Új Szó, 1975. december (28. évfolyam, 283-308. szám)

1975-12-04 / 286. szám, csütörtök

Kisírni év tiiflïMPiS A iubiláló Duna utcai iskoláról Fennállásának negyedszáza­dos évforduló­iéra emlékezik ezekben a na­pokban a bra­tislavai Duna Utcai Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium. A huszonöt év előtti napokra, amikor ismét lehetővé vált, hogy megnyis­sák kapuikat a magyar tanítási nyelvű iskolák. A jégtörő feb­ruár országszer­te gyökeret eresztettek a magyar iskolák és szerteágazó gyökérzetük je­lezte. hogy életerősek, új hajtást fakaszt­va képesek lom­bosodul. Az ina Az iskola negyedszázadara emlékezve, Janda Iván igazga­tóval az indulás éveiről l>eszél­getek. — A felszabadulás után Bru fislava első magyar tannyelvű iskolája 1950 nyílt meg, a Kalinőiak utcán. Osztatlan ele­mi iskola volt, 65 tanulóval. Egy éovel később már a Pod javorinská utcán, Ligetfalun, Zabosban és Főréven is léte­sültek osztályok. Az iskola szá­mos kezdeti nehézséggel küsz­ködöttj nem voltak megfelelő tankönyvek, az egyéb felszere­lésről nem is szólva. Ennek el­lenére az intézet terebélyese­dett, iz..iosodott. Csakhamar tan. 'emhiány mutatkozott. A szülői munkaközösség azon fá­radozott, hogy az iskola ön­álló épületben kapjon helyet. A sok talpalás eredménye­ként az 1953—54-es tanévet m'r a Zoch utcán kezdhették. Rövidesen azonban ez az épü­let is kicsinek bizonyult, hat U\nleremben két váltásban 238 gyerek szorongott. Az 1957 — 58 a* tanévben pedig már 422 tanulója volt az iskolának. A diákok és a pedagógusok - szá mának növekedésével olyannyi­ra súlyosbodtak a körülmények, hogy szinte lehetetlenné vált itt a tanítás. A szülők és az igazgatóság közbenjárására az iskola 1959-ben luai székhelyé­re, a Duna utcára költözött. — A szülők és természetesen a pedagógusok legnagyobb vá­volt, hogy az intézményi középiskolai szintre emeljék. Az 1956—57-es tanévben 11-éves is­kolává, később 12-évessé alakul tünk, az 1968—69 es tanévben pedig nálunk is meghonosodott a gimnázium. Az alapiskolától azonban nem különültünk el, mindmáig megmaradtunk nem­csak tgy fedél, hanem közös igazgatás alatt is. Ezt a meg­oldást előnyösnek találjuk, mert az alapiskolában neveljük gim­náziumunk diákjainak utánpót­lását. A kilencedikeseknek a fele nálunk folytatja tanulmá­nyait. Az alapiskolának jelen- Üjg 292, a gimnáziumnak pedig ,343 tanulója van. Tantestüle­tünk 52-tagú. Jellemző sokoldalúság A két 'is fél évtized történe­té' hallgatva keresem az iskola arcélét. Az igazgató szavaiból kiderül, hogy az elmúlt évek­ben hol a humán tárgyak do­mináltak, hol természettudomá­nyi jelleget öltött az iskola. Az utóbbi években a matemati­ka és a fizika került előtérbe s a magyar iskolák közül első­nek létesítettek matematikai ti­tkai tagozatos osztály. Persze ez nem jelenti azt, hogy a töb­bi tantárgyat félvállról kezelik, s talán nem törekszenek kor­szerű oktatásukra. Elegendő, ha n,sak bepillantunk nyelvi la­boratóriumukba. speciális tan­termeikbe, egy-egy szertárba vagy a diákkönyvtárba. Mi hát az iskola sajátos pro­filja, milyen irányban fejlődik? A kérdésre ne keressünk vá­laszt, hiszen az intézetre éppen a sokoldalúság jellemző. A változatos szakköri tevé­kenység sokrétű fejlődési lehe­tőséget kínál a tanulóknak. 