Új Szó, 1975. december (28. évfolyam, 283-308. szám)

1975-12-28 / 52. szám, Vasarnapi Új Szó

mm Hogyan is jutott el ez a fiatalember — akit a közelmúltban felvettek a párttagjelöltek soraiba — a mához? — Gyermekkora óta édesapjával rendszeresen járt vadászni. Amikor hazaértek, az ő dolga volt rendbe tenni a fegyvert. Gondolat­ban először pilóta, majd harckocsizó akart lenni; A sorozáskor a határőrökhöz jelentkezett. Amikor a járási katonai parancsnokság képviselői tobor­zást végeztek, a V£§kov na Morave-i Katonai Főiskolára jelentkezett, ahol hamarosan le is tet­te a felvételi vizsgát. — Az iskolában az első hetek, hónapok nehe­zen teltek el, mivel az említett főiskolában az első két év alatt a tényleges katonai szolgálatot is le kell tölteni. Hét szobatársam közül egyedül én voltam Szlovákiából. Ám, ahogy teltek, múltak a napok, egyre otthonosabban éreztem magam — mondja. — Itt-ott már kimenőt is adtak, de én minden időmet a tanulásra fordítottam. Az első sikeres vizsgák után már tudtam, bogy megbir­kózom a tanulással a hivatásos tiszti életpálya göröngyös útjára való kemény felkészítés során. Az első két év után már szakaszvezetői rang­jelzést viselt, a tanulás azonban még igényesebb lett, ugyanakkor vele egyívású fiúk rajparancs­nokának nevezték ki. Ennek ellenére mégis talált időt arra is, hogy sportoljon. Az öt kilométeres futásban egységénél mindig az 1—3. helyen vég­zett Eredményesen tevékenykedett a lövészszakkör­ben is, ahol megszerezte a harmadfokú bírásko­dási jogosítványt is. A kimenő ezután még keve­sebb lett, elsősorban is az igényes tanulás miatt, azt viszont, hogy hazamehessen szabadságra, min­dig türelmetlenül várta. A szülei és szíve válasz­tottjának meglátogatása, azok meleg, biztató sza­vai további erőt adtak számára a tanuláshoz. — A harmadik évfolyam végén megnősültem — mondja. — Én katonai főiskolán tanultam, feleségem pedig Horné Semerovcén volt. A föld­rajzi távolság nagy volt, de gondolatban mindig közel voltunk egymáshoz. Éjt nappallá téve tanul­tam, hogy sikeresen letegyem a záróvizsgát, hogy kidolgozzam a diplomamunkát. Mindez mennyi fá­radságba, álmatlan éjszakába került... Az a pil­lanat, amikor a tisztté avatásra felsorakoztunk, és a tömegben mégláttam szüléimét és a felesé­gemet, mindenért kárpótolt. Hangsúlyozza, hogy a katonai főiskola kitartó, erős jellemű, céltudatos fiatalokat igényel, de azok; akik nem hátrálnak meg, mindenkor meg­találják számításukat a néphadseregben. Azt sem titkolja, hogy tovább akar tanulni azért, hogy még jobb parancsnok lehessen, s azt sem, hogy a gondjaira bízott egységgel ismét a példás cím elnyerésére törekszik. — Az igyekezetem és a hivatásszeretetem mel­lett igen sokat köszönhetek a feleségemnek, aki óvónő. Megértő, pedig hivatásom sok szabad időt rabol el tőlem, dé ezzel már mindketten meg akkor számoltunk, mielőtt kimondtuk volna a bol­dogító igent. No persze, azért jut idő a szórako­zásrí? is, hogy szüléinkhez haZaugorjunk látoga­tóba, s leakasszam a szögről a vadászpuskát... Beszél, hallgatom a szavait, s arra gondolok, hogy ez a fiatal katonatiszt hiVatásszeretetből már kitűnőre vizsgázott. NÉMETH JÁNOS B nran Iván mérnökhadnagyról a 3853-as ka­tonai egységnél csak a legbeavatottabbak tudják, hogy csupán két éve tevékenykedik pa­rancsnoki beosztásban. Katonás testtartása, éles tekintete után ítélve, bárki a legtapasztaltabb csa­pattisztek közé sorolja. S ezek nem is járnak messze az igazságtól. Az igyekezet, a szorgalom, a hivatásszeretet segítette át az első nehézsége­ken. — Araikor mint újdonsült századparancsnok a felsorakozott egység