Új Szó, 1975. december (28. évfolyam, 283-308. szám)
1975-12-04 / 286. szám, csütörtök
Igényes gazdaságpolitikai feladatok (Folytatás az 1. oldalról) gazdaságunk fejlődésével az ötödik ötéves terv időszakban. A népgazdaság sikereiről szólva hangsúlyozta, hogy eredményeink igazolják Csehszlovákia föderatív elrendezésének helyes ségét, amely teljes mértékben bevált és arról tanúskodik, hogy a CSSZSZK egységes gazdasú ga fellendítésével megteremtjük a két nemzeti gazdaság fejlesztésének legkedvezőbb feltételeit. Josef Kempný a továbbiakban kiemelte, hogy a jövő évi terv alapvető célja megőrizni az életszínvonal emelésének ütemét és a további források létrehozásának dinamikáját. Ezzel ősz- szefüggésben rámutatott arra, hogy a jövő évi terv szerves része az előkészítés alatt álló hatodik ötéves tervnek, továbbá arra, hogy ez a terv igényes, de reális Gazdaságunk nagy ereje és a pán politika nép általi támogatása olyan aktíva, hogy nem kell tartanunk a jövő esztendő igényes feladataitól. Az SZI.KP Központi Bizottsága egyhangúlag jóváhagyta az SZSZK népgazdasága 1976. évi alapvető fejlesztési feladatairól szóló határozatot. Az ülés zárórészében felszólalt Jozef Lenárt elvtárs. a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára. Az ülés résztvevőivel ismertette a Gustáv Hu- sák, a CSKP KB főtitkára, a köztársaság elnöke által vezetett csehszlovák párt- és kormányküldöttség Szovjetunióban tett látogatásának lefolyását. Ez a látogatás jelentős mértékben hozzájárult a két testvérország együttműködése és őszinte barátsága további elmélyítéséhez. Az SZLKP KB ülése az Internacionáléval ért véget. BEFEJEZŐDTEK A CSEHSZLOVÁK—INDIAI TÁRGYALÁSOK Külügyminiszterünk Calcuttában # Közös nyilatkozat Az SZLKP Központi Bizottságának határozata a Szlovák Szocialista Köztársaság népgazdasága fejlesztésének 1976. évi alapvető feladatairól (Folytatás az 1. oldalról) gedni a raktárra való termelést, meg kell javítani a készletek felhasználását és forgalmát a termelő, a kereskedelmi és a forgalmazó szervezetekben. A terv céljai és feladatai végrehajtásának támogatására és biztosítására következetesen fel kell használni a tudományos-műszaki haladás eredményeit, a gazdasági szabályozók rendszerét, valamint a bérek és az anyagi érdekeltség biztosítását szolgáló vállalati alapok ösztönző szerepének fokozására hozott intézkedéseket. Kritikailag kell elemezni az elért eredményeket, s a terv és a hozott intézkedések rendszeres ellenőrzésével az irányítás valamennyi szintjén ki kell küszöbölni a szűk keresztmetszeteket, és meg kel) teremteni a tervfeladatok folyamatos végrehajtásának feltételeit mindjárt az év elejétől kezdődően. A CSKP Központi Bizottsága novemberi plénnmán a szocialista társadalmunk továbbfejlesztéséről hozott határozat politikai súlya megköveteli, hogy tartalmilag kifejezésre jusson az évzáró taggyűlések, az üzemi, a járási és a kerületi pártkonferenciák előkészítésében és tanácskozásában. A CSKP Központi Bizottságának a XV. kongresszus ősz- szehívásával kapcsolatban közzétett levele tartalmát össze kell kötni a 6. ötéves tervidőszak első esztendeje feladatainak megvilágításával. Az állami terv feladatai lebontásának és a vállalatok gazdasági terve kidolgozásának időszakát fel kell használni a tervfeladatok megvitatására a dolgozókkal, és a felajánlási mozgalom s a munkaverseny kibontakoztatásának szervezésére, a CSKP KB, a szövetségi kormány, az SZKT és a SZISZ KH kongresszasi felhívásának szellemében. AZ SZLKP KÖZPONTI BIZOTTSÁGA 1. JÓVÁHAGYJA a) az SZLKP KB Elnökségének jelentését az SZSZK népgazdaságfejlesztésének 197B. évi alapvető feladatairól. b) az SZLKP KB Elnökségének, az SZLKP KB Titkárságának és az SZLKP KB bizottságainak az SZLKP Központi Bizottsága utolsó ülése óta kifejtett tevékenységéről szóló jelentést, * 2. TUDOMÁSUL VESZI a) az SZLKP Központi Bizottsága 1975 júniusi ülésén elhangzott észrevételek és javaslatok megoldásáról szóló tájékoztatást, b) a