Új Szó, 1975. december (28. évfolyam, 283-308. szám)
1975-12-07 / 49. szám, Vasarnapi Új Szó
350 évvel ezelőtt született, s valamennyi müvét Szakolcán írta Gvadányi József. Apai ősei olasz lovagok voltak, akik a Habsburgoktól jutalomként kaptak magyarországi birtokot, s elmagyarosod- tak. Előbb az egri jezsuita középiskolában tanult, majd beiratkozott a nagyszombati-trnavai egye temre, a bölcsészeti tanfolyamra. A baccalaurea- tus megszerzése után, 1743-ban Prágában beállt katonának, s részt vett Mária Terézia háborúiban, hogy ősei példája nyomán a csatában szerezzen magának hírnevet. 1740 végén francia fogságba esett, s Toulonba vitték, megszabadulása után pedig bal lábát keresztül lövik a Var hídjánál. A békekötés után Nyitra megyében táborozik, s itt feleségül veszi Hureczky Franciskát, aki azonban néhány év múlva meghal. 1757-ben, a porosz— osztrák háború idején Gvadányi Hadik András előőrseként vett részt Berlin elfoglalásában és megsarcolásában. A hatvanas évek elejént mint őrnagy a porosz Kleist huszárjaival csatázott, azokat többször megszalasztotta, s mint a Pöstyénl fürdés című versében eldicsekszi, egy rajtaütés alkalmával a híres német vezér fogatát és személyi poggyászát is elnyerte. 1763-ban, a béke megkötése után Csehországból az északkeleti országrészbe kerül, s egy félreeső kis Tisza menti falu nyelven írt versei is. Ilyen magyar —szlovák makaróni verssel köszöntötte trencséni barátját, Piat- sek Józsefet, amikor az *— aránylag fiatalon — elnyerte az ezredesi rangot, 3794-ben. A fent említett kötetben olvasható a Kassán lakó Baróti Szabó Dávidhoz írt (számos verses levélre emlékeztető hevenyészett sorokból összeállított) versezet is, amelynek tréfás címében és szövegében a hideget szidogatja. Gvadányi leghíresebb müvét. Egy falusi nótárius budai utazását szintén Szakolcán írta, de régebbi, az északkeleti országrészben töltött katonaéveinek emlékei elevenednek meg benne. A falu jegyzője Nagypeleskéről indul el, s számtalan kaland után eljut Budára, ahol dühös hazalisággal támad rá a német és francia divatot majmolókra. „/-'ordított kapájú saru volt a lábán. Hátról csat rávarrvu mindkettőnek szárán, Minikét ujj, oly széles sarkantyú bokáján, Elül volt hasadok gombokkal plundráján.“ „Kurta vala az o alsó hacukája, Rövid rojt volt körül felvarrva reája, Mcllyén ki volt vonyva ingének tarája, Egy kis csat volt ezen, án glusnak munkája. Felső ruhájának egy arasszal alja, Hosszabb volt és ráncos, nem volt uz ass'zo- hja. Tarka volt, mint tarka a héfúsznak mája, Szűk volt, szorítását, láttam, alig allju" — írja felé haladva rengeteg megpróbáltatásban és kalandban lesz részük. Afrikát megkerülve jutnak Franciaországba, s Benyovszkyl itt megbízzák, hogy alapítson gyarmatot Madagaszkárban. Hőstetteit és kalandjait a bécsi udvarban is csodálják, mindkettőjüknek megkegyelmeznek, s Rontó itthon is marad. Benyovszky visszatér Madagaszkárra, ili királlyá választják, de Párizsban (élté- keriykednek önállósodó hatalmára. Ekkor a bécsi udvarhoz, majd az amerikaiakhoz lordul segítségért, s 17H'J ben Madagaszkáron, a franciák elleni harcban esik el. „íme így hunya el e nagy magyar vitéz, Akibe bátor szív lakott s különös ész. Nagyra született s nagy próbákat is tett, Kár, hogy