elé álltam, mi tagadás, a szívemet a torkomban éreztem — mondja. — Fe­letteseim rendszeresen segítettek, és a .katonai főiskolán tanultaknak is hasznát vettem. Az első lépés az volt, hogy külön-külön megismerkedjem minden katonával. Jól beszélek magyarul, tehát e téren sem voltak nehézségeim. Hogy helyesen tettem az ismerkedést, azt a későbbi eredmények is igazolták. Beosztottjaihoz egész éven át szigorú, de meg­értő volt, igyekezett személyi példamutatásával magával ragadni a kollektívát. De, hogy tovább ne szaporítsuk a szót, mondjuk meg, hogy ami az utóbbi hét évben nem sikerült az alakulatnál, az a múlt évben sikerült. Egysége elnyerte a „Példás század“ címet, a SZISZ-szervezet pedig vándorzászló tulajdonosa lett. Ennek a század minden egyes tagja örül a parancsnokukkal. A tapasztalatszerzés útján ez csak az első ÍBpés volt — mondja. — Más magasabb beosztás­ba helyeztek, de ez számomra nem ok az elbiza- kodásra, ez önteltségre. A hivatásos katonai életpályát választottam. Tudom, e téren egyik legfontosabb feladatom beosztottjaimat politikai és harcászati téren úgy felkészíteni, hogy felet­teseink elmondhassák róluk: fegyvereik kiváló mesterei. Ex a tízezer korona értékű áru A vámőrök munka közben is jó fogás volt — nagy segítségükre van a pogv- gyászokat átvilágító röntgenkészü­lék, b fémekre reagáló kézi de­tektor, nem utolsósorban pedig valamennyiük kedvence, a csalha­tatlan szaglású farkaskutya. De a dolgozók mindezeket a segédesz­közöket csak végső esetben ve­szik igénybe, akkor, ha alapos gyanújuk megerősítésére van szükség. — Megbízható, tapasztalt, szak­képzett dolgozóink ugyanis már az úti okmányokból sok, számuk­ra fontos tudnivalóra követke»* tethetnek — folytatja az igazga­tó. — Az sem titok előttük, hogy melyik országból, milyen árufaj­tát, hova érdemes csempészni, és mert minden vámőr jó pszicholó­gus is, azonnal átlát az utas „szi­táján“. Egyetlen szempillantás alatt megkülönbözteti a hivatásos csempészt a turistától, aki a sa­ját örömére keresi fel hazánkat, azért, hogy megismerje természeti 1975. XII. 28. Sűrű, tejszerű köd borítja a Prága-ruzynéi repülőteret. Alig látni néhány lépésnyire. Ez az időjárás nem éppen alkalmas a repülésre, mégis szokatlanul nagy a bábeli nyelvzavar a hatalmas csarnokban. Egyetlen gép sem ért még földet ezen a reggelen, de a külföldre utazók a mielőbbi indulás reményében már felké­szültek a vámvizsgálatra. Egye­sek az úti okmányokat ellenőrző vámtisztek ablakai előtt sorakoz­nak, mások a felszólításra enge­delmesen nyitogatják bőröndjei­ket. Psadiiepsli a jvából — Az idei év első kilenc hó­napjában kb. 1 millió 200 ezer külföldről érkező, illetve külföld­re igyekvő utas fordult meg a Ruzynéi repülőtéren — vagyis 70 ezerrel több, mint a múlit év ugyanezen időszakában — tájé­koztat Jaroslav Skrbek, a vámhi­vatal igazgatója. Különösen a nyári időszakban — májustól ok­tóberig — van mit tenniük a vám­őröknek, mert a naponta menet­rendszerűen közlekedő, mintegy 60 repülőgép utasain kívül a na- pí 40—50 (az idén augusztusban 400-nál is több) rendkívüli járat utasait is ellenőrizniük kell. Ez azonban nem jelenti azt — amint erről éppen meggyőződhettem —, hogy a téli hónapokban unatkoz­nának a vámőrök. Különösen ka­rácsony és újév táján, az ünnepe­ket családjuk körében eltölteni készülő, külföldön tevékenykedő szakembereink és diplomáciai szolgálatot teljesítő dolgozóink megérkeztével s távozásával sok itt a munka. Ám a vámhivatal dolgozói pon­tosan, lelkiismeretesen teljesítik felelősségteljes feladataikat. Eb­ben — az igazgató szavai szerint

Next

/
Oldalképek
Tartalom