CSKP KB 1975 novemberi és az SZLKP KB 1975 de cemberi ülése határozatai megvalósításának politikaiszervezési biztosítását. Lubomir Strougal jugoszláv diplomatát fogadott (ČSTK) — Ľubomír Strougal, a Csehszlovák Szolialista Köztársaság kormányának elnöke tegnap Prágában fogadta Milan Venisnlket, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság Csehszlovákiát rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét. Megtárgyalták a két ország kapcsolatait továbbfejlesztésének lehetőségeit, valamint a Strougal elvtárs küszöbön álló hivatalos jugoszláviai látogatásával kapcsolatos kérdéseket. Az NSZK ipari kiállításán Lubomir Strougal tegnap Prágában a Július Fuöik Kultúra és Pihenés Parkjának brüsszeli pavilonjában megtekintette az NSZK technikai hete keretében megrendezett ipari kiállítást, amelyet a Csehszlovák Sajtóiroda Made in Publicity ügynöksége szervezett. Strougal elvtár- sat Rudolf Rohlíöek, a CSSZSZK kormányának alelnöke kísérte. A pavilon előtt az érkező vendégeket Gerhard Ritzel, az NSZK csehszlovákiai nagykövete és Jaroslav Písafík, a Made in Publicity ügynökség vezérigazgatója üdvözölte, majd kíséretükben a vendégek megtekintették a kiállítást, amelyen különféle élvonalbeli nyugatnémet cégek állították ki termékeiket. Strougal elvtárs nagy érdeklődéssel tekintette meg a kiállított ipari termékeket, amelyeket az egyes cégek képviselői ismertettek. Célunk a tagság aktivizálása Megkezdődött a Szakszervezetek Központi Tanácsának plénumülése (CSTK) — KAREL HOFFMANN, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szakszervezetek Központi Tanácsának elnöke tegnap Prágában megnyitotta az SZKT kétnapos 13. plenáris ülését. A résztvevők foglalkoznak a szakszervezetek szerepével a 6. ötéves tervidőszak első évének megkezdésével kapcsolatban, a csehszlovákiai szakszervezetek nemzetközi tevékenységével és a szakszervezetek 1978—80-as beruházásaival. A mai tanácskozás szervesen kapcsolódik az SZKT 12. plenáris üléséhez — mondotta Karéi Hoffmann, az SZKT elnöke. A továbbiakban hangsúlyozta: A munkások, a szövetkezeti földművesek és más dolgozók is lekesen válaszolnak a Központi Bizottságnak a CSKP kongresz- szusa összehívásával kapcsolatos elhatározására, valamint központi szerveink kongresszusi felhívására. A dolgozók az utóbbi hetekben sok helyen növelték kötelezettségvállalásaik értékét, mindent megtesznek, hogy teljesítsék a tervet és számos kimagasló teljesítményt és rekordot értek el. Az SZKT Elnöksége szükségesnek tartja, hogy az üzemi szakszervezeti bizottságok és a magasabb szintű szakszervezeti szervek elnökségei megtárgyalják a CSKP Központi Bizottságának nemrég kiadott levelét és olyan intézkedéseket valamint határozatokat fogadjanak el, amelyek teljesítése hozzájárul a szakszervezeti munka megjavításához. Egyik legfontosabb kötelességünk — — mondotta Hoffmann elvtárs —. hogy a CSKP KB levelével a szakszervezetek minden tagját megismertessék és hogv az emberek elgondolkodjanak a levél tartalmáról. A CSKP KB levelének megvitatása jó alkalom arra, hogy egy lépéssel közelebb kerüljünk közös célunk eléréséhez, amelyet a szakszervezetek VIII. kongnesz- szusa tűzött ki. A cél az ösz- szes alapszervezet és tag aktivizálása. Ez érvényes a CSKP XV. kongresszusa előkészítésének időszakára és a XV. párt- kongresszustól a IX. szakszervezeti kongresszusig terjedő időszakra egyaránt. A jövő időszak próbára teszi a forradalmi szakszervezet erejét, akcióképességét és azt, hogy a szakszervezet milyen mértékben tud hatni tagjaikra. A csehszlovákiai szakszervezeteknek nemcsak a hazai belpolitikai eseményekkel kapcsolatban, hanem a nemzetközi politika kérdéseivel kapcsolatban is elkötelezett politikai álláspontot kell elfoglalniuk. A szakszervezetek nemzetközi tevékenysége megtárgyalásának különleges jelentőséget biztosít az a körülmény, hogv nemrég tért haza a Szovjetunióból a csehszlovák párt- és kormány- küldöttség. Teljes mértékben támogatjuk