az irigység ellenségévé lett." Gvadányi az előszóban azt írja, hogy Bonyovszkyt is személyesen ismerte, utoljára egy nagyszombati fogadóban találkoztak, s a hős itt négy napon át szórakoztatta kalandos történeteinek előadásával. A költő távoli rokonának nevezi Benyovszkyt, tény, hogy mindkettőjüknek voltak birtokai Nyitra megyében, s Gvadányi valóban ismerhette hősét és annak szülőföldjét is. Részben Buda, részben pedig Pozsony a színhelye A mostan folyó országgyűlésnek satyrico critice való leírása ... címen előadott események* nek is. Gvadányi valóban részt vett a nemesség hazafias felbuzdulását tükröző, 1790. évi országgyűlésen. s „egy Isten mezején lakó palócnak színlelése alatt“ írja verses elbeszélését, vagyis egy palóc szájába adja a történetet, de a címlapon is megjelöli, bogy ez csupán költőt-^fogás. A műből megtudjuk, hogy a költő számos mérsékelten haladó követelést is magáévá tett: a vallási diszkrimináció elítélését, a magyar nyelv ügyének támogatását, a hazai törvények visszaállítását. Emellett elítéli a merészen újítókat, akik a Habsburgokat meg akarták fosztani a magyar tróntól, s túl radikális elveket hirdettek. Gvadányi müveinek eszmeisége BENYOVSZKY MÓRIC kalandjainak megverselöje GVADÁNYI JÓZSEF ÉLETMŰVÉRŐL bán, Badalón állomásozott. Itt zajos vadászatokkal és dévaj tréfákkal űzte el unalmát, s többször megfordult Nagypeleskén is egyik barátjával, s itt gyűjtötte nevezetes elbeszélő költeményének, a peleskei nótáriusról szóló főművének az anyagát. 1783-ban, negyvenévi katonáskodás után generálisi ranggal nyugdíjazták, s előbb Rohóra (Ro- hovské Rybkyre), majd Szakolcára vonul vissza. Szakolcán újból megnősült, szép reneszánsz kas télyt építtetett; itt kezdett el verselni, s műveit Pozsonyba szokta kinyomtatni. Részt vett az 1790/ 91-i hazafias felszabadulási országgyűlésen, s a nemesi patriotizmus szárnyakat adott írói fantá ziájának. Szakolcán halt meg, de hamvait később Rohóra vitték. A XVIII. század végének legnépszerűbb magyar költője volt, sót, jóízű, humoros történetei a XIX. század íróinak is kedvelt olvasmányai közé tartoztak. Petőfi így írt róla: „Kegyelmednek már régen pihen a pennája, Kegyelmednek már régen megnyílt u sír szája, Hol békességgel a föltámadási várja. De még most is kedves nekem a munkája(A régi jó Gvadányi.) Gvadányi kezdetben nem pályázott költői babé rokra, alkalmi verseket írt, amelyek nyomtatásban meg sem jelentek, egyik Péczelihez írt levelében öt ilyen költeményét említi. Valamennyi megjelent művét Szakolcán írta, s Pozsonyban adta nyomdába, de kezdetben név nélkül, s a kiadás helyéi is álnéven jelöli (Tsöbörtsökön, Lipsíában). Hatvankét éves volt, amikor megjelent első műve, a Pöstyéní fürdés. Lényegében ez is alkalmi költemény, vaskos, tréfás történetekkel tarkítva, laza szerkezettel, s beleszövi az örökösödési háborúk néhány epizódját is, azzal az ürüggyel, hogy a háborúban fagyos földön hálva szerzett nyavalyáit kell gyógyítania a hévízben. Közben eldicsekszik azzal is, hogy a poroszok híres fővezére, Kleist, csata közben őt kézfogásra hívta, s oly sokra becsülte, hogy száz aranyat tűzött ki a fejére. A Pöstyéní fürdés leíró részletei reálisak, s a mai modern fürdővárossal összehasonlítva művelődéstörténeti érdekességű az akkori alkalmatos ságok bemutatása: „Vág partján deszkábul áll hosszú épület, Különös kamarák ebbe s jó készület, Semmiben a vendég itt meg nem szűkülhet, Végezvén fürdést nyoszolyán hevülhet.