'JCöbb mint két évtizedes múltra Viiü*ZU az ISKOlU Kilóik..... ra s fellép minden jelentősebb hazai magyar kulturális rendez­vényen — és nem is eredmény telenül. S ugyanez mondható a Forrás Irodalmi Színpadról is. mely éveken át nemcsak szá­mos vetélkedőn vett részt, de bejárta Dél-Szlovákia magyar­lakta községeit is. Élénk tévé kenységet folytat az iskola sportszakköre is. S még nem is szóltunk a jól működő pio­nír- és SZISZ szervezetről, va lamint az ügyesen szerkesztett diáklapról, a Rostáról. A tanulók a kémiai kísérlete­zéstől a karéneklésig tehát be lekóstolhatnak mindenbe, kipró­bálhatják képességeiket, s mire eljutnak az érettségiig, tapasz­talataik alapján ismerhetik fel, mire van hajlamuk, milyen pá­lyára alkalmasak. Az életben is jelesek Egy intézmény értékét nem csupán hagyománya fémjelzi. Sokkal inkább azoknak a neve, akiket itt tarisznyáztak fel tu­dással, hogy az iskola padjai­ból kikerülve alkotó emberek­ként jeleskedjenek. „Atomfizi­kus lettem ... vegyészmér­nök ... néphadseregünk hadna­gya vagyok... a Szlovák Nem zeti Színház balett társulatának szólótáncosa ... belgyógyász­szakorvos ... a természettudo mányok doktorává avattak ... a kijevi Állami Egyetem hallgató­ja lettem ... a Szlovák Filhar­mónia karénekese... magyar — angol szakos tanárként dolgo­zom ...“ Levélfoszlányok, csupán kira­gadott szaval: az egykori tanít­ványok leveleiből, ám a két és fél évtizedes út eredményeit mutatják s megcáfolják azt a tévhitet és helytelen szemléle­tet, mely szerint a magyar tan­nyelvű iskolák növendékei nem érvényesülnek, vagy az egyete- meken-főiskolákon nem álljak meg a helyüket. Áldozatkészség Az ‘évfordulóra, a negyedszá­zad méltó megünneplésére tolt pontot a november 29-i megem­lékezés, az Oj Színpadon. A bensőséges ünnepség után a színház előcsarnokában sok-sok alapító tag, volt tanítvány, szii lő és pedagógus szorított kezet, hogy legalább néhány röpke mondattal felidézze a múltat, elmondja életútjának alakulá­sát. Itt ismerkedtem meg Ura chy Olga tanítónővel is, az 195U. szeptember elsején meg­nyílt magyar iskola pedagógu sával. A ma már nyugdíjas ta­nítónőt arra kérem, idézze fel a huszonöt év előtti napokat, mondja cl. milyen volt az in­dulás. — Pár nappal a tanévnyitó előtt értesültünk arról, hogy a felettes szervek engedélyezték a magyar iskola megnyitását. Néhány lelkes szülő dr. Prenghy zott egy tantermet a KalinCiuk utcai iskolában. A tanteremben csupán néhány öreg pad volt. De szeptember elsején Saridt ner Józsa igazgatónővel jaki azóta már távozott az élők so­rából) megkezdtük a munkát■ Két váltásban tanítottunk; ő a 3., a 4. és az 5. osztályt össze­vonva, én pedig az elsősöket és a másodikosokat. Talán 65 gyerekünk volt; a város legkii lönbözőbb részéről. ^ — Az első hetekben még számológépünk se volt. Vad- gesztenyét gyűjtöttünk, s ezzel helyettesítettük. Mivel az isko­la Téglamezőn voltt távol a belvárostól, a szülői munkakö­zösség úgy gondoskodott a gyermekek iskolába járásáról, hogy fizetett kísérőt tartott. Megható volt a szülők igyeke­zete és áldozatkészsége. Jó feltételek A színház előcsarnokában a diákok csoportokba verődve diskurálnak. Reszédbe elegye­dek velük. Megtudom tőlük, hogy másodéves gimnazisták, a „szuper osztályba“ járnak; így hívják ők a matematika-fizika tagozatos osztályt. Beszélgető társaim nem helybeliek, még csak nem is Bratislava környé­kéről származnak. Érthető hát, hogy arról érdeklődöm, mi von­zotta őket az itteni gimnázium­ba. Dudok László Ipolykovácsi- ról (nagykürtösi járás) került