a csehszlovák és a szovjet küldöttség tárgyalása'n megszületett eredményeket és nrnd-gn erőnkkel arra törekszünk. hogy kapcsolataink a Szovjetunióval tovább fejlődjenek — mondotta beszéde végéin Karéi Hoffmann, az SZKT elnöke. A plenáris ülés tegnapi első napjának programján szerepelt az SZKT Elnökségének jelentése is a szakszervezetek feladatairól 1976-ban a népgazdaság fejlesztése terén. A jelentést Ladislav JaSík, az SZKT titkára adta elő. A jelentés a többi között megállapítja: a szakszervezetek a CSKP vezetésiével jelentős mértékben hozzájárulnak a népgazdaság nagy sikereihez. Csakúgy, mint a múltban, a szakszervezeti dolgozók az idén is teljesítették a szakszervezet aktivitása tervét. Pártunk gazdasági programjának teljesítéséből főképp céltudatos politikai-szervező munkájukkal vették ki lészüket. A plénum tagjai a vitában főleg a CSKP XV. kongresszusa tiszteletére indított szocialista munkaverseny fejlesztése kérdéseivel foglalkoztak. íCSTK) — Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára, tegnap Bratislavában Karol Kufie- rának, az SZLKP KB dolgozójának 50. születésnapja alkalmából átnyújtotta Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága Titkárságának üdvözlő levelét. Az ünnepségen Vladimír T'vala. az SZLKP KB tasia P7 S7T.KP KB politikai- sT’arve'Vhi osztályának vezetője is telén volt. Delhi — Bohuslav Chfíoupek csehszlovák külügyminiszter tegnap beft.-jezte indiai hivatalos baráti látogatása első részét és Delhiből a legnagyobb indiai városba, a nyugat-ben- gáliai Calcuttába utazott. A dél- hi Pálam repülőtéren Csáván indiai külügyminiszter a külügyminisztérium vezető munkatársai, a diplomáciai testület tagjai és a Delhiben dolgozó csehszlovák állampolgárok búcsúztatták. Külügyminiszterünk delhi látogatásáról közös nyilatkozatot adtak ki, amely hangsúlyozza, hogy a külügyminiszterek megbeszélései a hagyományos barátság, őszinteség és kölcsönös megértés légkörében folytak. Megállapították, hogy a két ország kapcsolatai a teljes egyenjogúság és megértés, kölcsönös bizalom és a kétoldalú előnyök alapján fejlődnek, és további sokoldalú fejlesztésük mellett foglaltak áíjást. A legfontosabb időszerű nemzetközi kérdések értékelése során a külügyminiszterek megelégedéssel arra az álláspontra jutottak, hogy a nemzetközi helyzet fejlődése az utóbbi időben a nemzetközi feszültség további enyhülése irányában bontakozik ki. és reményüket fejezték ki, hogy az a folyamat visszafordíthatatlanná válik. Ezzel összefüggésben értékelték az európai biztonsági és együttműködési értekezlet eredményeit, főként az államok kapcsolatait vezérlő elvekről szóló nyilatkozatot, melyek újabb távlatokat nyitottak az európai béke, kölcsönös megértés és együttműködés előtt. Annak a reményüknek adtak kifejezést, hogy a feszültség enyhülésének és a békés együttműködésnek légköre további világrészekre, köztük Ázsiára is kiterjed. Mindkét fél azt a reményét fejezte ki, hogy minden állam kapcsolatai az erőszak alkalmazásáról való lemondás, a határok szuverenitásának és sérthetetlenségének tiszteletben tartása, a belügyek- be való be nem avatkozás elveire, a teljes egyenjogúság és kölcsönös előnyök alapján folytatandó gazdasági és egyéb együttműködés széles körű kibontakozására fognak épülni. Fontosnak tartják az erőfeszítést annak érdekében, hogy a politikai enyhülés folyamata a fegyverzet korlátozásának és a leszerelésnek a területére is kiterjedjen. Ezzel kapcsolatban kiemelték annak szükségét, hogy hatékony intézkedéseket tegyenek a Tokió — Szerda reggeli jelentések szerint a japán Köz- alkalmazottak Szakszervezeti Központja elhatározta, hogy szerdán éjféltől beszünteti a nyolc napja folyó tömegsztrájkot. Mint ismeretes, csaknem egymillió japán közalkalmazott lépett sztrájkba november 26-án, hogy kivívja a huszonhét évvel ezelőtt megvont sztrájkjog visszaállítását. A tíznaposra tervezett tömegsztrájk súlyosan érintette mind az ország gazdaságát, mind a