogy a panel­gyártó üzem időben telje­síthesse munkatervét. Holczer László l’árlunk XV. kongresszu sál vállalással köszöntik az iskolában is. Moldava nad Bodvou (Szepsl) város szlovák és magyar alapis kólájának tantestülete kö zös vállalást jelentett be. Ennek értelmében a diá kok 3000 órás társadalmi munkát végeznek majd, a tanítók pedig 3800 órás társadalmi munkát. Az is kóla alkalmazottai csők kenteni fogják az áramfo gyászt ást, takarékoskod nak a vízzel, a fűtőanyag g.ii és egyénenként 70 órás társadalmi munkát végeznek majd. Egyébként mind a diákok, mind a ta nítók és alkalmazottak vállalásuk felét már telje sítették is. F trikó Istvánná És sportol is A Nyitracsehi Efsz lég fiatalabb traktorosa Kluka József. Csupán 18 éves, de ügyes, dolgos. Az idei, de már a tavalyi kenyércsatá bán is részt vett, a mun kaversenyben a legjobbak között végzett. Szabad ide jében szívesen olvas. És sportol is. A helyi labda­rúgócsapat egyik erőssé­ge. A jól működő Favorit­klub egyik megalapítója, és sportolója is volt, ami­kor még érdekelte őt a „kerekezés“. Egyébként a CSEMADOK helyi szerveze­tében vezetőségi tag, és tevékeny tagja a SZISZ helyi szervezetének. Októ­berben sorozáson volt. Ak kor tudtam meg, amikor Nitra főterén, az egyik kórus tagjaként bátran, fel­szabadultan énekelte: A nyitrai sorozóra süt a nap ... Tavasszal tehát már ő is néphadseregünk egyenruháját viseli majd. Reméljük, ott is megállja majd a helyét. Ügy. mint itthon. Patai) Péter Jelenleg 4 bölcsőde és 8 óvoda működik Léván, de az idén egyikben sem volt már szabad hely a textil­gyárban dolgozó nők gyer­mekei számára, tízért az üzem vezetősége átmeneti megoldásként a munkás szállóban berendezett egy ideiglenes óvodát 44 gyer­mek számára. A gyár dol­gozói pedig jelentős lépés­re szánták el magukat: óvo­dát építenek. Z akció kere­tében, a városi nemzeti bi­zottsággal együttműködve. Október elején, az alapkő letétele után hozzáláttak egy 220 férőhelyes óvoda építéséhez, és vállalták, hogy társadalmi munkában 33 hónap alatt felépítik. Kalifa Sándor lljra közöttünk

Next

/
Oldalképek
Tartalom