ide. — Érdekel a matematika, s mert a környéken egyetlen gim­náziumban sem volt lehetősé­gem bővített óraszámban tanul ni e tantárgyat, ezért határoz­tam úgy, hogy itt folytatom ta­nulmányaimat. Egyébként ma­tematika-kémia szakot szeret­nék választani s itt a kémiai kísérletezéshez is jó feltéte­leink vannak; eljárhatunk a Búdkova úti kísérleti állomásra, s főiskolai oktatók segítségével tevékenykedhetünk. Bagócsi Rózsát Barucskáról (érsekújvári járás) elsősorban a „Forrás“ hírneve vonzotta ide. S még valami: a főváros nyújtotta kulturális-művelődési lehetőségek. Hasonlóan érvel Dallos József is Zséréről (nitrai járás) s még hozzáteszi: — A szlovák nyelvet is hamarább el­sajátíthatjuk itt; nemcsak a színvonalas oktatás révén, ha­nem azáltal is, hogy szlovák szót hallunk az utcán is. — Én eredetileg a párkányi, vagy az érsekújvári gimnázium ba akartam menni, de helyszű­ke miatt nem kerültem be — mondja Kontenrtan Teréz. — Szőgyényi vagyok, de nem bán tani meg, hogy eljöttem ilysn messzire. Egyébként is a Szov­jetunióban szeretnék továbbta­nulni é egy fővárosi gimnázium­ban szerzett bizonyítvánnyal ta­lán nagyobbak az esélyeim. RAINER MARIA RILKE: ŐSZI HANGULAT A lég oly langyos, mint halottasházban, hol a halál még ajtónál neszez. Nedves tetőkön fakó fény ül gyászban, mint gyertyaláng, ha hunyorogni kezd. Az esővíz bús csatornákban hörög. Halk szél tart halottszemlét a lombon, és mint riadt madárraj, a köd fölött k>s felhők szállnak szürkén, gomolygón. Száz évvel ezelőtt született Prágában Rainer Marift Rilke, a német impresszionista líra, és a századforduló körül fel­lépő költőnemzedék egyik legkiemelkedőbb alakja. Élete során rengeteget utazott, párt többek között Oroszország­ban, Svájcban; egy ideig Párizsban élt Rodin titkáraként. Rilke a forma és a nyelv művésze volt, aki haláláig (1926) a szépség és a hangulatok bűvöletében élt. Lágyan hullámzó, mély érzésekkel telített versei a világirodalom gyöngyszemei. Finoman megmunkáltak prózai művei, és műfordításai.' Leveleit pedig az irodalomtörténet verseivel azonos értékűnek tekinti. Tíz nap — szerelemért Csehszlovákiai bemutató a MATESZ Thália Színpadain Sokoldalú iskola. S mennyi vállalkozó kedv, erőfeszítés kell ahhoz, hogy ezt a sokai’cúságot megőrizze. Ám mely iskola ké­szíthetné fel jobban az életre, vagy a főiskolára-egyetemre diák­jait, ha nem az ilyen sokoldalú? Ezáltal válik a huszonöt éve gyökeret eresztett iskola életképessé és érdemli ki. hogy tovább lombosod jón. TÖLGYESSY MÁRIA V. Konsztantyinov és B. Ru~ cer vígjátékáról a szovjet la­pok, valamint különböző szak­mai megbeszélések révén már sok jól hallottunk. Néhány év alatt több mint száz színház tűzte műsorára ezt a darabot. A siker egyik ok;a, hogy a Szov­jetunióban is nagy a kereslet a mai tárgyú vígjátékok iránt. A másik — és legfontosabb — tényező a vígjáték elolvasása után válik nyilvánvalóvá: ha nem is hibátlan, de a magia mű­faján belül jó darabról van szó. Megpróbálunk röviden vála­szolni a miértre. A vígjáték sok jellemző figurát vonultat föl. Gracsov, a főhős, tehetséges kezdő ügyvéd, akinek nem- csaik esze, hanem szíve is van. Ezért képtelen a protekciók, a „kéz kezet mos“ alapra épülő összefogások tekervén yes út­jait járni. Számára a törvény nem dogma: szerinte csak azért van, hogy szellemében mindig humánusan cselekedjék. Emiatt kerül összetűzésbe idősebb kol­légáival és