lakosságot. A közalkalmazottakat sztrájk- megmozdulásokkal és tüntetéfegyverkezésl hajsza megszüntetésére, a nemzetközileg hatékonyan ellenőrzött általános és teljes leszerelés elérésére, beleértve a nukleáris leszerelést is. Ezért támogatták a leszerelési világértekezlet összehívását valamennyi ország, főként az atomt')-'1*'’1™"’' '•észvé- telével. Mindkét fél kiemelte az el nem kötelezett országok szerepét az imperializmus, a gyarmati rendszer, a faiüldözés, a faji elkülönítés, az elnyomás és a kizsákmányolás összes többi formái elleni küzdelemben és a feszültség enyhülése folyamatának, az egyeniogú nemzetközi együttműködésnek elmélyítésében. Eszmecserét folytatlak az indiai szubkontinens legutóbbi fejleményeiről. A csehszlovák fél értékelte és támogatta India kitartó törekvését, hogy a simlal megállapodás alnnján hozzájáruljon az egyenlőségre és bizalomra épülő lószomszédi és együttműködési kaocso- latok kibontakozásához külső beavatkozás nélküli közvetlen tárgyalás útján. A jelenlegi közel-keleti helyzet megvitatása során egyetértettek abban, hogy a prohlérna igazságos és tartós megoldását csak a vonatkozó ENSZ-hatá- rozatok gyors és következetes teljesítése alapján oldható meg. Mindkét fél kiemelte, hogy a ciprusi kérdést tárgyalással, a vonatkozó ENSZ-határozatokkal összhangban, a Ciprusi Köztársaság szuverenitásának, függetlenségének és területi énségé- nek szigorú tiszteletben tartása alapján kelll megoldani. Mély megelégedésüket fejezték ki a vietnami, laoszi és kambodzsai nép történelmi győzelmével. Mindkét fél támogatja a koreai népnek az ország békés egyesítésére irányuló erőfeszítését. Mindkét fél kiemelte annak az erőfeszítésnek nagy jelentőségét, hogyan változtassák az Indiai-óceánt a béke övezetévé és biztosítsák a térség stabilitását, szilárdítsák békéjét és zárják ki a feszültséget. Mindkét fél megerősítette elhatározását, hogy továbbra is hozzájárul az ENSZ szerepének erősítéséhez a világbéke és a nemzetközi biztonság szilárdításában, valamint a kölcsönösen előnyös gazdasági együttműködés fejlesztésében. Bohuslav Chnoupek külügyminiszter hivatalos csehszlovákiai látogatásra hívta meg Csáván indiai külügyminisztert, aki a meghívást köszönettel elfogadta. sekkel támogatták a haladó politikájáról ismert Japán Szak- szervezeti Főtanács (SOHYOJ különböző tagszervezetei és szolidaritását nyilvánította a sztrájkkal a Japán Szocialista Párt és a többi ellenzéki párt. A közalkalmazottak szakszervezeteinek vezetői rámutatnak: egyrészt azért szüntetik be a sztrájkot, mert annak hatása súlyosan érinti az ország lakosságát, másrészt pedig azért, hogy értékeljék a japán munkásmozgalom történetében leghosszabb tömegsztráík eredményeit. Harcai az általános amnesztiáért! A Szakszervezeti Világszövetség nyilatkozata (CSTK) — A Szakszervezeti Világszövetség tegnap Prágában nyilatkozatot adott ki, azzal a részleges amnesztiával kapcsolatban, amelyet I. János Károly spanyol király hirdetett meg koronázásának alkalmával. A nyilatkozatban megállapítják, hogy a börtönbüntetések időtartamának csökkentésére vonatkozó intézkedések korlátolt jellegűek, s így a politikai foglyoknak csupán kis része nyeri vissza szabadságát. Az intézkedések nem felelnek meg a spanyol nép óhajának, amely általános amnesztiát követel minden politikai fogoly és szabad hazatérést a száműzöttek részére. A Szakszervezeti Világszövetség őrömmel fogadta Marcelin Camachnak, a munkásbizottságok vezetőjének a fogságból való szabadon bocsátása után kiadott bátor nyilatkozatát, amelyben amnesztiát követel minden politikai fogoly számára és teljes szolidaritásáról biztosítja a spanyol munkásn--- tály és a spanyol nép harcát. A Szakszervezeti Világszövetség felszólítja a világ valamennyi dolgozóját és szakszervezeti szervezeteit, hogv minden lehető módon támogassák a spanyol dolgozók és demokraták harcát a francőizmus Franco nélküli továbbfolytatása ellen, az általános amnesztiáért. 1975. XII. 4.