“ „Két köz fürdők vannak ez előtt munkálva, All a kerületük deszkábul csinálva, Ezekbe béülhet minden szegény s árva, Heverhet fenekén a fekete sárba.“ Mint más elbeszélő költeményeiben, itt is fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy amit elmond, mind megtörtént, „csupa valóság“. Az anekdotikus történetek közt első helyen áll a cigányoké, akiket ő — saját kifejezésüket használva — újmagyarok néven is emleget. A szeredi „banda“ azonnal rátalál a szórakoztatást kedvelő grófra, s minden este együtt mulatnak. Katonakori szokásaihoz híven, durva tréfát űz velük: köszvény elleni orvosságnak nevezve, erős hashajtót itat velük, s amikor azok bemennek a közös kádba, csúnyán beszennyezik annak vizét, amiért a fttrdőzők elverik őket. Gvadányi jól tudott szlovákul is, s Szakolcán teljesen szlovák környezetben élt, amint Péczeli Józsefnek írja 1788 januárjában: „véres (értsd: vér szerinti) magyart csag akkor látok, amidőn magamra nézek". (A csak szót műveiben is gyakran „csag“-nak írja s általában így ejtik ki a magyarul nem tökéletesen tudó szlovákok is.) Megszerette ezt a környezetet, s ideje Jó részét Szakolcán , a szlovák nép fiaival töltötte. Műveiben számos szlovák, lengyel, román és német kifejezést használ, s vannak keverék egyik külföldi divat szerint öltözködő fiatalúrról, akit azután megszólít és kigúnyol. A mű sikerét elsősorban humoros, anekdotikus előadásmódjának köszönheti: számos kiadást ért meg, s drámai átdolgozása is igen népszerű volt. E siker hatására határozta el az idős generális, hogy hátralevő éveit teljesen az irodalomnak szenteli. A peleskei jegyző történeteit folytatja Gvadányi A falusi nótárius elmélkedései, betegsége, halála és lestamentoma című elbeszélésében. Ennek előszavában megmondja, hogy ő volt a nótárius előző kalandjainak szerzője, mert az eredetiben úgy tüntette fel, mintha maga a jegyző írta volna le budai utazásait. Az újabb versezetben a betegeskedő Zajtay uram az emberi sorson tűnődik, majd összehívatja a környék „bölcseit“: Cscbres Mihály angyalos! nótáriust, Gáncsos János tyúkodi mestert, Súllyogó Péter lázári molnárt és másokat. Ezek sem tudnak rajta segíteni, felveszi az utolsó kenetét, s kileheli lelkét. A költő itt fejti ki legnyíl labban konzervatív eszméit: a nótárius óva inti fiát az új Ideáktól, s riasztó példaként emlegeti a Martlnovics-mozgalom vértanúit: „Nemrég ugyan hétnek gombjokat eliiték. Kik pecsenyéteket rossz tűz mellett sütők. A többit küldötték kiilsö országokba, Hol várakba zártak kemény fogságokba.“ Részben szlovákiai vonatkozású a Nótárius mellett legismertebb és legterjedelmesebb (közel 17 ezer verssor) műve, a Rontó Pál és Benyovszky Móric életéröl és rendkívüli kalandjairól szóló verses elbeszélése. Rontó Pál jobbágyszármazású, valóságos népi hős, Benyovszky Móric gróf pedig történelmi személyiség, akinek emlékét számos mű őrzi a szülőfalujában (Verbó— Vrbové) róla nevezlek el egy főteret. Gvadányi felületesen ábrázolt hősei közül Rontó Pál típusa mindenképpen kitűnik. A róla szóló első rész egészében is