más színpadijai fi­gurákkal. A cselekmény egyik száJa a magánéletben ügyetlen Gracsov megmosolyogtató és nem egyszer elgondolkoztató harcát követi nyomon. A má«’k síkon . találó szatirikus kén bontakozik ki napjaink több egyéni és társa­dalmi problémá­járól. A szerzők jó szeműek és nem rejtik vé­ka alá a véle­ményüket. Ez­zel együtt érez­hetően jól is­merik a színpa­dot, s a drama­turgiai szabá­lyokat. A Ma­gyar Területi Színház drama­turgiája tehát olyan darabot választott be­mutatásra, amely lehetősé­get nyújt a nevetésre és a ne­mes szórakozásra. Sajnos, a bemutatón a lehe­tőségek közül nem minden va­lósult meg. Takáts Emőd ren­dező véleményem szerint nem egységes stílusú előadást vitt színre. Rendezésében a komé­dia, paródia, a szatíra és né­hány, már-már az operettre emlékezlető megoldás kevere­dik. Például a most látottak­ban a tenorista jelenetei bohó­zatba illők, a Gracsov és Ha- ritonov kettőse szatíra. Szerjó- zsa több jelenete pedig paró­dia. Emiatt jól sikerült és ke­vésbé sikerült jelenetek tüzé­réből áll a játék, amelyből hi­ányzik a megfelelő fokozat, s a tempó is meg-megzökken. A tempót különben hosszadalmas részek (Brodov „bábáskodása“ a csecsemő körül és mások) is többször mellékvágányra fut­tatják. Hibaként róhat juk föl azt is, hogy az előadás túlságosan Gracsovra összpontosít. Hiány­zik a háttér, a másik sík. A rendező nem bontotta ki a sza­tirikus szálakat, nem fogta ösz- sze a társadalmi problémákra utaló gondolatokat, amelyek ré vén válik valóban elgondolkoz­tató vígjátékká ez a színmű. E fogyatékosságok miatt Gracsov története „végigfolyik“ előt­tünk, de nem ragad magával, mert hiányzik az a kéz, amely értelmet, lendületet, ívet ad a színpadon a cselekménynek. Nem lennénk tárgyilagosak, ha csupán a rendezés negatívu­mairól írnánk. Takáts Emőd ta­láló ötlettel — a zenészek és mások bevonásával — tette lát­ványosabbá, mozgalmasabbá a képet. Ötletes volt a római álomkép és az Ámor paródia is, amelyekben Dömcny Félix ven­dégkoreográfus kvalitásai is felcsillantak. Mindezek azon­ban csak részletek, nem álltak össze kerek egésszé. így a kö­zönség néhány jő jelenetnek tapsolhatott, találó poénokon nevetett, de végső soron keve­sebbet kapott, mint amit a da­rab kínál. A színészek közül Boráros Imre (Gracsov) gondosan épí­tette föl a játékát. Kissé ta­lán naív, de nemes célokért mariit* síkra^rálló fiatalembert Tanús /u.ún es Boráros Imre a vígjáték egyik jelenetében (Bodnár Géza felvételel kelt életre, töbonyire megfele­lő ~n. Néhány esetben szerintem túl'ottan a gyermekies vonásait ,.húzza alá“ gesztikulációjával, hanghordozásával. Csendes László Szarjózsája olykor har­sány, de mégis szimpatikus fi­gura. Alakítása ott lő, amikor ennyit mutat föl belőle, s neun tesz a játékra még etgy „lapát­tal". Néhányszor ugyanis ezt tapasztaljuk, s itt az alakítás­ból paródia le?7 A további siecepiők 1 őzül Szabó Rózsi (Anna Petrovna), Várady Béla (Haritonov) és Tamás Jolán (Mása) teljesítmé­nye érdemel külön kiemelést. Gyurkovics Mihály (Brodov), Lengyel Ferenc (Longin), Gom­bos Ilona (Raisza) Tóth Erzsé­bet (Ira), Kovács József (teno­rista) és László Géza | rendőr) játéka az említett okok miatt el ^sorban a rutinra épült. Dobi Géza zenéjéről és Ko- pócs Tibor díszleteiről egy mondatban szólhatunk: volt, és minden bizonnyal lesz még jobb is. SZILVÁSSY lO'^"7 1975. XII. 4.

Next

/
Oldalképek
Tartalom