jobb, mint a mű második fele, amelyben teljesen Benyovszky naplójának német fordítására támaszkodik: több helyen prózára fordítva, egyébként pedig a forrást követve adja elő a kamcsatkai fogoly, majd madagaszkári király hányatott élettörténetét. A műhöz írt előszavában Gvadányi Rontó Pálról is azt állítja, hogy élő személy volt. Rontó Pál — Gvadányi verses elbeszélése szerint — 1734-ben született Sajókeresztúron, anyja Sárkány Judit volt, így már csecsemőkorában sár- kánytejet szopott. Szive alatt egy kard alakú jel volt, s mindenki azt jósolta, liogy vitéz katona lesz. Gyermekkorában rengeteg csínyt követeti el, amiért apja többször és durván elverte, de ez sem használt. Jó feje volt, de az iskolát Is elhagyta; előbb egy koldusnak inasa, majd csikósok-lótolva- jok cimborája lett. Végül felcsapott katonának, s a poroszok ellen hadakozott, de többször összeütközött a tábori fegyelemmel is. A békekötés után Huszton állomásozik ezredével, s a kocsmában konfliktusba keveredik a német sótisztekkel. Ezeket lekaszabolja, majd Lengyelországba szökik. Itt áll be Benyovszkynak a lengyel nemeseket a cári csapatok ellen támogató krakkói seregébe. A gróf mint földijét szívesen látja, s ettől kezdve már jórészt együtt csatáznak és kalandoznak. Benyovszky csapatát elfogják a kozákok, meg akarnak szökni, ezért Rontóval együtt Szibériába kerül száműzetésbe. Kamcsatkán nehezen tudják megszokni a zord éghajlatot, de Benyovszkynak kedvez a szerencse: megszereti őt Afanázia, a kormányzó lánya, s a kormányzó barátja lesz. Megszervezi a rabok lázadását, hatalmába keríti a kikötővárost, s egy vitorlás hajóval Japán és Kína általában ilyen ellentmondásokkal van tele. Számunkra regionális jelentőségűek művének azok a részei, amelyekben leírja, mi volt Pozsonyban az országgyűlés alatt. Például milyen keleti pompával fogadták a királyt a vár alatt lakó zsidók, hogyan tépték egymás kezéből a szegények a király elvonulása után a díszemet vény posztóját: „Recsegett a posztó, amint azt szaggatták, Egymás kezéből is erővel ragadták. Az erőtlenebbek késekkel szabdalták, De egymás kezeit jól meg is vagdalták. A párkányt, deszkákat a nép mind elkapta, Követ, kövön, fát fán, amint volt nem hadta.“ Leírja, hogy a várban nyolcszáz személynek terítettek gazdag ebédre, a városban állandóan szólt a cigányzene, ökröket sütöttek, csatornán folyt a bor a kádakba, s mikor a pénzt szórták a nép közé „Egymásnak a bélit majd ki nem tiporták, Soknak feje betört, sokan lettpk sánták, Sokan elszaggatott ruhájokat bánták... Csallóközi cigány itt legjobban jára. Hol a nép pénz után hullott garmadára, Ráfeküdt ez mindjárt ezeknek hátára, Rákászott kezével, szert tett kút órára." A Szakolcán verselgető Gvadányi nem tartozott kora élenjáró magyar költői közé; patriarchális, parlagias szemléletű nemesúr volt, de jól ismerte a nép életét is, s ezt műveinek egy-egy részletében reálisan ábrázolta. Noha Voltaire-t is fordította, a felvilágosodás nagy eszméit, osztálykorlatai miatt, nem tudta magáévá tenni, de némi kurucos ellenzékiséget találunk verseiben. Stílusa, köny- nyed verselése nemcsak az igényteljesebb olvasó- közönségre hatott, hanem igényes, klasszikus költőink is szívesen olvasták. CSANDA SÁNDOR Edward Hartwig: A művész ar®a
